A Borrajongó

Az érett furmint megdicsőülése - Homonna-trió

2017. április 13. 06:00 - furmintfan

Kallódik már egy ideje ez az írás, hiszen még február végén szerzett élményekről van benne szó, de mivel kiváló és egyébként sem friss borokat kóstoltam, úgy éreztem, hogy megérdemelik a külön bejegyzést. A Carpe Diem három Homonna-borral csatlakozott a Furmint Február-rendezvénysorozathoz a hónap utolsó napjaiban: a borboltok polcairól régóta eltűnt tételeket lehetett pohárral kóstolni. Természetesen ezt a kivételes alkalmat nem hagyhattam ki és nem bántam meg, hogy így döntöttem.

homonnaregi.jpg

A furmint (és a hárslevelű) érlelhetősége máig gyakori vitatéma a szakma berkein belül. Bár a furmintot (és a hárslevelűt is) általában hosszabban érlelhető fajtaként szokás emlegetni, szerintem ezzel kapcsolatban sokan beszámolhatunk kellemes élményekről, éppúgy mint csalódásokról. Engem is ért bőven mindkettő, a mérleg tükrében a kedvező tapasztalatok sem tudtak eddig meggyőzni arról, hogy egy furmintot - a hosszabb érlelés alternatíváját félredobva - ne igyak meg legkésőbb 5-6 éves korában, ha tehetem. Amikor azonban lehetőség adódik régi évjáratok megkóstolására, általában élek a lehetőséggel és ezúttal a fajta igazolni látszott az eltarthatóságába vetett hitet.
Pontszámokat tekintve dögunalmas leszek (már megint, csak nem azokkal a számokkal, mint általában :) ), de minden bor más és más szempontból emelkedett ki, maximum nüanszokkal tudnám egyiket előrébb tenni, mint a másikat.

Homonna Határi Furmint 2006
Szépen tárulnak fel újabb és újabb rétegei a pohárban: érett sárga húsú gyümölcsök, császárkörte, sós citrom, pici gyurma, trópusi gyümölcsös villanások. Telt, vaskos anyag, de a pillanatnyi halkabb kezdés után berobbanó savak eléggé dinamikussá teszik a kortyot és egy minimális cseresség is érezhető. Az érett sárga húsú gyümölcsök, citrusok, körte és sárga húsú őszibarack uralják az ízvilágot, de egy határozott sós-gyurmás vonal is végigkíséri őket, a háttérben finom fűszerekkel. Végig kiváló intenzitás és koncentráció jellemzi, a beltartalma szinte rágható, a kor inkább csak lekerekítette éleit: több, mint 10 évesen is nagy élmény. Szerkezetben a másik két bor jobban tetszett, de ennek a meglepő gazdagsága és kortalansága is megfogott. 7p

Homonna Furmint-Hárslevelű 2009
Érdekes, egyedi illat, amely bár nem kimondottan a gyümölcsökről szól, mégis meglepően fiatalos érzetű a korához képest: virágok, édesfűszerek, sós-gyurmás jegyek elegye, a háttérben zöldalmás, körtés villanások. Tömör, szikár, lendületes, bár könnyedebb a 2006-os Határi után, mindenesetre példás szerkezeti balanszot mutat. A gyümölcsöket - visszafogottan - körte, zöldalma, citrusok képviselik, mellettük finom fűszeresség és sós-köves jegyek jelennek meg. Utoljára talán 5 éve kóstolhattam, de azóta sem nagyon tudta megrágni az idő vasfoga. 7p

Homonna Rány Furmint 2012
Neutrális fehér húsú gyümölcsök, pici mandula, egy kis gyurmásság, fűszerekkel vékonyan meghintve. A korty koncentrált, feszes, mégis - a maradékcukornak is köszönhetően - megvan a szélessége, tartalma, egyensúlya, még ha ez sem elsősorban a gyümölcsökről szól. A hordó szépen integrálódott, finoman fűszerezi az előtérben lévő citrusos, sós, köves, kissé neutrális érzetű díszítőjegyeket. Tavaly nyáron is nagyon tetszett és most is. 7p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr3112420153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása