Ismét sauvignon blanc a "Tegnap ittam" rovatban, most rögtön kettő is: a Bujdosó Pincészet újító szellemű, Our Sea Sauvignon Blanc-jának első két évjáratát kóstoltam. A Bujdosó család régóta foglalkozik a fajtával, az egyik kedvencük. Ifj. Bujdosó Ferenc Észak-Olaszországban és Új-Zélandon is gyarapította tudását, az ott ellesett a szőlőtermesztési és borkészítési fortélyokat igyekszik a családi birtokon kamatoztatni, egyre több újító ötlettel járul hozzá a családi pincészet sikereihez. Az ő nevéhez fűződik az Our Sea Sauvignon Blanc is, amely megjelentésében és technológiájában (valamint árában) is eltér az eddigi Bujdosó Sauvignon Blanc-októl.
Az első kísérleti tétel a 2021-es évjáratból készült el, a Csomó Sauvignon Blanc egy része kapott hordós érlelést és az így megszületett Our Sea felülmúlta a várakozásokat, szép szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2022-ben már tudatosabban készült el a második évjárat, bátrabban adagolták a hordót is, ez a bor színén és aromatikájában is észrevehető, de nem vált kárára. A bort egyedi formájú üvegbe töltötték és feltűnő címkét is kapott, így küllemében is teljesen egyedi színfolt a pincészet szortimentjében.

A klímaváltozásnak, az új, ellenálló hibrid szőlőfajták megjelenésének és a szőlészeti technikák fejlődésének köszönhetően az utóbbi évtizedekben olyan európai országok is feliratkoztak a bortermelők listájára, amelyekről korábban ezt senki nem gondolta volna. Az Egyesült Királyságban, Dániában és Svédországban is egyre több bor készül és egyes tételek már nemzetközi elismerésekben is részesülnek.
Dániában többször jártam már, de dán bort még sosem kóstoltam, egészen idáig. Európa egyik legészakibb fekvésű bortermelő országában négy fő régióban foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel: Jutland, Funen, Zealand and Bornholm (Jutland félszigete és a Dániát alkotó sok közül három nagyobb sziget).
Az általam kóstolt első dán bor az 1975-ben, Németországban létrehozott solaris fajtából készült, a borászat székhelye pedig Lolland szigetén található. Az Østergaard Vinmageri pincészet szőlőből és más gyümölcsökből is készít borokat, a szőlőből készült borok elsősorban fehérek és rosék, néha szárított szőlőből készült vörös is gazdagítja a portfóliót. Az egyéb gyümölcsökből főleg édes desszertborokat zárnak palackba.

Sauvignon blanc fronton nem csak Ausztria Südsteiermark régiója erős, hanem a határ túloldalán, Stajerska Slovenija borvidékén is kiváló borokat zárnak palackba a fajtából, ráadásul az árak is barátságosabbak. A mai két bor is Szlovén Stájerországból érkezett, a 7-10 eurós ársávban mozognak és ezzel együtt, de ettől függetlenül is mindkettő kiváló vételnek bizonyult.

Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.

Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.

Újabb bortrió következik hazai pályáról: balatonboglári rajnai rizlingek, a Dél-Balaton meghatározó, nagyobb borászataitól, közülük kettő ráadásul kifejezetten megfizethető árkategóriát képvisel. A magyar rajnai rizlingeknél szinte kivétel nélkül az első kritikai észrevétel, hogy nem hasonlít az etalonnak minősülő német, leginkább mosel-i riesling-ekhez. Valószínűleg kár is a magyarokat a német, vagy akár osztrák, elzászi, stb. testvérekhez hasonlítani, bár akad már egy-két tehetséges epigon hazánkban is.
A Balaton déli partja adottságait - klímáját, talajviszonyait, stb. - tekintve végképp más, mint Mosel, Rheingau, vagy akár Wachau, de úgy tűnik, hogy a rajnai rizling itt is jól érzi magát és a borászok is előszeretettel dolgoznak vele. Külföldi vagy más hazai kontextus most nem volt, de a három rajnai rizling stílusában így is akadtak bőven különbségek.

Josep Grau borászatának története annyira mesébe illő, hogy már-már hihetetlen. Josep Grau barcelonai bankárból lett borász, a sztori szerint eleinte csak saját fogyasztásra készített bort, és egyedül a helyi étterem kapott pár kartonnal, hogy kéznél legyen, amikor ott ebédel a családdal. A véletlen azonban úgy hozta, hogy egy svéd sommelier is megkóstolt egy pohárral az egyik borból, amikor az étteremben járt, innen pedig nem volt megállás, Josep Grau-t gyorsan felkapták és Montsant egyik meghatározó borásza lett.
Josep Grau 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, itt folyamatosan bővült a birtok, majd 2016-ban további 6 hektár szőlőt vett Priorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, cariñena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek, kevés kénnel kerülnek palackba.
Magyarországon 2021-tól kaphatóak a borai, az első fecskét három másik követte, mindegyik Montsant-ból. A vörösborokat külön-külön már kóstoltam, de most a fehér tétellel kiegészítve szélesebb képet kaphattam a portfólióról.

Nem kellett csalódnom, a fehérborban van izgalom és egyediség, a már korábbról is ismert vörös tételek pedig tökéletesen egyesítik a mediterrán melegséget és intenzitást a burgundiára emlékeztető letisztultsággal és eleganciával. Nekem a Vespres lett a személyes kedvencem, ami a La Florens-nél kedvezőbb árazás miatt külön jó hír.

A zöldveltelini, azaz grüner veltliner Ausztria egyik zászlóshajó szőlőfajtája, de a földrajzi közelség miatt természetesen nálunk is előfordul itt-ott. Leginkább a Balaton környéki borvidékek, Kunság, Sopron, Mátra, Etyek-Buda, Mór köthető valamennyire a fajtához, bár egyik esetében sem beszélhetünk kiemelt fajtáról. Nem is aratott a fajta olyan zajos sikert sem a fogyasztók, sem a szakbarbárok körében, mint a sógoroknál, feleslegesnek is tűnik az összevetés, de én azért néha "saját jogon" is megkóstolok néhány itthoni darabot, merthogy szeretem a fajtát. A múlt héten két balatoni veltelinit pakoltam egymás mellé, a balatonszőlősi testvérpár Béla és Banditól, valamint a Csobáncon dolgozó Villa Tolnay-tól.

Tavaly eljátszottam már a Pannonhalmi Főapátság és a Veszprémi Érseki Pincészet borainak összehasonlításával és a két borászat közötti párhuzamok felfedésével, akkor sauvignon blanc-ok és rajnai rizlingek randevúztak egymással. A napokban ismét egymás mellett kóstoltam a két pince 1-1 rajnai rizlingjét, ezúttal a fehér portfólió tetejére szánt rajnai rizling válogatásokat, a Prior-t és az 1277 Rajnai Rizlinget, utóbbihoz a Veszprémi Érsekség mindszentkállai területeiről válogatták a szőlőt.

Folytatódik a borpár(baj)ok sorozat, megint hazai pálya, megint fehérborok, ezúttal házasítások a Balaton partjáról. A Feind Sunshine és a Figula 7ha nem először kerül össze ebben a sorozatban, tavaly nyáron is összemértem az akkor aktuálisan kapható 2021-es évjáratokat, most a 2022-asok következnek. Időközben a Feind Sunshine új ruhát is kapott, a Figula külseje válozatlan maradt, utóbbi borból már a 2023-aas évjárat is megjelent. A házasítások közös pontja két nemzetközi fajta, a chardonnay és a sauvignon blanc. A Feind Sunshine-ban a Balaton legfontosabb szőlőfajtája, az olaszrizling teszi teljessé a képet, a Figula 7ha-ban azonban nem olaszrizling, hanem két másik nemzetközi fajta kap helyet, a szürkebarát és a sárgamuskotály.

A St. Andrea Akutyafáját névre hallgató fehér és vörös házasítása annak idején kapudrog volt a pincészet komolyabb tételei felé, legalábbis valahogy így emlékszem vissza az első évekre, amikor a minőségi magyar borok felé kezdtem kacsintgatni. A fehér változat sajnos egy ideje már kikopott a választékból, bár ezt jó eséllyel az indokolja, hogy az utóbbi években a szerepét az időközben könnyedebbé és "reduktívabbá" váló Napbor tölti be. A vörös Akutyafáját viszont velünk maradt, ennek ellenére valahogy nekem sok évjárat kimaradt az életemből. A 2022-es kiadással próbáltam felvenni a fonalat, amely az arculatváltásnak köszönhetően külsejében igazodik a pince komolyabb tételeihez, tartalmában viszont könnyed, vidám vörösbort ígér.

Tart még a Furmint Február a borrajongón is, így most három furmint következik a tarcali Kikelet Pincétől, két évjáratból. A borász, Berecz Stéphanie évek óta igyekszik akkor forgalomba hozni a borait, amikor azok már tényleg fogyasztásra készen állnak, ennek jegyében akár még az is előfordulhat, hogy az évjáratok nem időrendi sorrendben kerülnek majd a borkereskedések polcaira. 
Részben premier előtti betekintést is kaptam, hiszen a Tarczal Furmint 2022 már forgalomban van, a Farkas Furmint 2021 valószínűleg hamarosan követi, míg a Tarczal Furmint 2021 egyelőre a Külgazdasági és Külügyminisztérium borválogatását erősíti, a nagyközönség várhatóan csak később ismerkedhet meg vele.

A Furmint Február beharangozója után most következzen egy rövid bejegyezés magáról az eseményről. Azért rövid, mert idén csak szűk 3 órát töltöttem az eseményen, elmaradt a maratoni furmintozás. Tavaly kivételesen a borvidéken sem jártam, így a szokásosnál is több a pótolni valóm az utóbbi évek borterméséből, ezt ilyen rövid idő alatt persze lehetetlen behozni. A szűk három óra végül éppen egy tucat pince meglátogatására volt elég, címszavakban következnek a tapasztalatok.

Az már évek óta általános meglátás a Furmint Február mezőnyéről, hogy egyre egységesebb az átlagszínvonal a borok tekintetében, nincsenek hibás tételek, cserébe, vagy talán éppen ezért nehéz is igazán kiemelkedni a mezőnyből. Szűkre szabott időmben nem léptem járatlan utakra, "megúszósra" vettem a figurát. Inkább jól ismert pincészeteknél kóstoltam, de rengeteg ismerős és ismeretlen pince is kimaradt, így aki új felfedezésekre vagy nagy meglepetésekre kíváncsi, az most valószínűleg csalódni fog.

A rosé hagyományosan leginkább a nyár bora, de meg lehet találni a helyét a hűvösebb hónapokban is, a megfelelő étel vagy alkalom mellé, főleg, ha egy olyan tartalmasabb tételről van szó, mint a Gellavilla 1799 Rozé-ja. Ezt a bort részben a kényszer szülte, ugyanis Tálos Attila 2022-ben elkezdte a balatonszőlősi pince felújítását, így a kékszőlőkből ebben az évben Bökő Dávid pincéjénél készült bor, minden alapanyag ebben a rosé-ban landolt. A név az 1799-ben épült pincének állít emléket, amely az egykori veszprémi táblabíró, Oroszy Pál nevéhez fűződik. A címkén Balatonszőlős, azaz „Szőllős”, ahogy egy 1782-1785 között készült katonai térkép ábrázolja.