A Borrajongó

Paloznak újratöltve - Látogatás a Homola Pincészetnél

2016. május 02. 06:00 - furmintfan

A paloznaki Homola Pincészetnél tavaly júniusban egy jó hangulatú sajtótúra keretében jártam először, amelynek a megismétlésére idén már áprilisban sort kerített a pince stábja. A 2009-es évjárattal debütáló borászat mára kb. 15 hektár területtel rendelkezik és - nem csupán borászati, de közéleti szempontból is - a borvidék egyik fontos szereplőjévé avanzsált. A pince épülete mellett található Homola Borterasz, a 2012 óta minden évben (idén is) megrendezésre kerülő Jazzpiknik és a 2015-ben megnyílt Sáfránkert Vendéglő révén Paloznak kilépett a közeli települések árnyékából és lassan saját jogon is vonzó turisztikai célponttá válik.

homola2016_1.jpg

Az Alsóörs határában található Gölye-mál dűlőben szabadtéri piknikkel indult az idei kirándulás, majd a Somlyó-hegyi kilátó érintésével a Sáfránkert Vendéglőbe érkeztünk. A késői ebéd elfogyasztása után a pincében és a birtokközpont melletti borteraszon kóstoltuk meg az aktuális borkínálatot és néhány hordómintát.

A tavalyi cikkben igyekeztem részletesen bemutatni a pincészetet és a Sáfránkert Vendéglőt, úgyhogy most megpróbálok az újdonságokra koncentrálni.

homola2016_2.jpg
A Sáfránkert Vendéglő és ezzel együtt a Homola Pincészet csapata részben cserélődött, részben kibővült. A konyhát a DiVino Gozsdu séfje, Kovács Balázs vezeti. Szintén a csapat új tagja Rocskár László, aki korábban a Kistücsöknél dolgozott több, mint 10 évig sommelier-ként. A birtok működését a veszprémi Decanter-ből érkező Zsandár Tamás fogja össze.

Az étterem célja továbbra is az, hogy egész évben nyitva tartson és otthonos hangulatban, minőségi alapanyagok felhasználásával készített, magas színvonalú szezonális és klasszikus fogásokat kínáljon. Az alábbi öt fogás képében kaptunk ízelítőt a Sáfránkert kínálatából, az egyes tányérokhoz megfelelő borokat párosítva. Amennyire meg tudom ítélni, a konyha előrébb lépett az előző évhez képest.
Ropogós kecskesajt sült céklával - 100% Balaton 2015
Sült citromfüves karfiolkrémleves - 100% Szürke 2015
Fogasfilé medvehagymás karalábéfőzelékkel - Sáfránykert Olaszrizling 2015 (M)
Sertésszűz pirított polentával, fűszeres kolbászmorzsával - Kékfrankos 2013
Karamellás almás pite citromfagylalttal - Homonna Édeshármas 2013

homola2016_4.jpg

A borokat természetesen továbbra is Homonna Attila készíti, aki széles vigyorral, stílszerűen "Schöne Panorama, hundert Prozent Balaton" felkiáltással üdvözölt minket a borteraszon. Már forgalomban lévő és még (még a nyár folyamán vagy bizonyos borok esetében később) forgalomba kerülő tételeket egyaránt kóstoltunk. 

A piknik alatt, a vendéglőben és a pincénél kínált borok következnek, a kóstolás sorrendjében, nyúlfarknyi jegyzetekkel, jelzésértékű pontokkal:

100% Balaton 2015
Olaszrizling, pinot blanc, szürkebarát és tramini. Üde aromatika: nyári alma, édes citrusok, finom fűszeresség, pici őszibarack. Friss, jól iható, kellően lendületes, de kerek savakkal. 5p-

100% Habzó Rosé 2015
Kellemesen, nem tolakodóan intenzív illatvilág, frissítő, bár röviden tartó korty, cseresznye, szamóca. 4p

100% Szürke 2015
Virágok, halvány fűszeresség, körte és őszibarack, könnyed test, jó savak, halvány édességérzet. 4p+

Sáfránykert Olaszrizling 2015 (M)
Illatában mandula, különféle fűszerek, fehér húsú gyümölcsök és egy kis virágosság. Erős közepes testű, tömör bor, széles savak és jól adagolt hordó támogatják. A korty betölti a szájat, a lecsengés hosszú. Érett citrusok, zöldalma, zöldfűszerek, pici mandula, halvány sósság képezi az ízprofilt. Szép.

Kékfrankos 2013
Illatában tengernyi fűszer tobzódik, piros bogyós gyümölcsökkel karöltve. Remek savak vezetik, a tannin alig érezhető, a meggyes, piros bogyós gyümölcsösség szájban is szépen összejátszik a gazdag fűszerességgel. 6p

Homonna Édes Hármas 2013
Illatában kandírozott narancs, őszibarackbefőtt, sárgabarack és mandarin. Egyensúlya talán leheletnyit az édesség felé hajlik, de a gazdag gyümölcsösség miatt ez nem igazán tűnik fel. Érett citrusok, mandarin, őszibarack, narancshéj, édes körte íze díszíti a kortyot. 6p

100% Rosé 2015
Epres, cseresznyés, halvány citrusos aláfestéssel. Élénk savak teszik gördülékennyé, pici cukor teszi behízelgőbbé, a beltartalomra sem lehet panasz. 4p+

100% Olaszrizling 2015
A fele spontán erjedt. Zöldalma, zöldfűszerek, citrusok, pici mandula, érintésnyi sósság, jó egyensúly, közepesnél könnyedebb test. Jól iható és villant valamit a termőhelyből is. 5p

homola2016_5.jpg

Furmint 2015 (M)
Virágok, finom fűszeresség, körte, őszibarack és egy csipet só jellemzi az aromatikát. Kecses, elegáns, viszonylag puha, a kortyba jól illeszkedő savakkal.

Chardonnay 2015 (M)
Félszárazra erjedt ki, kb. 11 g/l cukor maradt benne. Ananász, keleti fűszerek dominálnak illatban, ízben még gazdagabb déli gyümölcsös ízek érkeznek. Leheletnyit cseres még, de ez is ellensúlyt biztosít az édességnek.

Hajnóczy Olaszrizling 2015 (M)
Eléggé testes, széles bor, krémes, öblös korty, lágyabb karakterű savak. Édesre érett fehér húsú gyümölcsök, körte, őszibarack, különféle fűszerek illata és íze.

Cabernet Franc 2015 (M)
Enyhe animalitás, tejszín, érett erdei gyümölcsök. Arányai rendben vannak, de a szerkezet még érezhetően kócos.

homola2016_3.jpg

Cabernet Franc 2013
Remek egzotikus fűszeresség, érett piros bogyós gyümölcsök, meggy, cseresznye, pici kék virág. A szerkezetben itt sem a tanninra épül, a korty zamatos, tele lédús gyümölcsökkel. 6p-

Syrah 2013
Intenzív illat és íz: kék virágok, keleti fűszerek, rózsabors, erdei gyümölcsök, cseresznye, pici vanília. Éppen közepes test, szép savak, közepesnél kevesebb, jól integrált tannin. Stílusra tökéletesen illeszkedik a pince vörösborainak sorába, miközben fajtajelleget is hordoz. 6p

Sáfránykert Olaszrizling 2013
Pici palackérettség, citrusok, zöldalma, zöldfűszerek, citromfű, feszes korty, élénk savak. 6p

Hajnóczy Olaszrizling 2013
Telt, masszív felépítésű anyag, enyhe cserességgel, édesfűszerekkel, érett citrusokkal, mandarinnal, almával, csipetnyi sóval. 6p

A Homola Pincészet és a Sáfránkert Vendéglő csapatának köszönöm a meghívást és a vendéglátást!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr598668012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása