A Villa Sandahl érdekes színfolt a badacsonyi borászatok között, több szempontból is. A svéd családi tulajdonban álló birtok 2010-es boraival üstökösként robbant be a hazai borszcénába. A borvidékkel leginkább azonosított fehérszőlők - olaszrizling, szürkebarát, kéknyelű - helyett rajnai rizlinggel dolgoznak, és a prémium kategóriás palackoknak bizony megkérik az árát. Egyedi tervezésű, feltűnő címkékkel és fantázianevekkel ellátott boraik egyből magukra vonzzák a tekintetet, erről a képen látható két bor is tanúskodik.

A mai írás apropója eredetileg az volt, hogy a Villa Sandahl csapata másokkal együtt engem is meginvitált egy online koccintásra, az új esztendő és a Magyar Sommelier Szövetség által 2020-ban a termelői kategóriában a pincének odaítélt Par Excellence díj alkalmából. Ehhez küldtek egy véletlenszerűen kisorsolt bort is, esetemben a 2018-as Oh Deer-t.
Sajnos úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt a péntek délutáni online koccintáson nem tudtam részt venni, de a bort természetesen megkóstoltam, sőt, kibontottam mellé egy tavaly év végén vásárolt 2017-es Rabbit Periscope-ot is.

Közelebbről nem is pécsi ez a rajnai rizling, hanem hosszúhetényi, Szabó Zoltán pincéjéből. A déli borvidékeink közül a Pécsi borvidék az egyetlen fehérbor-hangsúlyos, de azért nem a rajnai rizling a legjellemzőbb fajtája. A fáma viszont úgy tartja, hogy Szabó Zoltán először éppen egy rajnai rizlinggel robbant be a magyar boros blogoszférába, több, mint 10 évvel ezelőtt. Viszonylag ritkán szerepelnek pécsi borok a blog hasábjain, úgyhogy egyrészt ezt az arányt javítandó, másrészt pedig puszta kíváncsiságból megkóstoltam Szabó Zoli legfrissebb rajnai rizlingjét.

A New Mátra Kézdy Dániel (Furmint Február, Aszú Prime) és Dancsecs Ferenc (Furmint Photo) új közös vállalkozása, amely több hónapos előkészítés után indult útjára. Céljuk bemutatni a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Az angol névválasztás elsőre meghökkentő, de egyrészt a távolabbi célok között szerepel külföldi piacok szerzése is, másrészt az alapítók ezzel is hangsúlyozzák, hogy valami nagyon újat/mást szeretnének létrehozni.
A facebook-oldal már néhány hete megjelent, a honlap is hamarosan működni fog. A facebook-oldalon rendszeres helyi bejelentkezéseket, kép- és hanganyagokat ígérnek, amelyekkel a Mátra kincseit mutatják be a közönségnek. További cél, hogy fesztiválokon és rendezvényeken közös standdal jelenjenek meg, ahol természetesen a borászokkal, termelőkkel is lehet találkozni. Az alapítók különböző válogatás-csomagokat állítanak össze, elsősorban, de nem kizárólag borokból, a csomagokban szereplő borokat azután külön-külön is meg lehet majd vásárolni. A jelenlegi tervek szerint havonta változik majd a csomagok tartalma, esetenként erősen limitált palackszámú tételek is bekerülnek a pakkokba. Jellemzően kisebb méretű pincészetekkel működnek együtt, akiknek természetesen egy bizonyos minőségi kritériumnak is meg kell felelniük, de borkészítési, szőlőművelési szemléletben vannak eltérések az egyes borászok, borászatok között. A névsor jelenleg a így néz ki: Bata-Loyal Birtok, Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H-négyzet (H2) Pince, Hoop Wines, Itt és Most Pince, Karner Gábor és Fanni Kézműves Borászata, Kerekes Pince, Kékhegy Pince, Levente Pince, Losonci Pince, Páger Pince, Szignárovits-Maka Pince (közülük sokan szerepeltek 1-1 borral a nyári mátrai boros tegnap ittam-sorozatban is).

A szűk körű sajtó-bemutatkozásra a budakalászi Kálvária Pince teraszán került sor, ahol természetesen borokat is kóstoltunk a projektben résztvevő pincéktől. A bemutatott tételek nagy része az első New Mátra csomagban is szerepel (konkrétan a Hoop Wines pezsgője, valamint a Benedek Pince, a Centurio, a Losonci Pince, a Kerekes Pince és az Itt és Most Pince lent említett borai).

A nyári szünet után lassan, óvatosan újra elindultak a borkóstolós programok a fővárosban, így Tar Ferenc borbárjában a Carpe Diem-ben is. Sajnos aztán a vírushelyzet romlására tekintettel a kóstolókat fel is függesztette Feri, de addig is kettőre azért sikerült eljutnom.
Az első szeptemberi kóstolón Markus Huber borai játszották a főszerepet, elsősorban természetesen riesling-ek és zöldveltelinik. A borest apropóját és a kóstolósor gerincét a Berg dűlőről készült riesling-ek és grüner-ek vertikálisa adta, néhány felvezető, átvezető és záró tétel mellett.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozat keretében idén már írtam Markus Huber-ről, borairól, és a borvidékről, Traisental-ról is, így most megspórolom az önismétlést, de akit érdekel a cikk, itt megtalálja.

Nem kevesebb, mint 16 bort kóstoltunk, először zöldvelteliniket, majd egy átkötő tétel után riesling-eket, végül egy vörösborral zártunk. A Berg-ből 5 évjárat borait kóstoltuk mindkét fajta esetében: 2018, 2017, 2016, 2013 és 2011. A többi fehérbor a 2018-as évjáratból érkezett, az egyetlen vörösbor 2016-ból. A vertikális sorban az évjáratok mindkét fajta esetében ugyanazt hozták: a forró 2018 borai rendben vannak, de számomra általában nem különösebben emlékezetesek, és ez elmondható a vertikális sorokat felvezető többi 2018-as tételről is. 2017 fókuszáltabb, lendületes borait jobban szerettem, a 2016-os borok egyediek, izgalmasak. A régebbi évjáratok közül 2013 tündököl és úgy tűnik, még tartalék is bőven van a borokban, a 2011-esek szép, érett formát mutatnak, de ezek már feltehetően elérték a zenitet és innen, ha nem is gyorsan, de lefelé vezet az útjuk.

Beköszöntött az ősz és ezzel a rögtönzött, másfél hónapja tartó Balaton-sorozat is lassan lezárul. Erre a hétre ismét egy dél-balatoni duóval, közelebbről a rádpusztai Ikon Borászat két palackjával készültem. A pincészet széles körben elérhető alapszériás fajtaborai idén megújult külsővel kerültek a polcokra, az áruk szerencsére továbbra is meglehetősen barátinak mondható. Bár az Ikon-szortiment alap sorozata inkább vörösborokban bővelkedik, az utóbbi években én leginkább az itt kóstolt két fehérbor korábbi kiadásaival találkoztam. Így immár több évjárat tapasztalata alapján mondhatom, hogy mindig technológiailag biztos alapokon nyugvó, korrekt borokat kaptam a pénzemért, a rajnai rizling pedig többször kellemes meglepetést is okozott, akár vegyes rajnai rizling sorokban kóstolva is (1., 2.).

Annyit előrebocsáthatok, hogy az aktuális 2019-es évjárat boraiban sem csalódtam, másnap pedig ungert (és rszabi) is megkóstolta a palackokban hagyott bort, úgyhogy négykezes következik.

Ha a Dél-Balaton legfontosabb borászatairól beszélünk, elkerülhetetlenül belebotlunk néhány család nevébe, amelyek tagjai évtizedek óta meghatározó szerepet játszanak a déli part borvilágában. Az egyik ilyen név a Konyári, a család tagjainak "vonzáskörzetéhez" a saját néven futó családi pince mellett az Ikon Borászat és a Késa Birtok tartozik. A Légli família szintén hasonlóan megkerülhetetlen tényező. Idősebb Légli Ottó a Balatonboglári Állami Gazdaságban húzott le évtizedeket, majd később két fia, Ottó és Géza is saját birtokot épített. Légli Ottó egyenes úton folytatta a családi hagyományokat, míg Légli Géza eleinte ódzkodott a szőlészet-borászat világától, némi vargabetűvel azonban ő is "megtért" a szőlőtőkékhez és saját pincészetet hívott életre Kislaki Bormanufaktúra, azaz most már leginkább csak egyszerűen Kislaki néven.
Érdekes különbség, hogy míg a Konyári Pincészet inkább házasításokban gondolkozik, a két Légli testvér elsősorban fajtaborokat készít. A Konyári családhoz köthető pincék kínálata vörösbor-hangsúlyos, Légli Ottónál a fehér szőlőfajták és a fehérborok vannak túlsúlyban, Légli Géza pedig valahol a középúton helyezkedik el, több fehér- és vörösbor is van a Kislaki-szortimentben. Konyári bor már szerepelt a rögtönzött Balaton-sorozatomban, de Légliék sem maradhattak ki, így a két testvértől 1-1 bort hoztam mára. Mivel Légli Ottónál adta magát a fehérbor - egy palack riesling pont volt is otthon -, a Kislakitól egy vöröset választottam mellé.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet, illetve ahogy immár a címkéken is szerepel a Pannonhalmi Főapátság Tricollis névre hallgató belépő borairól már tavaly is írtam, annak apropójából, hogy a rosé is bekerült a fehér és a vörös tétel mellé a borcsaládba és a címkét is egységesítették. Idén egy további lépést tettek ebbe az irányba azzal, hogy 2019-ből a korábban rajnai palackba letöltött fehér Tricollis is burgundi palackba került.
A pince sok szőlőfajtával dolgozik, de ezekből kettő kapott kiemelt szerepet: a rajnai rizling és a pinot noir, amelyekből a legjobb évjáratokban egy "alap" és egy válogatás tétel is készül. A rajnai esetében a válogatás már kezdettől Prior névre hallgat, a komolyabb pinot noir 2018-tól viseli a kolostor vezetőjére utaló megkülönböztető címet. Rajnaiból 2016 óta nem készült Prior az apátságnál, most a 2019-es évjáratból ismét palackoznak rajnai rizling válogatást.

A 2019-es évjárat remek borok ígéretével kecsegtetett, a korábbi jó tapasztalatok alapján az új Prior-ra is nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy csokorba gyűjtöttem a három Tricollis-t és a két rajnai rizlinget és egy posztba gyűjtve osztom meg a tapasztalatokat.

Ahogy tavaly, ebben évben is mentem egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken. Idén viszont még kevesebb időm volt kóstolni, úgyhogy két megoldás kínálkozott: 1-1 bort kóstolok a standoknál és így több pincéhez is eljutok, vagy alaposan leszűkítem a mintavételek helyszínét, de alaposabb betekintést nyerek a kiválasztott borászatok kínálatába.
Utóbbi mellett döntöttem, így két pince 4-4 bora fért bele az időbe. Két olyan, viszonylag fiatal borászatot néztem ki magamnak, akiktől kóstoltam már bort és feltehetően nem okoznak csalódást, ugyanakkor ritkán találkozom velük, ezért nincsenek annyira friss élményeim. Így esett a választás a Zelna Borászatra és a Thetis Birtokra.

"Természetes Mátra" címmel ismét megrendezésre került a VinoPiano-ban a természetközeli szőlőművelést és borkészítést folytató mátrai borászok borbemutatója a Karner Borászat, a Levente Pince és a Losonci Pince részvételével. A pultok mögött természetesen (haha!) ismét Karner Fanni, Major Levente és Losonci Bálint töltötte a borokat és a pezsgőket, a Borrajongót tavaly Szabi képviselte, idén én kóstoltam végig a sort.

Ha körbenézünk a Badacsonyi borvidék borászatai között, talán a Szent György-hegyen találjuk a legtöbb "csodabogarat", gondoljunk akár a natúrboros irányba elkanyarodó Bencze Birtokra, vagy az olasz sangiovese-vel berobbanó 2HA-ra. A Kanadából hazatelepült Gilvesy Róbert ennyire extrém módon nem kanyarodik el a fősodortól, de a pince fajtaválasztéka  mindenképpen eltér a borvidék hagyományos kereteitől. Rajnai rizling, furmint, sauvignon blanc, valamint kiegészítésképpen olaszrizling terem a 17 hektáros birtokon. A rajnai rizlinggel többen is dolgoznak a környéken, és bár a badacsonyi rajnai egyelőre ritkán tör a német vagy az osztrák csúcs-rieslingek babérjaira, mondhatjuk, hogy a Badacsonyi borvidéken bevált a fajta. Gilvesy Róbertet is meggyőzték a helyi szőlőkből készült rajnai rizlingek, egyébként is ez a kedvenc fajtája, egy rajnai rizling ültetvény volt az első szőlő is, amit megvett a hegyen, a Tarányi dűlőben.

Mindenképpen akartam egy rajnai rizling-ről szóló írást a Balaton-sorozatba, az itthoni készletből pedig adta magát ez a Gilvesy bor.

Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

A szőlőművelés és borkészítés főállásban is számtalan kihívást és nehézséget tartogat, meglepő tehát, hogy mindezt gyakorlatilag hobbitevékenységként végezve is születnek sikersztorik és értékelhető, sőt, minőségi borvégeredmények is. Az Etyek-Budán és Mátrán is egyaránt tevékenykedő, aktuálisan három és fél hektárnyi területtel rendelkező elsőgenerációs ViMaVin Pincészet egyike az ígéretesnek tűnő hobbipróbálkozásoknak, legalábbis az elmúlt hetekben lépésről-lépésre megkóstolt hatboros minta alapján biztosan. 

Folytatódik a "Rejtőzködő borvidékek" sorozat, ezúttal az Újvilágba utazunk képzeletben. Az Amerikai Egyesült Államok egy különleges vidékéről és egy ottani pincészet két boráról szól a mai bejegyzés. Jégkorszakból származó gleccserek vájta tavak, egyedi mikroklímák, francia és amerikai tulajdonosok, riesling és pinot noir, ez a Forge Cellars.

A "Rejtőzködő borvidékek" aktuális részében Ausztria egy kevésbé ismert és - legalábbis hivatalos eredetvédelmi szempontból - viszonylag újabb borvidékével és egyik legtehetségesebb fiatal borászával, Markus Huber-rel és boraival lehet megismerkedni.

A borvidéki összefogás valamilyen formájára egyre több példát látni itthon az elmúlt években és bár a pannonhalmi kezdeményezésnek nincs akkora visszhangja, mint mondjuk a BalatonBor-nak, azért természetesen érdemes róla megemlékezni. A Pannonhalmi borvidék 6 pincészete vesz részt jelenleg a 2017-ben életre hívott, PH-Érték névre keresztelt együttműködésben (Cseri Pincészet, Hangyál Pincészet, Herold Pince, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pécsinger Szőlőbirtok, Tar Pincészet), amelynek keretein belül a tagok igyekeznek megfogalmazni a borvidék identitását, szakmai és marketingkommunikációs tevékenységük összehangolásával. A társulásnak már van saját honlapja és facebook-oldala, valamint létrehoztak egy új, közös borkategóriát is, amely szintén PH-Érték névre hallgat és a 2017-es évjáratból készültek el az első tételek, majd 2018-ban következett a folytatás.
A definíció szerint a PH-Érték olyan tartályban erjesztett és érlelt fehér házasítás, amelynek legalább 50%-a rajnai rizling, legfeljebb összesen 30%-a lehet illatos/aromatikus fajta, azaz tramini vagy sauvignon blanc, a fennmaradó rész pedig olaszrizling, chardonnay, pinot blanc vagy királyleányka fajtákból állhat. A borok rajnai palackban, csavarzárral, egységes PH-Érték arculattal kerülnek forgalomba. A szőlőtermesztésre, analitikára, előzetes bírálatra és a forgalomba hozatalra további szabályok is vonatkoznak. Mind a hat pincészet készített PH-Értéket 2018-ból, én most a Hangyál Pincészetét kóstoltam meg.

A nyárvégi badeni kiutazásom alkalmával lehetőségem nyílt arra is, hogy egy rövid, legfeljebb órákban mérhető kitérőt tegyek az osztrák térfélen, erre pedig nincs is jobb választás, mint Wachau. Tekintettel arra, hogy számomra ez volt az első ilyen alkalom, így a Melk településen (vagy inkább felette) elhelyezkedő, a környék egyik jelképeként is jegyzett apátság kézenfekvő döntésnek tűnt. Az pedig világos, hogy az apátság saját üzletében jobban érdekelt a borospolc, mint a hűtőmágnesek széles kínálata, így hát rá is raboltam egy palack alaprizlingre, amit Josef Jamek készít az apátság számára. Abban biztos voltam, hogy a hazaszállított palack tartalma élményszerű lesz, úgyhogy az azonnali nyitás helyett úgy döntöttem, hogy az év végére hagyom a dolgot. Jó ötlet volt.

Leitz borokról sokszor és sokat írtunk már a blog hasábjain, főleg különböző finewines.hu/riesling.hu kóstolók apropójából. A rheingau-i borászat nagy népszerűségnek örvend nemzetközi porondon, nem csoda, hiszen riesling-jeik az alap 1-2-Dry-tól a Grosses Gewächs minősítésű csúcsdűlők szelekcióinak magasságáig mind igen magas színvonalon teljesítenek. Valahol a képzeletbeli árpiramis közepén helyezkedik el a pincészet Magic Mountain névre keresztelt bora, amely "falubor"-nál magasabb szintet képvisel, de árban jóval a dűlős tételek alatt helyezkedik el.
Ebből a borból táraztam be néhány évjáratot egy vertikális kóstolóra készülve, amelynek most jött el az ideje.

Igazi csúcstalálkozót adott egymásnak Rheingau két kiemelkedő pincészete, a Weingut Georg Breuer és a Weingut Leitz a Carpe Diem Borbárban. Tar Ferenc mindkét pincétől az egyik legmagasabb borminőséget produkáló dűlő, a Berg Schlossberg több évjáratának borait válogatta ki, hogy némi felvezetés után összemérjék erejüket. A felcsigázásra nem is vesztegetnék több leütést, a dűlőről és borászatokról viszont még megosztok némi információt az érdeklődőknek a borleírások előtt.

(A Schlossberg fotóit a VDP honlapjáról kölcsönöztem)

A finewines.hu egyre duzzadó és egyre szebben csillogó új-zélandi válogatása további izgalmas borászatokkal és borokkal gyarapodott. Két pince kínálata kibővült néhány új tétellel, és további három neves kiwi pincészet borai is megjelentek a szortimentben, ami külön öröm, hiszen ezekkel a borokkal eddig Magyarországon csak alig-alig lehetett találkozni. A friss szerzeményeket szeptember első hetében kötetlen formában meg is lehetett kóstolni a Carpe Diem-ben. Én is így tettem és most a borászatok rövid ismertetésével együtt meg is osztom benyomásaimat (a borokat nem a lenti sorrendben kóstoltuk, de pincészetenként rendszerezve áttekinthetőbbek lesznek a jegyzetek).

Nagyjából öt évvel ezelőtt már leírtam, miért érdemes és szükséges figyelni Wachaura és a borvidék legnagyobb borházára, ezért nem is kezdenék bele semmiféle önismétlésbe. Most csak annyi történt, hogy pár hete futólag Bécsben jártam – pontosabban csak és kizárólag a reptér környékén –, úgyhogy a felszabadult tízpercemben gyorsan berohantam az első üzletbe, hogy átszállítsak a határon néhány palack bort, ha már így alakult. Aztán nagyjából másfél héttel később ismét arra vitt az utam, de ezúttal már céltudatosan pakoltam tele a kosarat a polcon található összes Domäne Wachau-palackkal. Céltudatosan, hiszen az elérhető rajnait már napokkal korábban négykezűleg leteszteltük, ami – nem túl nagy meglepetésre, ám annál nagyobb örömünkre – jónak találtatott.

Három tagúra bővült a Pannonhalmi Apátsági Pincészet belépő szintet képviselő borcsaládja, a Tricollis, ahogy az eddigi egy fehér és egy vörös tételhez a 2018-as évjárattal csatlakozott az apátság rosé-ja is, amely eddig fantázianév nélkül - kvázi a fajtaborok sorában - futott. Ezzel egy időben megújult a borok arculata is, az új címkéken a főapátság épületei, hagyományai, mindennapi életének jelenetei elevenednek meg. A pincészet korábbi címkéit is kedveltem, de az új dizájn-nal szerintem szintet léptek, hasonlóan igényes munkára hirtelen nagyon kevés hazai példát tudnék felhozni. A pincészet rosé-ja és Tricollis borai is megbízható, stabil minőségi színvonalat képviseltek a korábbi években, és ez a megújulással sem változott.

Bott Frigyesről már régóta tudjuk, hogy remek fajtaborokat szokott palackba zárni, ám a széles fajtaválasztékkal dolgozó felvidéki borász újabban több kísérleti jellegű bort is készít, amelyek egy része házasítás (a már hagyományos Granum és a Super Granum mellett). Ezek a tételek a többi Bott Frigyes bortól eltérő arculattal kerülnek a polcokra és az árukat is magasabbra lőtték be. Én most a formabontó módon sauvignon blanc és rajnai rizling összeeresztésével készült cuvée-t vizsgáltam meg közelebbről.
 

A Németh Pince amolyan "underground szupersztár" a badacsonyi pincészetek között, kicsi, de erős. Ritkán vesznek részt kóstolókon, boraikat nem látjuk viszont borkereskedések, pláne hipermarketek polcain, szinte minden palackot a pincénél értékesítenek, így aki meg akar ismerkedni a borokkal és készítőikkel, annak bizony Badacsonyba kell elzarándokolnia. Jó ideje tervezem már, hogy meglátogatom a Római úton található pincét és kóstolóhelyiséget, és ahogy július közepén egy hétvégét Badacsonyban töltöttem, az első utam ide vezetett.

A legnagyobb nyári kánikulában nem érzem azt, hogy ellenállhatatlanul kültéri sétálós kóstolóra vágynék, a beharangozott extra kénmentesség sem bír semmiféle vonzerővel a szememben, ennek ellenére egy Losonci-Karner-Major névsor csak behúzott a nyár egyik legperzselőbb napján a Vinopiano kerthelységébe. Szerencsére a kóstoló sor nem volt hosszú, cserébe viszont érdekes és sokszínű volt. Ambivalens érzésekkel viseltetek mind a narancsborok, de még inkább a kénmentes borokkal szemben. A második kockázatait és a borok sokszor befogadhatatlan jellemzőit erős fenntartásokkal kezelem, a narancsborokból, pedig sokkal több egykaptafát ittam, mint emlékezeteset. Volt itt is példa mindenre, Karneréknál a Szőlőskert fantázianevű olaszrizling olyat vert az orromba, hogy még 1 hét magasságából is gond nélkül felidézem: masszív tornacipő szag, kéksajt és erdei gombák. Szájban is hasonló "finomságokat" tartogatott, úgyhogy a hosszú és elmélyült analízis helyett a köpőedény vette át a főszerepet. Tudom, hogy nem mondunk olyat, hogy "de viszont", de ezek után mégis azt mondom, hogy de viszont ezek után a kékfrankosok olyan ívet húztak, hogy gyorsan felülírták a kénmentesség iránti fundamentális bizalmatlanságomat. A friss 17-es Tavaszföld és Vitézföld is elementáris erejű fűszeres gyümölcsösséggel támadt, remélem bírni fogja ezt és az idő vasfoga nem fogja túl hamar letörni ezt a tisztaságot és intenzitást. Losonci Bálintnál kiegyenlítettebb volt a felhozatal, a '17-es Gereg Kékfrankos már most is klasszis, a 18-as Turán minden izében hozta a fajta jellegzetességeit a Magyarfrankos pedig jól csúszott. A legérdekesebb rész a sornak, a teljes narancsboros technológiával készült Királyleánykája, és a jóval lightosabb Rajnai párhuzamba állítása volt. Míg a Rajnai az érezhető "elhajlása" mellett is tökéletes reprezentánsa volt a fajtájának, addig a Királyleányka teljesen elment a szokásos, cseres, vastag, intenzív, de számomra kicsit egysíkú ízvilágba. A Rajnai számomra pannon  klasszis  (7 pont környéke)  szintig futott. A nap legjobb bora végül  mégis a Levente Pince Irsai Olivérje lett. Igen, nem elírás, egy telivér irsai. Nem volt semmilyen extra szőlészeti/borászati fogással turbózva, egy kutyaközönséges irsai, hibátlanul megcsinálva. Nem hiszem, hogy a fajtába ennél több perspektíva szorult volna, a lehetőséget viszont maximálisan kimaxolta ez a próbálkozás. Szőlőcukros, virágos, krétaporos illat, az ember alig várja, hogy a szája is a pohárba érjen végre és ott, ha lehet, még nagyobb a tűzijáték. Sárgadinnye, csemegeszőlő, pici virágméz. Zéró pacsuli. Könnyen lehet, hogy a világ legjobb irsaiját ittam.

Köszönöm a meghívást a rendezőknek.