A Borrajongó

Joblot 2018. Betli, avagy durchmars?

2020. augusztus 27. 06:00 - drbarta

Ezt a posztot még április körül írtam, az újrakezdés hevületében. Mielőtt még felrakhattam volna, a laptop több hetes kényszerpihenőre  szorult. Mire visszakaptam, addigra meg a blogolás újrakezdés helyett az addig leállított életet kellett egyik napról a másikra újrakezdeni. Néhány hónap csúszással fogadjátok szeretettel, ha már megírtam.

Még aktív koromban szerintem elég gyakran előrántottam a Joblot nevet. Nem véletlen. Mindenki szeretné a jó burgundit, de sajnos már-már közhely-szerű, hogy mennyire lutri téma. Jellemzően ha keveset akarsz rá költeni, keveset kapsz. Ha többet rászánsz, akkor is jó sansszal keveset kapsz. Ha mélyen a pénztárcába nyúlsz, akkor benne van, az is, hogy oltári nagyot csalódsz, de az is, hogy megértesz valamit a varázsból. Akik jó ár-érték arányt keresnek, azok gyakran a Cote Chalonnaise környékén, azaz Burgundia ragyogó szívének az árnyékában kutakodnak. Itt biztosan nem fogunk sokszáz Eurót költeni egy palack borra, de ha megszakadunk se fogunk olyan szinteket elérni, mint amennyit potenciálisan a Cote D’Or tud nyújtani.  Azért ne higgyük, hogy itt nincs lutri, csak ár-érték bajnok borok tömkelege. Sok vásárlás itt is úgy végződik, hogy elköltünk 20-40 Eurot egy palackra és megváltás helyett inkább a szegény ember burgundija érzet érkezik, viszont ha szerencsénk van mégis megérthetünk valamit a burgundi varázsból töredék áron. És itt jön képbe a Joblot név. Némely boruk a múltban nekem tényleg okozott már összemérhető élményt sokkal drágább fősodor-béli burgundival, 25-30 Euróért bámulatosak tudnak lenni. Ugyankkor az utóbbi években azt vettem észre magamon, hogy már nem veszem őket alapjáraton újra és újra. Mikor kijön az új évjárat, megkóstolom a szortimentet vagy egy részét, megállapítom, hogy hozzák a szokásosat, némelyik talán többet is, de ennyi. Nézzük mi lett a legfrissebb szúrópróba eredménye!

Tovább
8 komment

Villámvizit a Balatonfüredi Borheteken - Zelna Borászat és Thetis Birtok

2020. augusztus 26. 06:00 - furmintfan

Ahogy tavaly, ebben évben is mentem egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken. Idén viszont még kevesebb időm volt kóstolni, úgyhogy két megoldás kínálkozott: 1-1 bort kóstolok a standoknál és így több pincéhez is eljutok, vagy alaposan leszűkítem a mintavételek helyszínét, de alaposabb betekintést nyerek a kiválasztott borászatok kínálatába.
Utóbbi mellett döntöttem, így két pince 4-4 bora fért bele az időbe. Két olyan, viszonylag fiatal borászatot néztem ki magamnak, akiktől kóstoltam már bort és feltehetően nem okoznak csalódást, ugyanakkor ritkán találkozom velük, ezért nincsenek annyira friss élményeim. Így esett a választás a Zelna Borászatra és a Thetis Birtokra.

balatonfurediborhet202008_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

2019-es magyar rosé körkép 1.

2020. augusztus 24. 06:00 - furmintfan

Kicsit talán megkésve jelentkezem ezzel a magyar rosé-körképpel, méghozzá annak is az első részével (bár a másodikban a többnyire hordóval is megküldött, komolyabb és feltehetően nem egynyári tételek szerepelnek majd), de egyrészt jó munkához idő kellett, másrészt meg bízzunk benne, hogy lesz még idén is bőven alkalom és lehetőség rosét szürcsölgetni, mielőtt beköszönt a zordabb, hidegebb idő, hogy más, kellemetlenebb tényezők fennforgásáról ne is beszéljek.
Természetesen a bőség zavarában lehetetlen vállalkozás átfogó képet adni a magyar választékról, hiszen annyi pince készít már rosét, sokan egy évjáratban akár többfélét is, de azért egy szűk keresztmetszetet talán sikerült kialakítani a nyár során. A hazai mezőny nagy része még mindig felejthető tucatbor, de úgy tűnik, hogy néhányan itthon is igyekeznek komolyabban venni a műfajt, és ennek jegyében valamilyen borként is értelmezhető anyagot a palackba zárni, én pedig igyekeztem inkább ezekből szelektálni.
Igyekeztem a válogatás során akár a idei/korábbi évjáratok, akár az adott pincébe vetett bizalom alapján gondosan válogatni. Került a sorba évek óta kiegyensúlyozottan teljesítő, megbízható rosé (pl. Konyári,  Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Sauska), újabban felfedezett trónkövetelő vagy kedvenc (Hoop Wines, Pátzay, Ruppert), illetve előzetes tapasztalatok hiányában fekete ló is (Böjt, Hangyál, Takler). Próbáltam a legtöbb rosé-releváns borvidékről legalább egy bort beemelni, azt azonban nem állítanám, hogy törekedtem a tökéletes kiegyensúlyozottságra ilyen téren (nem is sikerült, ugyanis a Balaton környékéről érkező borok tették ki végül a mezőny közel felét).

rose2019_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Természetes Mátra - Karner, Levente, Losonci a Vino Piano-ban

2020. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

"Természetes Mátra" címmel ismét megrendezésre került a VinoPiano-ban a természetközeli szőlőművelést és borkészítést folytató mátrai borászok borbemutatója a Karner Borászat, a Levente Pince és a Losonci Pince részvételével. A pultok mögött természetesen (haha!) ismét Karner Fanni, Major Levente és Losonci Bálint töltötte a borokat és a pezsgőket, a Borrajongót tavaly Szabi képviselte, idén én kóstoltam végig a sort.

vinopianotermeszetesmatra1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Jásdi mini kóstoló

2020. augusztus 21. 06:00 - furmintfan

A héten egy rövidke csopaki kiruccanás végén maradt annyi időm, hogy beugorjak a vasútállomáshoz közeli Jásdi Vinotékába egy gyors kóstoló erejéig, így most ennek tapasztalataival folytatom a nyár végi Balaton-sorozatot. Kétségtelen, hogy a Jásdi Borterasz tóra néző panorámája idillibb környezetet biztosított volna, de mind távozásom közelgő időpontja, mind a Balaton felett gyülekező viharfelhők miatt kézenfekvőnek tűnt, hogy beérjem a szerényebb fekvésű, de csendes kis vinotékával. Négy tétel fért bele az időmbe, a birtok másfél literes kiszerelésű alap olaszrizlingjével kezdtem, amit sokszor jobban is szeretek, mint a kicsit szikárabb kivitelű, szimplán "Csopaki" néven futó, többnyire (mindig?) Hegybor kategóriát viselő olaszrizlinget. A bemelegítő tétel után komolyabb anyagok után néztem, így két dűlős fehérbor után a pince nagy válogatás vörösbora zárta a rögtönzött mini kóstolót.
 jasdi01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kéknyelű elit - Földi Bálint Badacsonyi Kéknyelű 2019

2020. augusztus 19. 06:00 - furmintfan

Földi Bálint igazi sztahanovista, nem elég, hogy főállásban a Sabar Birtok borásza, A Két Jóbarát meg az Anti borkészítő formáció "egyharmada", saját neve alatt is készít pár száz palack bort. Bálint három fajtával dolgozik - kéknyelű, olaszrizling, rajnai rizling - egy hektárnyi szőlőt felölelő mikrobirtokán, kis pincéje a Szent György-hegyen található. A borok spontán erjednek, az érlelésük vegyesen tartályban és magyar hordókban zajlik, az almasavat Bálint sosem bontja le, mert a fekvés és a talaj miatt a borai egyébként is kerekebbek a borvidéki átlagnál. A címkéket a Bálint nagyapja által készített gobelinek mintái díszítik.
Bálint kedvenc fajtája a kéknyelű, végzős borászként a szakdolgozatát is a fajtáról írta és a három 2019-es bor közül én is a kéknyelűt választottam ki a mai íráshoz. Nem volt teljesen esetleges a döntés, a VinoPiano-ban egy Mátra-kóstoló után szúrtam ki a bontott palackot a hűtőben, és az egy pohárnyi kóstoló alapján úgy gondoltam érdemes lenne - a magas ár ellenére - egy komplett butélia tartalmát közelebbről megvizsgálni.

foldibalintbadacsonyikeknyelu2019.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Pinot noir, magyarul

2020. augusztus 18. 06:00 - ungert

A múltkori fehérek után ezúttal néhány magyar pinot noir került terítékre, komolyabb szándékok és koncepciók nélkül. Nagy a szórás évjáratban és borvidékben egyaránt, a borkészítési koncepciókról nem is beszélve. Mégis, néha érdemes így is meríteni. Egyrészt azért, hogy időnként feltérképezzük a hazai pinot-állapotokat, másrészt pedig azért, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő világot.

sben1360.JPEG

Tovább
1 komment

Olaszrizling-alapok - Gellavilla és Martinus

2020. augusztus 17. 06:00 - furmintfan

Ha balatoni borról beszélünk, valószínűleg az olaszrizling ugrik be elsőként, hozzáképzelve a esetleg a egy borteraszt, balatoni panorámával és egy párás szódásüveget, ebből következik, hogy az olaszrizlingből is inkább a fröccsként is tökéletesen működő belépő szintre asszociál a nagy többség (ezeket hívja egy külföldre költözött barátom "Balaton-ízű bornak").
Bár nem balatoni panoráma mellett fogytak el, a mai poszt két főszereplője papíron tökéletesen megfelel ezeknek a sztereotípiáknak. "Alap" olaszrizlingekről van szó, papíron jó savú, könnyű borok, hordót nem láttak, és az áruk sem vágja földhöz az embert (bár tény, hogy találunk a műfajban olcsóbbat is).

gellavillaolaszrizling2019martinusolaszrizling2019.jpg
Eredetileg a nyári borpárbajok egyik duóját alkotta volna ez az olaszrizling-páros, de ha már elindult ez az ad hoc Balaton-sorozat, úgy gondoltam, hogy annak keretében egy külön posztban jobb helyük lesz.

Tovább
Szólj hozzá!

Nem csak rozé délután a Nagygombos Borászattal

2020. augusztus 16. 06:00 - furmintfan

"Rozé délután" jeligével invitáltak a Nagygombos Birtok 2019-es borainak bemutatójára a My Wine Borbárba, de a rosék mellett más borok is előkerültek, köztük limitált tételek is. A pincészetet amolyan rosé-specialista borászatként szokás számon tartani és Barta Anna, a birtok borásza valóban régóta elkötelezett a rosék irányába. Bár a fogyasztók által megszokott, bevált portfólió nyilván nem lehet évente változtatni, a kísérletezést nem adják fel. A borász bevallása szerint a minden évben elkészített, limitált palackszámú kísérleti tételekben tud kiteljesedni, és az ezek alapján kapott fogyasztói visszajelzések mentén igyekeznek a borok finomhangolását elvégezni. Most kaptunk egy kis ízelítőt az állandó szortimentből és a kísérletek eredményeiből egyaránt.
 nagygombos202008.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Spanyol chardonnay körkép a Vino Castillo-ban

2020. augusztus 15. 06:00 - furmintfan

Spanyolországról elsősorban nem a fehérborok és pláne nem a chardonnay jut a borkedvelők eszébe, de az a helyzet, hogy az egész világon elterjedt kaméleon-fajta itt is megvetette a lábát, és számolni kell vele. A könnyű reduktív tételektől a burgundi stílusú, hordóban érlelt és seprőn tartott nagyágyúkig minden minőségi és árkategóriában palackoznak bort a fajtából és természetesen a palackos erjesztésű pezsgők készítésénél is szerepet kap, akár helyi fajtákkal házasítva, akár önálló alapborként. Csendes borok esetében az ország északkeleti csücskében található Navarra az egyik jellemző termőhely, de találkozunk chardonnay-van délebbre, Katalóniában, a tengerparti területeken is.

vinocastillochardonnay01.jpg

(Az első fotót a Vino Castillo által meghirdetett esemény facebook-oldaláról kölcsönöztem.)

A Vino Castillo saját választékában is találunk chardonnay-kat, ezekből válogatva hirdette meg a Dob utcai borkereskedés augusztusi fajtaspecifikus kóstolóját. A szépen felépített sorban a könnyedebb reduktív tételek után következtek a komolyabb a fahordós chardonnay-k, majd a felfrissülés jegyében cava-kkal zártuk a kóstolót. A borok és pezsgők mellé a szomszédos Dushi étteremből érkeztek a karibi konyha fogásai.

Tovább
Szólj hozzá!

Jövevények a Szent György-hegyen - Gilvesy Rajnai Rizling 2017

2020. augusztus 14. 06:00 - furmintfan

Ha körbenézünk a Badacsonyi borvidék borászatai között, talán a Szent György-hegyen találjuk a legtöbb "csodabogarat", gondoljunk akár a natúrboros irányba elkanyarodó Bencze Birtokra, vagy az olasz sangiovese-vel berobbanó 2HA-ra. A Kanadából hazatelepült Gilvesy Róbert ennyire extrém módon nem kanyarodik el a fősodortól, de a pince fajtaválasztéka  mindenképpen eltér a borvidék hagyományos kereteitől. Rajnai rizling, furmint, sauvignon blanc, valamint kiegészítésképpen olaszrizling terem a 17 hektáros birtokon. A rajnai rizlinggel többen is dolgoznak a környéken, és bár a badacsonyi rajnai egyelőre ritkán tör a német vagy az osztrák csúcs-rieslingek babérjaira, mondhatjuk, hogy a Badacsonyi borvidéken bevált a fajta. Gilvesy Róbertet is meggyőzték a helyi szőlőkből készült rajnai rizlingek, egyébként is ez a kedvenc fajtája, egy rajnai rizling ültetvény volt az első szőlő is, amit megvett a hegyen, a Tarányi dűlőben.

gilvesyrajnairizling2017.jpg

Mindenképpen akartam egy rajnai rizling-ről szóló írást a Balaton-sorozatba, az itthoni készletből pedig adta magát ez a Gilvesy bor.

Tovább
Szólj hozzá!

Pannonhalmi új hullám - Herold Pince Charlotte Chardonnay 2017

2020. augusztus 12. 06:00 - furmintfan

Tavasszal a pannonhalmi közösségi bor, a PH-Érték kapcsán már írtam egy talán kevésbé közismert, új generációs pannonhalmi borászatról, a Hangyál Pincészetről. Közben folytattam az ismerkedést a borvidék szereplőivel és ma a Herold Pince lesz a fókuszpontban. A pincétől kóstoltam már egy remek sárgamuskotályt, legutóbb pedig a Charlotte névre keresztelt chardonnay-t bontottam ki.

heroldcharlottechardonnay2017.jpg
A tulajdonos Herold Ádám bevallása szerint gyermekként belekóstolhatott a borkészítés mikéntjébe, de zöldfűlűként vágott bele a család a birtoképítésbe. A pince honlapja szerint ők a borvidék legfiatalabb borászata, a történet 2009-ben a pannonhalmi Széldomb egy olaszrizling ültetvényének megvásárlásával kezdődött, de mára bőven 10 hektár feletti szőlővel rendelkezik a birtok. A pince a Pannonhalmi Főapátság lábánál található, egy, a bencések által korábban dézsmapinceként használt épületben, amelyet 2010-ben vásároltak meg, majd kibővítették és átalakították. Chardonnay, sauvignon blanc, rajnai rizling, olaszrizling, tramini, sárgamuskotály, irsai olivér, kékfrankos, merlot, cabernet franc fajták teremnek a parcellákon, a pannonhalmi Széldombon.

Tovább
Szólj hozzá!

Paloznaki panoráma - A Homola Borteraszon

2020. augusztus 10. 06:00 - furmintfan

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

homola01.jpg

Tovább
7 komment

Lassú víz partot mos - Páger Pince Feketeleányka 2017

2020. augusztus 07. 06:00 - furmintfan

A Páger Pincéről egyrészt a kékfrankosuk, másrészt egy VinoPiano-ban tartott kötetlen kóstoló okán is írtam a közelmúltban, a feketeleánykából készült boruk azonban arra késztetett, hogy újra billentyűzetet ragadjak és egy teljes posztot szánjak a tételnek.
A fekete leányka, vagy románul feteasca neagra egyébként őshonos erdélyi fajta, ma is Románia fő autochton szőlőfajtája, de Moldovában szintén nagyon elterjedt. Magyarországon is leginkább a határon túli termelők révén lehet találkozni vele, de például a Gyöngyöspatán szárnyait bontogató Páger Mátyást is izgatják a fajtában rejlő lehetőségek, úgyhogy 2017-ben készített is belőle bort.
Én először tavaly decemberben kóstoltam a Bormedence rendezvényen, és akkor meglehetősen mérsékelt volt a lelkesedésem, koravénnek éreztem a bort, kezdeti oxidáció jeleivel. Innen szép nyerni, ahogy mondani szokás... Mindenesetre a tematikus mátrai hónaphoz a kékfrankossal együtt ebből a borból is beszereztem egyet a borásztól, de akkor végül csak előbbi nyílt ki. A VinoPiano-ban azonban ott volt mindkét bor, és nem kis meglepetésemre a feketeleányka sokkal szebb, volt mint fél éve, úgyhogy ennek igazolása céljából kibontottam az otthoni palackot is, ami végleg meggyőzött.
 pagerfeketeleanyka2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A SKIZO-n túl - Sike Balázs Pincéje

2020. augusztus 05. 06:00 - furmintfan

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

skizosikebalazs01.jpgA Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

Tovább
Szólj hozzá!

Néhány bor vasárnapról

2020. augusztus 04. 06:00 - ungert

A hosszabb technikai szünetet követően az ilyenkor szokásos magyarázkodás helyett következzen most néhány bor a vasárnapi koncepciómentes hétzárásról. Fehéreket szerettünk volna fogyasztani, de a nem-egyeztetés eredménye borvidékileg, évjáratilag és fajtatekintetben is színes sort hozott össze. Néha ilyen is kell.

dsc_0007.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Kakukktojás - Szent Donát Kopaszhegy Olaszrizling 2018

2020. augusztus 03. 06:00 - furmintfan

Az "Egy hónap Balaton" következő bora afféle kuriózum, még ha első blikkre nem is olyan nagy dolog, hogy a Szent Donát Birtok kihozott egy újabb olaszrizlinget. A Kopaszhegy Olaszrizling azonban tihanyi szőlőből készült és így több szempontból is ritkaságnak számít. Szabélyt erősítő kivétel a tihanyi borok sorában, Tihany amolyan vörösboros (fél)sziget a fehérbor-hangsúlyos Balatonfüred-Csopaki borvidéken, ahol elvétve terem csak fehér szőlő. Kakukktojásnak számít a Szent Donát fehérborai között is, hiszen azok elsősorban a pincészet homokköves és márgás csopaki területeinek terméséből készülnek.
Kovács Tamásék azonban úgy találták, hogy míg a vulkanikus Tihanyi-félsziget nagy hőingású katlanjai kiváló adottsággal rendelkeznek a kékfrankos-termesztéshez, a kráterek Balatonra néző külső oldala alkalmas telt, gazdag fehérborok készítéséhez. Így született meg a 2018-as Kopaszhegy, a Szent Donát első, vulkanikus talajon termett szőlőből palackba zárt olaszrizlingje.

szentdonatkopaszhegyolaszrizling2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2020/3

2020. augusztus 01. 06:00 - furmintfan

Itt az újabb magyar egyveleg, az idei harmadik, több fehérrel, mint vörössel, előbbiek terén főleg tokaji és balatoni borokkal.

egyvelegdugokm25.jpg

Tovább
1 komment

Badacsonyi menedék - Németh Pince

2020. július 31. 06:00 - furmintfan

Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

nemethpince01.jpg
Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

Tovább
Szólj hozzá!

A Sabar-hegy vére - Sabar Cabernet Franc 2018

2020. július 29. 06:00 - furmintfan

Az "Egy hónap Balaton" sorozatban képzeletben most a Badacsonyi borvidék talán legkisebb hegyére, a Sabarra érkezünk, és a hegyről elnevezett Sabar Borház egyetlen aktuális vörösbora lesz a főszereplő (két olaszrizlingjükről egyébként nemrég írtunk). A Sabar Borház elsősorban fehérboros pince, a tulajdonos Ádám Gábor is a fehérborokat részesíti előnyben. A paletta színesítése céljából azonban az örök közönségkedvenc rosé nem maradhatott ki a választékból, és természetesen azért mind a tulajdonos, mind a borász Földi Bálint fantáziáját izgatja a vörösbor is. Korábban cabernet sauvignon-ból is készült Sabar vörös, végül azonban cabernet franc-t és kékfrankost telepítettek a Sabar-hegyre. A kékfrankos idén terem először, de a cabernet franc ültetvény terméséből már 2017-ben is készült bor (szerettem is), és most itt a 2018-as második évjárat, amely szerintem önállóan és ételek mellett egyaránt, akár kissé behűtve, amolyan nyári vörösként, de hűvösebb napokon is megállja a helyét.

sabarcabernetfranc2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balatonfüredi kilátások - Látogatás a Figula Borkertben

2020. július 27. 06:00 - furmintfan

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

figula202007_01.jpg

Tovább
1 komment

Külföldi egyveleg 2020/2

2020. július 25. 06:00 - furmintfan

Az általában a magyar párjával nagyjából egy időben érkező külföldi egyveleg a szokásosnál lassabban állt össze. A járványhelyzet miatt egyrészt nyilván csak az otthoni kóstolgatás/fogyasztás jöhetett szóba az elmúlt hónapokban, emellett igyekeztem inkább a magyar boros készletet apasztani és visszapótolgatni. Azért mostanra csak összegyűlt egy terjedelmesebb posztot kitevő kóstolójegyzet külföldi borokról is. Íme:

egyvelegdugokk28.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Páger Pince a Vino Piano-ban

2020. július 24. 06:00 - furmintfan

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

pagervinopiano02.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balatonlelle pecsétje - Konyári Loliense Fehér 2019

2020. július 22. 06:00 - furmintfan

A Homonna Kékfrankosról szóló nyitó rész után az "Egy hónap Balaton" rovatban egy dél-balatoni fehérbor következik. A balatonlellei Kishegyen található Konyári Pincészet a déli part egyik legfontosabb borászata, az 1991-ben alapított, mára közel 40 hektáros birtokon Konyári János örökségét fia, Dániel viszi tovább. Fajtaborok és házasítások egyaránt készülnek a birtokon, utóbbiak közül a Loliense fehérben és vörösben is afféle birtokbor szerepet tölt be. A vörös Loliense egy bordeaux-i cuvée és a 2000-es volt az első évjárata, a fehér pedig általában sauvignon blanc, chardonnay és olaszrizling házasítása és 2003-ból jött ki az első kiadás, tehát mindkét bor hosszú ideje állandó része a szortimentnek. A vöröset meghagyom a hűvösebb napokra, a fehér Loliense palackját viszont pár napja kibontottam.

konyariloliensefeher2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A titkos kert gyümölcse - Homonna Secret Garden Kékfrankos 2018

2020. július 20. 06:00 - furmintfan

Megérkezett Homonna Attila saját név alatt palackozott balatoni kékfrankosának második évjárata, a figyelemfelkeltő "Secret Garden" fantázianévvel. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bor nem egyenes folytatása a 2017-es évjáratú első fecskének, ugyanis már két kékfrankos is készült Homonna Attila balatoni szőlőiből, az egyikük azonban magnum-palackos kiszerelésben teljes egészében külföldi piacokon landolt. Nekünk maradt a titkos kert termése, amelyről annyit lehet tudni, hogy bazalttufás talajon növekvő, organikusan művelt idős tőkék termése, spontán erjedt nyitott kádakban, majd két öt hektós használt hordóban érlelődött.

homonnasecretgardenkekfrankos2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil