Itt az év utolsó előtti magyar egyvelege, nagyobb részt fehérborokkal, köztük több könnyed nyári itallal, kevesebb vörösborral, azokból sem annyira a testes, koncentrált tételek kerültek most be a válogatásba.

Tokaj a hazai boros körökben különböző témák számos vitát generál, ezek közül egy, kevésbé felszínen lévő diskurzus a fajtákról szól. A borvidéken hat engedélyezett fajtából készülhet tokaji eredetmegjelöléssel bor, ezek pedig a furmint, hárslevelű, kabar, kövérszőlő, sárgamuskotály, zéta. Vannak borászok, akik szerint felesleges összezavarni a képet nemzetközi fajtákkal, bőven elég a hat engedélyezett fajta, általában a furmint kiemelésével, míg mások inkább szabad teret adnának a kísérletező kedvnek.
Néhány hegyaljai borászat már hosszú évekkel ezelőtt elkezdett játszani nemzetközi fajtákkal is, részben azért, mert úgy találták, hogy az akkor nemzetközi fronton még kevésbé ismert furmint (és hárslevelű) helyett ezekkel a már jól ismert szőlőfajtákkal könnyebb lehet megszólítani és bevonzani a külföldi fogyasztókat. Leginkább a chardonnay, sauvignon blanc és pinot noir hármasból készült fajtaborokkal lehet találkozni egyes pincészetek választékában, de készült már a borvidéken syrah, kékfrankos, rosé, vagy régi magyar fajták felhasználásával házasított bor, sőt nemzetközi fajta és tokaji fajta házasítása is. Csepp a tengerben a véleményem, de szerintem egyrészt az a kevés nemzetközi, vagy más, nem tokaji fajtából készült bor mennyiségileg aligha zavarja a borvidék furmint és hárslevelű dominálta össztermelését, az édes boros mezőnyben amúgy sincs szerepük, cserébe viszont kifejezetten izgalmas és jól sikerült borokat is lehet kóstolni a nemzetközi fajták és a borvidék együttállásából.
Balassa István, a tokaji termőhelyek egyik feketeöves vallatója 2018-ban döntött úgy, hogy ideje más utakon is elindítania a kutatást és a tapasztalatszerzést arról, hogyan tudja még jobban kihasználni a Tokaji borvidék adottságait. De mi jöhet még a dűlő- és parcella-szelektált furmintok, hárslevelűk és szamorodnik után? Nos, valami egészen más.

A borász kedvenc fajtája a rajnai rizling, így 2018-ban osztrák riesling oltványokból is telepített egy keveset Mád ikonikus dűlőjére, a Szent Tamásra, amely elsősorban dűlőszelektált száraz furmintjairól vált nevezetessé az elmúlt években, de kiváló dűlős aszúk is készültek már innen. A viszontagságos 2020-as évjáratból érkezik az első bor a fiatal ültetvényről, mindössze 494 palack került letöltésre. Balassa István szerint elképesztő harc dúl a palackban a termőhely és a fajta között, érdekes látni és összehasonlítani a párhuzamokat, valamint az eltéréseket, valamint a bor érését is érdemes lesz ilyen szempontból figyelni. 2020, de valószínűleg 2021 sem szerepel majd a legjobb tokaji évjáratok emlékkönyvében, de a borász elvárásai szerint az ültetvény korának előrehaladtával jó évjáratokban egészen kivételes borok születhetnek majd itt. A kísérlet-sorozatnak lesz újabb elágazása is, hamarosan egy újabb szőlőfajta és termőhely találkozásával (is) folytatódik.

Azt gondolom, hogy a tokaji szárazak tekintetében kifejezetten jó dolgunk van az elmúlt években. A műfaj a kezdeti lépéseit szilárd alapok nélkül volt kénytelen megtenni, de az idő és a fogyasztói igények kitermelték azt, amivel már évtizedekkel korábban is érdemes lett volna elindítani a hegyaljai szárazforradalmat: a megfizethető, közérthető és mégis értékes hegyaljai alapbort.

A műfaj persze még közel sem kiforrott, és túlkínálat sincsen belőle, de az biztos, hogy Balassa István és Szilágyi László közel tökéletesre csiszolták azt a stílust, ami bázisként szolgál pincéik drágább szárazainak, kapudrogként az egységsugarú fogyasztónak és tananyagnak a borvidék többi borászának. A friss, kettőezer-húszas alapboraikat ezúttal egymás mellett kóstoltam meg otthonom kényelmes magányában, hogy aztán a szokásos elégedettségen túl levonjam az előre is megtippelhető konzekvenciát, amely szerint a két borász belépőszintű száraz borai még mindig az egyik legjobbnak számítanak, és nem csak borvidéki viszonylatban.

Mindehhez persze kellettek a tavalyi év szüreti nehézségei is a szőlőben, melyeknek köszönhetően az alapvetően dűlős boroknak szánt alapanyagok szinte kivétel nélkül a pincék alapházasításaiban landoltak, kiváló alapborokat eredményezve masszív palackmennyiség mellett. Nem feltétlenül szerencsés a borász veszteségét lakossági örömmé transzformálni, de ezúttal mégis valami hasonlóról van szó.

Aki a közösségi médiában követi Balassa István posztjait, az már megszokhatta, hogy a mádi borász különféle találós - többnyire természetesen a borvidékkel vagy a borokkal kapcsolatos -  kérdésekkel szórakoztatja a közönséget, ezekhez olykor nyereményjáték és kapcsolódik. Még a tavalyi év során a Nyulászó dűlőhöz kapcsolódó feladvány helyes megfejtéséért három palack különböző évjáratú Nyulászó Furmint ütötte a markomat. A triót kiegészítettem a bor aktuális kiadásával, valamint egy édes szamorodnival, így állt össze az alábbi vertikális sor.

Az aszú mellett az édes szamorodni a Tokaji borvidék másik fontos borkülönlegessége (a száraz szamorodni, a fordítás, a máslás mennyiség és jelentőség szempontjából is inkább  kuriózum-számba megy). A világpiacon azonban az aszú és a késői szüretelésű (late harvest) borok bizonyosan előnyt élveznek, a szamorodni inkább számít rétegműfajnak. A klasszikus aszús évjáratok ritkulásával azonban nem kizárt, hogy az édes szamorodni, mint a borvidéket képviselő botrytises édes bor szerepe a jövőben felértékelődhet. 
A szamorodni a jelenlegi szabályozás keretében különböző stílusokban és arányokkal készíthető el, megidézheti egy késői szüretelésű bor könnyedségét vagy egy aszú komolyságát, így maradékcukor-tartalom, koncentráció és a borok ára is igen széles spektrumon mozog. Hogy ez mennyire jó, vagy mennyire rossz, szükséges lenne-e változtatni a szabályozáson, hogy egységesebb képet mutasson ez a bortípus, arról megoszlanak a vélemények. Egyesek a szamorodnit és a késői szüretelésű borokat kvázi egy kalap alá vennék, míg mások szerint a szamorodninak kellene betöltenie a korábbi rendtartás szerint készített (tehát 120 g/l alatti maradékcukor-tartalommal rendelkező) 3 és 4 puttonyos aszúk helyét, egyúttal nem kellene feltétlenül belső konkurenciát kreálni az aszúknak 200+ g/l maradékcukor-tartalmú szamorodni-szörnyekkel. Van, aki pedig azt mondja, hogy a változatosság gyönyörködtet és mindenki olyan bel- és cukortartalommal készíti a szamorodniját, ahogy szeretné. Személy szerint én sajnálnám, ha a szamorodni és a késői szüret kategóriája összeolvadna, így a második megoldást logikusnak tartom, ezzel ugyanakkor saját magam ellen is beszélnék, hiszen az utóbbi években kevés bor okozott annyi örömet, mint ezek az aszú-beltartalommal rendelkező hedonista szamorodni-óriások.

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

A 2018-as St. Andrea Áldás kapcsán már említettük, hogy a neves boros magazin, a Decanter két magyar tételt is beválogatott a 2020-as év kedvencei közé. A tematikus Wines of the Year 2020 vörösboros válogatásában a St. Andrea Áldás Egri Bikavér Superior 2018, a buborékos, édes, illetve likőrborok mezőnyében a Balassa Bomboly Szamorodni 2017 szerepel. Utóbbi ráadásul 95 pontjával egyrészt bekerült az összes borkategóriából válogatott, legszűkebb "Top scorers" listára, és a második legmagasabb pontszámot - 95 pontot - kapta az édes, illetve likőrborok közül, csupán egy különleges eljárással készült nem évjáratos spanyol tétel (Bodegas De Alberto Dorado) előzte meg.

Kétszer volt szerencsém ehhez eddig a borhoz (itt és itt), mindössze két hónap eltéréssel, még nagyon fiatalon, most újra megkóstoltam. Amikor mind a hét szamorodni egymás mellett volt a Carpe Diem-ben, közöttük a Bomboly a lágyabb, nyíltabb, már fiatalon is élvezetes tételek közé tartozott. Most nem volt kontextus, de ez az élvezet-faktort nem csökkentette.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

Itt az idei utolsó magyar egyveleg, lényegesen több fehér-, mint vörösborral, a szokásosnál talán több édes tétellel. Még egy év végi kis vegyes azért várható december utolsó napjaiban, (remélhetőleg) komolyabb hazai és külföldi tételekkel.

Tokaj-Hegyalja hazánk mindenképpen egyik (ha nem a) legszebb fehérborokat adó borvidéke, egyben a legdrágább száraz és édes fehérboroké is. A tokaji édes borkülönlegességek magas minősége és világban elfoglalt helye kis túlzással evidenciának számít (az eladhatóságuk már nem feltétlenül), de a száraz borok és árazásuk - különösen a nemzetközi versenytársak árszintje, minőségi színvonala és ezek viszonylagos állandósága kapcsán - évek óta kedvelt vitatéma hazai boros körökben. A tokaji borok nemzetközi megmérettetéseken szerzett eredményeiről, a külföldi szakíróktól kapott elismerésekről ugyan sorban jönnek a hírek, de hogy mindez a borok nemzetközi fogyasztói szinten mérhető, széles körű ismertségén, elismertségén és az értékesítési statisztikákban mennyire jelenik meg, az már egy másik kérdés.
A klasszikus filmbeli idézet szerint "a nemzetközi helyzet fokozódik", a tokaji száraz borokra vetítve ez azt jelenti, hogy rengeteg versenytársuk van szerte a világban, és hiába előbbiek magas művelési és előállítási költsége, valamint a különböző dűlők változatossága és egyedisége, ezekre a tényezőkre nem feltétlenül van tekintettel az egységsugarú borissza, ha le kell emelnie egy palackot a polcról, és más ország más borvidéke esetleg fele áron is produkál jó, vagy elfogadható minőségű bort. A fogyasztói ízlés ráadásul folyamatosan változik, jelenleg pedig a gyümölcsös, elegáns, sima, könnyed boroknak áll a zászló, ezek pedig nem feltétlenül mind a dűlős tokaji száraz borok legfőbb ismérvei, pláne nem a kedvező árfekvéssel kombinálva. A kialakult helyzetre a tokaji borászok egy része is igyekszik választ találni, a piac diktálta feltételekhez igazodva, gyümölcsösebb, karcsúbb, egyúttal a dűlőválogatásoknál olcsóbb borok piacra dobásával. A termelők ugyan nem adták fel a komplexebb, koncentráltabb dűlőszelektált tételek nagyságába vetett hitet, de egyelőre úgy tűnik, hogy ezek a borok egyre inkább kisebb palackszámban, célzott vevői körben találhatnak gazdára.

Többek között Balassa István is figyelemmel követi a fogyasztói trendeket, gyűjti a szakértői és fogyasztói visszajelzéseket, valamint a hasznos nemzetközi tapasztalatokat a külföldi borkiállításokon, és mindezekre igyekszik is megfelelően reagálni. Bár sokkal inkább az egyes tokaji dűlők, parcellák közötti különbségek megjelenítésében leli örömét, de a változás szele nyomán ő is alakított a portfólión, és a kezdetek óta megszokott dűlős tételektől megjelenésben és árban is elütő kvázi bisztróborral rukkolt elő 2019-ből. A borász célja ezzel a tétellel a borvidékre jellemző komplexitás könnyed, de kellően tartalmas formában való bemutatása.

Balassa István saját fotójából Bredács Vanda grafikussal közösen alkották meg az új címkét (megújult egyébként a borászat honlapja is). A borász elképesztően gyönyörű fotók megosztása mellett gyakran szórakoztatja instagram- és facebook-követőit játékokkal, feladványokkal, többek között ennek a bornak (vagy a címkén szereplő madárnak) is nevet keresett a közösségi oldalakon. A legnagyobbat a "Marty McFly" (lásd "Vissza a jövőbe") ment a válaszok közül, úgyhogy a köztudatba már ezzel a névvel megy át az új családtag. Azt, hogy mit hoz Tokaj és Balassa István számára a jövő, még senki nem tudja, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a bor semmiképpen sem vissza, hanem a jelenbe tekint.

Itt az újabb magyar egyveleg, az idei harmadik, több fehérrel, mint vörössel, előbbiek terén főleg tokaji és balatoni borokkal.

Balassa István aktuális alapfurmintja még hosszú hónapokra az itthoni borkészletem alján állt volna elfeledve, ha a szokatlanul nagy mennyiségben rendelkezésemre álló szabadidőm egy részét nem az itthoni palackok szortírozására fordítom. Mivel azt gondolom, hogy ez a bor nem elsősorban hosszabb érlelésre készült, ezért az elmúlt pénteken egy társasági Skype-borozás keretei között kinyílott, majd el is fogyott, ahogy kell.

2020 első magyar egyvelegében szerepel még néhány bor az 2019-es év utolsó napjáról is, de ez egyrészt már történelmileg is így alakult ezeknél az évkezdő egyvelegeknél, másrészt meg ennyi csalás belefér. :)

2020-ban sem maradhatott el a Furmint Február és a hagyományos kóstoló a Vajdahunyadvárban, nem maradhat el a borrajongós beszámoló sem. Idén a magát már nyugdíjazott borbloggernek tekintő RSzabival ketten voltunk ott a borrajongó stábjából a legnagyobb furmint-mustrán, kóstoltunk is jó sokat, fogfájásig.

A Bortársaság szokásos Tokaj-körképe a 2018-as évjárat apropóján sem maradhatott el, a korábban megszokott novemberi időpontok helyett a dupla kóstolóval és külön kiadvánnyal fémjelzett kitekintésre ezúttal januárban került sor. A Lánchíd utcai üzletben tartott kóstolókra a hegyaljai borászok két-két 2018-as száraz bor mellett hoztak magukkal - jellemzően korábbi évjáratból származó - édes bort is. Tavaly és tavalyelőtt is úgy alakultak a dolgaim, hogy csak az egyik kóstolóra tudtam elmenni, most végre ismét ott voltam mindkettőn, úgyhogy meg is osztanám benyomásaimat.

Kézdy Dániel és a Furmint Február szervezői idén is készültek a borsajtó képviselőinek egy zártkörű felvezető eseménnyel a Vajdahunyadvárban megrendezésre kerülő februári kóstoló előtt. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a budakalászi Kálvária Pincében szemléztünk különböző évjáratú furmintokat, amelyek mellé különleges olívaolajakat és népszerű pékségek kenyereit is kínálták, ráadásképpen pedig egy érdekes játékban is részt vehettünk.

Igazi nagyágyúval indította Ripka Gergő barátunk az új esztendő Tokaj Magic kóstolósorozatát: Balassa István Mézes-mályból készített száraz borai voltak az első "vendégek" 2020-ban a helyszínként már jól bevált Borganikában.
Gergő bevallása szerint 2008 októberében kóstolta a 2006-os Mézes-mály  Furmintot, amely egyike volt azoknak a boroknak, amelyek ráébresztették a borvidék potenciáljára és amit azóta is meghatározó mérföldkőként tart számon boros pályafutása során. Nekem a 2009-es és a 2011-es Mézes-mály volt hasonlóan óriási élmény, és a többi évjárat is sok szép pillanatot okozott, úgyhogy én is nagy érdeklődéssel vártam a borokat.

A kisebb családi pincészetek borászai ritkán tartanak kóstolókat Budapesten, az pedig tényleg csak elvétve fordul elő, hogy egy évben több alkalom is beleférjen a naptárba. Így aztán magam is meglepődtem, hogy alig három hónapon belül Balassa István másodjára is tartott egy borbemutatót a fővárosban, ezúttal a Kóstolom Borbárban. A borsor csak részben mutatott átfedést volt a Carpe Diem-ben tartott júniusi szeánszra válogatott tételekkel, illetve az akkor még mintaként szereplő 2018-as száraz borok azóta palackba kerültek, meg egyébként is: ismétlés a tudás anyja, így aztán beneveztem én is a kóstolóra.

Tavaly december és a tavaszi hónapok után ismét egymás mellé pakoltam 7x2 bort, hogy a párokat együtt kóstolgatva tegyem érdekesebbé az élményt.

Itt az újabb magyar egyveleg, kevés vörössel, annál több fehérrel. Többek között sok bor a Gourmet Fesztiválról (a Bortársaság standjának köszönhetően sok sauvignon blanc-nal), a Gourmet-n és máshol kóstolt sok tokaji (szokás szerint), és az Egytőről júniusi rendezvényének nem "Egytőről" címkét viselő borai és persze 1-1 borbár-látogatás termése.

A Gizella-kóstoló után egy héttel Balassa István hozta el a borait a Carpe Diem-be. Az este már csak azért is különleges alkalomnak ígérkezett, mert a borász itt mutatta be először teljes egészében a 2017-es évjáratból készített 7(!) dűlőszelektált szamorodniját. Ezek mellett, illetve előtt kóstoltunk friss 2018-as borokat és egy Mézes-Mály Furmint mini vertikálisban is részünk lehetett.

Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés övezte, mind a borászok, mind a borkedvelők, mind a legtágabb értelemben vett szakmai körök részéről. Sajnos úgy alakult, hogy a blog szerzői közül idén csak én tudtam elmenni a kóstolóra, így tehát a megszokott "A Furmint Február szerintünk" helyett ez most egyszemélyes beszámoló lesz.  Így viszont kicsit kevésbé kötnek terjedelmi korlátok, vettem hát a bátorságot és a fáradságot és egy nyúlfarknyi jegyzetet idekanyarítottam minden borról.

Nyakunkon a Furmint Február és az ezzel járó furmintos események, köztük a Vajdahunyad-várban, a jövő héten megrendezésre kerülő Furmint Február Nagy Kóstoló. Az már lassan hagyomány, hogy a Furmint Február alapítója, Kézdy Dániel mintegy ráhangolódásképpen, január vége táján szervez egy szűk körű kóstolót a sajtó képviselőinek. Idén sem volt ez másképp, a budakalászi Kálvária Pincében két meghívott pincészet mutatta be borait, míg a házigazda is készült néhány palackkal.