Spanyolországról elsősorban nem a fehérborok és pláne nem a chardonnay jut a borkedvelők eszébe, de az a helyzet, hogy az egész világon elterjedt kaméleon-fajta itt is megvetette a lábát, és számolni kell vele. A könnyű reduktív tételektől a burgundi stílusú, hordóban érlelt és seprőn tartott nagyágyúkig minden minőségi és árkategóriában palackoznak bort a fajtából és természetesen a palackos erjesztésű pezsgők készítésénél is szerepet kap, akár helyi fajtákkal házasítva, akár önálló alapborként. Csendes borok esetében az ország északkeleti csücskében található Navarra az egyik jellemző termőhely, de találkozunk chardonnay-van délebbre, Katalóniában, a tengerparti területeken is.

(Az első fotót a Vino Castillo által meghirdetett esemény facebook-oldaláról kölcsönöztem.)

A Vino Castillo saját választékában is találunk chardonnay-kat, ezekből válogatva hirdette meg a Dob utcai borkereskedés augusztusi fajtaspecifikus kóstolóját. A szépen felépített sorban a könnyedebb reduktív tételek után következtek a komolyabb a fahordós chardonnay-k, majd a felfrissülés jegyében cava-kkal zártuk a kóstolót. A borok és pezsgők mellé a szomszédos Dushi étteremből érkeztek a karibi konyha fogásai.

Tavasszal a pannonhalmi közösségi bor, a PH-Érték kapcsán már írtam egy talán kevésbé közismert, új generációs pannonhalmi borászatról, a Hangyál Pincészetről. Közben folytattam az ismerkedést a borvidék szereplőivel és ma a Herold Pince lesz a fókuszpontban. A pincétől kóstoltam már egy remek sárgamuskotályt, legutóbb pedig a Charlotte névre keresztelt chardonnay-t bontottam ki.

A tulajdonos Herold Ádám bevallása szerint gyermekként belekóstolhatott a borkészítés mikéntjébe, de zöldfűlűként vágott bele a család a birtoképítésbe. A pince honlapja szerint ők a borvidék legfiatalabb borászata, a történet 2009-ben a pannonhalmi Széldomb egy olaszrizling ültetvényének megvásárlásával kezdődött, de mára bőven 10 hektár feletti szőlővel rendelkezik a birtok. A pince a Pannonhalmi Főapátság lábánál található, egy, a bencések által korábban dézsmapinceként használt épületben, amelyet 2010-ben vásároltak meg, majd kibővítették és átalakították. Chardonnay, sauvignon blanc, rajnai rizling, olaszrizling, tramini, sárgamuskotály, irsai olivér, kékfrankos, merlot, cabernet franc fajták teremnek a parcellákon, a pannonhalmi Széldombon.

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

A Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

A hosszabb technikai szünetet követően az ilyenkor szokásos magyarázkodás helyett következzen most néhány bor a vasárnapi koncepciómentes hétzárásról. Fehéreket szerettünk volna fogyasztani, de a nem-egyeztetés eredménye borvidékileg, évjáratilag és fajtatekintetben is színes sort hozott össze. Néha ilyen is kell.

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

A Homonna Kékfrankosról szóló nyitó rész után az "Egy hónap Balaton" rovatban egy dél-balatoni fehérbor következik. A balatonlellei Kishegyen található Konyári Pincészet a déli part egyik legfontosabb borászata, az 1991-ben alapított, mára közel 40 hektáros birtokon Konyári János örökségét fia, Dániel viszi tovább. Fajtaborok és házasítások egyaránt készülnek a birtokon, utóbbiak közül a Loliense fehérben és vörösben is afféle birtokbor szerepet tölt be. A vörös Loliense egy bordeaux-i cuvée és a 2000-es volt az első évjárata, a fehér pedig általában sauvignon blanc, chardonnay és olaszrizling házasítása és 2003-ból jött ki az első kiadás, tehát mindkét bor hosszú ideje állandó része a szortimentnek. A vöröset meghagyom a hűvösebb napokra, a fehér Loliense palackját viszont pár napja kibontottam.

Tervben volt már egy ideje egy különkiadás a rejtőzködő borvidékek keretében belül, mert az utóbbi pár évben összegyűlt jó néhány palack bor kevésbé ismert spanyol borvidékekről. Mivel a szokásos borvidékenként egy pince, pincénként 2(-3) bor, lehetőleg 1 fehér-1 vörös felállásban nem tudtam volna bemutatni az érintett borvidékeket, így ezeket a tételeket összegyűjtöttem egy csokorba. Eredetileg egy terjedelmesebb sort akartam nagyobb társasággal közösen megkóstolni, de a járványhelyzet végül ezt keresztülhúzta. Így a sor felét félretettem, a másik felét pedig szépen lassan beosztva megkóstoltam, megittam. Folytatás biztosan lesz, de addig is itt van hat különböző spanyol borvidékről hat bor.

(A fenti térképet innen kölcsönöztem)

A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba: az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

A nyár elején ismét bővült a finewines.hu új-zélandi borválasztéka, az új tételek bemutatására a Carpe Diem-ben került sor még június végén. Tar Feri elmondása szerint nem tartozott az új-zélandi borvilág nagy rajongói közé, a pár éve a Magyarországon elérhető kevés kiwi bor legalábbis nem győzte meg. Aztán jöttek az európai borstílust szem előtt tartó, ahhoz közelebb álló pincék, és kinyílt egy új világ. Így mára a finewines.hu az egyik legbővebb új-zélandi kínálattal rendelkező borkereskedés lett itthon, mi pedig alapos merítést kaptunk a szortimentből. Feri mind terjedelmét, mind minőségét tekintve extra brutális borsort varázsolt elénk, összesen 21 bort és pezsgőt kóstoltunk az este folyamán.

Bő két hónap bezártság után újra lehet jönni-menni, és a borospincék is nagyon várják a vendégeket, annál is inkább, mert a járvány komoly gondokat okozott a borászatoknak. Az éttermek bezárása és a helyi vendégforgalom hiánya duplán sújtotta a pincék bevételeit. Az élet persze közben nem állt meg, a szőlőben és a pincében továbbra is dolgozni kellett, volt aki emellett webshopot vagy honlapot fejlesztett, személyesen szállított ki bort, vagy idő hiányában régóta halogatott munkákat fejezett be az ültetvényeken vagy a feldolgozóban. Most a belföldi turizmus megélénkülésében lehet reménykedni, és persze abban, hogy az időjárás a továbbiakban kedvező lesz és sikeres szürettel zárul 2020.

Nagyon vártam már én is, hogy kimozduljak, és kézenfekvőnek tűnt, hogy az első borvidéki látogatás célpontja a Budapestről könnyen és gyorsan elérhető Etyek legyen. Sok pince hétvégenként állandó nyitvatartással várja a borkedvelőket, van olyan köztük, amelyik extra programokkal igyekszik csábítani a vendégeket, és júniustól egy külön a borkedvelőkre szabott borjárat is elindult a belvárosból, szóval lassan visszatér ide is az élet. Június elején egy kellemes szombat délutánt töltöttem el Etyeken, végül három pincét sikerült meglátogatni, rövidke jegyzetek is készültek a borokról, közepesen átgondolt, benyomás-szerű pontszámokkal. Több pince is van, ahova idő szűkében most nem jutottam el, de szeretnék, úgyhogy biztosan lesz még egy fordulóm Etyeken.

Idén a járványhelyzet miatt elmaradt az Etyeki Kúria hagyományos nyári chardonnay-s bulija, a ChardonnÉJ, amely június 13-án került volna megrendezésre. Etyek azért időközben "kinyitott", a pincék hétvégenként tárt kapukkal és nyitott borospalackokkal várják a vendégeket, úgyhogy aki etyeki borozásra vágyik, nem kell lemondania az élményről.
Még ha ChardonnÉJ idén nem is volt az Etyeki Kúriánál, a pincészetnél igyekeznek júniusban előtérbe tolni a fajtát. Ennek jegyében a 2018-as Chardonnay az aktuális hónap bora, amelyből a Kúria borteraszán a vendégek egy ingyenes kóstolót is kérhetnek és a borászat webshopjában is akciós. A hétvégén ennek a bornak egy palackjával vigasztalódtam ChardonnÉJ helyett.

Még kora tavasszal ittuk és írtuk meg a Konyári Pincészet 2018-as Fecskéjét, a vöröset. Mivel a bornak van egy szintén Fecske névre keresztelt fehér párja is - most éppen a 2019-es évjárat fut -, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt is megvizsgáljuk közelebbről. Erre végül májusban került sor, a szokásos palackátadós módszerrel mindketten megkóstoltuk a bort, én a négy fal között, ungert szabadtéren.

A pincészet alapházasításaihoz Konyári Dániel elmondása szerint előbb volt meg a Fecske munkanév, mint maga a bor (a Fecske nevében érdekes párhuzamot képez a pincészet csúcsborával, a Pávával). A két bor címkéjét Jackie Morris brit könyvillusztrátor "The Charm and the Flight" című munkája díszíti. A birtok szőlőinek helyén száz évvel ezelőtt a címkéhez hasonlóan legelő és virágos rét volt, állatokkal. Konyáriék most ilyen réteket igyekeznek kicsiben, pár hektáron visszaállítani.

A borvidéki összefogás valamilyen formájára egyre több példát látni itthon az elmúlt években és bár a pannonhalmi kezdeményezésnek nincs akkora visszhangja, mint mondjuk a BalatonBor-nak, azért természetesen érdemes róla megemlékezni. A Pannonhalmi borvidék 6 pincészete vesz részt jelenleg a 2017-ben életre hívott, PH-Érték névre keresztelt együttműködésben (Cseri Pincészet, Hangyál Pincészet, Herold Pince, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pécsinger Szőlőbirtok, Tar Pincészet), amelynek keretein belül a tagok igyekeznek megfogalmazni a borvidék identitását, szakmai és marketingkommunikációs tevékenységük összehangolásával. A társulásnak már van saját honlapja és facebook-oldala, valamint létrehoztak egy új, közös borkategóriát is, amely szintén PH-Érték névre hallgat és a 2017-es évjáratból készültek el az első tételek, majd 2018-ban következett a folytatás.
A definíció szerint a PH-Érték olyan tartályban erjesztett és érlelt fehér házasítás, amelynek legalább 50%-a rajnai rizling, legfeljebb összesen 30%-a lehet illatos/aromatikus fajta, azaz tramini vagy sauvignon blanc, a fennmaradó rész pedig olaszrizling, chardonnay, pinot blanc vagy királyleányka fajtákból állhat. A borok rajnai palackban, csavarzárral, egységes PH-Érték arculattal kerülnek forgalomba. A szőlőtermesztésre, analitikára, előzetes bírálatra és a forgalomba hozatalra további szabályok is vonatkoznak. Mind a hat pincészet készített PH-Értéket 2018-ból, én most a Hangyál Pincészetét kóstoltam meg.

Jubilált a Badacsony New Yorkban: az idei volt a tizedi alkalom, hogy a badacsonyi borászok, turisztikai és gasztronómiai kiállítók eljöttek a budapesti New York Palotába, hogy a fővárosban találkozzanak a nagyközönséggel.

Egy évvel ezelőtt egészen lelkesen írtunk a tavalyi eseményről, idén viszont valahogy úgy éreztem, hogy kevesebb bor tudott kiemelkedni a stabil középmezőnyből és igazán emlékezetes kóstolási élményt okozni. Talán az évjárat oka, legalábbis tavaly a sok 2017-es bor összességében véve kellemesebb benyomást tett rám, mint idén a sok 2018-as (a Furmint Február után ugyanezt a mérleget vontam meg).

Akadtak azért persze szép borok és biztos volt még sok, amit nem kóstoltam. Az már közhelyszerű, hogy vörösbor-fronton a Török Csaba által fémjelzett 2HA vitte a prímet, a Villa Tolnay fehér és vörös színekben is kiegyensúlyozottan jól teljesít. Fehérborok terén még Bakó Ambrust kell kiemelnem, aki már 2019-es tartálymintákat hozott magával és ha a borok ilyen szépen muzsikálnak majd a palackba zárva is, akkor ez lehet Ambrus eddigi talán legszebb évjárata.

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet Hemina névre keresztelt bora jó 15 éve indult, ha minden igaz, a 2005-ös volt az első évjárat (a vörös Hemina később érkezett mellé). Eleinte a pincészet csúcs-fehérbora volt, aztán inkább amolyan - miután árban a rajnai rizling válogatás Prior beelőzte - amolyan prémium birtokbor szerepet tölt be, a fehér Tricollis nagytestvéreként. A chardonnay-ra építkező (a főfajta dominanciáján túl az évek során váltakozó fehér fajtákkal fűszerezett) házasítást kezdetben elég gyakran érte az a vád, hogy a túltolt (új)hordó és seprőfelkeverés mellett kissé lustácska és gyümölcstelen.
Azóta eltelt majd' 15 év, mind a borfogyasztók, mind a borászok a könnyedebben fogyasztható, gyümölcsösebb borok felé fordultak, finomodott a pannonhalmi apátsági borok stílusa is. Én pedig egy tavaly decemberben kóstolt korty alapján szerzett futó benyomáson felbuzdulva vettem egy palackot a Hemina aktuális évjáratából, hogy meggyőződjek róla, elmélyültebb kóstolás során is beváltja-e a bor a hozzá fűzött reményeket.

A sorozat idei első rejtőzködő borvidékét tulajdonképpen a véletlen sodorta elém. Történt ugyanis hogy az Auchan külföldi borkínálatával szemezve belefutottam két akciós spanyol borba, Cariñena borvidékéről. Egy fehér, egy vörös, kevésbé ismert borvidék: minden passzolt a sorozat tematikájába.

Oregoni chardonnay-k és pinot noir-ok kóstolójával indult 2020 a Carpe Diem-ben. Tar Ferencnek régi "kattanása" az oregoni bor, különösen a pinot noir. Kis hazánkban elvétve találkozni csak a borvidék boraival, ami pedig elérhető, az általában drága is. A finewines.hu kínálatában régóta szerepel pár tétel a borvidékről, időnként kóstolókon is előkerült néhány palack az utóbbi években, de ez volt az első alkalom, hogy egy boresten csak és kizárólag Oregon legyen a fókuszban. Elismert pincék és - a felvezető pezsgőt leszámítva - három kiváló évjárat, 2008, 2012 és 2015 borai kerültek terítékre.

A Chateau de St. Cosme Le Claux vertikális után mindössze két nap telt el, de november első estéje ismét a Carpe Diem-ben ért. Ezúttal chardonnay-kat kóstoltunk, mégpedig vakon. A sor gerincét a Domaine Tessier 2014-es borai képezték, köztük több Premier Cru-vel, és ez már önmagában sok izgalmat ígért. Tar Feri ezekhez a meursault-i remekművekhez keresett - korban és minőségben hasonló - méltó versenytársakat a világ több szegletéből.

Előzetesen tehát csupán azt tudtuk, hogy szerepel a sorban a meghirdetett 4 Tessier-bor, a többi versenyzőről csak annyit árult el Feri, hogy lesz még 2 francia, 1 olasz, 1 osztrák, 1 oregoni és 1 új-zélandi tétel, 2012-2016 közötti évjáratokból. A fentieken túl a plusz belövő bort is teljesen vakon kaptuk. Az egyes palackokat kóstolás és rövid megbeszélés után, egyenként lepleztük le. A papírforma végül nem borult, többnyire a Tessier Premier Cru-k végeztek a mezőny élén, akadt viszont néhány kifejezetten izgalmas és szép kihívójuk, pár csalódást keltő palack mellett.

Rioja minden bizonnyal Spanyolország legismertebb borvidéke, amely 1991-ben elsőként kapta meg a kiemelt DOCa besorolást. A tartomány egyébként az Ebro egyik mellékfolyójáról (Rio Oja) kapta a nevét. Rioja területe mintegy 63 500 hektár, és borvidék  három részre osztható: Rioja Alta a borvidék nyugati része, az Ebro-tól délre, ahol már az Atlanti-óceán is befolyásolja a klímát, így az itt hűvösebb. A talaj vasas-agyagos, az Ebro partvidékén pedig hordalékos. Rioja Alavesa a borvidék északi részén, az Ebro északi partján húzódik végig, itt az időjárás viszonylag hűvös és csapadékos, a talaj mészköves. A legnagyobb kiterjedésű rész Rioja Baja, azaz 2018-tól Rioja Oriental, amely alacsonyabban fekszik és itt a legmelegebb az átlaghőmérséklet, ennek megfelelően a szüret is korábban lezajlik, a talaj pedig meglehetősen változatos, leginkább agyagos-mészköves, de vasban gazdag és kavicsos részek is előfordulnak.
A legjellemzőbb szőlőfajta a tempranillo, amelyet a garnacha követ, ezen kívül találunk még graciano-t és mazuelo-t, valamint elvétve bordeaux-i fajtákat. A kb. 10%-nyi fehér szőlőfajtákat elsősorban a viura (macabeo) képviseli. A Rioja megjelölésű vörösborok sokáig négy szőlőt (garnacha-t, graciano-t, mazuelo-t és tempranillo-t) tartalmazhattak, 2009-től három további fajta is felkerült a listára: maturana tinta, a maturana parda és a monastrell (ami elméletileg nem azonos a Jumilla-ban ismert monastrell-lel).
A Rioja megjelöléssel palackozott fehér borok a régi szabályozás szerint legalább 51%-ban viura-ból álltak, helyi fajták közül kerülhetett még bele malvasia, garnacha blanca, tempranillo blanco, turruntés de Rioja, maturana blanca és legfeljebb 49% lehetett a három engedélyezett nemzetközi fajta - chardonnay, sauvignon blanc, verdejo - aránya. A borokat az előírt érlelés hossza szerint kategorizálták, Joven, Crianza, Reserva, Gran Reserva kategóriákba. A 2017-ben bevezetett új előírás a Joven kategóriát Genérico-ra cserélte, a Reserva és Gran Reserva borok esetében módosította az érlelés szabályait, valamint - bizonyos kritériumok mentén - lehetővé tette a dűlőszelekció feltüntetését a borokon. Bevezették a Espumosos de Calidad de Rioja kategóriát a pezsgőkre, amelyeknél a Crianza és a Reserva felett a Gran Anada a legmagasabb minőségi fokozat. A Rioja Blanco fehérborok esetében megengedetté vált a fajtaborok palackozása, a Rioja Rosado (rosé) esetében pedig a nemzetközi trendet követve a kötelező színárnyalat meghatározása terén tettek engedményeket a halványabb rosé-k irányába. (Részletesebben itt lehet olvasni az új szabályozásról).


A Vino Castillo kóstolóján fehérbortól az érlelt vörösig kóstoltunk összesen 8 bort.

Maroknyi olyan borász-dinasztia létezik a világon, amely akár már évszázadok óta meghatározó szerepet játszik a borvilág történelmében, legjobb példa erre valószínűleg az olasz Antinori család, amely a 14. század óta aktívan alakítja Olaszország boros szcénáját és komoly nemzetközi jelenléttel is bír. A Primum Familie Vini is ilyen családokat tömörít, és az egyesülés egyik alapítója, a spanyol Miguel Torres, maga is több kontinensre kiterjedő borbirodalmat mondhat a magáénak. A Torres családról és borbirtokairól szól a mai írás, természetesen sok-sok borral.

Bő három évvel ezelőtt jártam egy sajtóút keretében Gere Attila Pincészeténél, azóta pedig történt egy s más a pincénél, legfőbb ideje volt egy újabb szervezett látogatásnak. Amivel már mindenki szembesülhetett: a pincészet arculata felfrissült, egységesebbé vált, az új címkéken szereplő "A. Gere" név Gere Attila mellett már a következő generációra, Andreára és ifjabb Attilára is utal. Az egyszerűsítés jegyében a korábbi Weninger & Gere márkanév is beolvadt, bár ez a két család közötti együttműködést nem érinti.
Ami a villányi birtokközpontot illeti, megújult a pincészet terasza és kóstolótere, Varró Zoltán belsőépítész tervei alapján. A kóstolóhelyiségben egy szalon, egy étkező, egy borbár és a légkondicionált "borkönyvtár" is kialakításra került. Az új télikert elhúzható üvegfalakat és tetőt kapott, így nyitott terasszá is alakítható, ahol a szabad ég alatt kóstolhatóak a borok. Augusztus végén alaposan körbejártuk a birtokot a szőlőtől a pincéig, Gere Andrea és Csizmadia Kristóf volt az útikalauzunk.

Tavaly december és a tavaszi hónapok után ismét egymás mellé pakoltam 7x2 bort, hogy a párokat együtt kóstolgatva tegyem érdekesebbé az élményt.

Kevés hazai chardonnay van, amit évről-évre szisztematikusan megvásárolok. Légli Ottóé ezen kevesek közé igyekszik tartozni, hiszen műfaj- és szintkeretein belül kifejezetten élvezhető bornak szokott látszani a nyári hónapokban. Ezen indokok mentén döntöttem úgy néhány hete, hogy a hagyományokat folytatva idén is beruházok egy palackra az aktuális évjáratból. Világmegváltást nem, sokkal inkább egy könnyen fogyasztható, korrekt és fajtajelleges balatoni fehérbort vártam, amely önmagához méltóan ügyesen kíséri le az olyasfajta nyárivégi kánikulába fojtott napokat, mint amilyen történetesen a tegnapi is volt. A munka pedig sikeresen elvégeztetett.

A mai írás fókuszpontjában igazából nem egy borvidék, hanem inkább egy hajdan a borászatáról is nevezetes település lesz. Bármilyen hihetetlennek tűnik ez ma, Szentendre egykor virágzó borkultúrának adott otthont, az óváros tele volt működő borospincékkel, a szentendrei vörös néven ismert kék szőlőből készült édes aszúbor pedig Európa-szerte hírnévre tett szert. Szentendre különleges vulkanikus eredetű talaja mellett speciális mikroklímája, a hűvös, a Pilisből leszálló szárító hatású levegő és a sok víz közelsége miatt egyaránt remek adottságokkal rendelkezett.
Ez ma már csak a dicső múlt, amelyet nehéz feladat közel 140 év távlatából rekonstruálni, még akkor is, ha a földrajzi adottságok nem változtak. Néhány éve két vállalkozó kedvű barát nem kisebb feladatot tűzött ki, minthogy újjáélesztik - ha a korábbinál kisebb méretekben is - a szentendrei borászati hagyományokat. Az ő pincészetük a Kőhegybor, a pince rövid története mellett pedig a város szőlő- és bortermelői múltjára is visszatekintünk.