Igazából ezt a posztot most nem nekem kellene írnom, hiszen ungert járt Baden-ben és ő szerezte be a borokat is, de nagylelkűen rám testálta ezt a feladatot, ha már én kezdtem el ezt a sorozatot. Szóval, ungert egy (nem bor)szakmai kirándulás során vetődött el Németországba, ahol fakultatív programként egy gyönyörű helyen, a Fekete-erdő vidékén található pincészetet is meg lehetett látogatni. A gyors kóstoló után néhány palack a csomagtartóban is landolt, ebből kettőt pedig itthon, Szabival kiegészülve hármasban el is fogyasztottunk. Ez pedig remek apropót adott, hogy Németország egyik itthon kevésbé ismert borvidéke is bekerüljön a sorozatba. Következzék tehát Baden és az Alde Gott.
 

A július-közepi hőségben szinte keresve sem találhatnék helyénvalóbb boralanyokat a visszatérésre, mint ezt a két Sabar-rajnait. Az elvárások szerint ugyanis éppen annyira mutatnak túl a mondanivalót érdemben nem hordozó fröccsalapanyagoktól, mint amennyire műfajszintű komolyságuk ellenére is tartózkodnak a súlyosságtól és nehézkességtől.

A minap – konkrétabban az elmúlt héten – sikerült blogszinten több palack aljára nézni, és hát ebbe a bizonyos csoportos fogyasztásba ékelődött be ez a két Sabar-bor is. Páros házibajnokság következik négykezes kiadásban.

A decemberi borpárbajok után folytatást ígértem, most itt a tavaszi termés. Ismét 7, valamilyen szempont(ok)ból egymáshoz illő borpárt hoztam különböző fajtákból, különböző országokból.

Régen jártam már Szentesi Józsefnél, és egyébként is tervezgettem már egy következő látogatást, így éppen kapóra jött, amikor május elején a baráti kör egy kis részének boros programot kellett szervezni és a borásznak is megfelelt az időpont. Kevesen voltunk, így gazdaságossági és alkoholtűrési szempontokat egyaránt figyelembe véve most "csak" 11 bort sikerült megkóstolni, különös hangsúlyt fektetve természetesen a pince különleges magyar fajtáira.

A német borok minden bizonnyal legszélesebb kínálatával rendelkező hazai borkereskedés, a finewines.hu/riesling.hu a közelmúltban új szállítmányt kapott és a szortiment is kibővült egy új pincészettel, a Weingut van Volxem-mel a Saar-vidékről. Időszerű volt tehát egy német borokból álló kóstolót tartani, és húsvét előtt Tar Feri adott is egy kis ízelítőt az új borokból. 3x3 bor alkotta a kóstolósort, három pincészet - lásd a címet -, három borvidék - Mosel, Pfalz, Saar -, összesen három szőlőfajta - a kötelező riesling mellett sauvignon blanc és pinot noir -, és összesen három évjárat képviseltette magát a menün.

Ismét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016. Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

A svájci Philipp Oser által 2004-ben alapított Villa Tolnay életében 2019-ben komoly változások álltak be, több szempontból is. A fogyasztók számára legszembetűnőbb ezek közül az, hogy a pince arculata felfrissült, a borok innentől teljesen új külsővel kerülnek forgalomba. A szortiment is tisztult és újfajta hierarchia épült fel a borok között. Ami pedig csak helyben látható: elkészült az eddigi legkomolyabb bővítés a birtokon is.
Philipp Oser és Nagy László a Kóstolom Borbárban mesélt a újdonságokról és természetesen friss borokat is mutattak.

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

Kissé lemaradásban vagyunk önmagunkkal, hiszen a szeptember huszonegyedike és huszonharmadika között megrendezett, sorrendben a hatodik Óbudai Bornapokról már jóval korábban illett volna beszámolnunk. Pedig a rendezvény a maga műfajában fontos szerepet tölt be a budapesti boréletben, hiszen nemcsak lezárja a nyári szezont, de egyszerre mozgatja meg az eltökélt borfogyasztókat, valamint kultúr- és koncertkörítései révén a borszempontból inkább csak lelkes érdeklődőnek számító amatőröket is. És hát engem is, ami módfelett meglepő ahhoz képest, hogy képzeletbeli rendezvénynaptáramban a közelmúltat tekintve az évente két-háromszori mozilátogatásaim is sűrűbben követik egymást, mint az ilyesfajta boros rendezvények. Most viszont én is poharat ragadtam, így a rendezvény utolsó napján furmintfannal közösen bevettük Óbudát, hogy megszondázzunk néhány standot, jól.

A Szentesi József, Barta Károly, Farkas Krisztián és Takács Alexandrosz által alapított Artizan bor- és sörkereskedés a közelmúltban megnyitotta üzletét és egyben borbárját is az Arany János utcában MyWine Bar & Shop néven (itt egy érdekes cikk a kereskedésről). Az üzletben a kereskedés teljes kínálata elérhető, valamint sonka, sajt és szalámi is kapható a borok és sörök mellé.

A borbár természetesen kóstolóknak is helyet ad majd, szeptemberben az első kóstolóesten 7+1 pince (2HA, Attila Pince, Barta Pince, Bodrog Borműhely, Centurio Szőlőbirtok, Cseri Pincészet, Nagygombos Borászat-Gróf Grassalkovich, Szentesi Pince) borait lehetett végigkóstolni. Távirati stílusban, egy-egy zárójeles pontszámmal emlékeznék meg az estéről és a borokról.

Az ausztriai túráról szóló beszámoló második - egyben befejező - részében egy kicsit magunk mögött hagyjuk Wachau-t és a már a kremstal-i borvidéken tevékenykedő Weingut Stift Göttweig-gel való megismerkedés erejéig.

A kitérő után következnek a rövidke túra ad hoc jelleggel, jellemzően vinotékákban kóstolt borai, és itt már újra Wachau-é lesz a főszerep.

(Dürnstein, látkép a várromból)

A nyár utolsó napjait baráti társaságban Ausztriában töltöttem és a miután nagyobb részben borvidékeken múlattuk az időt, a program szerves részét képviselte a borozás is. 2017 ráadásul kiváló évjáratnak lett elkönyvelve Ausztriában (is), a legtöbb friss osztrák riesling és grüner veltliner pedig már kóstolható, ebből a szempontból tehát jókor jártunk ott. Miután az már jó előre látható volt, hogy 2018-ban valószínűleg korai szürettel lehet számolni és a túránk időpontja pont a szüret kellős közepére esett, nem szerveztem borászat-látogatást, inkább igyekeztünk borbárokat, vagy vinotékát üzemeltető nagyobb borászatokat felkeresni kóstolás céljából. Így végül két pincészetet ejtettünk útba, de ezen túl még számos osztrák borhoz volt szerencsénk, elsősorban Wachau-ból, illetve mutatóban még egy párhoz más borvidékekről.

Terjedelmi okokból két részletben emlékeznék meg a túráról és a borokról, az első részben a Domäne Wachau lesz a fókuszpontban.
 

A Villa Tolnay borairól viszonylagos rendszerességgel írogatunk a blog hasábjain, de személyesen sosem jártam még a birtokon. Szerény véleményem szerint a Badacsonyi borvidék egyik legjelentősebb borműhelyét tisztelhetjük Philipp Oser tulajdonos-főborász és Nagy László társtulajdonos-birtokigazgató vállalkozásában. Szokták mondani, hogy a spontán dolgok szoktak a legjobban sikerülni, és ebben az esetben is valami ilyesmiről van szó: amikor a borászat marketingjéért felelős Nádasi András írt egy üzenetet, hogy másnap megy a Csobáncra, és ha gondolom, elkísérhetem és megnézhetem a birtokot meg a borokat, nagyon rövid gondolkodás után rábólintottam az ajánlatra.

Lelkesebb követőinknek nem szükséges magyaráznom, hogy miért foglalkozok az átlagosnak tekinthető bejegyzésmennyiséghez képest többet a neszmélyi, konkrétabban pedig dunaszentmiklósi illetőségű Kősziklás Borászat anyagaival a heti egyboros kereteim között. Nem a személyes viszony – a pincénél sem jártam soha –, sokkal inkább az átlagnál érdekesebb borokat a stabil megbízhatósággal kombináló munkájuk az,  ami indokolttá teszi a vissza-visszatérést. Működik itt minden a korrektre hangolt rozétól az autentikusabb, szerethetőbb irsain keresztül egészen a január közepén megdicsért, keretfeszegető Szirtig. 

A fajtakísérletező házasítás után ezúttal klasszikusabb tesztalanyt kerestem, és hát keresve sem találhattam volna ideálisabb jelöltet, mint a pince aktuális rajnai rizlingjét. Előismeretek nélkül egy korrekt, árkategóriájában becsületesen összerakott, de arctalan reduktív iskolát vártam volna. Még jó, hogy voltak és vannak előismereteim, így tudtam, hogy nem fogok unalomba aludni a pohár mellett. Kősziklásék rajnaija ugyanis messzire definiálja önmagát a reduktív, uniformizált alapiskolától, helyette inkább lehetőségeihez mérten igyekszik autentikusra hangolva ugyan, de mégis modernizálni a piros-fehér-zöld rajnaispektrumot.

Úgy tűnik, már hagyomány lesz belőle, hogy évente (legalább) egyszer összegyűlik egy csapat borkedvelő és egy csokorra való magyar és külföldi rajnai rizling és igyekszünk levonni a tanulságokat. Tavalyelőtt Bernáth József szervezte meg a szeánszot és dobta be a borok nagy részét, tavaly én gyűjtögettem össze a 2015-ös honi rajnaikat egy kis külföldi kitekintéssel. Idén - ismét Józsi szervezésében - is összejött egy terjedelmesebb sor, többnyire magyar borokból és frissebb évjáratokból, néhány kakukktojással. 

A szakadó hónak és a február végén szokatlan (bár az utóbbi években egyre inkább jellemzővé váló) hidegnek köszönhetően szinte karácsonyi hangulatban fogadta az Osztrák Nagykövetség Rezidenciáján Elisabeth Ellison-Kramer nagykövet asszony és a négy meghívott osztrák borászat képviselője a szép számmal megjelenő szakmai vendégeket. A nagykövetség és a KisBécs által megszervezett kóstolón a Domäne Wachau, Malat, Feiler-Artinger és Prieler pincészetek mutatkoztak be és hoztak magukkal néhány bort is, így elég alapos merítés állt össze Wachau, Kremstal, Niederösterreich és Burgenland boraiból. Mindegyik pincészetet a fiatalabb generáció képviselői vezetik, egyszerre építkeznek a hagyományokra és támaszkodnak a modern szemléletre. Az adott borvidékre jellemző fajtából készült borok mellett többen különleges tételeket, régebbi évjáratú palackokat is megmutattak a népes kóstolótársaságnak.

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

A Sabar Borház 2015-ös és 2014-es borairól is írtunk már a blog hasábjain. A 2016-os borok is hamarosan forgalomba kerülnek, ennek apropójából került sor egy extra szűk körű kóstolóra a Palack Borbárban, ahol 5 bort néztünk meg a pince képviselőivel. A borok kb. 3-6 hónapja kerültek letöltésre, tehát a palackozás okozta megrázkódtatást már volt idejük kiheverni, szépen lassan fel is váltják a kifutóban lévő 2015-ös tételeket.

A pincészet háza táján voltak bőven változások az utóbbi időben: Nagy László borászt 2016 elején Csizmadia Péter váltotta, de a 2016-os borok már Földi Bálint keze munkáját dicsérik. Építkezésbe is fogtak a pincénél, a feldolgozótól nem messze egy kóstoló helyiség és vendégház kerül kialakításra, jövő nyáron már feltehetően itt fogadhatják a vendégeket és Ádám Gábor tulajdonos koncerteket is szeretne ide szervezni. A pincészet jelenleg 3 hektár saját szőlővel rendelkezik, és bár vannak új telepítések, a borok nagy része várhatóan a jövőben is vásárolt szőlőből készül. 2015-ben kb. 28000 palack bort készítettek, 2016 visszaesést jelentett: 16000 palackot töltöttek le. 2017-ben viszont várhatóan 33000 üveg bor hagyja el a borászatot.

Ami a 2016-os évjáratot illeti, az áprilisi fagykár és a jégverés alaposan megtizedelte a szőlőt, ezt követte a lisztharmat és a peronoszpóra. Nyáron azután volt egy kis hőség is, csapadék is, szeptemberben azonban kifejezetten meleg lett. Végül a termés kevesebb lett, mint előző évben, de az elkészült borok ígéretesek.

Egyszer azt találtam írni, hogy „rövid múltja ellenére Bakó Ambrust én az egyik legrátermettebb és leghaladóbb magyar bortermelőnek gondolom”. A borok mögött lévő emberen túl ezt a fantasztikusan jól sikerült 2013-as évjárat borai alapján bátorkodtam megfogalmazni és ma sem gondolom másként. Időközben azonban Ambrus és borai szinte eltűntek a piacról, ami legalábbis bizonyosan kérdéseket vetett fel és nem csak bennem, de sok más, a tiszta és jól elkészített badacsonyira vágyó fogyasztóban is. Úgy tűnik, nem kell tovább várni, Bakó Ambrus visszatért és borai talán jobbak, mint valaha. November elején Kispál Helénnel a Tar Ferenc-féle Carpe Diem borbárban mutatta meg a hamarosan piacra kerülő 2016-os évjáratot és a szerencsés közönség mélységi információkat kaphatott borról, szőlőről, borvidékről és a kis badacsonyi birtok helyzetéről.

Szinte hihetetlen, hogy repül az idő: idén 5 éves lett Tar Ferenc borkereskedése a finewines.hu. Mondhatni, hogy a borrajongó stábja a kezdetektől  rendszeresen követi a finewines tevékenységét, szerteágazó szortimentjük borai és a tematikus kóstolók a mi kis blogunk hasábjain is gyakran szerepelnek. A Carpe Diem megnyitása óta a kóstolók helyszíne is állandósult, természetesen a jeles évforduló alkalmából is itt gyűlt össze a közönség. A születésnapi ünneplésre Feri korábban is speciális borsorokkal készült (itt található akov beszámolója a 3. szülinapról), és nem volt ez másként most sem: 10 bort és pezsgőt állított csatasorba, kivétel nélkül magnum-palackos kiszerelésben. 

A Bécstől mindössze 10 kilométerre, északra található Kloster Neuburg Ágoston-rendi kolostora rendelkezik Ausztria legrégebbi és legnagyobb szőlőterülettel bíró borászata felett. A kolostort világi szerzetesek részére alapította 1114-ben a Babenberg-házbeli III. Szent Lipót osztrák őrgróf, majd 1133-ban az Ágoston-rendi szerzeteseknek adományozta. Kloster Neuburg azóta is egyházi és kulturális központ maradt, a Babenbergek és a Habsburgok is székhelyükké választották. Bár a 18. századi grandiózus terveknek végül csak a negyede épült meg, a kolostor így is impozáns látványt nyújt. 

Tar Ferenc a finewines.hu/riesling.hu frissen érkezett, 2016-os - leginkább - belépő szintű rieslingjeinek szentelt egy kötetlen hangulatú bemutatót a Carpe Diem-ben, ráadásul igen baráti áron. A sort három külön borvidéket képviselő német pincék borai alkották: a Leitz Rheingau-ból, a Dönnhoff Nahe-ból és a Weingut Herrenberg (LochRiesling) Saar-ból. Nem képezte a műsor részét, de ha már ott voltam, természetesen Feri ajánlására a sor végére még odaillesztettem egy Heymann-Löwenstein rieslinget is (egyben egy negyedik borvidéket - Mosel - is behúzva), így összesen 11 bor fordult meg a poharamban.
 

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom.