Itt egy újabb spanyol különkiadás a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban. Három vörösbor lesz az epizód fókuszában, három különböző, kevésbé ismert borvidékről, kivétel nélkül a 2016-os évjáratból.

Nem tudom, hány ember van a világon, aki egyértelmű és magabiztos választ tudna adni arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc bora, de én nem tartozom közéjük. A jelenség nem egyedüli, kevés olyan kategória van, ahol egyetlen kiemeltet tudnék mondani, legyen szó könyvről, filmről, zenéről, ételről, városról, országról, akármiről. (Vannak azért kivételek: a kedvenc színem a kék. Nem a barna! A kék.). 
Így vagyok a borvidékekkel, szőlőfajtákkal, borászokkal, borokkal is. Ráadásul az évjárathatás tovább bonyolítja a helyzetet: lehet, hogy ami az egyik évből telitalálat, az a következő évben csalódást kelt, egy bizonyos kor felett pedig még a palackvariáció is tréfát űzhet belőlünk. Ennek megfelelően boros témakörökben a kedvencek halmazát inkább rövidebb-hosszabb listák formájában tudnám meghatározni. Ha azonban valamelyik külföldi bor több évjáratának is bérelt helye lett a borhűtőmben - a viszonylag borsos ára ellenére is -, az már jó eséllyel szerepelhet a listán, és a Torres Salmos megérdemelten vált ilyen favorittá. (Nem tudok elmenni a gyönyörű címke megemlítése mellett sem, még ha nem is a barna a kedvenc színem :)).
Meglepő lehet, hogy Priorat-ból miért éppen egy ilyen nagytermelő bora fogott meg ennyire, hiszen a borvidék inkább a butikborászatok és az exkluzív kis tételek régiója. Minőség szempontjából természetesen sok más aspiráns is szóba jöhetne, de éppen a fent említett okok miatt a legjobb borok drágák és viszonylag gyorsan el is tűnnek a polcokról, itthon egyébként is szűk a kínálat, a saját merítésem pedig erősen korlátozott. A Torres Salmos viszont nálam több évjárat és több kóstolás tapasztalatai alapján megbízhatóan jól teljesített, helyi viszonylatban nagy palackszámban készül és széles körben elérhető, bár itthoni utóbbit sajnos múlt időbe kell tenni. A személyes vonzalom a 2012-es évjárattal kezdődött, a 2013-assal folytatódott, majd a 2015-össel teljesedett be. A két utolsó - 2016-os és az aktuális 2017-es - évjáratból már szándékosan táraztam be, majd szomorúan szembesültem azzal, hogy a pincészet eddigi hazai kereskedője kilistázta a Torres borokat. Szerencsére néhány palack erejéig felkészültem az ínséges időkre, a következő évjáratokat viszont már külföldi forrásból kell beszerezni.

A mai posztban három olyan bor szerepel Rioja-ból, amelyeknek címkéjén ugyan nem tüntetik fel a borvidéken bevett érlelési kategóriákat (Crianza, Reserva, Gran Reserva), de ettől függetlenül mindhárom tétel komoly minőséget képvisel és az adott pincészet prémium kategóriás borai közé tartozik.

Priorat (katalánul Priorato) Spanyolország egyik legkülönlegesebb borvidéke, egyben Rioja mellett a másik, amely a legszigorúbb feltételeket támasztó DOCa (katalánul DOQ) státuszt kapott. Nevét az 1194-ben alapított Scala Dei kolostor elöljárójáról, latinul a prior-ról kapta, amelyet a karthauzi szerzetesek emeltek a vidéken. A szőlőtermesztéssel és borkészítéssel is foglalkozó szerzetesek monostorát 1835-ben rombolta le egy megvadult csőcselék, majd röviddel ezután az egyházi földeket is elárverezték. A helyi borászati hagyományok gyökerei azonban sokkal korábbra, egészen az ókori rómaiak idejére nyúlnak vissza. A virágzó borkultúrának a filoxéravész komoly pusztítása vetett véget: előtte kb. 5000 hektárnyi szőlőültetvény volt a borvidéken, de a művelési nehézségek miatt még az 1970-es években alig 600 ha volt betelepítve. Bár a szőlőültetvények területe folyamatosan nő, ma Prioratban még mindig mindössze kb. 1900 hektár szőlő van, ennek megfelelően a teljesen másképp néz ki a birtokszerkezet és a borászatok szortimentje, mint más spanyol borvidékeken, pl. Rioja-ban vagy Ribera del Duero-ban. Prioratban kisebbek a birtokok, alacsonyabb a palackszám, szűkebb a portfólió, itt az öreg tőkék és a high-end borok a hívószavak.
A borvidék különlegessége a llicorella talaj, ami elképesztően palás, tápanyagokban rendkívül szegény, szerves anyag tartalma alig éri el az 1%-ot. Régiótól és dűlőtől függően többféle különböző palát is lehet találni a sziklakeménytől kezdve a kézzel morzsolható fajtákig. A dűlők 100 és 700 méter tengerszint feletti magasság között helyezkednek el a meredek hegyoldalakon. A mély völgyeket a Siurana, Montsant és más folyók vájták ki a könnyen alakítható palás kőzetből.
A borvidéken a kék szőlők aránya több, mint 90%, a régió klasszikus szőlőfajtái a katalán/aragóniai eredetű garnatxa (grenache) és carinena (carignan, helyi néven samsó). Priorat újrafelfedezése során az úttörő pincészetek nem bíztak abban, hogy a pusztán ezekből a fajtákból készült borok hosszas érlelésre alkalmasak lesznek, ezért cabernet sauvignon-t, merlot-t, később pedig syrah-t telepítettek. A kevés fehér szőlő főként garnatxa blanca,  és macabeu, de még pedro ximenez-t is találunk kisebb mennyiségben.
Priorat klasszikus bora az ún. „rancio”, sokáig ez volt az uralkodó borstílus. A túlérett szőlőt leszedték, gyékényen szárították (koncentrálták a cukrot), majd kipréselték, hasonlóan a Jerez és Malaga környékéről ismert PX és moscatel borokhoz. Ezt követően a bort vagy erősítették, vagy nem, majd néhány hónapig a napon tárolták, ezután pedig nem egészen feltöltött hordókban érlelték. A solera rendszer ugyan nem terjedt itt el, de a hordókat sosem ürítették ki teljesen, az újabb bor a régi seprőre került, így akár 100 éves borok is hozzájárultak a rancio borok gazdagságához.

A Vino Castillo kínálatában jelenleg öt pincészet borai közül lehet válogatni, egy pince és egy bor kivételével ezeket néztük meg szépen sorjában. A kóstolási sorrendet felrúgva pincészetenként megyek végig a borokon.

Tervben volt már egy ideje egy különkiadás a rejtőzködő borvidékek keretében belül, mert az utóbbi pár évben összegyűlt jó néhány palack bor kevésbé ismert spanyol borvidékekről. Mivel a szokásos borvidékenként egy pince, pincénként 2(-3) bor, lehetőleg 1 fehér-1 vörös felállásban nem tudtam volna bemutatni az érintett borvidékeket, így ezeket a tételeket összegyűjtöttem egy csokorba. Eredetileg egy terjedelmesebb sort akartam nagyobb társasággal közösen megkóstolni, de a járványhelyzet végül ezt keresztülhúzta. Így a sor felét félretettem, a másik felét pedig szépen lassan beosztva megkóstoltam, megittam. Folytatás biztosan lesz, de addig is itt van hat különböző spanyol borvidékről hat bor.

(A fenti térképet innen kölcsönöztem)

A nagy koronavírusos forgatag közepette a fiókban maradt egy poszt, egy korábban elfogyasztott, de eddig megíratlanul maradt spanyol sor, jobban ismert - történetesen kivétel nélkül "R"-betűvel kezdődő :) - borvidékek boraival. Íme!

A sorozat idei első rejtőzködő borvidékét tulajdonképpen a véletlen sodorta elém. Történt ugyanis hogy az Auchan külföldi borkínálatával szemezve belefutottam két akciós spanyol borba, Cariñena borvidékéről. Egy fehér, egy vörös, kevésbé ismert borvidék: minden passzolt a sorozat tematikájába.

Telmo Rodríguez spanyol sztárborász szerteágazó szortimentjének itthon is elérhető része tavaly év végén néhány rioja-i borral bővült: eddig a Bodega Lanzaga névre keresztelt pincétől csak a kvázi belépő bor, az "LZ" volt elérhető, most a két nagyobb testvér, a Corriente és a Lanzaga is megvásárolható. A két utóbbival csak futólag, 1-1 kóstolóadag erejéig volt alkalmam megismerkedni tavaly, de voltak annyira meggyőzőek, hogy mindkettőből beemeljek 1-1 üveget a kosárba. A Corriente-t a múlt héten kibontottam és még csak félúton jártam a palack feneke felé, de gondolkodás nélkül meg is rendeltem az utánpótlást.

Közben tőlem teljesen függetlenül a hétvégén ungert is rányitott egy palackra, úgyhogy mindketten megosztjuk élményeinket a borról.

A bor neve - "Corriente" - a 20. század elején használatos kategóriának (corriente - mindennapi, selecto - válogatott) állít emléket. "Bueno de diario" - napi jó, mindennapi jó - írja a címke, de a palack egy hétköznapi bornál jóval nagyobb értéket rejt. Telmo Rodríguez nem használja a Rioja-ban bevett Joven, Crianza, Reserva megjelöléseket a címkéken, de borkészítési technológia és érlelés szempontjából a Bodegas Lanzaga három nem dűlős tétele, az LZ, a Corriente, a Lanzaga nagyjából beilleszthető ezekbe a kategóriákba (a korábbi "Joven" helyett egyébként az új szabályozás általános "Rioja" megjelölést ír elő). Így tehát a párhuzamos Telmo Rodríguez-dimenzióban a Corriente kvázi az egységsugarú Rioja Crianza megfelelője, árban is nagyjából ugyanott helyezkedik el, de a nagy átlagnál messze többet tud.

Rioja minden bizonnyal Spanyolország legismertebb borvidéke, amely 1991-ben elsőként kapta meg a kiemelt DOCa besorolást. A tartomány egyébként az Ebro egyik mellékfolyójáról (Rio Oja) kapta a nevét. Rioja területe mintegy 63 500 hektár, és borvidék  három részre osztható: Rioja Alta a borvidék nyugati része, az Ebro-tól délre, ahol már az Atlanti-óceán is befolyásolja a klímát, így az itt hűvösebb. A talaj vasas-agyagos, az Ebro partvidékén pedig hordalékos. Rioja Alavesa a borvidék északi részén, az Ebro északi partján húzódik végig, itt az időjárás viszonylag hűvös és csapadékos, a talaj mészköves. A legnagyobb kiterjedésű rész Rioja Baja, azaz 2018-tól Rioja Oriental, amely alacsonyabban fekszik és itt a legmelegebb az átlaghőmérséklet, ennek megfelelően a szüret is korábban lezajlik, a talaj pedig meglehetősen változatos, leginkább agyagos-mészköves, de vasban gazdag és kavicsos részek is előfordulnak.
A legjellemzőbb szőlőfajta a tempranillo, amelyet a garnacha követ, ezen kívül találunk még graciano-t és mazuelo-t, valamint elvétve bordeaux-i fajtákat. A kb. 10%-nyi fehér szőlőfajtákat elsősorban a viura (macabeo) képviseli. A Rioja megjelölésű vörösborok sokáig négy szőlőt (garnacha-t, graciano-t, mazuelo-t és tempranillo-t) tartalmazhattak, 2009-től három további fajta is felkerült a listára: maturana tinta, a maturana parda és a monastrell (ami elméletileg nem azonos a Jumilla-ban ismert monastrell-lel).
A Rioja megjelöléssel palackozott fehér borok a régi szabályozás szerint legalább 51%-ban viura-ból álltak, helyi fajták közül kerülhetett még bele malvasia, garnacha blanca, tempranillo blanco, turruntés de Rioja, maturana blanca és legfeljebb 49% lehetett a három engedélyezett nemzetközi fajta - chardonnay, sauvignon blanc, verdejo - aránya. A borokat az előírt érlelés hossza szerint kategorizálták, Joven, Crianza, Reserva, Gran Reserva kategóriákba. A 2017-ben bevezetett új előírás a Joven kategóriát Genérico-ra cserélte, a Reserva és Gran Reserva borok esetében módosította az érlelés szabályait, valamint - bizonyos kritériumok mentén - lehetővé tette a dűlőszelekció feltüntetését a borokon. Bevezették a Espumosos de Calidad de Rioja kategóriát a pezsgőkre, amelyeknél a Crianza és a Reserva felett a Gran Anada a legmagasabb minőségi fokozat. A Rioja Blanco fehérborok esetében megengedetté vált a fajtaborok palackozása, a Rioja Rosado (rosé) esetében pedig a nemzetközi trendet követve a kötelező színárnyalat meghatározása terén tettek engedményeket a halványabb rosé-k irányába. (Részletesebben itt lehet olvasni az új szabályozásról).


A Vino Castillo kóstolóján fehérbortól az érlelt vörösig kóstoltunk összesen 8 bort.

Közel két éve írtam a több spanyolországi borvidéken is tevékenykedő, feltűnő, harsány címkékkel és ötletes fantázianevekkel dolgozó Casa Rojo hat boráról. Azóta a borászat itthon elérhető kínálata - az évjáratok frissítése mellett - tovább bővült, ideje volt egy újabb kóstolónak. Itt van tehát öt újabb bor a Casa Rojo kollektívától.

Maroknyi olyan borász-dinasztia létezik a világon, amely akár már évszázadok óta meghatározó szerepet játszik a borvilág történelmében, legjobb példa erre valószínűleg az olasz Antinori család, amely a 14. század óta aktívan alakítja Olaszország boros szcénáját és komoly nemzetközi jelenléttel is bír. A Primum Familie Vini is ilyen családokat tömörít, és az egyesülés egyik alapítója, a spanyol Miguel Torres, maga is több kontinensre kiterjedő borbirodalmat mondhat a magáénak. A Torres családról és borbirtokairól szól a mai írás, természetesen sok-sok borral.

Adásunkat megszakítjuk, írhatnám, ugyanis eredetileg nem erről a borról terveztem írni, de az a helyzet, hogy éppen ibériai tematikus hét van a Lidl-ben, a chorizo-k, sonkák, olívabogyók, churros-ok mellett ilyenkor jóárasított spanyol borokba is könnyű belefutni az üzletlánc polcain, tehát most ennek a posztnak van aktualitása. Én is leemeltem két üveget, az egyik egy monastrell (Bodegas Volver Eje 2017), azt még inkább félretettem, a másik pedig a képen látható palack, amely viszont nem úszta meg a vásárlást követő hirtelen halált.

Spanyolország mintegy 120 földrajzilag meghatározott borvidékkel rendelkezik (ebből 2 DOC/DOQ és hatvannál is több DO besorolás), ezek nagy részével a magyarországi fogyasztó nem is találkozik, Spanyolország (is) tehát valóságos kincsesbánya rejtőzködő borvidékek szempontjából. A mai írás témájául szolgáló borvidékről én pl. két hónappal ezelőtt olvastam először, amikor egy spanyolországi kiruccanást tervezgettem. A sorozat legfrissebb posztjának különlegessége tehát, hogy helyszíni látogatás is fűződik hozzá, és remélhetőleg akad még majd ilyesmire példa a későbbiekben is.

Tavaly a rejtőzködő borvidékekkel kevésbé tervszerűen, úgyszólván opportunista módon foglalkoztam, ha véletlenszerűen szembe jött valami odaillő borsor. Erre az évre kicsit tudatosabban készülök: jó előre kiválasztásra kerültek a borvidékek, többnyire megvannak hozzájuk a borok is. Meglehetősen sok spanyol régió kerül majd terítékre, az első közülük Somontano, ahonnan kivételesen nem is kettő, hanem három bort választottam kóstolásra az El Grillo y la Luna névre hallgató pincészettől.

Ezzel a poszttal egy régóta tervezett kóstoló kálváriájára sikerült pontot tenni az év végén. Eleinte csak véletlenül tettem félre néhány palack priorat-i bort a gyűjteménybe, amikor viszont egy idő után rájöttem, hogy ezek mind egy évjáratból is származnak, adta magát az "évjárat-kóstoló" ötlete. Hét bort vettünk górcső alá, és bár Priorat egyértelműen vörös borairól híres, az érdekesség kedvéért egy fehéret is becsempésztem a sorba. Mivel prémium priorat-i palackokat iszogatni nem olcsó mulatság és a sor is többnyire random módon gyűlt össze, így itt most egy kivétellel nem csúcsborok mérkőztek meg egymással, inkább az közép-alsó árkategóriában nézelődtünk, ami itt ezzel együtt nagyrészt még mindig 20-25 eurós palackonként leszurkolandó summát jelent.

Ez a hét most kevésbé a magyar borok szerelmeseinek kedvezett itt a blogon, elnézést, de a magam részéről megint külföldi kitekintéssel folytatom. Egy rövidke spanyolországi "telelés" alkalmával ugyanis összegyűlt egy csokorra való spanyol borról szóló jegyzet. Annak ellenére, hogy Andalúziának is megvannak a maga borvidékei, a  borbárokban, éttermekben a saját borok mellett is Ribera del Duero és Rioja a két legerősebben reprezentált borvidék, gyakran még a "ház bora" szintjén is. Én konkrétan Málaga környékén jártam, amely a város nevét viselő Málaga DO és Sierras de Málaga DO területének része. Igyekeztem a helyi borokkal ismerkedni, de több más spanyol borvidék borai is előfordultak a poharamban, szóval ezeket az emlékeket adnám közre egy nyúlfarknyi ismertetővel Málaga DO-ról és Sierras de Málaga DO-ról, hátha érdekel valakit. :)

Tar Ferenc és a Carpe Diem egy régóta tervezett és rendhagyó kóstolóval nyitotta meg a 2018-as évet. Feri ezúttal nem a saját kínálatból szemezgetett, hanem egy régi kedvencének vertikális sorával lepte meg az érdeklődőket, néhány bónusz tétellel kiegészítve. A Descendientes de J. Palacios Pétalos névre hallgató bora nálam is elég stabil szereplő az éves fogyasztásban, 2008 óta valószínűleg minden évjáratot kóstoltam, és kellemes emlékeket őrzök a borról, a ráadás palackok pedig különösen felcsigázták a kíváncsiságomat.
 

A Lidl nemzetközi borkínálata szerencsére már évek óta stabilan bizonyítja, hogy nemcsak érdemes, de szükségszerű is kiemelt figyelmet fordítani rájuk a hazai hiperek szegényes, sokszor ötlettelen, érdemi lehetőségeket, alternatívákat nem kínáló terepén. Írtam már fehérről, vörösről és proseccóról egyaránt. Nem arról van szó, hogy csúcsostromló világklasszisokat lehet a hétvégi bevásárlással összekötve a heti élelmiszer közé pakolni. Inkább csak az van, hogy széleskörű és minőségi betekintést nyújtanak a nemzetközi borok világába. Ráadásul mindezt sokszor nevetségesen jó ár/érték-arány mellett teszik meg. És mivel a hazai közízlés és -vélemény jellemzően elmaradottabb a nemzetközi helyzet fokozódásának tekintetében, ezek a borok missziószerűen nyitnak ablakot a világra mindenkinek, ha éppen úgy van a szándék. A polcaikat én is rendszeresen és kitartóan szondázom, így történhetett meg, hogy az év végén puszta kíváncsiságból a kosárba emeltem a címszereplő spanyol vöröset. Másnap a nyakára is hágtunk, ráadásul kifejezetten elégedettek is voltunk azzal, amit a palackban találtunk.

9 különböző spanyol borvidék, 9 különböző bor - röviden így lehetne leírni a Casa Rojo sztori lényegét. A Casa Rojo-t Laura Muñoz és Jose Luis Gómez alapította 2011-ben, azzal a céllal, hogy magas minőségben megmutassák a legjobb spanyol borvidékek egyedi karakterét az adott borvidékre jellemző szőlőfajtán keresztül. Jelenleg 9 eredetvédett borvidéken tevékenykednek ebben a szellemben és ennek eredménye 9 borban ölt testet.
A kilencből hat bor került be a Radovin-hez, amelyeket egy kartonba összecsomagolva is meg lehetett kapni, egy ilyenre csaptunk le mi is. Azóta a Ribera del Duero-ból érkezett bor ki is futott, de a többi most is elérhető, csomagban is.

A teljesség kedvéért azért álljon itt mind a 9 bor és borvidék neve: La Marimorena (Rias Baixas), Ladrón (Bierzo), The Orange Republic (Valdeorras), El Gordo del Circo (Rueda), The Invisible Man (Rioja), Alexander vs The Ham Factory (Ribera del Duero), Maquinon (Priorat), Macho Man (Jumilla), Moltó Negre (Penedés). A Casa Rojo-nak egyébként van egy tájbor-sorozata (Vino de la Tierra) is, Musso márkanév alatt.

Április közepén barátokkal szerveztünk egy kis borozós-tapasozós estet, leginkább spanyol borokra fókuszálva. A változatos kínálat megteremtése érdekében igyekeztem különböző borvidékekről összeválogatni a borokat, Spanyolország esetében szerencsére ilyen szempontból nincs nehéz dolga az embernek. Kereken 10 palack került így az asztalra, a borok színét tekintve 2 fehér és 8 vörös megoszlásban.

A Drop Shop legutóbbi tematikus estjén Priorat került terítékre, néhány neves termelő borán keresztül prezentálva a spanyol viszonylatban kisebb alapterületű, ám annál kiválóbb borokat produkáló borvidék potenciálját. Utóbbit már önmagában az is jelzi, hogy Priorat Rioja mellett a másik olyan borvidék, amely a legszigorúbb feltételeket támasztó DOQ (katalánul DOC) státuszt kapott.
Priorat (katalánul Priorato) nevét az 1194-ben alapított Scala Dei kolostor elöljárójáról, latinul a prior-ról kapta, amelyet a karthauzi szerzetesek emeltek a vidéken. A bort is készítő szerzetesen monostorát 1835-ben rombolta egy megvadult csőcselék, majd röviddel ezután az egyházi földeket is elárverezték. A borászati hagyományok azonban sokkal korábbra, egészen az ókori rómaiakig nyúlnak vissza. A filoxéravész előtt kb. 5000 hektárnyi szőlőültetvény volt a borvidéken, de a művelési nehézségek miatt még az 1970-es években is csak alig 600 ha volt betelepítve. Bár a szőlőültetvények területe folyamatosan nő, ma Prioratban még mindig mindössze kb. 1900 hektár szőlő van, ennek megfelelően a teljesen másképp néz ki a birtokszerkezet és a borászatok szortimentje, mint a nagyobb spanyol borvidékeken, pl. Riojában vagy Ribera del Dueroban. Prioratban kisebbek a birtokok, alacsonyabb a palackszám, szűkebb a portfólió, itt az öreg tőkék és a high-end borok a hívószavak.

Akit érdekel, akov itt szedte össze 12 pontba foglalva a leglényegesebb információkat Prioratról. Akov egyébként az itt porondon lévő birtokok közül kettőnél is járt, remélhetőleg, lesz majd beszámoló. :)

Spanyolország borászata óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi mintegy 15 évben. Az elsőszámú borvidék, Rioja mellett több másik is kezdi megmutatni egyedi arcát. A korábbi hosszan érlelt, agyonhordózott, nehézkes tanninbombák kora szerencsére leáldozni látszik. Az új spanyol borászgeneráció igyekszik előtérbe tolni hagyományos fajtáikat, a termőhelyet, az egyediséget, valamint fiatalabb korban is fogyasztható, gyümölcsös, elegáns, jó ár-érték arányú borokat a palackba tölteni. Lássuk, erőfeszítéseiket mennyire koronázza siker a Rioja, Toro, Priorat, Ribera del Duero, Bierzo, Penedes és La Mancha borvidékeiről érkezett tételek tükrében, a Borkollégium kóstolósorozatának májusi fordulóján.

Amikor Ribera del Dueroban a Bodegas Aalto pincészetnél jártam, önkéntelenül is felfigyeltem a szakmai tótumfaktumként tevékenykedő Mariano García nevére. Spanyolországot járva lépten-nyomon találkozhatunk ezzel a névvel, hiszen Garcíát az ország egyik legjobb és legbefolyásosabb borászának tartják. 1968-ban kezdett a Vega Siciliánál dolgozni, mindössze 24 évesen a már főborászi pozíciót tudhatta magáénak, majd ezt követően mintegy 30 évig ontotta magából a meghatározó és a Vega Siciliát a kultikus borelitbe visszarántó tételeket. Az Aalto modern lábbelibe bújtatott tempranillói szintén kivételes minőséget képviselnek, és nem véletlenül szereztek maguknak cirka egy évtized alatt komoly hírnevet. Mariano García azonban nem csak az Aalto stábját erősíti, de saját családi pincészetével is szerves része a nemzetközi „borkeringésnek”. Vajon milyen bort készít valaki a Vega Sicilia árnyékában eltöltött negyedszázad és az Aalto modernül újrafogalmazott csodái között? Erre, azaz Mariano García spanyol hangjára voltam kíváncsi.