A mai írás fókuszpontjában igazából nem egy borvidék, hanem inkább egy hajdan a borászatáról is nevezetes település lesz. Bármilyen hihetetlennek tűnik ez ma, Szentendre egykor virágzó borkultúrának adott otthont, az óváros tele volt működő borospincékkel, a szentendrei vörös néven ismert kék szőlőből készült édes aszúbor pedig Európa-szerte hírnévre tett szert. Szentendre különleges vulkanikus eredetű talaja mellett speciális mikroklímája, a hűvös, a Pilisből leszálló szárító hatású levegő és a sok víz közelsége miatt egyaránt remek adottságokkal rendelkezett.
Ez ma már csak a dicső múlt, amelyet nehéz feladat közel 140 év távlatából rekonstruálni, még akkor is, ha a földrajzi adottságok nem változtak. Néhány éve két vállalkozó kedvű barát nem kisebb feladatot tűzött ki, minthogy újjáélesztik - ha a korábbinál kisebb méretekben is - a szentendrei borászati hagyományokat. Az ő pincészetük a Kőhegybor, a pince rövid története mellett pedig a város szőlő- és bortermelői múltjára is visszatekintünk.

Szentendre
Szentendre területén a rómaiak már a II. századtól termesztettek szőlőt, amelyet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén feltárt Villa Rustica régészeti leletanyaga (venyigemaradványok, megpörkölődött szőlőmagok, szőlőművelő szerszámok töredékei) is alátámaszt. A következő leletek az Árpád-ház uralkodása idejéből származnak. 1009-ben Szent István király Szentendrét a veszprémi püspökségnek adományozta, a lakosságot bencés és ciszterci szerzetesek földművelésre és szőlőtermesztésre tanították. Egy 1138-ban keltezett oklevélben II. Béla a Kőhegyen szőlőt adományozott. A XVI. századig több tucat írásos emlékben szerepel a szentendrei szőlészet.
A török hódoltság alatt a terület elnéptelenedett, majd a XVII. század végén szerbek és dalmátok népesítették be a vidéket, magukkal hozva a vörösbor készítésének módszerét. A terület adottságai - a rossz minőségű szántóföldek klasszikus mezőgazdasági termelésre alkalmatlanok voltak - és a szőlőművelésre adott adókedvezmény miatt a szőlészkedés ismét előtérbe került. A XIX. század elejére a birtokegyesítéseknek köszönhetően egyre nagyobb és nagyobb területen folyt a szőlőtermesztés, amely 1833-ra elérte a 6-700 hektárt, a város pedig évi 70.000 akós termelésével a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye legnagyobb termelője lett, amiről Franz Schams 1833-ban írt borkalauza részletesen beszámol. Az 1800-as évek közepén jellemző 2-3 forintos silányabb és 15-20 forint körüli minőségi borok piacán a szentendrei borkülönlegességek 60-150 forintos akónkénti áron fogytak el, a város Bécsbe és Lengyelországba is exportált bort. A legjobb bortermőhelyek a bubáni, tyukováci, húnhalmi, petyinai, orlováci, pismányi, és a megyeri határban helyezkedtek el.
A paradicsomi állapotoknak véget vető filoxérát a régióban először 1880. június 13-án találták meg Tahitótfaluban, majd az gyorsan tovább terjedt a környéken. 1887-ben a filoxéravész következtében Szentendrén kipusztult az összes borszőlő, a város korábban virágzó borkultúrája összeomlott. Szentendre, más európai fővárosok melletti településekhez hasonlóan, nem volt rászorulva, hogy küzdjön a filoxéra pusztításával, így sokan más munka után néztek. A XIX. század végén létesített kísérleti szőlőtelepek nem jártak sikerrel, minimális csemegeszőlő termesztés mellett a borszőlő ültetvények helyét piszke, barack, cseresznye vette át. A borászat megszűnése azonban nem jelentette azt, hogy a szőlőtermesztés is teljesen eltűnt volna. Szűcs József (akinek nevét többek között egy szentendrei utca is őrzi) az első világháború után a Kőhegyen vett egy 540 négyszögöles területet, ahol 1935-ben engedélyt kapott a szőlőoltványok készítésére és forgalomba hozatalára. 1963-ig - amikor a Szőlészeti Kutatóintézet átvette és kísérleti teleppé nyilvánította a földjét - több érdekes nevű, új fajtát nemesített, elsősorban csemegeszőlőket. 1966-ban a Kőhegyen 32,8 ha területen szőlőt telepített a Mathiász Tsz., de a terület adottságaira - a Pilis felől állandóan fújó szél szárító hatására és a minőségi szőlőtermesztésre kiváló, ám mennyiségi művelésre alkalmatlan vulkáni talajra - tekintet nélkül, a korra jellemző, a hegyoldalra merőlegesen futó nagy sortávolságú magas kordonos művelésmóddal. Az ültetvény felújítása a 90-es évek elején szóba sem jöhetett, a szőlőt 1989-90 körül kivágták.
A Kőhegy és Szentendre maga érdekes "zárvány" a vidéken. Geológiai szempontból az Északi-középhegység folytatásának tekinthető, andezittufa kőzettel. Az éghajlatot a Duna közelsége határozza meg, továbbá a már említett, a Pilis felől állandóan fújó szelek hatása is fontos tényező. Pilisborosjenő az Etyek-Budai borvidék, azon belül a Budai körzet legészakibb fekvésű települése.

Kőhegybor
Hidegkuti Gergely társaival 2014-ben alapította meg a Kőhegybor-t, amely 2018-ban hozta forgalomba első borait. Először a Szentendréhez közeli Kőhegyen tettek szert egy ültetvényre, majd ezekhez csatlakozott egy másik terület Pilisborosjenőn és a (korábban Bussay László, Heimann Zoltán és Sz. Kis László nevéhez köthető) Kerkaborum zalai szőlői, a közeljövőben pedig új telepítéseket is terveznek a Kőhegy aljában.
Így jelenleg a Kőhegyen és Pilisborosjenőn összesen 5,2 hektáron pinot blanc, chardonnay, muscat ottonel, Irsai Olivér, ezerfürtű, zweigelt, kékfrankos található, a pilisborosjenői  szőlőket az etyekihez hasonló ún. szakcsoporti rendszer keretében művelik. Zalában 5 hektárnyi furmint ültetvény van, egy kevés hárslevelűvel.
A szentendrei és pilisborosjenői ültetvényekről egyelőre könnyedre hangolt, jó ivású borok készülnek. A fehérek jellemzően nem is látnak hordót, a vörösek adott esetben igen, de nem jellemző a hosszasabb hordós érlelés. A borok címkéi, illetve elnevezései a szentendrei borászati hagyományokra vagy a város egy-egy nevezetes helyszínére utalnak.
A borok a régi Dalmát-pincében készülnek el, amely 150 éve még borospinceként üzemelt, majd szórakozóhelyként működött, ma pedig ismét eredeti funkciójának megfelelően hasznosítják.
A két alapító tag közül az egyébként nemzetközi borakadémikus végzettséggel is bíró Hidegkuti Gergely felel elsősorban a borászatért, de a területek növekedésével a csapat is bővült. Így került ide a korábban a Szépvölgyön ÁT-ból ismert Imre Ádám, aki egy napsütéses augusztusi délutánon tett velem egy gyors kört a Kőhegyen és a pincében, majd megmutatta a borokat is. Az első szárnypróbálgatások tiszta, jól iható borok, de érdekes lesz követni a pince útját, mind a borok, mind a borkulturális misszió terén.
A borok egyelőre leginkább Szentendrén érhetőek el, a borászat rendszeresen kiállít a szombati helyi piacon és egy kóstoltatnak a jövő heti Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon is.


Ezeregy 2018
Ezerfürtű tartályban erjesztve és érlelve. Friss, kissé neutrális karakterű bor, leginkább zöldalmával és citrusokkal. Egyszerű, üde, jól fogyasztható. 4p

Tömjénes/Tamjanika 2018
150 évvel ezelőtt Tamjanika, magyarul Tömjénes néven készült a mai Pismány aljában a híres szentendrei muskotályos bor, ennek állít emléket ez a tétel. Muscat ottonel minimális sárgamuskotállyal felturbózva. Intenzív és fajtajelleges illat, szőlővel, szőlővirággal, izgalmas citromhéjas, citromolajos, narancsvirágos jegyekkel. A korty frissítő, lendületes, az illatban megismert motívumokat idézi vissza. 5p-

Bükkös 2017
Chardonnay. A bor neve a városon is átfolyó Bükkös-patakra utal. Érett alma, almahéj, pici barnuló alma. Széles savak tartják, ízében is érett, már barnába hajló alma a vezető jegy, majd a finisben pici édesfűszer és grillázs. A csúcsán ez a palack már túljutott, de egyébként is kifutott a pincénél. 4p

Rustica 2017
Hordós érlelésű ezerfürtű, neve a mai Skanzen területén feltárt Villa Rustica-tól ered. Csonthéjasok, kis körte, minimális hordóhatás a háttérben, ízben citrusokkal kiegészülve. Értelemszerűen tartalmasabb, mint a tartályos társa, elég tisztességes hosszt produkál. 4p+

Vulkán 2018
Chardonnay és pinot blanc, neve a Kőhegy vulkanikus eredetére utal. Karakteres, érdekes illat, fehér húsú gyümölcsökkel, körtével, őszibarackkal, pici mandulával és gyógynövényekkel, ürömmel. Közepes test, jó savak, fehér húsú gyümölcsök, citrusok, gyógynövényes, szárított zöldfűszeres ízvilág. 5p-

Pyros 2018
Kékfrankos rosé. Az illat nagyon halovány, minimális gyümölcs és fűszer csalogatható elé. A korty könnyed, neutrális, kicsit híg, kevés ízzel. A hatásvadász tutti-fruttis "műborosság" vádja közelről sem illetheti, viszont már átesik a ló túloldalára: nekem már egyenesen aromaszegény a bor. 3p

Ráby 2018
Tartályban erjesztett és érlelt zweigelt, fantázianeve a Rab Ráby című Jókai Mór regény címszereplőjének állít emléket. Könnyű, laza szerkezetű, gördülékeny, érzetre szinte teljesen tanninmentes bor, áfonyás, meggyes aromatikával. 4p

Dézsma 2017
Kékfrankos. Földes, érett gyümölcsös, meggyes illat, érett meggyes-feketecseresznyés ízvilág. Könnyű, lédús, jól iható bor. 4p+


Imre Ádámnak köszönöm az idegenvezetést és a kóstolót, Hidegkuti Gergelynek pedig a háttérinfókat.


Irodalom:

https://iranyszentendre.hu/tortenelmunk-nyomaban/a-szentendrei-szolokultura/

http://www.kohegybor.hu/