Idén áprilisban ungert kapott egy felkérést és egy kis csomagot Ivády Dávidtól, a Liberpack tulajdonosától, aki néhány hete ismét megkeresett bennünket, hogy válasszunk két bort a kereskedés webshopjából, és írjuk meg a véleményünket. Ungert ezúttal rám testálta egyrészt a választás terhét, és ezzel együtt mintegy a beszámoló megírását is. Bár a Liberpack célzottan nem a széles körben elérhető borok lelőhelye, a szortimenten belül is igyekeztünk két olyan pincészetet kiszúrni, akiktől régen, illetve még soha nem kóstoltunk bort. Így esett a választás a villányi veterán Malatinszky Kúria és a somlói újhullámos Tomcsányi Birtok egy-egy borára.

A Kreinbacher Birtokról az utóbb években legtöbbször a pezsgőik okán lehet olvasni, de a csendes borokról sem érdemes elfeledkezni. A somlói óriás a Hegy tipikus fajtáiból - juhfark, olaszrizling, furmint, hárslevelű, tramini - általában két kategóriában is készít borokat. A szortimentet az eretnek gondolatként induló syrah, a kistestvér birtokvörös és a rosé egészíti ki, valamint két fehér házasítás, amelyek a fajtaboroknak megfelelően két kategóriában készülnek. A premium mezőnyben az Öreg Tőkék Bora lép pályára, míg az olcsóbb árfekvésben az itt kóstolt Nagy-Somlói indul.
Nem feltétlenül csupán a hagyományosnak mondható somlói fajták alkotják a házasítást, a szőlőfajták és az arányok évről-évre változnak, az olaszrizling és a hárslevelű tekinthető fix pontnak. A 2009-es nagy kedvencem volt, azóta a trendeknek megfelelően sokkal könnyedebb stílus felé ment el a bor.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet, illetve ahogy immár a címkéken is szerepel a Pannonhalmi Főapátság Tricollis névre hallgató belépő borairól már tavaly is írtam, annak apropójából, hogy a rosé is bekerült a fehér és a vörös tétel mellé a borcsaládba és a címkét is egységesítették. Idén egy további lépést tettek ebbe az irányba azzal, hogy 2019-ből a korábban rajnai palackba letöltött fehér Tricollis is burgundi palackba került.
A pince sok szőlőfajtával dolgozik, de ezekből kettő kapott kiemelt szerepet: a rajnai rizling és a pinot noir, amelyekből a legjobb évjáratokban egy "alap" és egy válogatás tétel is készül. A rajnai esetében a válogatás már kezdettől Prior névre hallgat, a komolyabb pinot noir 2018-tól viseli a kolostor vezetőjére utaló megkülönböztető címet. Rajnaiból 2016 óta nem készült Prior az apátságnál, most a 2019-es évjáratból ismét palackoznak rajnai rizling válogatást.

A 2019-es évjárat remek borok ígéretével kecsegtetett, a korábbi jó tapasztalatok alapján az új Prior-ra is nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy csokorba gyűjtöttem a három Tricollis-t és a két rajnai rizlinget és egy posztba gyűjtve osztom meg a tapasztalatokat.

Ahogy tavaly, ebben évben is mentem egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken. Idén viszont még kevesebb időm volt kóstolni, úgyhogy két megoldás kínálkozott: 1-1 bort kóstolok a standoknál és így több pincéhez is eljutok, vagy alaposan leszűkítem a mintavételek helyszínét, de alaposabb betekintést nyerek a kiválasztott borászatok kínálatába.
Utóbbi mellett döntöttem, így két pince 4-4 bora fért bele az időbe. Két olyan, viszonylag fiatal borászatot néztem ki magamnak, akiktől kóstoltam már bort és feltehetően nem okoznak csalódást, ugyanakkor ritkán találkozom velük, ezért nincsenek annyira friss élményeim. Így esett a választás a Zelna Borászatra és a Thetis Birtokra.

"Természetes Mátra" címmel ismét megrendezésre került a VinoPiano-ban a természetközeli szőlőművelést és borkészítést folytató mátrai borászok borbemutatója a Karner Borászat, a Levente Pince és a Losonci Pince részvételével. A pultok mögött természetesen (haha!) ismét Karner Fanni, Major Levente és Losonci Bálint töltötte a borokat és a pezsgőket, a Borrajongót tavaly Szabi képviselte, idén én kóstoltam végig a sort.

A héten egy rövidke csopaki kiruccanás végén maradt annyi időm, hogy beugorjak a vasútállomáshoz közeli Jásdi Vinotékába egy gyors kóstoló erejéig, így most ennek tapasztalataival folytatom a nyár végi Balaton-sorozatot. Kétségtelen, hogy a Jásdi Borterasz tóra néző panorámája idillibb környezetet biztosított volna, de mind távozásom közelgő időpontja, mind a Balaton felett gyülekező viharfelhők miatt kézenfekvőnek tűnt, hogy beérjem a szerényebb fekvésű, de csendes kis vinotékával. Négy tétel fért bele az időmbe, a birtok másfél literes kiszerelésű alap olaszrizlingjével kezdtem, amit sokszor jobban is szeretek, mint a kicsit szikárabb kivitelű, szimplán "Csopaki" néven futó, többnyire (mindig?) Hegybor kategóriát viselő olaszrizlinget. A bemelegítő tétel után komolyabb anyagok után néztem, így két dűlős fehérbor után a pince nagy válogatás vörösbora zárta a rögtönzött mini kóstolót.
 

Ha balatoni borról beszélünk, valószínűleg az olaszrizling ugrik be elsőként, hozzáképzelve a esetleg a egy borteraszt, balatoni panorámával és egy párás szódásüveget, ebből következik, hogy az olaszrizlingből is inkább a fröccsként is tökéletesen működő belépő szintre asszociál a nagy többség (ezeket hívja egy külföldre költözött barátom "Balaton-ízű bornak").
Bár nem balatoni panoráma mellett fogytak el, a mai poszt két főszereplője papíron tökéletesen megfelel ezeknek a sztereotípiáknak. "Alap" olaszrizlingekről van szó, papíron jó savú, könnyű borok, hordót nem láttak, és az áruk sem vágja földhöz az embert (bár tény, hogy találunk a műfajban olcsóbbat is).

Eredetileg a nyári borpárbajok egyik duóját alkotta volna ez az olaszrizling-páros, de ha már elindult ez az ad hoc Balaton-sorozat, úgy gondoltam, hogy annak keretében egy külön posztban jobb helyük lesz.

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

A Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

A hosszabb technikai szünetet követően az ilyenkor szokásos magyarázkodás helyett következzen most néhány bor a vasárnapi koncepciómentes hétzárásról. Fehéreket szerettünk volna fogyasztani, de a nem-egyeztetés eredménye borvidékileg, évjáratilag és fajtatekintetben is színes sort hozott össze. Néha ilyen is kell.

Az "Egy hónap Balaton" következő bora afféle kuriózum, még ha első blikkre nem is olyan nagy dolog, hogy a Szent Donát Birtok kihozott egy újabb olaszrizlinget. A Kopaszhegy Olaszrizling azonban tihanyi szőlőből készült és így több szempontból is ritkaságnak számít. Szabélyt erősítő kivétel a tihanyi borok sorában, Tihany amolyan vörösboros (fél)sziget a fehérbor-hangsúlyos Balatonfüred-Csopaki borvidéken, ahol elvétve terem csak fehér szőlő. Kakukktojásnak számít a Szent Donát fehérborai között is, hiszen azok elsősorban a pincészet homokköves és márgás csopaki területeinek terméséből készülnek.
Kovács Tamásék azonban úgy találták, hogy míg a vulkanikus Tihanyi-félsziget nagy hőingású katlanjai kiváló adottsággal rendelkeznek a kékfrankos-termesztéshez, a kráterek Balatonra néző külső oldala alkalmas telt, gazdag fehérborok készítéséhez. Így született meg a 2018-as Kopaszhegy, a Szent Donát első, vulkanikus talajon termett szőlőből palackba zárt olaszrizlingje.

Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

A Homonna Kékfrankosról szóló nyitó rész után az "Egy hónap Balaton" rovatban egy dél-balatoni fehérbor következik. A balatonlellei Kishegyen található Konyári Pincészet a déli part egyik legfontosabb borászata, az 1991-ben alapított, mára közel 40 hektáros birtokon Konyári János örökségét fia, Dániel viszi tovább. Fajtaborok és házasítások egyaránt készülnek a birtokon, utóbbiak közül a Loliense fehérben és vörösben is afféle birtokbor szerepet tölt be. A vörös Loliense egy bordeaux-i cuvée és a 2000-es volt az első évjárata, a fehér pedig általában sauvignon blanc, chardonnay és olaszrizling házasítása és 2003-ból jött ki az első kiadás, tehát mindkét bor hosszú ideje állandó része a szortimentnek. A vöröset meghagyom a hűvösebb napokra, a fehér Loliense palackját viszont pár napja kibontottam.

Tavaly nyáron a Sabar Borház két 2017-es rajnai rizlingjét eresztettük egymásnak egy barátságos mérkőzés erejéig, amiről aztán egy négykezes megemlékezés is született. A történelem (majdnem) ismétli önmagát, ugyanis a sors úgy hozta, hogy idén júniusban a pince két 2018-as olaszrizlingje került egymás mellé az asztalra, ezúttal pedig én vállaltam magamra a rövidke négykezes kóstolójegyzetek formába öntését.

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

Bata Miklós - vagy ahogy mindenki hívja, Bata Miki - Svédországból hazatérve fogott neki, hogy megvalósítsa régi álmát, és feleségével közösen felépítsék a családi birtokukat a Mátrában, Gyöngyöspatán. 2014-ben vásárolták meg az első saját területeket, majd 2016-ból elkészült az első bor is, Egyetlen M néven. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodnak, elsősorban magyar és közép-európai fajtákat középpontba helyezve. Élvezetes, karakteres, de jól iható borok készítése a cél, ökológiai gazdálkodás mellett.
Bata Mikivel pár éve kisebb-nagyobb rendszerességgel többször is kóstoltunk egy társaságban, de akkor még a saját tételeik nem álltak készen, azóta pedig nem volt alkalmam a Bata-Loyal borokkal ismerkedni. Egészen eddig. Az "Egy hónap Mátra" sorozathoz a pince második évjáratából szereztem be egy fehér házasítást, amely az első boruk mintájára a Kísérlet M fantázianevet kapta.
 

Az utóbbi évek során többször említettük már, hogy mennyi lehetőség rejtőzik a Mátrai borvidékben és ezt egyre több kis családi birtok igyekszik is kiaknázni. Németh Attila Gábor és a Tőkések - Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás - után az utóbbi években egymás után jelentek meg tehetséges fiatal borászok, akik új energiákat és terveket hoztak a borvidékre. A jövevények izgalmas és pezsgő borászközösséget hoztak létre és érkeznek sorban az ígéretes borok is (lásd pl. a Hoop Wines nemrég megénekelt első kereskedelmi tételeit).
Kézdy Dánielt ugyan elsősorban Tokaj iránti elkötelezettsége kapcsán ismerhetik, de Dani a mátrai borokat is nagyon szereti és a budakalászi Kálvária Pincében tart is belőlük jó párat. A múlt héten vásároltam tőle néhány mátrai bort, főleg olyan termelőktől, akik az utóbbi években bukkantak fel a helyi boros körökben, és eddig viszonylag keveset szerepeltek a blog hasábjain. Innen jött az ötlet, hogy ezek a borok és borászok megérdemelnének 1-1 külön bejegyzést is a "tegnap ittam" sorozat keretein belül, úgyhogy nálam a rovat júniusi bejegyzései főleg vagy talán teljesen mátrai borokról szólnak majd.
Ludányi Balázs pincészete, a Centurio Szőlőbirtok ugyan már régebb óta ismert és jól csengő névnek számít a borvidékről (többször is írtunk hosszabban a birtokról és borairól: 1, 2, 3), de az évek során itt is érzékelhető volt fejlődés és minőségi ugrás a borok terén. Ludányi Balázsról és Centurio Borokról hamarosan lesz még szó a blog hasábjain, de ha már az említett bevásárlás során egy 2019-es Centurio bor is bepottyant a kartonba, kár lenne nem megemlékezni róla.

Még kora tavasszal ittuk és írtuk meg a Konyári Pincészet 2018-as Fecskéjét, a vöröset. Mivel a bornak van egy szintén Fecske névre keresztelt fehér párja is - most éppen a 2019-es évjárat fut -, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt is megvizsgáljuk közelebbről. Erre végül májusban került sor, a szokásos palackátadós módszerrel mindketten megkóstoltuk a bort, én a négy fal között, ungert szabadtéren.

A pincészet alapházasításaihoz Konyári Dániel elmondása szerint előbb volt meg a Fecske munkanév, mint maga a bor (a Fecske nevében érdekes párhuzamot képez a pincészet csúcsborával, a Pávával). A két bor címkéjét Jackie Morris brit könyvillusztrátor "The Charm and the Flight" című munkája díszíti. A birtok szőlőinek helyén száz évvel ezelőtt a címkéhez hasonlóan legelő és virágos rét volt, állatokkal. Konyáriék most ilyen réteket igyekeznek kicsiben, pár hektáron visszaállítani.

Tavaly már feltűnt egy-egy horvát borvidék és pincészet a sorozatban, terveim szerint idén szerepel majd kettő is. Most mindjárt itt is van az egyikük, ezúttal azonban az ország tengertől távolabbi részéről, Szlavóniából választottam ki egy pincét. Az általában szokásos kettő helyett megint három bort kóstoltam, lássuk, honnan és miket.

Figula Mihály boraihoz közel tízéves borfogyasztói pályafutásom több fontos, emlékezetes pillanata fűződik. Kezdjük egyből az olaszrizlinggel, a fajta komolyabb, sűrűbb arcát ugyanis az Arácsi név alatt futó boruk 2009-es évjárata ismertette meg velem. Jobbat itthonról talán azóta sem ittam, de emlékezetesebbet biztosan nem.

Egy évvel később, 2012-ben egy hosszabb balatoni túra alkalmával meglátogattuk a pincét is, ahol tettem egy sikertelen kísérletet a bor beszerzésére, az ugyanis akkorra már kifutott. Nem véletlenül. Kaptunk viszont egy kiváló félédes sauvignon blanc-t, melynek ugyan már nem emlékszem a pontos részleteire (címkéje sem volt, csak egy filctollas felirat tette beazonosíthatóvá), de hozzá foghatót azóta sem ittam a Balaton-felvidékről.

Most pedig kibontottam ezt a dűlős olaszrizlinget. Egyrészt azért, hogy a régi túrák, beszélgetések és pincekóstolások keserédes nosztalgiájával gyorsabban teljen a kényszerbezártság, másrészt pedig azért, mert Figuláék dűlős olaszait többnyire minden évjáratban szeretni szoktam.

Csopak a hazai olaszrizling-termelők és abból bort készítő borászok talán legfontosabb műhelyévé nőtte ki magát az utóbbi évek során, köszönhetően néhány helyi pincészet szoros összefogásának és a Csopaki Kódex névre keresztelt szigorú eredetvédelmi rendszer életre hívásának. A csopaki Szitahegyen található Szent Donát Birtok a Csopaki Kódex mozgalom egyik oszlopos tagja, és tágabb körben úgy általában a balatoni borászélet egyik megkerülhetetlen tényezője is. Kiemelten olaszrizlinggel, furminttal, kékfrankossal dolgoznak Csopak és Paloznak, Tihany és a köveskáli Fekete-hegy dűlőin. A három lépcsőből álló szortiment - Talajsztori borok (Rizling, Blanc, Rosé), Hegyborok (Csopak, Márga, Magma, Magma Rosé Méthode Traitionelle), Dűlőborok - csúcsán az egyes dűlők alapanyagából készített olaszrizlingek állnak (illetve 2018-ból készültek dűlős kékfrankosok is), de a Szitahegy egy kisebb, Szent Donát nevét viselő parcellájának termését külön is lepalackozzák. 2017-ből egy olaszrizling és egy kékfrankos is palackba került innen, ezek tették elviselhetőbbé számomra a legutóbbi karantén-hétvégét.

Hoztam megint 7 darab borpárt a téli időszakról Ausztriától Új-Zélandig és persze itthonról is. Az évszak okán most leginkább vörösborokat tettem egymás mellé.

Jubilált a Badacsony New Yorkban: az idei volt a tizedi alkalom, hogy a badacsonyi borászok, turisztikai és gasztronómiai kiállítók eljöttek a budapesti New York Palotába, hogy a fővárosban találkozzanak a nagyközönséggel.

Egy évvel ezelőtt egészen lelkesen írtunk a tavalyi eseményről, idén viszont valahogy úgy éreztem, hogy kevesebb bor tudott kiemelkedni a stabil középmezőnyből és igazán emlékezetes kóstolási élményt okozni. Talán az évjárat oka, legalábbis tavaly a sok 2017-es bor összességében véve kellemesebb benyomást tett rám, mint idén a sok 2018-as (a Furmint Február után ugyanezt a mérleget vontam meg).

Akadtak azért persze szép borok és biztos volt még sok, amit nem kóstoltam. Az már közhelyszerű, hogy vörösbor-fronton a Török Csaba által fémjelzett 2HA vitte a prímet, a Villa Tolnay fehér és vörös színekben is kiegyensúlyozottan jól teljesít. Fehérborok terén még Bakó Ambrust kell kiemelnem, aki már 2019-es tartálymintákat hozott magával és ha a borok ilyen szépen muzsikálnak majd a palackba zárva is, akkor ez lehet Ambrus eddigi talán legszebb évjárata.

A hazai boros vérkeringésből részben kiesve talán nem meglepő, ha azt állítom, hogy a köveskáli Pálffy Pince aktuális tevékenységével kapcsolatban sincsenek érzékszervi tapasztalataim. Kivételt csak a közelmúlt egyik legjobb rozéja képez, amiből persze nehéz lenne távolabbi következtetéseket levonni.

Tekintettel arra, hogy egy – feltehetően termőhelyi – olaszrizling már alkalmasabb erre a feladatra, megpróbálkoztam a Fekete-hegy aktuális évjáratával. A biztos meggyőzés helyett össze is zavart rendesen.