A Borrajongó


Tegnap ittam – Carmelo Ortega Saxa Loquuntur Uno 2014

2018. január 02. 06:00 - ungert

A Lidl nemzetközi borkínálata szerencsére már évek óta stabilan bizonyítja, hogy nemcsak érdemes, de szükségszerű is kiemelt figyelmet fordítani rájuk a hazai hiperek szegényes, sokszor ötlettelen, érdemi lehetőségeket, alternatívákat nem kínáló terepén. Írtam már fehérről, vörösről és proseccóról egyaránt. Nem arról van szó, hogy csúcsostromló világklasszisokat lehet a hétvégi bevásárlással összekötve a heti élelmiszer közé pakolni. Inkább csak az van, hogy széleskörű és minőségi betekintést nyújtanak a nemzetközi borok világába. Ráadásul mindezt sokszor nevetségesen jó ár/érték-arány mellett teszik meg. És mivel a hazai közízlés és -vélemény jellemzően elmaradottabb a nemzetközi helyzet fokozódásának tekintetében, ezek a borok missziószerűen nyitnak ablakot a világra mindenkinek, ha éppen úgy van a szándék. A polcaikat én is rendszeresen és kitartóan szondázom, így történhetett meg, hogy az év végén puszta kíváncsiságból a kosárba emeltem a címszereplő spanyol vöröset. Másnap a nyakára is hágtunk, ráadásul kifejezetten elégedettek is voltunk azzal, amit a palackban találtunk.

img_2239.jpg

Tovább
3 komment

Ami tavaly kimaradt... év eleji egyveleg

2014. január 03. 06:00 - furmintfan

Először is boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak! :)
Az új évet még kicsit a múltba visszakanyarodva nyitnám meg: azokról a borokról fogok most ömlesztve megemlékezni, amelyeket az utóbbi két hónapban kóstoltam, legalább jó 6 pontos élményt nyújtottak, magamnak jegyzeteltem, de itt különböző okok miatt nem írtam róluk. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek a borok!

maradek.jpg

Tovább
3 komment

Torres: Priorat Salmos 2006

2011. szeptember 05. 06:30 - drbarta

Torres Salmos 2006

Bortársaságból származik. Syrah, carinena, garnacha házasítás Priorat-ból. Francia barrikban érlelődött. Értékelések: Wine Spectator: 90, Int. Wine Cellar:90, Wine Enthousiast:89, Jancis R: 16, Cellartracker: 88.7 /24 vélemény

Tiszta, érett, de nem túlérett feketeribizli, finom toast-os aromák az illatában. Közepesen telt korty. Közepes mennyiségű érett, sima tannin. Bársonyos kényeztetésről szó nincs, feszes keretet ad. A savak szintén meghatározóak, gerincesek, a végén átcsapnak kissé diffúzabb savanyúcukorkásba. Tisztán gyümölcsös, diszkréten fűszeres-krétaporos ízek, nem adnak komoly mélységet, komplexitást, csak úgy nagyon kellemes kitöltik a szerkezetet, közepesen hosszú lecsengés. Nem nyújt különös extrát, de elegáns, jól iható, inkább északiasabb hangulatú bor, profi hordóhasználattal. 6 pont.
2 komment
süti beállítások módosítása