Idén a negyedévente jelentkező borpár(baj)os sorozat helyett ad hoc jelleggel fogok majd jelentkezni tematikusan párba vagy édeshármasba rendezett borokkal. Az első idei ilyen alkalommal a spanyolországi Toro borvidéke kerül a fókuszba, ahol a tempranillo helyi változatából a tinta de toro-ból készítenek igen erőteljes borokat.

A Bodega Teso La Monja tulajdonosai az Eguren család, akik korábban a Bodega Numanthia alapításában is részt vettek és hozzájuk fűződik a rioja-i Sierra Cantabria pincészet is, amely 150 éves múltra tekint vissza. A Bodegas Coral Duero-t 2003-ban alapította a Toro-ból  Jesús Fernández, akitől 2019-ben Raúl Garcia vette át a birtokot.
Az általam kóstolt két bor csupán a belépő kategóriát képviseli a pincészeteknél, nagyjából 15 euró környéki árfekvésével (itthon a másfélszeresét kell leszurkolni értük), de már ez a két bor is igen magas minőséget produkál.

Az Etyeki Kúria borai szépen elmentek mellettem az utóbbi időszakban. Ez bizonyára az én hibám, hiszen az alapok minőségét folyamatosan magasan tartó pince szépen tette a dolgát, miközben én másfelé jártam saját útjaimat. Mindeközben névszeparáció is történt: ez a borhűtő mélyéről előbányászott merlot ugyanis már csak kinézetében illeszkedik etyeki társaihoz, a címkén már Kúria Sopron szerepel. Elsőre fel sem tűnt, ami nem baj, hiszen a lényeg úgysem ez. Sokkal inkább az, hogy ezt a véletlenül elpakolt merlot-t még éppen szép állapotában sikerült elcsípnem. Ez pedig öröm, boldogság.

Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

Erős volt az utolsó negyedév 2023-ban, szerintem több kóstolón voltam, mint az azt megelőző 9 hónapban és a decemberi ünnepi borozásokból is kijutott bőven. Idén a kötelező új esztendőt köszöntő pezsgőn kívül nem is volt még a kezemben borospohár és a szokásos toplista összeállításához is napoknak kellett eltelnie.

Nem kerekítek különösebb háttértörténetet, csupán csak az van, hogy az év végét jellemző rohanást ezúttal a villányi Crocusban próbálom kiheverni, remélhetőleg sikeresen. Ennélfogva az utazás fókusza nem a borok és pincék szakmai vizsgálatán, sokkal inkább a pihenésen van, így eleinte azt sem sejtettem, hogy a hosszabbra nyúlt hallgatásomat az itt kóstolt tételekkel fogom megtörni. Kértem viszont a szobába két vörösbort, amelyek voltak érdekesek annyira, hogy itt is megemlékezzek róluk.

Nem teljesen szokatlan dolog, hogy egy borszakíró vagy blogger egyszer csak sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét és maga is elkezd bort készíteni, itthon is találunk rá példát bőven. Elég csak a korábbi évekből Alkonyi Lászlóra, Csite Norbertre vagy Losonci Bálintra gondolni, akik egykor a Borbarát szerkesztőségét alkották, vagy Németi Zoltánra, aki a Mátrában kezdett borászkodni és octopus művésznéven, illetve saját néven hosszú-hosszú évek óta ír borokról és a Művelt Alkoholista oszlopos tagja. A mai írás is egy hajdani borblogger kis birtokáról szól, a helyzet pikantériáját az adja, hogy a borász pár egyik fele nem más, mint Kovács András, alias akov, aki számtalan remek írással gyarapította a Borrajongót. Kovács András és párja, Tóth Kinga kis mátrai pincészete, a Hegymente Szőlőbirtok egy ideje már a bimbózó gyöngyöspatai borászközösséget erősíti, és nemrég a első boraik is kereskedelmi forgalomba kerültek. De kezdjük a sztorit az elején...
 

Itt az év utolsó magyar egyvelege, az ősszel és december elején kóstolt (és külön posztban nem szereplő) tételekkel. A szokásosnál kicsivel több a pezsgő és az édes bor, a fehérek és vörösek aránya - szokás szerint - előbbiek felé billen.

Kerekes Zoltán és Németi Zoltán, azaz a Gyöngyöspatán tevékenykedő Hoop Wines legénysége ismét meglepett minket egy kékfrankos csomaggal. A másfél hektáros, két személyes birtok továbbra is a kékfrankosra és a Gereg dűlőre helyezi a hangsúlyt. A 2020-as és 2021-es Gereg Selection Kékfrankos 1-1 palackját kóstolhattuk meg, előbbi jelenleg is forgalomban van, a 2021-es majd ezután lép ki a közönség elé. Amolyan évzáró jelleggel ungert és rszabi társaságában hárman kóstoltuk meg a borokat egy hete.

Itt egy mini spanyol egyveleg, mégpedig egy csokor a WineMission illetve a Borfanatik kereskedések által forgalmazott borokból. Az idén indult Borfanatik még december elején tartott egy borvásárt, ahol kedvezményes áron lehetett szemezgetni a kínálatból és az ott szereplő borok nagyobb részét meg is lehetett kóstolni. Miután a kínálat túlnyomó része spanyol tételekből állt és - 3 kivétellel - én is többnyire spanyol borokat kóstoltam, a többi bor jegyzete megy a megfelelő egyvelegbe, a spanyolok viszont már szétfeszítették volna annak kereteit, így ezeket a leírásokat most külön gyűjtöttem.

A FineWines.hu borest-sorozata ráfordult az ünnepekre, Tar Ferenc jó szokása szerint különlegesen izgalmas rendezvényeket tartogatott az év végére. Az első decemberi esemény egy örökzöld témára lett felfűzve: burgundi pinot noir-ok a trónkövetelők ellen, de ezúttal plusz csavarral, egy harmadik csapattal megtoldva. A második kihívó csapatot a pinot noir-hoz hasonló stílusú bort adó szőlőfajták borai adták. Háromszor négy, azaz összesen 12 bor gyűlt össze, a névsorban igazi nagyágyúkkal.

Tegnap, december 10-én volt az aszú nemzetközi ünnepnapja, az Aszú Day. Kézdy Dániel, az Aszú Day ötletgazdája pénteken készült egy komoly aszú sorral a Kálvária Pincében, míg szombaton a borvidéken rendeztek egy nagyszabású aszúkóstolót az 1990-es évek boraiból. Ugyanott egyben bemutatták az aszúhoz tervezett, a Halimba Crystal által készített új poharat, amelynek ötlete Ripka Gergely, azaz Táncoló Medve nevéhez fűződik és egy éves, komoly szakmai előkészítő munka áll a projekt mögött (az erről szóló videókat itt lehet megtekinteni). Sajnos úgy alakult, hogy különböző okokból egyik rendezvényen sem tudtam részt venni, de nem maradtam aszú nélkül, az otthoni készletből nyílt három 5 puttonyos aszú, a kiváló 2013-as évjáratból.

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az  aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.
 

A Kézdy Dániel által alapított budakalászi Kálvária Pince rendezvényhelyszínként és szakmai műhelyként egyaránt funkcionál, utóbbi minőségében szinte egész évben rendeznek különféle kóstolókat. A téma lehet egy szőlőfajta, egy borvidék vagy akár egy borászat, utóbbi esetben a borász személyes prezentálásában. November végén Bukolyi Marcell volt a Kálvária Pincészet legutóbbi kóstolójának meghívott vendége, de sajnos Marci a kóstoló előtt nem sokkal lebetegedett, így nem tudott eljönni Budakalászra. Az esemény ettől függetlenül nem maradt el, Kézdy Dániel és a Bukolyi szortimenttel is dolgozó Artizan borkereskedés mindenese, Takács Alexandrosz vezényelték le a kóstolót. Tavasszal pedig a tervek szerint pótlásra kerül az esemény, ezúttal ténylegesen a borász személyes jelenlétével és várhatóan néhány új tétellel.

Úgy tűnik, az idei rejtőzködő borvidékek évad elsősorban a Földközi-tenger szigeteinek jegyében telt. Szardíniáról volt már szó a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban, az egyik első részben mutattam be a szigetet és az Argiolas borászatot. Idén ősszel viszont végre személyes élményekkel is gazdagodtam, októberben töltöttem egy hosszú hétvégét a szigeten, és természetesen borokat is kóstoltam. Leporoltam a korábbi szardíniai bejegyzést, amit egy kicsit kiegészítve, kibővítve adok közre ismét, majd két borászat az Argiolas - ismét - és a Cantine Santa Maria de Palma néhány borának jegyzeteivel.

Alghero a tenger felől

Ha minden igaz, ez az első dokumentált kéknyelű kóstoló a Borrajongó történelmében, jó sokat vártunk vele, de most itt az alkalom. Kéknyelűket egymás mellett tényleg nem szoktam kóstolni, a Badacsony környékén járva, vagy akár a Badacsony New York-ban rendezvényen is inkább a nagyobb merítés részét képezik. Egy ötösfogatra való kéknyelű összegyűlt itthon a 2021-es évjáratból, ezeket néztem meg egymás mellett november végén.

Régen volt már kifejezetten riesling-re fókuszáló kóstolóról szó itt a Borrajongón, most csak úgy spontán itt egy. Három mosel-i alap riesling-et kóstoltam a 2021-es évjáratból, három neves termelőtől.

Két évvel ezelőtt még "Egyszer az életben..." címmel írtam a Bortársaság Borsuliban tartott Vega Sicilia kóstolóról és nem is álmodtam róla, hogy viszonylag rövid időn belül még egyszer végigkóstolhatom a legendás spanyol borászat portfólióját. Idén azonban korán jött a karácsony, és a Bortársaság alig 1 hónapon belül két spanyol nagyágyút is elhozott a "Borász a házban" eseménysorozat keretében. Az októberi Marques de Murrieta kóstoló (beszámoló itt) után alig három héttel a Vega Sicilia cégcsoport képviselői jöttek el a Borsuliba. Gonzalo Iturriaga de Juan, a Vega Sicilia technikai igazgatója, főborásza és ifj. Bacsó András, az Oremus borásza tartotta a kóstolót, ahol száraz tokaji felütés után végighaladtunk három spanyol borvidék vörösborain, majd egy legendás aszúval zártuk az estét. A birtok történetéről, az egyes borvidékeken életre hívott birtokokról már bővebben írtam két évvel ezelőtt, most csak az aktualitásokra és a kóstolt borokra fogok koncentrálni.