Ennek a posztnak tartalmilag nem sok köze lesz Tokajhoz, csak a kóstoló helyszíne és ideje végett kerül a hétvége élményei közé.

Tulajdonképpen arról van szó röviden, hogy az én közreműködésemmel abszolváltunk egy elsősorban Wachau-témájú kóstolót a  "Ne csak írja..." -sorozat legutóbbi résztvevő borászaival.

Íme:

Tömény illat, tejszín-krémmel, mézességgel, édes fűszerekkel, diszkrét palackbukéval. Közepesnél vastagabb korty. Telt ízek, főleg tejszínes-fűszeres vonalon mozog akár az illat. Krémes konzisztencia, sima felszínek. A kortyközépre egyenletesen csökkenő intenzitások, de arányosan kitöltött végig. Közepes tömörség, közepesen, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Nem túl magas, inkább szélesebb, barátságosabb savak, de abszolút elegendőek az egyensúlyhoz.  Nem hasonlít az osztrák veltelinikhez, kicsit nehézkesebb, kevésbé színes, de kerek és finom így is. Nem túl komplex, de árkategóriájában (2 ezer HUF) meglepően gazdag bort kapunk. 5 és fél, 6 pont határán járunk, talán el is éri ez utóbbit. (85-86)

Folytatnám a beszámolót a Vie Vinumról. A második részben összegyűjtöttem azon borok jegyzeteit, melyeket Alsó-Ausztria Wachaun kívüli vidékeiről, illetve egy érintőleges burgenlandi merítésből sikerült kreálni.

Íme:

A Vie Vinum Ausztria legnagyobb boros rendezvénye, mely két évente kerül megrendezésre. Több, mint 500 kiállító, külföldiek is szép számmal, de elsősorban osztrákokra fókuszál, kis túlzással a teljesség igényével. Feltehetőleg mindenki jelen van, aki él és mozog, legalábbis a legnevesebb pincék biztosan. Közel komplett szortimenteket lehet kóstolni, csúcsborokkal egyetemben. Az elővételben 30 Euroba kerülő napijegy rendkívül jutányos azért, amit nyújtanak érte. A légkör és a közönség kulturált, a gazdák szívélyesek, kis őszinte érdeklődést tanúsítva több helyen is előkerülnek "pult alatti" tételek, olykor komoly, régi évjáratú kuriózumok is. A kiállítók és a kínált borok listája, analitikával, térképekkel együtt kb. egy hónappal a rendezvény előtt letölthető a honlapról. Ha van rá idő, igazán föl lehet előre készülni.

Két éve is sikerült kijutni, hatalmas élmény volt, öt részes beszámoló született róla itt a blogon. Nagy lökés volt akkor, lehet mondani sikeresen ráállított a riesling-pályára. :)

Idén egy napot tudtam beiktatni erre a célra. Gyakorlatilag 9 órát töltöttünk ott, kb. 120 bort kóstolva. Bőségesen hangzik, de a becslésem szerint kb. 2500-3000 mintához képest elenyésző, annyi és annyi minden érdekelt volna még.

A nagy merítéshez mérten zömmel tűrhetően sikerült jegyzetelni. Túlnyomó részt pontszám-benyomást is rögzítettem, de kéretik ezt úgy kezelni, hogy a fenti számú mintából, fent említett idő alatt, 2-3 centeket kóstolva születtek.

Első részben következzen a legjobban várt wachaui merítés:

 Weingut Knoll: Grüner Veltliner Smaragd Schütt 2005

Komplex illat, sok időt töltve vele mindig más arcát mutatja. Van, hogy aszalt trópusi gyümölcsök köszönnek először, van, hogy egyáltalán nem tűnik gyümölcsösnek. Helyettük ekkor inkább karakteres fűszeresség alakítja az összképet, bors, vanília, gyömbér, kőporosság. Mellettük van egy kis tejszínes-avokádós beütése is. Közepesen telt korty, finoman krémes konzisztencia. Viszonylag telt ízek, kortalan gyümölcsösség, érett fűszeres aromák, de valahogy közel sem olyan színesen zamatos, mint a fiatalabb grünerek.  Komorabb, semlegesebb a világa. Élénk, cizellált savak, különösebb mélységérzet nélkül, de azért szépen kitartó közép, ép  szerkezet. Közepesnél picit hosszabb lecsengés, kissé kesernyés utóíz. 6 pont

Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

Rég volt már átfogóbb Wachau-kóstolónk, mintegy másfél éve. Remek emlék, ezúttal viszont feltett szándékom volt erősíteni hangerőn.

A koncepció, vegyük Wachau három legnagyobb presztizsű pincéjét, olvasataim szerint ez az F. X. Pichlert, Franz Hirtzbergert, illetve a Pragert jelenti. Válasszuk ki az adott szortiment csúcsán tanyázó  grüner veltliner és riesling smaragdot. Évjáratként legyen egységesen a kiválónak mondott 2009-es, harmadik évükben már talán fiatalos rendezetlenségtől sem kell tartani.

Papírforma szerint talán Wachau hat legerősebb boráról beszélünk, legendás dűlőkből és mint így egységesen a 8 pont körüli tartományt vártam tőlük előzetesen. Ilyen erősnek ígérkező sorba pedig célszerű referenciát is csempészni a pontosabb  érték-meghatározást elősegítendően.

Következzen a tényleg nem mindennapi sor:

Az alkeszen nemrégiben két részben is párbajoztatták Szecskő Tamás frissen kijött zöldveltelinijét árban megfelelő osztrák versenyzőkkel.

Az írásokat elolvasva nekem is kedvem támadt a művelethez. Utólagosan kukacoskodva, azt is elhatároztam, hogy egy kicsit újrafogalmazom a koncepciót.

Ismerve az analitikát nem az volt az alapvető célom, hogy bevezetőbb szintűnek számító federspiel, vagy annak megfelelő "karcsúbb" grünerek mellett nézzem, meg, hanem teltségben is összemérhető versenyzőkkel. Ez utóbbi kritériumnak Wachaut nézve a Smaragdok felelnek meg, melyek általában már magasabb árban mozognak. Ha a szomszédos Kremstal régiót vesszük, akkor viszont már sokkal könnyebben futhatunk bele minden szempontból megfelelő tételbe.

Így esett a választás a két évvel ezelőtti Vievinum két kremstali felfedezettjére, a bio-organikus Geyerhof-pincére, illetve az azóta ezen a blogon már többször szereplő Petra Ungerre. 

Ezek mellett viszont ártól független referencia-pontként, szerettem volna egy biztosnak tűnő klasszist is a sorban tudni. Ennek a kritériumnak megfelelőnek tűnt a sokat emlegetett wachau sztárborászat, a Prager egyik magasra pozícionált bora.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben osztotta őket a "sors":

Nemrégiben sikerült Bécsből szereznem egy csomog borocskát. Kivételesen nem csak az egyesek számára már unalomig emlegetett wachaui borok lapultak a dobozban, hanem egy-két érdekesség a környező régiókból is.

Például a Jurtschisch-testvérektől, akikről valamikor régen volt már itt szó. Pl. itt és itt.

Kamptal vezető borászatai (legjobb 5-ben mindenképp) között emlegetik. Bio-organikus szemlélet. A Kaferberg déli kitettségű dűlő, amfibolitos-agyagos talajú terroir. Mint szeles dombtető, a szőlő késő őszig a tőkén maradhat, botritisz "veszélye" nélkül. Az innen származó borok a pince portfóliójának egyik csúcsát jelentik. A bor öreg tőkék gyümölcse, 2 nap héjon tartás után az ülepített must nagy fahordókban erjedt saját flórával, majd érlelődött hosszan seprőn tartva. Viszonylag későn, augusztusban palackozták.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

 Weingut Knoll: Loibner Riesling Smaragd 2009

Néhány hónappal ezelőtti bécsi kiruccanásunk során hoztam haza onnan is komoly dolgokat, melyekre az utóbbi időben nagy kíváncsiságomban rá-rápróbáltam.

Wachau szinten is kiemelkedőnek mondott borokról van szó.

A jegyzetek:

Nagy kedvencem Bernhard Ott, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legtöbb kóstolójegyzetet a borairól ezen a blogon lehet megtalálni. (ha esetleg rosszul tudom, akkor elnézést).

Nagy meglepetésként ért nemrég, hogy a wagrami mester néhány zöldveltelinije immár a Bortársaságban is hozzáférhető. Persze csodák nincsennek, a szortiment alsó két lépcsőfokáról van szó.

Beszereztem hát itthon a két tétel közül a némileg magasabb rendű Fass4-t, és mellé raktam a következő fokozatnak számító Der Ott-ot 2008-ból, amit még a pincénél vettem.

Íme:

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Múltkoriban, egy másik zöldveltelinis bejegyzésnél fölmerült, hogy meg kéne újra kóstolnom Bott Frigyes 2009-esét, hiszen első kóstolása nem volt se nem alapos, nem is tegnap volt.

Gyorsan kerítettem mellé valami referencia-tételt is. Valami kellemes Bernhard Ott-grüner mindig megfelelőnek tűnik erre a célra. A Der Ott idősebb tőkék válogatása, hierarchiában eggyel lejjebb található, mint a többször is bizonyított Rosenberg-dűlőválogatás. Szerepelt már korábban is, de már itt is épp időszerű volt egy "up to date".

Íme:

A most következő bor nem került kereskedelmi forgalomba. Azon érdekes "kísérlet" révén született, miszerint Kaló Imre zöldveltelini alapanyagot adakozott különböző borászok (ha jól emlékszem Demeter Zoltán, Takács Lajos, Bott Frigyes) részére, amelyből aztán ki-ki a saját belátása szerint készített bort.

Természetesen az lenne igazán érdekes, ha az összes változat együttesen lenne megkóstolható, erre sajnos nincs lehetőségem, de örültem neki, hogy a napokban legalább az egyikhez lehetett szerencsém, esetünkben a Demeter Zoltán-féle verzióhoz.

...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)

Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.

Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.

Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.

Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.

Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne  hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.

Következzen tehát a nem mindennapi sor:

Erről a pincéről még nemigen hallottam. Kedvelt szegedi beszerzési helyemen ajánlották a bort jószívvel a figyelmembe, ha szeretnék valami nagyon gyümölcsös, ropogós, könnyen csúszó tételt.

A múltkori, hazai "hardcore" -kézműves vonal után ezúttal visszatérünk a "nemzetközileg ismertebb" stílushoz.

Következzen két remek smaragd grüner veltliner Wachauból:

A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.

Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.

Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.

A borok: 

Néhány héttel ezelőtt, Pardi Norbi szervezésének hála, abban az élményben lehetett részem, hogy eltölthettem egy bőséges délutánt Kaló Imrénél. Mint lelkes borrajongónak, már régóta esedékes volt ez a hiánypótlás.

Az alkolomról, bár részletes kóstolási jegyzet készület, de nyilvános poszt nem fog készülni. Maradjunk annyiban, hogy jónéhány bort kóstoltunk, voltak érdekességek, és volt néhány egészen kiemelkedően jó bor is. Ha esetlegesen van olyan olvasónk, aki nagyon kíváncsi lenne az ott kóstolt borok leírására, szívesen megosztom vele privátban.

Az esemény után birtokomba jutott néhány palackozott Kaló- tétel, ezek közül néhányat mostanság meg is vizsgáltam, immár itthon.

Íme:

A hét elején még annyira a hatása alatt voltam az előző postban leírt kóstolónak, hogy egyik este szintén zöldveltelinire szomjaztam meg.

Miklóscsabi 2009-es zöldveltelinijére esett a választás. Egy éve a 2008-as is kifejezetten tetszett, ez meg most még inkább. Szó mi szó, annyira ízlett, hogy azonnal kíváncsi lettem, hogy mit mutatott volna a nagy osztrák kóstoló grünerei között.

A kíváncsiság végül addig fúrta az oldalamat, hogy felnyitottam utolsó palack Petra Unger grüneremet, már csak azért is, mert arra is kíváncsi voltam, hogy mit produkál, ha nem nálánál kétszer annyiba kerülő top borok közé kerül.

Rendhagyó módon, így ebben a posztban, néhány napon belül újra megosztásra kerül ugyanazon bor egy másik palackjának a jegyzete.

Megtörtént végre a beharangozott prémium wacahui kóstolónk. A várakozásoknak megfelelően egy hihetetlen erős sort sikerült végignézni. Mivel a tudnivalókat már megosztottam a felcsigázás-posztban, így fókuszáljunk a jegyzetekre:

A most következő poszt nem fog túl sok izgalmat tartogatni az olvasóknak, inkább csak az a célja, hogy előzetes infókkal ellássa az általam a hónap végére tervezett osztrák riesling és grüner veltliner-kóstoló résztvevőit.