A Borrajongó

Professzionalizmus – Domäne Wachau Terrassen Riesling Federspiel 2018

2019. augusztus 15. 06:00 - ungert

Nagyjából öt évvel ezelőtt már leírtam, miért érdemes és szükséges figyelni Wachaura és a borvidék legnagyobb borházára, ezért nem is kezdenék bele semmiféle önismétlésbe. Most csak annyi történt, hogy pár hete futólag Bécsben jártam – pontosabban csak és kizárólag a reptér környékén –, úgyhogy a felszabadult tízpercemben gyorsan berohantam az első üzletbe, hogy átszállítsak a határon néhány palack bort, ha már így alakult. Aztán nagyjából másfél héttel később ismét arra vitt az utam, de ezúttal már céltudatosan pakoltam tele a kosarat a polcon található összes Domäne Wachau-palackkal. Céltudatosan, hiszen az elérhető rajnait már napokkal korábban négykezűleg leteszteltük, ami – nem túl nagy meglepetésre, ám annál nagyobb örömünkre – jónak találtatott.

img_e3760.JPG

És hát elsősorban azért, mert jól közelíti azt a rajnai-típust, amit gyakorlatilag bármikor és bárhol szívesen fogyasztanék. Egyrészt éterien tiszta, a barackos-virágos alapok mögött némi édesfűszeres karakter is feltűnik benne. A korty a mennyiségileg sok, minőségileg pedig kiváló sav miatt kissé zabolázatlannak tűnik, de ez inkább csak az orrpróba kontextusában feltűnő. Friss, lendületes, ráadásul minden paraméterében lendületből-ihatóságra hangolt anyag. Olyan, amellyel hazai kontextusban ritkán találkozni. Az élményt szinte ki sem fejező hat pont a jutalma, viszonylag objektíven, alulról. (10 €, Billa, Schwechat)

Az illat tiszta, jól definiált, még ha nem is túl intenzív, benne őszibarack, fehér virágok, citrusok, némi gyógynövény és egy kis krétapor. Karcsú és lendületes, feszes savak lökik előre a kortyot. Ízvilágát tekintve inkább a citrusok határozzák meg, de a citromvelő és a grapefruit mellett itt is találunk még őszibarackot, körtét. Nagyon korrekt, hibátlanul kivitelezett rajnai rizling, kvázi belépőszintnek elég jó anyag. 6p- (furmintfan)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr9015008506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása