Első pillanatra egy 1500 forintos hiperes édes szamorodni kockázatos vételnek tűnik. Egy szamorodni palackjának átlagos polci ára jóval efölött jár, ugyanakkor a másik oldalról ennyiért a kísérletezés sem annyira fájdalmas. A nagyobb tokaji pincészeteknél bevett dolog egy amolyan másodcímkés vonal futtatása, amellyel elsősorban a hipermarketek polcait, illetve olcsóbb éttermeket céloznak meg - lásd: Disznókő-Hattyús és Sárga Borház, Oremus-Göncöl, és a tudomásom szerint kérészéletű Gróf Degenfeld-Chateau Tarcal, és ha úgy tetszik, akár a Dereszla-Dorombor is ide sorolható - míg más ismert tokaji pincészetek is palackoznak hipereknek kizárólag ott kapható borokat külön fantázianevekkel vagy legalábbis a saját márkanév kevésbé szembeötlő feltüntetésével (Dereszla, Patricius).
A Göncöl tehát az Oremus "másodcímkés" termékcsaládja, az árak pedig jóval az Oremus borok ára alatt maradnak. Amikor megláttam, hogy az Aldinál éppen a Göncöl Szamorodni került be húsvét előtt az aktuális ajánlatok közé, az anyapincészet megbízhatóságának ismeretében, másrészt 1-2 korábbi Göncöl bornál tapaszalt kellemes ár-érték aránynak köszönhetően nem gondolkodtam sokat, hogy leemeljek-e a polcról egy palackot.
 

A Sanzon Tokaj új színfolt Tokaj-Hegyalja és azon belül Erdőbénye színterén. A szárnyait bontogató aprócska birtok egyik tulajdonosa, Rácz Erika (a másik tulajdonos Erika férje) a borvidéken nőtt fel, de a Sanzon Tokaj felépítésébe csak néhány éve, egy hosszabb kitérő után kezdett bele. A Tolcsva melletti Nyakvágóban megörökölt 0,3 hektáros szőlő mellett jelenleg a Rány, a Palánkos és a Szentvér dűlőkben rendelkezik ültetvényekkel a kis családi pince, összesen 2,7 hektárnyi területen, de cél a szőlőterület 5 hektárra növelése. 2015-ben és 2016-ban a Meszesben is béreltek egy parcellát, a Sanzon Classic alapanyagát az onnan szüretelt szőlő adta. 
A szőlőt  felszívódó szerek használata nélkül művelik, a pincében tartályok, Stockinger és Kádár hordók sorakoznak, a borok közül több fajélesztővel erjed, de vannak már spontán erjesztett tételek is - jellemzően a dűlőválogatottak -, és a saját élesztők érvényesülése egyre nagyobb teret kap. A szőlőművelésben Hotyek Zita, a borkészítésben Péter Róbert (Ábrahám Pince) segített Erikának a kezdetekben, aki az első két évjáratot követően a saját kezébe vette a munkálatokat, és mondhatjuk, hogy a pince stílusa is kezd formát ölteni. Az első borok a 2014-es évjáratból készültek, de a szélesebb közönség elé igazából a 2015-ös borokkal léptek ki, és szép lassan jönnek majd a 2016-osok is.
A szortiment egy reduktív eljárással készült "alapborral" indul, amely a Blanc névre hallgat, amely hűtött tartályban erjed és rövid ideig tartályban is érlelődik finom seprőn. A Classic-ra keresztelt bor a Meszes termése, 2015-ös kiadása tartályban erjedt, de első töltésű 500 literes Kádár hordókban érlelődött 5 hónapig finomseprőn. A dűlős borok a Rány terméséből készülnek, és nem találkoznak hordóval (bár Erika szerint mindenkit megtréfálnak), tartályban erjednek és érlelődnek 5-6 hónapig. 2016-ból már egy ígéretes fordítást is lehetett kóstolni a pincétől a vajdahunyadvári Furmint Február kóstolón. Én most Erika jóvoltából két évjárat öt száraz borával ismerkedtem meg behatóbban.
  

"Vincze Tamás a családja tulajdonában lévő sárospataki szőlőültetvényeken kezdte pályafutását. 2012-ben érett meg benne a gondolat, hogy jobban beleássa magát a szőlő és a bor világába. Eleinte az erdőbényei Ábrahám Pincészet borászától tanult rengeteget, majd később, több pincészetnél is segített a különböző munkafolyamatokban. A 2015-ös évjáratban már több tételt is készített a Hosszúhegy-dűlőből. A munkálatokat szinte egyedül végzi, mind a szőlőben, mind a pincében, saját koncepció szerint." - írtam Vincze Tomiról jó másfél éve egy mádi kóstoló alkalmával. Tomi és borai azóta egyre nagyobb figyelmet érdemeltek ki a fogyasztóktól és a szakmától egyaránt. Az überlaza borász srác jelenleg Sárospatakon a Hosszúhegy és a Szemince dűlőkben, összesen 0,9 hektáron gazdálkodik, a lehető leginkább természetközeli módon. 

A lent megénekelt három bor vendégségben jött szembe a múlt hétvégén, az ezekről készült rövidke jegyzeteket adom most közre.

A tarcali Kikelet Pince komplett borsorát 2015-ből is megkóstoltuk és a tavalyi év végén Berecz Stéphanie meglepett minket egy 2016-os száraz borokat tartalmazó csomaggal. Az Origo Dry-ról még tavaly írtam, most négy bort kóstoltunk. Közülük a birtokszintű, nem dűlős Furmint és Hárslevelű, valamint a Lónyai Hárslevelű állandó része a szortimentnek, viszont a magnum palackba töltött Váti-ról talán érdemes pár szót ejteni. 2010 és 2014 után 2016-ból ismét furmint-hárslevelű házasítás készült a pince birtokában lévő talán legnagyobb potenciállal rendelkező dűlőről. Ez eddig (is) jellemzően a komolyabb időjárási viszontagságokkal tűzdelt évekből történt így - tegyük hozzá, megsüvegelendő végeredménnyel -, ez tehát nem teljesen teljesen új keletű történet, de a magnum-palackos kiszerelésre eddig nem volt példa. Stéphanie szerint a cuvée-ből akár még lehet is rendszer - 2016-ban mennyiségben és minőségben is kézenfekvő döntés volt, hogy a fajtákat házasítás -, a magnumos kiszerelésből nem lesz. A Váti címkéje új motívumokat tartalmaz, ez már a pince megújuló arculatának előfutára is lehet.

A Furmint Február rendezvénysorozatába az utóbbi évek során több vidéki helyszín is bekapcsolódott és idén Köveskál is csatlakozott a maga a "Furmint Napok"-kal. A Káli-medence kis ékszerdoboza abban a szerencsés helyzetben van, hogy két elismert borászat és három remek étterem is található a faluban, az egész hétvégére programokat kínáló esemény az ő összefogásuknak és áldozatos munkájuknak köszönhetően jöhetett létre. A Furmint Napokon balatoni, somlói, tokaji borászok beszélgettek a fajtáról és mutatták be azt saját boraik tükrében, az éttermek pedig furmintra hangolt menüsorokkal és borvacsorákkal készültek.

A pénteki nyitónapon a borvacsora után a borászok zárt ajtók mögött egy vakkóstoló keretében beszélgettek a fajtáról és lehetőségeiről, szombaton már egyszerre három helyszínen zajlottak a különböző tematikus kóstolók. A szombati vacsora előtt az érdeklődök egy fotókiállítást és vetítést tekinthettek meg a művelődési házban, majd újabb borvacsora következett. Vasárnap még egy pezsgős reggeli és néhány levezető program búcsúztatta a hétvégét.
A szombati napot én is Köveskálon töltöttem, szikrázó napsütés, havas táj, sok ismerős arc és persze borok társaságában.
 

(Köveskál)

Az első alkalommal 2013-ban megrendezett Nagy Tokaji Borárverés immár hagyomány lett, szerves része a borvidék életének. A Tokaji Tavasz a fő attrakcióként szolgáló árverés köré szervezett programokkal együtt Tokaji Tavasz néven a hosszabb múltra visszatekintő Tokaji Ősz mintájára már egy komplett hétvégére kínál elfoglaltságot a borvidékre látogatóknak. A Tokaji Borlovagrend szervezésében megrendezésre kerülő központi eseménynek idén is Tokaj ad otthont április 21-én, de április 20-22. között három napon át zajlanak a kísérőrendezvények - szakmai előadások, kóstolók, dűlőtúrák, borvacsorák - a borvidék különböző helyszínein.

A sétáló kóstolóval összekötött sajtótájékoztatót idén a Gerbeaud-ház átriumában tartották több termelő jelenléte mellett.

Ki mondta hogy az ikonikus mádi Szent Tamásról csak aranyáron lehet bort kapni? Az első osztályú mádi dűlők közül is  talán a legnagyobb tisztelettel emlegetett Szent Tamásról készült borok általában a borvidék legdrágább tételei között vannak. Hirtelen nem is nagyon jut eszembe senki, aki 5000 magyar forint alatt méri innen készített borának egy-egy palackját. Homoky Dorka, a fiatal tállyai borászlány Szent Tamás furmintja azonban igazán barátságos áron és - horribile dictu - csavarzárral lezárt palackban került forgalomba.
Ott voltunk a tősgyökeres tállyai borász első szárnypróbálgatásainál (1., 2., 3.), és mondhatom, hogy többé-kevésbé figyelemmel követem Dorka és borai útját. Az évek során szépen alakult a külcsín és a belbecs egyaránt, azt hiszem, most már beszélhetünk saját stílusról a Homoky Dorka-borok esetében. A Homoky család már a 19. század vége óta foglalkozik borkészítéssel, Dorka 2012-től viszi tovább a hagyományt, de - bár a szülői támogatás megmaradt - rögtön saját útjára lépett. A család ültetvényeiről külön kis parcellákat kapott, a szőlőben és a pincében már egyéni elképzelései szerint dolgozik. Előbbiben és utóbbiban is a természetesség híve, a felszívódó szerek felhasználását kerüli és a borkészítés során is igyekszik csak a szükséges mértékben beavatkozni. A tállyai közösségi életből szintén kiveszi a részét, és tagja a fiatal borászokat tömörítő "Tokaj Y" csoportnak. 

A Furmint Február apropójából összerántott tegnap ittam furmint-sorozat záróakkordjaként tehát Dorka furmintja került az asztalra (a balatoni furmintok sem maradtak ki a szórásból februárban, de azokról más keretekben lesz szó). 

Eddig sem voltam meggyőződve arról, hogy a hazai borszíntér tekintetében kellően széles látókörrel és tapasztalattal rendelkezem, és hát kételyerősítő az a tény is, hogy a Bordogkeresztúron tevékenykedő Füleky Pincészet úgy került ki a zelmúltnyolcévemben, mint annak a rendje. A huszonöt hektárnyi birtok a saját honlapján már mintegy tényszerűen leírta a legfontosabbakat önmagról, idelinkelem, ismételni felesleges. Ezek alapján is látszik, hogy az idén húszéves borvállalkozás nyilvánvalóan csak valamiféle figyelmetlenségemből adódóan ment el mellettem úgy, ahogy.

Most viszont véget fogok vetni a személyes (el)hallgatásomnak. Egyrészt azért, mert valamikor tavaly év végén egy kedves ismerős megdobott egy palackkal a pince kettőezer-tizenhármas furmintjából, másrészt pedig azért, mert a bor illeszkedik a februári fajtatematikába is. A dugót érdemi előtanulmányok és komolyabb  felkészültség nélkül húztam ki, de az alatta elhelyezkedő anyagtól válaszok helyett inkább csak kérdéseket kaptam.

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Takács Lajos a magyar borvilág egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége, és nagyon jó, hogy mindezt nem kell múlt időbe tenni, hiszen a Somló elhagyása után Lajos most Tokajban tevékenykedik (valószínűleg kevesen tudják: Takács Lajos a borvidék szülötte, Abaújszántón látta meg a napvilágot). Nem túl gyakori, hogy valaki alig néhány év borászkodás után legenda-státuszig emelkedjen, de azt hiszem, Takács Lajosnak ez a Somlón sikerült. A sors úgy hozta, hogy a borász elhagyta "A Hegy"-et, de a borkészítést szerencsére Tokajban sem hagyta abba, még ha eredetileg ez is volt a szándéka.
Lajos somlói borai szép lassan elfogynak, a tokajiak még forgalomba sem kerültek, ritka alkalom tehát, hogy egyetlen kóstoló alkalmával mind a somlói, mind a tokaji munkásságába bepillantást nyerhettünk. Tar Ferenc a Borászportrék-sorozat keretében egy (majd a nagy érdeklődés miatt még egy) ilyen estét szervezett a Carpe Diem-be. 

(Takács Lajos és Tar Ferenc, a képet a Carpe Diem facebook oldaláról kölcsönöztem)

A tegnap ittam furmintot sorozattal most visszatérünk Tokajba. Bai Edit és Bai István családi pincészete a Carpinus Borászat 2013-as évjáratával lépett először a nagyközönség elé. Az azóta eltelt néhány év alatt a kis családi birtok fokozatosan fejlődött, mostanra már egyre komolyabb tervekkel és jelentősen kibővült szortimenttel rendelkeznek. A furmint mellett hárslevelű, és érdekességképpen sauvignon blanc is terem a család birtokában levő dűlőkön, amelyek a Mád-Szegilong-Tarcal által kijelölt háromszögben helyezkednek el, így a borvidéken előforduló talajtípusok legjavából szinte minden előfordul a birtokon. A testvérpár nyitott szemmel jár a világban, sok külföldi bort kóstolnak, dolgoztak is külföldön, szeretnek kísérletezni, minden téren. A fő hangsúly természetesen a furminton van, ebből készül egy "alap" változat, két dűlős bor és egy válogatás is. Utóbbi Grand Reserve néven fut, egy több dűlő terméséből összeállított hordóválogatást takar, és a 2016-os évjáratból be is szereztem egy palackot. 
Ungert a bontás után 2 nappal vizsgálta meg a palack tartalmát, erről számolunk most be négy kézzel.
 

Valószínűleg a legérdekesebb része egy furmint február ajánlónak, amikor új vagy viszonylag ismeretlen feltörekvő termelők ígéretes borait ajánljuk. Sajnos azonban egyre kevesebbet tudok ilyenből ajánlani. Szerencsére nem azért, mert egyre kevesebb ilyen reménység tűnik fel a horizonton, a hiba az én készülékemben van. Sokévnyi furmint februározás után óhatatlan, hogy egyre többen kerülnek be a mindenképpen rákóstolni érdemesség táborába. Első bálozóként még nem tudtam ellenállni , hogy a kínálat nagy részét feltérképezzem egy este alatt, manapság a rutin a és a fogorvosi számlák már elriasztanak ettől az őrült tervtől. Nincs mese, menthetetlenül belesüllyedtem a langyos vízbe, de milyen kellemes ez a langyos víz: annyi évről-évre megbízhatóan jó borral és termelővel találkozok, hogy marginális mértékű energiám marad a szürke zóna feltérképezésére.

Még januárban abban a szerencsében volt részem, hogy egy igazán különleges Bott Pince-kóstolón vehettem részt a borászokkal és a Furmint Február szervezőcsapatával. Tulajdonképpen egy előkóstoló volt ez, egy különleges eseményhez válogattuk ki az ott bemutatásra kerülő borokat.
A cél az volt, hogy a pince eddigi évjárataiból, száraz és édes borokból egyaránt szemezgetve egy olyan szerteágazó válogatást állítsunk össze (legalábbis azokból a tételekből, amelyekből maradt értelmezhető mennyiségű palack), amely különböző évjáratokon, dűlőkön, borkategóriákon és maradékcukor-tartalmon átívelve Tokaj és a Bott Pince minél több arcát mutassa meg, természetesen a legszebb borok tükrében. 
 

(Fotó: Dancsecs Ferenc, Furmint Photo)

Azt találtam ki, hogy a Furmint Február alkalmából a havi "tegnap ittam"-ok nálam furmintokról szólnak majd. Nem tudom, hány ilyen poszt lesz (heti egyet azért igyekszem összehozni), nem tudom még, hogy milyen borok szerepelnek majd (próbálok több borvidékről és a blogon ritkábban szereplő pincéktől válogatni), de a sort mindenesetre egy klasszikus nyitja. Ez pedig Demeter Zoltán száraz birtokborának aktuális évjárata, a 2016-os. Ez a bor (korábban Birtokbor, még korábban szintén Furmint) mindig stabil viszonyítási pont, gyakorlatilag évjárattól függetlenül megbízható vétel, én legalábbis nem emlékszem minőségi megingásokra. Amikor a 2011-es, 2012-es évekből sok furmint lomha és farnehéz lett, a "DZ" Birtokbor akkor is remek volt, most pedig, amikor sok 2016-os száraz tokaji karcos savaival teszi próbára a fogyasztókat, ezt a buktatót is elkerüli. Legfeljebb az árán lehet fanyalogni, hiszen más pincék a dűlős boraikat kínálják ennyiért, de egyrészt Demeter Zoltán borai borvidéki szinten sem voltak soha olcsók, másrészt pedig a furmintok ára egyébként is emelkedik, szóval ez ellen nincs mit tenni. A bor külseje a 2016-os évjárattal megújult: a bordeaux-i palackot (újra) az elegánsabb rajnai palack, a szintetikus dugót DIAM váltotta. A külcsín után most nézzük meg, mit tud a belbecs.

Közeledik a február, kis hazánkban a furmint-kóstolók hónapja. Az azóta egyre elterjedtebb tematikus hónapok és megakóstolók sorát elindító Furmint Február rendezvénysorozat idén rögtön a hagyományos vajdahunyadvári gigaszemlével kezdődik, utána következnek a különböző kisebb rendezvények. A már szokásosnak mondható januári felvezető sajtókóstoló ezúttal elmaradt, de a rendezvénysorozat atyja, Kézdy Dániel ráhangolódásképpen felajánlott 1-2 palack furmintot néhány lelkes borfirkásznak.
Én most két érett furmintot választottam, ilyesmit ritkábban kóstolok. Magyarország két legismertebb furmint-termőhelyét egy-egy veterán borász bora képviselte az asztalon és a poharakban: Tokajt Árvay János, Somlót Györgykovács Imre.

Az idei év januárjának közepe már túl távolinak tűnhet ahhoz, hogy ebből a sokszor téves előítéletek mentén, néha viszont inkább csak rossz tapasztalatokra alapozva kudarcosnak minősített 2014-ből kóstoljunk vissza borokat. Főleg a mindenféle beragadástól szenvedő készlet kisöprésének ürügyén kívül. Ugyanez a hónapközép egyúttal messze van a tematikus február úgynevezett bevezetéséhez is. Ráadásul éppen változó arányokban furmintot is tartalmazó fehérborokkal. Aztán mégis csak az van, hogy időhiány, fogyasztás- és írásbőség okán éppen most, a témahónaphoz közel jutottunk el odáig, hogy megemlékezve róluk kedvet csináljunk Hegyalja fehérboraihoz. Meg az is van, hogy bár időtekintetben valóban távol akarjuk tudni magunktól kettőezer-tizennégy szenvedéseit, de azért igenis készültek érdekes, szerethető, sőt, akár nagy borok – többnyire egyébként fehérek – határainkon belül abban az évben is. Ráadásul olyanok is, amelyek majd' négyévnyi távlatból is mernek érdek nélkül tetszeni. Kapásból itt van kettő lentebb, szokásosan, négykezileg.

Mit mutat egy aszú alig pár hónappal a szüret után, 10 évesen, illetve 20 évesen? A kérdésre választ kaphatott, aki múlt héten szemfüles volt, észrevette a Disznókő Pincészet által meghirdetett facebook-eseményt és betért egy kóstolóra a tavaly nyílt Veritas Borbárba. Természetesen ugyanazt a bor lehetetlen egyszerre frissen, 10 évesen és 20 évesen kóstolni, de az aszúk érési fázisaiba remek betekintést nyújtott a kóstoló. A Disznókő képviselői kedd délután egy 1998-as és egy 2008-as 5 puttonyos aszút kínáltak az érdeklődőknek és megmutatták a 2017-es aszúmintát is, jelenlegi, szinte újszülött állapotában. Három rövid széljegyzet következik.

A 2018-as év második írása még tavaly decemberben fogyasztott boroknak állít emléket, mégpedig egy dupla Bott horizontális sor képében. A Bott Pince borai az eddigi tapasztalataim alapján a borvidéki átlagnál sokkal jobban dacolnak az idővel, nem véletlen, hogy amikor fokozatosan elkezdtem felélni a 2011-2012-es évjáratokból származó száraz tokaji boros készletemet, nagyrészt az ő boraik maradtak utoljára. Decemberben egy-két - későbbi vertikális sorba szánt - palack kivételével ezek is áldozatul estek néhány szomjas toroknak és májnak.

Kettőezer-tizenhét végnapjai ismét ürügyet szolgáltatnak arra, hogy szerkesztőségileg összeszedjük azokat a borokat, amelyek bizonyos okok miatt emlékezetesek voltak. A továbbkattintás után elsőként a magyarokat gyűjtöttük csokorba a szokásos módon. Most pedig boldog(abb) új évet kívánva szeretnénk megköszönni az idei figyelmet, támogatást, követést, egyetértést és kritizálást. Buzdítanánk továbbá minden kedves olvasót és követőt a saját kedvenceinek megosztására akár itt, hozzászólás-formában, akár a legnagyobb közösségi portálon elhelyezett bejegyzés alatt, kommentben. Holnap jövünk a külföldiekkel, egyébként pedig jövőre minden bizonnyal újra találkozunk.

A négy évvel ezelőtt komolyabb ráncfelvarráson és névváltáson is átesett tokaji államborászat kvázi-alapborairól már legalább kétszer írtunk bloghasábjainkon. Járjon utána itt és itt, aki valamilyen okból kifolyólag lemaradt, kimaradt. A reform szükségességével kapcsolatban véleményem szerint általános egyetértésről beszélhetünk, az úgynevezett új út sikerességét pedig mindenki ítélje meg saját belátása és nézőpontja szerint. A magamét már többször kifejtettem, szerintem az irány jó, a borok nemcsak szerethetők, de végre méltók is a borvidék régi nagy híréhez. Az alapszint kitisztítása kellemes, pénztárcabarát és populáris borokat eredményezett, melyek befogadhatók a laikusnak, de élvezhetőek a nagyfogyasztónak is. És hát van az a mondás, miszerint ha rendben vannak az alapok, érdemes lehet a többivel is foglalkozni.

A Mikulás biztosan úgy gondolta, hogy nagyon jól viselkedtem 2017-ben, mert december 6-án gyors egymásutánban mindjárt két aszúkóstolón is részt vehettem. Sokan leírták már előttem, hogy milyen jó lenne, ha az aszú nem csupán az ünnepek alatt kerülne az asztalra, hanem bármikor ünneppé varázsolhatna egy szimpla hétköznapot is. Ami aszúink kivételes minősége ellenére is - lássuk be - egyelőre utópiának látszik, és biztosan csak hosszabb folyamat eredménye lehet. Az utóbbi években több bormarketinggel, borkereskedelemmel foglalkozó cég tűzte zászlajára az aszút decemberben, azzal a céllal, hogy - kezdetben - legalább az ünnepi asztalhoz bontsanak az emberek egy palackot a legnemesebb édes borból. Nekik köszönhetően sikerült egy nap alatt egy egész évre való aszút megkóstolnom.
 

Aki esetleg böngészgette már a Kikelet Pince 2016-os borválasztékát, felfigyelhetett néhány újdonságra. Az egyik az Origo néven futó száraz házasítás, amelyen a Kikelet helyett Berecz Stéphanie neve szerepel és a Kikelet-borokhoz képest új arculatot is kapott (szubjektív vélemény, nekem nagyon tetszik a címke, de a borászt ismerő kóstolócimborák szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy nem passzol a borász személyiségéhez, amiben lehet is valami, azt pedig, hogy a borászhoz semmilyen személyes kapcsolattal nem kötődő vásárlók vajon hogy vélekednek, azt nem tudom). Stéphanie neve egyébként a - kivételesen - magnumpalackba letöltött Váti cuvée-n is feltűnik és ezen a palackon ízelítőt kaphatunk a Kikelet Pince új arculatából is.
A magyarázat, hogy a Kikelet borok mellett Stéphanie egy új borcsalád bevezetésén ügyködik, ennek első tagja a 2016-os Origo. Az Origo új design-jával együtt a tervek szerint a Kikelet arculata is kisebb újításokon fog átesni.

December az ünnepek hónapja, a borkedvelők is előszeretettel nyúlnak ilyenkor drágább palackok után, és az aszú is ilyentájt kerül leggyakrabban az ünnepi asztalra. A "Koccints aszúval!" kampány immáron harmadik éve promotálja az aszúfogyasztást az adventi időszakban. A kampány keretében mi is részesülhetünk abban az örömben, hogy megkóstolhatunk 1-1 tokaji pincészet által felajánlott aszút és a tapasztalatok közzétételével remélhetőleg egy kis kedvet is csinálunk az aszúhoz.
Ungert múlt héten a Disznókő Pincészet aszújával nyitotta a sort, én pedig a Tokaj Hétszőlő két 5 puttonyosát vettem górcső alá.
 

A Free Pub Budapest első és egyetlen motoros borbárjaként hirdeti magát, és valószínűleg ilyen borbárból a világon sem sok létezik (bár amennyit én motoros-boros szubkultúrával érintkezem, még akár létezhet is). A tulajdonos dr. Kovács Péter, aki egyben a hercegkúti Obzidián Bormanufaktúra tulajdonosa is, eleinte inkább csak a baráti körnek nyitva álló klubhelyiséget tervezett kialakítani, de végül úgy döntött, hogy a tágabb közönség felé is nyitni szeretne, ennek az eredményeként nyílt meg idén ősszel a Free Pub. A borokat több kereskedő portfóliójából állították össze. Természetesen az Obzidián Bormanufaktúra teljes választéka elérhető és kóstolható a borbárban, emellett azonban széles körű nemzetközi merítés is rendelkezésre áll. A cél a finom, jól iható, elérhető áru borokból álló kínálat kialakítása volt, több külföldi borvidéket is érintve, ez tulajdonképpen sikerült is. A magyar borok frontján az Obzidián szortimentet néhány más borvidékről származó rosé és vörösbor egészíti ki, és itt - úgy tűnik - némi kompromisszumot is kellett kötni.

Az októberi nyitást követően néhány hetente kóstolókkal is igyekeznek népszerűsíteni a helyet, amelyeken a borbár kínálatát szemlézheti végig a nagyérdemű. A (néhány magyarral kiegészített) nemzetközi fehér- és vörösborok seregszemléjén én is ott ültem, az ott szerzett benyomásokat osztanám most meg.

December van, melynek szükségszerű hozadéka mindenféle ünnep egymás hegyén és hátán. Logikus következmény, hogy megfeszített keresés nélkül is adódik indok a pénztárca kinyitására és a megszokottnál nagyobb léptékű költekezésre. A borok tekintetében is, amely nagyobb teret enged az aszúfogyasztásnak. Személyes véleményem egyébként, hogy az egyetlen, nemzetközi kontextusban is elismert és érdekes borunk fogyasztásának helye és ideje van az ünnepmentes időszakban is, de hát egyrészt a belföldi piac sok szempontból szezonális, másrészt vannak anyagi korlátok is bőven. A lényeg, hogy az aszú figyelmet kér, mi pedig nem tehetünk mást, minthogy beállunk a sorba és megadjuk neki, ami jár, hovatovább támogatjuk az aszúfogyasztás népszerűségének növelését. Ezt pedig a Disznókő kilencéves ötputtonyosának megkóstolásával tesszük meg az idei aszúkoccintás kedvmeghozásának okán. Kifejezetten hálás feladat.