A Borrajongó

Dűlőpárok II. - Gere Csillagvölgy és Ördögárok Villányi Franc 2017

2022. március 07. 06:00 - furmintfan

A dűlőpárok sorozatban a második helyszín - talán meglepő módon - Villány lesz. Az egyes termőhelyek jelentősége természetesen Villányban sem elhanyagolható - már csak a nagyobb választék miatt a telepítésre kijelölt fajta szempontjából is -, de a dűlőszelektált tételek nem játszanak olyan fontos szerepet a pincészetek választékában, mint mondjuk Tokajban.
Az egyes birtokoknál általában már kialakult, hogy mely területekről hoznak ki bizonyos fajtaborokat vagy házasítást a dűlő megjelölésével, az azonban ritka, hogy egy adott fajtából párhuzamosan két dűlőszelektált tétellel is jelentkezzen egy borászat. A Gere Pincészetnél azonban pár éve két dűlős cabernet franc is erősíti a pince szortimentjének prémium vonalát, a Csillagvölgyből és az Ördögárokból. Régóta tervezem, hogy egymás mellett megkóstolom a két bort, végre erre is sor került. Éppen évjáratváltás van, a 2017-es tételeket a 2018-asok váltják, én azonban még a kifutó kiadásokat kóstoltam össze.

gerevillanyfranc2017.jpg

A két bor közül általában a Csillagvölgy kerül hamarabb a polcokra, az Ördögárok pár hónappal később követi. Amennyire Gere Andrea egy korábbi birtoklátogatáson elhangzott szavaira vissza tudok emlékezni, a Csillagvölgy általában gyümölcsösebb, elegánsabb, az Ördögárok koncentráltabb, strukturáltabb bort ad.

Csillagvölgy
A Csillagvölgy (Sterntal) dűlő Villányhoz tartozik, a Szársomlyó és a település között terül el, így szinte a város szőlőskertjét alkotja. Tengerszint feletti magassága 170-180 méter, dél-délnyugati irányba lejt. Mállott márgás mészkő, lösz és dolomit alkotja az alapkőzetet, amelyen humuszkarbonát talajt találunk. A dűlő két oldalán húzódó árok elvezeti a hideg levegőt, ezzel egyedi mikroklímát biztosítva a területnek.
A Csillagvölgyben folyamatosan, megszakítás nélkül zajlott szőlőművelés. Itt kezdődött a Gere Pincészet története is, hiszen itt volt a család első kis szőlőterülete. A pincészet 2005-ben megvásárolt egy nagyobb, 10 hektáros ültetvényt, amely a cabernet sauvignon és cabernet sauvignon barrique-borok alapját adja, ezek mellett merlot, fekete járdovány és medoc noir is terem. Itt található a Geréék és Schubert Vilmos közös vállalkozása, a Gere & Schubert birtokközpontja, amely korábban a Csillagvölgy Pincészet nevet viselte.

gere_attila_pinceszete_12930898_810567469079426_2105568987_n.jpgGere Attila Pincészete Csillagvölgy Villányi Franc 2017
A Csillagvölgy Villányi Franc esetében az alkoholos erjesztés acéltartályban történt, az almasav-bontás pedig fahordóban. A bor 80%-a új, 20%-a másodtöltésű barrique hordóban érlelődött 16 hónapig.
A két bor közül ennek van nyíltabb, élénkebb illata. Szilva, aszalt meggy, áfonya, szeder képviseli a gyümölcsös oldalt, amelyet keleti fűszerek, cseppnyi balzsamecet, egy kevés gyógynövény, menta kísér váltakozva. Az izmos, nagyjából "közepes pluszos" test jó koncentrációt mutat, de nem nehézkes, az Ördögárok mellett valamivel könnyedebb és szellősebb. Lendületes savai finom vibrálást adnak a bornak, a tannin határozott, de jól integrált, finoman masszíroz és az alkoholt is elnyeli a bor. Érett szilva, erdei gyümölcsök, finom édesfűszerek adják a díszítést, a háttérben némi gyógynövény, menta, szójaszósz, balzsamecet, cédrus és dohány fokozza a komplexitást. Szép bor, érezhetően érett szőlőből készült, nem lekváros, zöldességnek sincs nyoma, jól eltalálták az arányokat, sehol nem esik túlzásba, és a hordó is szépen adagolt. Gyümölcsösebb, pikánsabb, elegánsabb, mint az Ördögárok. 7p+

Ördögárok
Az Ördögárok egy összesen 60 hektáron elterülő dűlő, amely részben Villányhoz, részben Nagyharsányhoz tartozik. A monda szerint a hegyek között futó árkot maga az ördög szántotta, innen a dűlő elnevezése. Az Ördögárok egy katlanban fekszik, 150-250 méterrel a tengerszint felett. A magasságtól függően a különböző parcellák eltérő mikroklímával rendelkeznek, így a borok is változatos képet mutatnak. A meleg, magas páratartalmú levegő a völgyben megreked, itt régen kadarka-aszút is készítettek. A talaj mészköves-dolomitos alapkőzeten elterülő lösz és vörös agyag. A talaj függőleges irányban tagolt, így különböző összetételű talajrétegek figyelhetők meg.
Az Ördögárok művelése nagyüzemi keretek között nem volt megoldható, ezért a 70-es években a termelésből kivonták. Az újratelepítés Gere Attila nevéhez köthető és a 2000-es évek elején kezdődött, a meredek lejtőkön teraszokat alakítottak ki a szőlőtermesztéshez. A Gere Pincészet itteni ültetvényein cabernet franc, merlot, portugieser, pinot noir, tempranillo, fekete járdovány, és medoc noir terem.

gere_attila_pinceszete_69503592_172473547218467_7935019735217402060_n.jpgGere Attila Pincészete Ördögárok Villányi Franc 2017
Az Ördögárok Villányi Franc 20 éves tőkék termése, 16 hónap 300 literes újhordós érlelés, majd 2 év palackos érlelés után került a polcokra.
Zárkózottabb, távolságtartó az illat, nehezebb szétszálazni, bár van benne mélység. Érett fekete bogyós gyümölcsök, étcsoki, aszalt szilva az uralkodó jegyek, a háttérben pici balzsamecet, füstölt sonka és fekete olíva. A két bor közül ez a testesebb, vastagabb, masszív szerkezetű, a sav itt is jól megtartja a bort, de hiányzik a Csillagvölgy finom vibrálása. Kompakt, sűrű szövésű, tömör anyag, a Csillagvölgyhöz képest kicsit krémesebb és több a tannin is. Gyümölcsössége visszafogottabb, leginkább az érett fekete bogyós és szilvás vonalon mozog, a kíséretet némi kávé, szivardoboz, szójaszósz, balzsamecet és füstölt sonka adja. Az Ördögárok jelenleg kicsit nehezebben megközelíthető, mint a Csillagvölgy, de valószínűleg még sokáig alakulhat a palackban. 7p

Két remek bort kóstolhattam ismét, a borászat stílusazonossága mellett azért a két termőhely is megvillantotta különböző karakterét. Ahogy az "előrejelzés" alapján várható volt, a Csillagvölgy kicsit gyümölcs-centrikusabb, könnyedebb, lazább szövésű és lendületesebb, míg az Ördögárok távolságtartóbb, teltebb, koncentráltabb. Most inkább a Csillagvölgyet innám, de lehet, hogy hosszú távon az Ördögárok lesz a nyerő.

A fotók és a dűlők leírásának forrása a borászat honlapja, illetve instagram oldala.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8117765044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kusuma 2022.03.08. 12:50:36

Tennék néhány kiegészítő megjegyzést.

1. A címke alapján a Csillagvölgy a Weninger & Gere Winery terméke.

2. A címkék alapján a Csillagvölgy premium, az Ördögárok super premium típusú bor – tehát nem egy típusba tartozó borokat hasonlítasz össze. Ez nyilván nem probléma, de jó tudni, hogy a premium egy év (kadarka és portugieser esetében legalább 6 hónap) kötelező fahordós érlelést ír elő, míg a super premium legalább 2 év érlelést, ebből legalább egy évet fahordóban.

Én itt csak két dolgot nem értek: egyrészt a termékleírásban „premium” és „super premium” bortípus a kategórianév – akkor miért nem használják ezt betűhíven? Másrészt miért nem nevezték el „prémium” meg „szuper prémium” bortípusnak? Valaki fegyvert fogott annó a fejükhöz?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2022.03.08. 12:59:19

@Kusuma: Köszi a kiegészítéseket, mint mindig. :)
1.Erre nem is figyeltem fel, de mivel a Weninger&Gere igazából már beolvadt a Gere termékcsaládba, szerintem nagy jelentősége nincs. Gondolom a terület lehet még esetleg közös tulajdon, max. ennyiben.
2.A hordós érlelési idő és az ár ennél a két bornál nagyjából megegyezik, kategóriától függetlenül, úgyhogy az a gyanúm, hogy itt a különbséget ilyen szempontból csak pár hónapos palackos érlelés adja a piacra dobás előtt. Nálam viszont ugyanakkor került kibontásra a két palack, szóval lényegében ez a különbség is eltűnt. :)

Kusuma 2022.03.08. 13:10:13

@furmintfan: Számíthatsz rám. :-)

A 2. pontnál igazából a fő kérdésem a termékleírásban foglaltak pongyola használata akart lenni, a bortípusok leírása csak a felvezetés volt, a megértést megkönnyítendő.

A NÉBIH egyébként sokszor ugrik a címkén lévő tartalomra és formai világra. Nyilván nem célom, hogy a kommentet olvasva Geréékhez most kiszálljanak, és rommá bírságolják őket, csak nem értem, hogy ha a borvidéki közösség megalkot egy szabályozást, akkor azt miért nem tartják be. Még azt sem lehet mondani, hogy felülről előírtak hülyeségeket, aztán a borászatok meg így partizánkodnak...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2022.03.08. 13:25:28

@Kusuma: Szerintem az nem gond, ha "lefelé" minősíted a borodat és itt lényegében erről van szó, vagy még erről sem.
Nem tudom mennyi az össz. hordós+palackos érlelés a Csillagvölgy esetében, de szerintem megvan a 2 év, viszont nem ez az egyetlen feltétele a Super Premium kategóriának. Lehet, hogy a Csillagvölgynél valamelyik másik feltétel megléte hiányzik.
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy ez nem a pincészet tudatos döntése lenne.
süti beállítások módosítása