"Régen jártam Etyeken" - jutott eszembe oly sokszor az elmúlt években. Budáról Etyekre utazni igazán nem igényel komoly előkészületeket, ennek ellenére a kiruccanás megvalósítása mindig csak csúszott. Végül augusztus elején, valószínűleg a nyár addigi leghűvösebb napján kerekedtem fel. A borongós idő és a szokatlanul alacsony, 20 fok körüli hőmérséklet valószínűleg a legtöbb látogatót elriasztotta Etyekről. Az Öreghegyen és az Újhegyen is csak 1-2 turista kószált, kérdésemre azért megnyugtattak, hogy ennél nagyobb forgalom szokott lenni vasárnaponként.

Séta közben rögtön feltűnt, hogy Etyek az elmúlt évek alatt több vendéglátóhellyel gazdagodott, új nápolyi pizzériákat és borászatokat is láttam, majd ezeket is ki kell próbálni legközelebb. Most azonban még a kitaposott ösvényen maradtam és csak utólag esett le, hogy pont azt a két pincészetet látogattam meg, mint amikor 4 éve utoljára a településen jártam.

A terroir és a bor kapcsolata örökzöld téma, számtalan írás született már arról, hogy: mennyire befolyásolják a bort az adott termőhely adottságai; jöhet-e valójában az alapkőzetből az ún. "ásványosság" érzete; a borász, termőhely, fajtajelleg hármasából melyik hogyan lehet képes felülírni a többit.
Valahol ez a témakör motoszkált a háttérben, ahogy összeállt ez a kóstolósor. Eredetileg három tokaji pincészet spontán összegyűlt 2021-es hárslevelűje volt az apropó, de csavartam egy kicsit a dolgon, és a házi készletből betettem a sorba két másik 2021-es Balassa bort. Az egyik szintén a Betsek terméséből készült, de furmint fajtából, míg a másik bor duplán kakukktojás: egy furmint a szintén mádi Nyulászóból.
Kíváncsi voltam, hogy vakon mennyire lesz felismerhető a borászatok stílusa, a három hárslevelű mellett egyértelműen rá tudunk-e bökni a kakukktojásokra, azaz a két furmintra és azok közül is az egyetlen borra, amely másik dűlőből készült. Messzemenő következtetéseket nem sikerült levonni - feltehetően a saját korlátaink miatt (is) -, de a játék legalább érdekes volt. Megint sokat tanultunk, hogy rájöjjünk, milyen keveset is tudunk.

A Villa Tolnay jó 20 éve a Badacsonyi borvidék egyik fontos szereplője és egyben érdekes színfoltja. A birtok tulajdonosa Philipp Oser svájci vállalkozó, szenvedélyes borgyűjtő. A pince választékában inkább a nemzetközi fajták dominálnak, a borok stílusa is eléggé eltér a borvidéki fősodortól. Júliusban Philipp Oser volt a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" eseménysorozatának vendége, a Villa Tolnay története mellett az aktuális szortimentet és a borkészítési filozófia fő sarokpontjait is megismertük.

A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén  komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.

Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)

Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.

Amikor Török Csaba kilépett a nagyközönség elé a 2HA Tabunello első hivatalos, 2007-es évjáratával, a Szent György-hegyi sangiovese még furcsa hóbortnak, egyesek szemében egyenesen szentségtörésnek tűnt. Azóta eltelt közel 20 év, és a Tabunello nem csupán megtalálta a rajongótáborát, de mondhatjuk, hogy kultikus státuszba is emelkedett itthon.
A 2HA legfontosabb boráról akov is, én is többször írtunk már a blog hasábjain, akov szervezett korábban két vertikális kóstolót is, és nemrég én is követtem a példáját.
A borhűtőben összegyűlt 5 évjáratnyi Tabunello, gondoltam ideje lenne őket egymás mellett megnézni. A kóstolóra meghívtam Török Csabát, aki két további borral lepett meg minket. Végül a szintén jelen lévő Kézdy Dánielnek és Tar Ferencnek köszönhetően még pár régebbi évjáratú fehér és egy sangiovese rosé egészítette ki a sort.

2025 sem múlhatott el Badacsony New Yorkban rendezvény nélkül, ezúttal április első hétvégéjén álltak csatasorba a Badacsonyi borvidék borászai és más turisztikai kiállítók a New York Palota Róma termében.
Sajnos úgy alakult, hogy arra a szombatra már volt programom, így mindössze egy röpke órát tudtam eltölteni a rendezvényen. Még jobban kellett sietnem, mint két éve, az extrán szűkre szabott időkeretbe négy pincészet fért bele: Villa Sandahl, Edvi-Illés, 2HA, Villa Tolnay (az esemnyen szintén kiállító Váli Pince és Jakab Badacsony borait nemrég kóstoltam a Grand Radovinben).

Van mi bepótolnom tehát, remélhetőleg lesz rá mód hamarosan, Badacsonyban. Addig is négy pince, négy-négy bor, gyors jegyzetek, kevésbé átgondolt pontszámok következnek.

Folytatódik a tavaszi tokaji hétvégéről szóló beszámoló, három borászat meglátogatásával. A szombati nap Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon telt a pincék közötti ingázással. Az időjárás nem volt túl kegyes, reggeltől késő délutánig kisebb-nagyobb intenzitással esett az eső, de a kóstolásban ez nem zavart, és igazából a sétában sem.

(Kilátás a Bodrog Borműhelytől)

A reggeli órákban még több gólyát láttam az utcákon, mint embert, de napközben már megélénkült a két falu. Ebédszünetben a  teltházas Karámban a Carpinus Borászat boraival ismerkedtem (azokról a beszámoló első részében már írtam) és borkóstoló csoportokat is láttam, úgyhogy a rossz idő ellenére sem állt meg az élet.

Németi Zoltán (alias Octopus) hosszú borblogger-karrierje mellett immár évek óta borászkodik is a Mátrában. Először Kerekes Zoltánnal párban, a Hoop Wines keretében, majd saját néven kezdett el borokat készíteni Gyöngyöspatán. A fókusz egyetlen fajtán, a kékfrankoson van. Bort készíteni persze egészen más, mint írni róla, de a sok kóstolási tapasztalat és a maximalizmus egészen biztosan nem jött rosszul, az eddig forgalomba került borok mindkét pince esetében szépen teljesítettek.
Utoljára tavaly júniusban, Gyöngyöspatán volt szerencsém kóstolni Németi Zolitól borokat a Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiválján, azóta eltelt majdnem egy év (a fesztivált egyébként idén is megrendezik). A címben azonban nem csupán az időmúlás szerepel a "hiánypótlás" szó. A standon már akkor is ott volt a 2021-es Gereg Kékfrankos, de már magam sem emlékszem, hogy akkor miért nem kóstoltam. Zolitól azonban nemrég kaptam egy mintapalackot, ezzel most megtörtént a hiánypótlás. Igazi mikrotételről vagy egyébként szó, csak a Taste Hungary-nél és a Kálvária Pincénél elérhető.

A Bortársaság Borsuli "Fine Wines" kóstolósorozata újabb eseménnyel bővült, amely Franciaország legismertebb borvidékeit veszi górcső alá. Franciaország leghíresebb borvidékei alakították ki meg a világ meghatározó borstílusainak nagy részét és a legtöbb világfajta is innen indult hódító útjára. Burgundia, Bordeaux, Champagne, Provence, Rhone nem csupán stílusteremtő volt, de máig igazodási pont is a borvilágban, egyben számos ikonikus bor és borászat szülőhazája. Franciaország tehát örök klasszikus, adta magát, hogy egy önálló estet építsenek rá. A Bortársaság választékában - Alsace kivételével - a legfontosabb francia borvidékek mind szerepelnek, ezeknek a boraiból gyűjtöttek össze egy kóstolóra valót

Az áprilisban debütáló kóstolón hét bor került az asztalra. Felvezetésként kaptunk egy sauvignon blanc-t a Loire-völgyből, majd egy Chablis Premier Cru, egy legendás pezsgő és a világ egyik legdrágább rosé-ja következett. Burgundiát, a Rhone-völgyet és Bordeaux-t pedig három neves birtok 1-1 vörösbora képviselte.

A Gellért téren található Palack és a Szent István téren található 0,75 borbárok rendszeresen tartanak tematikus teszt szerdákat, amikor egy tematikusan összeállított borsort lehet fix összegért, kötetlen jelleggel végigkóstolni. Nádas Szilárd etyeki borász régóta a két borbár partnere, borok rendszeresen szerepelnek a borlapon, a közös munka eredményeképpen saját címkés tételeket is házasítanak a borbároknak. A két szál ott ér össze, hogy március közepén Nádas Szilárd volt a Palack Borbár vendége egy tesztszerda erejéig, a Nádas Borműhely borait a borász személyes jelenlétében lehetett megkóstolni.

Régen jártam Etyeken is, a Palackban is, Nádas Szilárddal sem találkoztam egy jó ideje, úgyhogy beugrottam megkóstolni öt bort és felvenni az elejtett fonalat.

A Bott Pince 20. születésnapjára tervezett eseménysorozat állomásaként március elsején Bordó Judit és Bodó József a Kálvária Pincében vendégeskedett. Az "Open Treasury" névre keresztelt közönségtalálkozón a pince kedvelői rég eldugott Bott borokat kóstolhattak és vásárolhatnak a véges készlet erejéig.
A Bott Pince szinte a semmiből robbant be a Tokaji borvidék életébe és 2005-ös évjáratból készült első boraikkal rögtön üstökösként emelkedtek az élmezőnybe. Bodó Judit és Bodó József előzetes tokaji kötődés nélkül érkezett a borvidékre, és amellett, hogy számos kiváló borral öregbítették a borvidék hírnevét, rengeteget tettek, tesznek a helyi közösségért is. Ahogy a házigazda Kézdy Dániel fogalmazott az esemény beharangozójában: nem csak a boraik, hanem az emberi tulajdonságaik miatt is példaképként lehet rájuk tekinteni.

Persze rengeteg kedves ismerős is megjelent A Kálvária Pincében, jó kis társaság gyűlt össze már délután, a hangulatra sem lehetett panasz, de igyekeztem azért a borokra is figyelni. Nagy várakozással tekintettel a kóstoló elé, hiszen a Bott Pince borai nagyon szép formát tudnak mutatni éretten is.
Négy asztalkán sorakoztak fel a borok, száraz furmintok és hárslevelűk után az Exczellencziás három évjáratával lehetett barátkozni, majd édes borok következtek és ráadásképpen három jelenleg forgalomban lévő tételt is meg lehetett kóstolni.

Azt hihetnénk, hogy Burgundiában Dijon-tól északra már csak Chablis-t és az ottani fehérborokat találjuk, a pinot noir-os területeknek pedig vége, de van egy település Chablis-tól északkeletre, ahol érdekes módon a kékszőlő dominál. Ez Epineuil, ahol Bourgogne Epineuil eredetvédelem alatt rosé-k és vörösborok készülnek. A természeti adottságok Chablis-hoz nagyon hasonlóak, ugyanúgy kontinentális klíma és krétás mészkőben gazdag ún. Kimmeridge-i talaj jellemzi a területet.
A rosé és vörösboroknak legalább 85% pinot noir-t kell tartalmazniuk, a maradék 15% chardonnay, pinot blanc, pinot gris, césar szőlőfajtákból állhat, érdekes módon ezek közül csak az utolsó kék szőlőfajta. Epineuil (és öt másik környékbeli település) fehérborai Bourgogne Tonnerre megjelöléssel kerülhetnek palackba, ezek 100% chardonnay-t tartalmaznak és stílusban nagyon hasonlóak Chablis boraihoz.
Korábban soha nem kóstoltam innen bort, a kíváncsiság és a felfedezés izgalma hajtott, amikor ezt a palackot bedobtam a kosárba. A klímaváltozásnak köszönhetően még az is lehet, hogy pár évtized múlva ennek a kis "vörös sziget"-nek a borai sokkal nagyobb jelentőségre tesznek szert.

A Radovin borkereskedés XII. Kerületi Grand Radovin nevű boltjában korábban is elfordultak már kóstolóestek időről-időre, de a közelmúltban magasabb fokozatba kapcsoltak és hetente érkeznek ide a borászok, hogy személyesen beszéljenek a kóstolt borokról. Két badacsonyi termelő, Jakab Péter és Váli Péter volt a kóstolósorozat vendége március elején.
Mindkettőjük borait kedvelem, de legtöbbször a Badacsony New Yorkban keretében kóstolok náluk, így ez remek alkalom volt, hogy egyrészt pótoljam egy kicsit a lemaradást, másrészt az említett rendezvényhez is ideális kedvcsináló volt az esemény (idén április 5-én költözik a Badacsony a New York Palotába). Ott ráadásul előreláthatólag csak nagyon rövid időt tudok majd eltölteni, így legalább két pince aktuális kínálatát már előtte jobban megismerhettem.

Burgundi borok sajnos sokkal ritkábban kerülnek a poharamba, mint szeretném - biztosan nem vagyok egyedül ezzel -, és ezek az alkalmak is leginkább szervezett kóstolókhoz kötődnek. A Bortársaság Burgundia Felsőpolc kóstolóján tavaly év végén jártam, most az "alapokat" néztem meg közelebbről a Burgundia est során, amelyre szintén izgalmas sort válogattak össze. A Burgundia gyorstalpalót most megspórolom, csak a borokról írok.

A kékfrankos - az olaszrizlinghez hasonlóan - igazi közép-európai szőlőfajta, a régió számos országában termesztik. Németországtól és Csehországtól Ausztrián, Szlovákián át egészen néhány volt Jugoszláv utódállamig mindenhol jelen van, de egy kevés kékfrankossal még Észak-Olaszországban és Spanyolországban is találkozhatunk, sőt, egy-két tengerentúli területen is. Bár a kékfrankos nemzetközi ismertségre - blaufränkisch-ként - inkább az osztrák borászoknak köszönhetően tett szert, valószínűleg sehol nem tudja annyi arcát megmutatni a fajta, mint nálunk, köszönhetően annak, hogy számos, egészen eltérő adottságokkal rendelkező borvidékünkön terem. A világ kékfrankossal betelepített területeinek nagyjából fele Magyarországon található, hazánkban ez a legnagyobb területen telepített szőlőfajta, szinte minden nem kifejezetten fehérboros borvidéken megjelenik értelmezhető mennyiségben. Egerben és Szekszárdon a bikavérek gerincét alkotja, de utóbbi borvidéken fajtaborként is kiemelt szerepet játszik, ahogy Sopronban is. Az utóbbi években a Balaton környékén és a Mátrában is egyre több kiváló kékfrankos készül. Villányban ugyan még mindig a bordeaux-i fajták fedik le a termőterület nagy részét, de a kékfrankos itt is fontos szereplő.

Balatoni, szekszárdi, mátrai, soproni kékfrankosokat gyakrabban kóstolok, de most fajta "délies", villányi arcát igyekeztem jobban megismerni három remek villányi kékfrankos prizmáján keresztül.

A Tokaj Magic kóstolósorozatát 2024 után 2025-ben is a Bott Pince boraival nyitotta meg Ripka Gergő, ezúttal az Előhegy került sorra (a korábbi években Exczellencziás és Csontos vertikális sorokat is kóstoltunk, felkészül a Kulcsár). A Bott Pince dűlői közül a Csontos, a Határi, a Teleki valószínűleg ismertebb, mint az Előhegy, ennek a dűlőnek mégis különleges helye van Bodó Judit és Bodó József szívében. Ez volt ugyanis az első saját szőlőterületük, nászajándékba kapták a családtól. A pince egyébként idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját, több izgalmas eseménnyel is készülnek az év során, a pincénél és más helyszíneken is, ezek sorába szépen illeszkedett ez a vertikális kóstoló is.

Újvilági borokból talán csak egyszer tartottunk még vertikális kóstolót, amikor az argentin Clos de Los Siete néhány évjáratát néztük meg egymás mellett. Most Új-Zéland egyik ismert birtoka, a Marlborough-ban tevékenykedő Dog Point Vineyard került sorra. A borászat szortimentje letisztult és rém egyszerű: három szőlőfajtából négy bor készül: chardonnay, pinot noir és sauvignon blanc, utóbbiból egy tartályos és egy francia hordóban erjesztett és érlelt verzió is. Minden boruk megbízhatóan a borvidéki élvonalat képviseli és jól érlelhető is (rendszeresen szoktak korábbi évjáratokat pár év érlelés után újra forgalomba hozni), de utóbbi szempontból mégis a pinot noir-ra voltam a leginkább kíváncsi. Az elmúlt időszakban sikerült összegyűjteni hat évjáratot, ezeket vizsgáltuk meg közelebbről január végén.

Az aktuális borpáros Olaszországból, Toszkánából érkezett, a 2021-es évjáratból. Chianti Classico-kat kóstoltam egymás mellett. A Zingarelli család által 1973-ban alapított és ma is családi tulajdonban álló Rocca delle Macie mára egy 500 hektáros birtokká duzzadt. Ebből 200 hektárt foglalnak el a szőlőültetvények, Chianti és Maremma körzetekben, hat kisebb birtoktestre osztva. Az Istine egy jóval kisebb méretű családi birtok, 20 hektárnál kevesebb szőlővel ők elsősorban a Chianti Classico borokat helyezik a középpontba.