A Borrajongó

2016-os német rieslingek a Carpe Diem-ben - Leitz, Dönnhoff, Weinhof Herrenberg, Heymann-Löwenstein

2017. október 27. 06:00 - furmintfan

Tar Ferenc a finewines.hu/riesling.hu frissen érkezett, 2016-os - leginkább - belépő szintű rieslingjeinek szentelt egy kötetlen hangulatú bemutatót a Carpe Diem-ben, ráadásul igen baráti áron. A sort három külön borvidéket képviselő német pincék borai alkották: a Leitz Rheingau-ból, a Dönnhoff Nahe-ból és a Weingut Herrenberg (LochRiesling) Saar-ból. Nem képezte a műsor részét, de ha már ott voltam, természetesen Feri ajánlására a sor végére még odaillesztettem egy Heymann-Löwenstein rieslinget is (egyben egy negyedik borvidéket - Mosel - is behúzva), így összesen 11 bor fordult meg a poharamban.
 nemetriesling2016.jpg

Feri elmondása szerint 2016 Németországban általában véve hűvösebb év volt, amely feszesebb, elegánsabb, de a melegebb évjáratokhoz képest talán kevésbé gazdag borokat produkált.

Pontozás szempontjából nagyon unalmas leszek, mert elég kiegyenlített sort kaptunk, ahol minden bor jó színvonalat képviselt, ugyanakkor most mégsem a nagyágyúk dördültek el, így olyan tétel sem volt, ami kifejezetten kimagaslott volna. Hozzá kell tenni, a borok nagyon fiatalok, egy-kettő közülük kicsit zárkózott még, néhány hónap elteltével feltehetően már valamelyest más képet mutatnak. Gyakorlatilag nüanszok döntöttek a pontszámokat illetően is, de ilyen esetekben sokszor ízlés dolga is, hogy ki milyen stílust kedvel jobban.

nemetriesling2016_leitz.jpg

Leitz 1-2-Dry 2016
Meglepően visszafogott, jóformán alig van illata, az a kevés pedig leginkább a neutrális fehér húsú gyümölcs-édesfűszer tengelyen mozog. Könnyed, nem túl bonyolultra hangolt bor, fickós, hosszan kitartott savakra alapozva. Tiszta ízében citrusok, lime, limehéj, édes alma. Remek ár-érték arányt képvisel, mint mindig, bár emlékeim szerint több korábbi évjáratot is jobban kedveltem. 6p- 

Leitz Rüdesheimer Riesling Trocken 2016
Lényegesen intenzívebb, mélyebb és gazdagabb illat: édes fehér húsú gyümölcsök, alma, őszibarack, némi fehér virág. Az előző bornál teltebb, cizelláltabb savakkal is bír, a maradékcukor is többnek tűnik. Zamatos, gazdag, zöldalma, őszibarack, lime, édes citrusok, pici édesfűszer. 6p+

Leitz Magic Mountain Riesling Trocken 2016
Lassacskán nyílik meg a pohárban, de egyre gazdagabb: citrusok, alma, körte, őszibarack. Feszes, bukkanók nélkül végig fókuszba marad, jó az intenzitása is. Ízében citrusok, lime, citromhéj, őszibarack, sokféle alma. Kicsit még zárkózott, fiatal, de bőven van benne potenciál. 7p- 

Leitz Kirchenpfad Riesling Kabinett 2016
Édes alma, körte és őszibarack, egy kevés trópusi gyümölccsel, ananásszal, virágokkal. Határozottan érezhető a maradékcukor, édesebb, behízelgőbb, mint az előző borok. Érett almafélék, körte, őszibarack, pici édesfűszer díszíti a kortyot. Nagyon zamatos, kedves bor, már most is jó inni. 6p 

nemetriesling2016_donnhoff.jpg

Dönnhoff Riesling Trocken 2016
Nagyon szép, kristálytiszta illat, jól definiált gyümölcsökkel, almafélék, körte, őszibarack, diszkrét fűszeresség. Lendületes és kiegyensúlyozott korty, intenzív és tiszta ízekkel, citrusokkal és fehér húsú gyümölcsökkel. 6p+

Dönnhoff Riesling Kabinett 2016
Alapjában véve az előzőhöz hasonló karakterű, de magasabb cukortartalom és trópusi gyümölcs kerekíti. Könnyen élvezhető, nagyon zamatos, a határozottan érvényesülő maradékcukor mellett is remek savval, a fehér húsú gyümölcsök mellett trópusi motívumokkal. 6p

Dönnhoff Kreuznacher Krötenpfuhl Riesling Kabinett 2016
Az előző borhoz hasonlít, talán egy fokkal intenzívebb, rétegzettebb gyümölcsösséggel bír. Szerkezetét tekintve önnyedebb, áttetszőbb, lazább és talán jobban hajlik az édesség felé, mint az előző Dönnhoff Kabinett, de ez sem tunyul el. 6p

nemetriesling2016_loch.jpg

Weinhof Herrenberg LochRiesling 2016
Fülledt nyitány, majd szellőzéssel citrusok, alma, kis kenyérhéj és mandula tűnik fel. Pont jó sav és koncentráció jellemzi, ízében citrusok, alma, narancshéj, egyszerre fanyar és enyhén édeskés, az alkohol picikét fűt a végén. 6p+

Weinhof Herrenberg LochRiesling CRUV 2016
Aránylag visszafogott, édes fehér húsú gyümölcsök, virágok, pici púder és vanília érkezik illatában. Szájban frissítően fanyar gyümölcsösség: citrusok, grapefruit, alma, őszibarack, pici kesernye, ugyanakkor minimális maradékcukor, hosszú lecsengés. 7p-

Weinhof Herrenberg LochRiesling Stoveler Feinherb 2016
Édesfűszerek, édes fehér húsú gyümölcsök, vanília, kis krémesség, körte, őszibarack, alma illatban és ízben egyaránt. Kicsit édeskés és lágy az előzőek után, de persze ez is remek bor. 6p

nemetriesling2016_heymannlowenstein.jpg

Heymann-Löwenstein Schieferterrassen Riesling 2016
Fülledt, termálvizes kezdés, majd az egyedi illatban gyógynövények, fehér húsú gyümölcsök, pici kenyérhéj jelenik meg. Ízben citrusok, zöldfűszerek, gyógynövények, némi zöldpaprika és kevés kenyérhéj. Tömör, intenzív és bár már most vannak feltárható rétegei, érezhetően fiatal és kialakulatlan még. 7p-

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1013058158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása