Borozgatás alatt általában bele sem gondol az egyszeri fogyasztó, mennyi rizikófaktorral kell számolnia a termelőnek, amíg a tőkéről a pincébe kerül a bornak szánt alapanyag. Az időjárás, a betegségek, a kártevők mind-mind megnehezíthetik a szőlész dolgát. A nemesítők a rezisztens fajták létrehozásával a kockázati faktorok egy részét igyekeznek kiiktatni az egyenletből. Ezek a szőlőfajták ellenállnak a gombás betegségeknek, és akár a fagynak is, vegyszermentesen vagy legalább jóval kevesebb növényvédő szer alkalmazása mellett termeszthetőek, így a költségeken is lehet spórolni és az egyre inkább (legalábbis kommunikációs szinten) egészségközpontú világban a vegyszermentesség is előny lehet a fogyasztók meghódításában.
A rezisztens szőlőfajtákkal a hazai nagyközönség még alig-alig találkozik, bár több hazai borászatnál és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben is folynak velük kísérletek. Ezek azonban a nagy áruházak polcain még kevés nyomot hagynak, így  meglepetésként ért, amikor az Aldi kínálatában feltűnt ez a két Feind bor. A pincészet 4 hektáron telepített 2022-ben rezisztens fajtákat, így alighanem a szűztermések kerültek palackba 2024-ben. A kíváncsiságtól hajtva beemeltem a két bort a kosárba és pár napon belül ki is bontottam őket.

Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit, azaz a Három Grácia, és családi borászataik, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince és a Bott Pince  nélkül ma már nem lenne teljes a Tokaji borvidék története. Mindhárom borász több, mint két évtizede dolgozik a borvidéken, mindhárman elnyerték már a Borászok Borásza díjat, nem csupán Tokaj, de az egész magyar borászvilág legszűkebb elitjébe tartoznak.
A három borász teljesen eltérő háttérrel érkezett Tokaj-Hegyaljára. Bárdos Saroltának megérkeznie sem kellett, hiszen ő itt született, korán eldöntötte, hogy a családi hagyományokat folytatva ő is borász lesz. Berecz Stéphanie a Loire-völgyből származik, Bordeaux-ban diplomázott, a Tokaji borvidékre egy szakmai gyakorlat keretében érkezett és itt is maradt. Bodó Judit a Csallóközben született, néhány külföldi kanyar után kötött ki Tokajban. Mindhárman dolgoztak egy-egy nagyobb borászat vezetőjeként, de már évek óta csak a családi birtokra koncentrálnak. Eközben mindhárman igyekeznek tenni a helyi közösségért és a borvidékért is. A Három Grácia pedig az ő külön kis összefogásuk, barátságuk jelképe, palackba töltve.

Szinte napra pontosan két hónapja jelent meg a blogon a Bott Pince "Open Treasury" névre keresztelt eseményéről szóló beszámoló. A budakalászi Kálvária Pincében tartott közönségtalálkozón Bodó Judit és József kalauzolásával lehetett a pince mélyéről előhúzott palackokat megkóstolni és megvásárolni. Egy üveggel én is gazdagabb lettem, az viszont csak otthon derült ki számomra, hogy nem az eseményen kóstolt Határi Furmint 2009, hanem egy feltehetően véletlenül közéjük keveredett Határi Hárslevelű 2009 jött velem haza a kóstolóról.
Bár 15 év távlatából a palackvariációt kizárni aligha lehet, bíztam benne, hogy egy szép érett tétellel bővült a gyűjtemény. Ezzel együtt nem terveztem sokáig várakozni, hogy erről megbizonyosodjak, így borkedvelő barátok társaságában a múlt héten ki is nyílt a bor.

A Szentesi József által újra felfedezett régi magyar fajták közül a csókaszőlő volt az első sikeres kísérlet és ez a fajta futotta be eddig a legnagyobb karriert. A fajta hosszú időn keresztül az ország talán legfontosabb kékszőlő fajtája volt, azután szinte teljesen eltűnt. Szentesi József 2001-ben olvasott először a budai vörösről, ami kadarka és csókaszőlő házasítása volt. A nadapi borász 2003-ban oltott át 300 tőkét csókaszőlőre a saját birtokán és a 2004-es szűztermésnek a csodájára jártak a hazai borászvilág nagyjai. Hirtelen fellelkesülve közülük sokan telepítettek a fajtából a saját birtokukon, de csak kevesek tartottak ki mellette, mások pár éven belül kivágták az ültetvényt. Így is maradt több pincészet, ahol azóta is dolgoznak vele, így Szentesi mellett például a Vylyan, a Bussay Pincészet, a Szászi Pince és a 2HA-tól is palackozott az elmúlt években csókaszőlőből készült fajtabort. Szentesi József szerint nem is könnyű a fajtával dolgozni - kényes, keveset terem, nem bírja a szárazságot, fiatalon kocsánybénulásra hajlamos -, cserébe egyedi, izgalmas aromatikával rendelkezik, élénk savú, elbírja az újhordót is, és jól érlelhető.
Az utóbbi években az Etyek-Budai borvidéken és a Mátrai borvidéken is elkezdtek kísérletezni néhányan a csókával, és bár óriási mennyiségekről még nem beszélhetünk, úgy tűnik, hogy a fajta megvetette a lábát az ország több pontján is. Több lelkes borász más régi magyar fajtákkal is kísérletezik, talán a laska vagy a tihanyi kék lehet a következő figyelemre méltó dobás. Néhány termelő létrehozta a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet, amelynek célja, hogy ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítsanak, az ezzel kapcsolatos közös célokat pedig szervezettebben tudják megvalósítani. A május 8-án Budapesten megrendezésre kerülő Régi magyar fajták kóstolóján és a május 24-én Gyöngyöspatán megrendezésre kerülő Kékfrankos, kadarka és régi magyar fajták fesztiválján is kóstolható lesz több csókaszőlőből készült tétel és persze más fajták is. A Szászi Pince a budapesti rendezvényen biztosan ott lesz a kiállítók között, az ő 2023-as Csókaszőlőjüket bontottam ki a héten.

Azt, hogy az Etyeki Kúriának fontos a chardonnay, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy egész rendezvényt építenek a fajtára. A pincészet chardonnay-ja évek óta stabil választás és jó vétel a piacon, én is minden évben megszondázom és nem szoktam csalódni. 2023-ból egy kísérleti tétel is készült a Kúriánál, az MSP (Mérész Sándor Projekt) széria keretében egy betontartályban erjesztett és érlelt tételt is lepalackoztak. Bár alföldi merlot megelőzött a háziverseny megrendezésével, pont a cikk megjelenésekor én is megkóstoltam a két bort és a végkövetkeztetés is hasonló.

Németi Zoltán (alias Octopus) hosszú borblogger-karrierje mellett immár évek óta borászkodik is a Mátrában. Először Kerekes Zoltánnal párban, a Hoop Wines keretében, majd saját néven kezdett el borokat készíteni Gyöngyöspatán. A fókusz egyetlen fajtán, a kékfrankoson van. Bort készíteni persze egészen más, mint írni róla, de a sok kóstolási tapasztalat és a maximalizmus egészen biztosan nem jött rosszul, az eddig forgalomba került borok mindkét pince esetében szépen teljesítettek.
Utoljára tavaly júniusban, Gyöngyöspatán volt szerencsém kóstolni Németi Zolitól borokat a Kékfrankos és régi magyar fajták fesztiválján, azóta eltelt majdnem egy év (a fesztivált egyébként idén is megrendezik). A címben azonban nem csupán az időmúlás szerepel a "hiánypótlás" szó. A standon már akkor is ott volt a 2021-es Gereg Kékfrankos, de már magam sem emlékszem, hogy akkor miért nem kóstoltam. Zolitól azonban nemrég kaptam egy mintapalackot, ezzel most megtörtént a hiánypótlás. Igazi mikrotételről vagy egyébként szó, csak a Taste Hungary-nél és a Kálvária Pincénél elérhető.

A Homola Pincészet borait nagyjából 10 éve követem figyelemmel, és ahogy a pince is különleges hangsúlyt helyez a kékfrankos fajtára, valószínűleg én is a kékfrankosaikat kóstolom és fogyasztom a leggyakrabban. Most a pincészet 2019-es évjárata került sorra, rögtön duplán, mert ebből az évből kékfrankos is forgalomba került, egy "alap" és egy drágább, tihanyi alapanyagból készült tétel.

Azt hihetnénk, hogy Burgundiában Dijon-tól északra már csak Chablis-t és az ottani fehérborokat találjuk, a pinot noir-os területeknek pedig vége, de van egy település Chablis-tól északkeletre, ahol érdekes módon a kékszőlő dominál. Ez Epineuil, ahol Bourgogne Epineuil eredetvédelem alatt rosé-k és vörösborok készülnek. A természeti adottságok Chablis-hoz nagyon hasonlóak, ugyanúgy kontinentális klíma és krétás mészkőben gazdag ún. Kimmeridge-i talaj jellemzi a területet.
A rosé és vörösboroknak legalább 85% pinot noir-t kell tartalmazniuk, a maradék 15% chardonnay, pinot blanc, pinot gris, césar szőlőfajtákból állhat, érdekes módon ezek közül csak az utolsó kék szőlőfajta. Epineuil (és öt másik környékbeli település) fehérborai Bourgogne Tonnerre megjelöléssel kerülhetnek palackba, ezek 100% chardonnay-t tartalmaznak és stílusban nagyon hasonlóak Chablis boraihoz.
Korábban soha nem kóstoltam innen bort, a kíváncsiság és a felfedezés izgalma hajtott, amikor ezt a palackot bedobtam a kosárba. A klímaváltozásnak köszönhetően még az is lehet, hogy pár évtized múlva ennek a kis "vörös sziget"-nek a borai sokkal nagyobb jelentőségre tesznek szert.

Eddig úgy tűnt, hogy az idei tél sem a vastag hótakaróról és a fogcsikorgató hidegről marad emlékezetes, január vége táján sorra dőltek meg a melegrekordok. Persze még így sincs igazán rosé-szezon, de ambiciózusabb, tartalmasabb tétel ilyenkor is lecsúszhat. Tavaly ilyenkor is egy balatoni rosé-t ajánlottam, most folytatom a sormintát, ezúttal egy Figula borral. A Bella Róza 2016 óta készül a pincénél, cabernet sauvignon adja az alapanyagot és hordót is bevetnek a borkészítés során, bár az évek során visszafogták a fa használatát.

Egy kiváló ár-érték arányú hiperes spanyol vörösbor következik a "Tegnap ittam" rovatban. A Művelt Alkoholista veterán szerzője, Németi Zoltán, alias Octopus megelőzött az ajánlással saját oldalán, de mivel mediterrán vörösborból ennél jobb vételt hirtelen én sem nagyon tudok, ezt a kört én sem tudtam kihagyni. Én is kóstoltam és kedveltem a 2017-es elődöt, a 2022-es pedig hűen követi a stílust. Annyit érdemes megjegyezni, hogy a bort jegyző Bodegas Volver nem kispályás játékos (a borrajongón is szerepelt több boruk), kb. 185 hektárnyi területen dolgoznak Alicante DO-ban és elég széles portfólióval rendelkeznek.

Egy fehér újbor már szerepelt idén a Borrajongón, ahogy egy Beaujolais Nouveau is. Most egy villányi vörös újborról lesz szó, a kategória talán legismertebb hazai képviselőjéről. A mára jól bejáratott Vylyan Bogyólé volt az első magyar újbor, amelynél a Beaujolais Nouveau-k esetében bevált szénsavmacerációs technológiát alkalmazták. Azóta hosszú idő telt el, az idei a Bogyólé huszadik évjárata. A recept azért nem volt teljesen adott, a borászat több szőlőfajtával is kísérletezett az évek során, de végül úgy találták, hogy az itthon rendelkezésre álló fajták közül a zweigelt a legalkalmasabb a bornál használt technológiához. (Nem kóstoltam minden évben a bort, de a 2023-as nekem is jobban bejött, mint néhány korábbi évjárat, amelyek kékfrankost vagy oportót is tartalmaztak.)
Az idei volt a Vylyan történetében az eddigi legkorábban elkezdett és befejezett szüret, ezzel bizonyosan nincsenek egyedül sem a borvidéken, sem az országban. A szőlő egész fürtben, zúzás és bogyózás nélkül került a tartályba, ahol 6 napos szénsavmacerációval a bogyón belül történt az erjedés, majd almasavbontás és készre kezelés után le is töltötték a palackokba a bort. Az idei Bogyólé címkéjét a jól bevált szokás szerint külön erre kiírt pályázaton győztesként kihirdetett Habony Ágota tervezte.

Egy felvidéki pincészet számomra eddig teljesen ismeretlen szőlőfajtából készült fehérbora a mai írás főszereplője. A Fűr településen találhgató Château Rúbaň nevét már hallottam, de bort eddig még nem kóstoltam tőlük. A weboldal alapján egy komplett birtokról van szó, amely konkrétan a fűri kastélyhoz tartozik. 2013-ban vásárolta meg a 20. században lassan enyészetnek induló ingatlant és most már borászattal, vendégházzal, étteremmel, rendezvényközponttal és parkkal várják a vendégeket. A pincészet portfóliójában olyan fajták szerepelnek, mint a rajnai rizling, zöldveltelini, szürkebarát, chardonnay, sárgamuskotály, alibernet, kékfrankos, cabernet sauvignon, dunaj, valamint az új helyi nemesítésű fajták, mint a svoj sen, noria és milia. Pezsgőt, száraz, félszáraz és édes borokat egyaránt készítenek, a borász a fiatal Dörd László (Ladislav Ďorď).
A most kóstolt boruk a svoj sen fajtából készült, amely a szürkebarát, királyleányka és rajnai rizling fajták keresztezéséből jött létre. Édes bort is készítenek egyébként a fajtából, én most a száraz változatot kóstoltam.

A kerház utódjaként üzemelő Grand Tokaj évek óta stabil minőséget produkál, erről blogunk archívuma is méltó módon tanúskodik. Az állami gigapincészet a sötétebb múlt után úgy látszik, stabil pályára állt, már a borok minőségét illeti, a többiről ugyanis releváns közgazdasági ismeretek hiányában nem tudok nyilatkozni. A kínálat alapjának számító száraz furmintot volt szerencsém sok évjáratban kóstolni, mégis többször hagytam szó nélkül, mint ahányszor megemlékeztem róla ezeken a hasábokon. Ismereteim szerint ez, a '22-es számít a bor aktuális évjáratának, amely szépen illeszkedik a pince sormintájába: stabil, biztos választás mindenkinek, aki ebben a kategóriában nézelődik.

Nemrég két 2021-es Kikelet bort kóstoltunk ungert és rszabi társaságában. A Lónyai dűlő neve már szinte teljesen összeforrt a hárslevelű fajtával a Kikelet Pincénél, míg a Farkas dűlő általában remek furmintokkal szokott megörvendeztetni minket. Berecz Stéphanie szerint a 2021-es év szép, hosszú érlelésre is alkalmas borokat adott. Most két palack erejéig megnéztük, hol tartanak a palackban 3 évvel a szüret után.

Újabb - számomra - eddig ismeretlen névvel és pincészettel ismerkedtem meg a 075 választékából, méghozzá egy remek bornak köszönhetően. A 7/7 azaz Hetedhét) Pince a Soproni borvidék kőszegi körzetében tevékenykedik, ahol generációk óta foglalkoznak szőlőműveléssel. Jelenleg egy közel 1 hektáros területen dolgoznak Lukácsháza és Pöse környékén kékfrankos, zweigelt, merlot és pinot noir fajtákkal, 2022-től minősített biogazdálkodást folytatnak. Tömő Szabolcs eredeti szakmája fogtechnikus, amelyet ma is maximális odaadással végez. A szőlőművelés - és a pici birtok egy része - családi örökség, majd a borosgazda egyre nagyobb elánnal vetette bele magát a borkészítésbe és a vendéglátás terén is vannak tervek. A pincészet 2021-es merlot-jával kezdtem az ismerkedést.