A Borrajongó

Érett tokaji borok Táncoló Medvével

2016. március 29. 07:00 - furmintfan

Sokféle vélemény kering a száraz tokaji (vagy akár somlói) furmint (és a furmint farvízén a hárslevelű) érlelhetőségéről. A borászok általában jól érlelhető fajtának gondolják a furmintot, nem ritkán évtizedes potenciált is emlegetve, ugyanakkor gyakran hozzátéve, hogy a modern kori tokaji száraz furmint eddigi rövid története miatt viszonylag kevés tapasztalat áll még rendelkezésre. Sok tényező szerepet játszik ebben a dologban, a mérleg mindkét serpenyőjét tekintve. Csak hogy a fajta jellemző tulajdonságainál maradjunk, előnyként például a furmint jellemzően jó savait (bár erre azért a meleg évjáratok rá tudnak cáfolni), míg hátrányként az oxidációra hajlamosságát szokás emlegetni.
Szintén érdekes kérdés, mennyire kell, vagy érdemes egy furmintot érlelni, megéri-e a komolyabb élményfaktorban reménykedve évekig tartogatni egy palackot, vagy jobb biztosra menni, és fiatalon meginni. Az évjárattól kezdve a borkészítési technológiáig ez is számos tényező függvénye, így egy univerzális megoldókulcs erre a kérdésre aligha létezik. A legtöbb száraz bor fiatalon került a forgalomba, de egy-két borász kifejezetten szereti néhány évig palackban érlelni a borait, mielőtt azok a eljutnak fogyasztóhoz.
Szigorúan magánvélemény, de egyre inkább úgy gondolom, a száraz furmint/hárslevelű (potenciális) hosszú érlelhetősége nekem most többnyire csak egy beváltatlan bónusz lehetősége. Ha úgy tetszik: ígéret, de nem bizonyosság. A világ nagy fehér borai, a tokaji száraz furmint nemzetközi kontextusában leggyakrabban emlegetett burgundi chardonnay-k, német/osztrák rieslingek, a Loire-völgyben készített chenin blanc-ok mind-mind hosszú életű borok, így ha ezekkel akar versenyezni a furmint, a komoly érlelési potenciál valóban lényeges (főleg úgy, hogy az árak már közelítenek, sőt). Egy legalább 5000 forintos dűlős tokajival kapcsolatban már alapelvárás, hogy ne hulljon szét 2-3 év alatt, de úgy vélem, a nemzetközi piacra szánt száraz tokaji stílusának csiszolgatásában a stabilan évtizedekben mérhető érlelési potenciál egyelőre másodlagos kérdés a jól ihatóság, elegancia, egyensúly mögött. Egy szép érett bornak ugyan nagy lehet a presztízse, de miért is tartogatná a legtöbb fogyasztó a palackjait hosszú évekig, ha 2-3 évesen még telis-tele van friss ízekkel és csilingelő savakkal, a további érlelés pedig már kockázatokat rejt magában.

Érlelés/érlelhetőség kérdésében igazságot tenni nem akarok (persze ha akarnék, sem tudnék), láttam már példát majd' 10 évesen is remek formában, sőt akár ereje teljében lévő furmintra éppen úgy, ahogy 3 évesen oxidált és ellaposodott dűlős „csodára”, úgyhogy inkább csak "hangosan" gondolkodom. Jól ihatóság, elegancia, egyensúly tekintetében már van sok - és egyre több - szép példa Tokajból, 8-10 év után is szépen muzsikáló száraz borokat tekintve viszont egyelőre a kevés tapasztalat alapján is vegyes képet alkothatunk. A tapasztalatok gyűjtése azonban mindig érdekes élmény, úgyhogy ennek fényében össze is gereblyéztünk néhány érettebb száraz tokajit, hogy megnézzük, hol tartanak most.
Táncoló Medve is ott volt a kóstolón, az ő jegyzeteit is olvashatjátok.

eretttokaj.jpg

Ráhangolódásképpen egy frissebb tokaji muskotályt bontottunk, majd következtek az este főszereplői. Először a 2006-2007-ből érkezett három bort kóstoltuk, ezeket követték a sor gerincét képező 2008-as tételek, majd érkezett egy 1996-os félszáraz furmint, végül egy 2000-es évjáratú aszúval zártuk a kóstolót.

Első Mádi Borház Sárgamuskotály 2014
(táncoló medve) Visszafogott, kissé zárt illat, roppanó savak, citrusos, kellemes muskotály, belövőbornak pont jó. 5
(furmintfan) A belövő tétel a Szent Tamás Pincészethez tartozó Első Mádi Borház saját név alatt futó 2014-es sárgamuskotálya volt. Fülledten nyit, majd visszafogott szőlős, citrusos illat és ízvilág fogad, pörgős savakkal felturbózva. A tokaji sárgamuskotály szikárabb megfogalmazása. 5p

Szent Benedek Furmint 2006
(táncoló medve) Szép süteményes, egyszerre gyümölcsös, palackérett hangulatú orrban. Sós íz, kissé ugyan sorjás savú száraz bor. Van benne mégis egyfajta melegség is, hordóval. Szebb már nem nagyon lesz, ahogy biztosan volt már szebb is… Bontásra kész tehát. 5+
(furmintfan) Szép palackérettséget mutató illat, érett barackkal, süteményszéllel, pici fűszerrel, és nagyjából ugyanezt hozza szájban is, érett citrusokkal és enyhe sóssággal kiegészülve. A sav és a pici maradékcukor kicsit mintha külön utakon mozognának, így nem mondható éppen harmonikusnak a bor, inkább rusztikusnak hat. Összességében véve bőven fogyasztható állapotban lévő tétel; érett, de nem öreg. A nyáron a pincénél kóstolt palack szebb formát mutatott. 5p+

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Hárslevelű 2006
Sajnos dugós. A TCA mögött jó savérzet, némi érett gyümölcs, grillázs és naspolya bújik meg.

Holdvölgy Meditation Furmint 2007
(táncoló medve) Kissé fedett, grillázsos, édeskés, poros palackbuké. Körbeölel a mádi hangulat, gyurmával, krétával, és meglepő fiatalsággal. Élénkek a savai is. A korty lenyelése után is csak halvány nyomai mutatkoznak a kornak, őrzi életkedvét, ami ebből a forró évjáratból nagy eredmény. Ebben is van egy kis melegség. Húsos, testes, súlyos mádi furmint, mégis egyensúlyos. 6
(furmintfan) Az illat érett, fűszeres, grillázsos, enyhén kakaóporos, némi édes gyümölccsel. Kerek korty, érett citrusokkal, almával, sült almával, egy csipet sóval és halvány fűszerességgel. Meleg érzetű, széles, kissé már lelágyult, de összességében szépen érett, csiszolt bor. 5p+

Bott Pince Teleki 2008
(táncoló medve) Gumis, üledékes köves, előre egészen bizarr szalonnás, töpörtyűs buké, ami aztán sokat finomodik. Citrusos savak, szép termőhelyiség, kissé heves alkohol fűt benne. 5+
(furmintfan) Furcsa illatokkal nyit: szalonna, petróleum, kell neki egy kis szellőzés. Idővel szépen megnyílik,sok fűszer, chili, grillázs, érett citrusok, méz tűnik fel. Penge, már-már citromosba hajló savak vezetik, édesfűszerek, körte, érett citrusok, lime, pici só jellemzik az ízvilágot. Bontás után meghökkentő élmény volt, de az idő múlásával egyre szebb arcát mutatta. 6p+

Bott Pince Bott-bor 2008
(táncoló medve) Virágos, mogyorós, sós illat. Érezni, hogy profi munka, szép tiszta alapanyag mellett. Hosszú ívű savak, melyek az idővel nagyon szépen integrálódtak a borba. Jót tett neki az idő. Fiatalon a 8-as Bottok kemények, élesek voltak. Ez most inkább hosszú, elegáns és penge bor. 6+
(furmintfan) Enyhén édeskés, citrusos, fehér húsú gyümölcsös, halványan sós illat. Ízben érett citrusok, só, pici fűszer, tea. Elég masszív, tömör anyag, széles és feszes savakkal. 5p+

Kikelet Pince Váti Hárslevelű 2008
(táncoló medve) Oxidált illat (biztos, hogy az érlelés valamely pontján több oxigént kapott, mint kellett volna). Sajnálatos, mert tiszta citrusos savak, feszesség, és szép erények mutatkoznak a kortyban….nagy kár az elkopott illatért. 5+
(furmintfan) Mézes, birses, reszelt almás illat, némi trópusi gyümölccsel és pici szúróssággal. Szájban élénk savak, érett citrusok, alma, pici édesség. Kár az oxidációért. 5p

Béres Omlás Furmint 2008
(táncoló medve) Grillázsos, kakaós (jaj…), mogyorós, fás szekunder és tercier érettség határozza meg orrban. Vastag és nehéz bor, telt és nem is igazán érik szépen, illetve a bényei hangulat sem igazán kapható el benne. A 2003-as igazi legenda lett, ebből aligha lesz. 4+
(furmintfan) Fura illat: pici égett gumi, medvehagyma, petrol, pici fa, furcsa, barna sörre emlékeztető vonások. Testes, olajos és nehézkes, lágy savakkal, komolyan befűtő alkohollal, sörös, sós, fűszeres, grillázsos jegyekkel. Roppant furcsa élmény. 4p-

Holdvölgy Expression Becsek Hárslevelű 2008
(táncoló medve) A jellegzetes kukoricás palackérettség érződik benne, rá is ül kissé. Hosszú, betsekes savakra épít a korty. Sós, nagyon kitartó lecsengéssel ér véget. 5+/6
(furmintfan) Szép fűszeresség, érett barackos jegyek, méz, pici kakaópor mellett jön a konzervkukorica is, amit ront az összhatáson. Széles, telt anyag, érett citrusokkal, körtével, pici birssel, fűszerekkel. Egészen lendületesen kezd, aztán az ízintenzitás visszaesik, még ha maga a bor azért ki is tart a szájban. 6p-

Szepsy Furmint 2008
(táncoló medve) Fülledt illat, gumival, termálvizességgel. Savai erőteljesek, hosszú és ismét sós lecsengéssel. 5+
(furmintfan) Fülledten kezd, majd grillázs, kis fa, pici petrol mászik elő a pohárból. Erős, kitartó savak vezetik, mellette pici cseresség is érezhető a kortyban. Érett citrusok, pici vanília és édeskés fűszeresség, sós jegyek érezhetőek ízében. 5p+

Szepsy Király Hárslevelű 2008
(táncoló medve) Sonkás, szalonnás palackbuké okoz némi disszonanciát. Krémes és hosszú a korty. Az a fajta mádi jelleg, ami egyszerre felismerhető, dús, túláradó, mégis elegáns. Nagyon vastag, nagyon mély és mégis az illat ellenére meglepően élő bor. Tetszett. 6
(furmintfan) Enyhén gumis, sonkás jegyekkel nyit, hosszabb szellőzés után fűszeres, szegfűszeges, vaníliás, mentás, grillázsos jegyek bukkannak a felszínre. Testes, komoly bor, hagyni kell neki időt a pohárban, mert egyre szebb lesz. Sokféle ízjegy fedezhető fel benne - érett citrusok, gyömbér, vanília, gyógynövények, zöldfűszerek, némi fehér húsú gyümölccsel díszítve -, bár egyik sem túl intenzív, mindegyik megbújik egy kicsit a sós-citrusos főszólam mögött. Koncentrált, nagy anyag, nagyon hosszú lecsengéssel. A bontás után 3 nap alatt apránként fogyott el a palack maradéka, eközben meg sem rezzent a bor. 7p-

Királyudvar Sec 2008
(táncoló medve) Krétás, gyurmás, sárga gyümölcsös illat, tele fiatalsággal (!!). Szellőzés után nyári alma, császárkörte, érett kajszi, szép érettség. Hosszú, citrusos, rendkívül finomra csiszolt, kristálytiszta részletek. Az évjárat izgalmas savai táncra perdülnek benne. Félszáraz a címke szerint, de a savak lemossák a cukrot. Rétegzett, mély, élénk, de integrált savú, rendkívül fókuszált, penge bor. Érettsége elegáns, enyhén rusztikus. Van még benne bőséggel tartalék, de mégis most lehet a legszebb formájában ez a remek tétel (az érése elején emlékszem rengeteg hullámvölggyel). Élvezzük ki most a csodás részleteit. Ezt a sort most a Királyudvar oktatta… 7+ és **
(furmintfan) Rengeteg gyümölcs és fűszer: édes citrusok, sárga húsú őszibarack, körte, nyári alma, kajszibarack. Minimális - és nagyon finom - érettség érezhető rajta, a sok gyümölcsnek és a penge savaknak köszönhetően mégis szinte frissnek hat (ebben a sorban különösen). Elegáns, intenzív, zamatos, csiszolt bor. A dinamikus savak szépen játszanak a maradékcukorral, nagyon jó inni. Sokszor kóstoltam ezt a bort az utóbbi 6 hónapban, és mindig lenyűgözött, ahogy most is. 7p+

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Furmint 1996
(táncoló medve) Grillázsos és leginkább oxidált orrban. Száraz szamorodnis, diós, kesernyés ízvilág. Nem érik szépen….lejárt az ideje.
(furmintfan) Diós, érett citrusos, grillázsos, koros illat. A korty lágy, a közepe üres, érett citrusok, dió, oxidáció jegyei... elfáradt. 4p-

Oremus 4 Puttonyos Tokaji Aszú 2000
(táncoló medve) Aszalt gyümölcsös, mézes illat. Ízében hibátlan egyensúly, masszív, stabil struktúra, sok gyümölccsel, álomszép korttyal. Íz és beltartalom alapján bőven elmenne magasabb puttonyszámú kategóriában is (ismét kiderül, hogy a puttonyszámoknak sok értelme nincs, ha a 4 puttonyos is ekkorát tud szólni). Remek. 7+
(furmintfan) Narancslekváros, aszalt barackos, mézes illat, leheletnyi illóval. Krémes, sűrű és koncentrált, a maradékcukor-tartalmat jól ellensúlyozó masszív savakkal, jó egyensúllyal. Baracklekvár, kandírozott narancs, dió, dohány, finom fűszeresség és hosszú lecsengés szájban. Vakon simán 5-6 puttonyosnak tippelném a beltartalma alapján. 7p+

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr938532564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silvousplait 2016.03.29. 09:14:10

@furmintfan: Tokeletesen egyetertek veled: ha valami nem tarthato el hosszan, ne beszeljunk se nagy borrol, se vilaghirrol. Ami 1-2 even keresztul csillog, kelleti magat, az velemenyem szerint "legfeljebb" egy jo bor. Nincs ezzel baj, csak az a rettenetes szereptevesztes es pofatlan arazas ne lenne akkor hozza. Ha viszont elismerjuk (mert el kell ismerni), hogy ezek a szaraz furmintok nem tobbek szepen megcsinalt (sajnos, sok esetben valoban csak "megcsinalt") boroknal, akkor sikerult vizet onteni az oceanba: a francia, nemet, svajci, osztrak stb. stb. stb. jol ihato, kellemesen arazott (6-12 euro) borok oceanjaba. Es akkor ugyan mire jutottunk ?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.29. 11:15:51

@silvousplait: Sok dologban egyetértünk, de azért annyira nem látom borúsan a képet, mint te, bár lehet, hogy úgy jött le a bevezetőből.
A termelők közül sokan mintha egyre óvatosabban, árnyaltabban fogalmaznának érlelés-témában, ahogy még valóban kevés tapasztalat is áll rendelkezésre.
Viszont azt nem lehet tagadni, hogy több furmint/hárs pedig több pusztán "jól megcsinált", 1-2 évig csillogó bornál (vannak persze ilyenek is) és még akár 6-8 évig simán el is áll, ahogy a fenti sorból is látszik.

silvousplait 2016.03.29. 15:04:42

@furmintfan: A bevezeto valoban borongosra sikeredett. A termelok reszerol mindig jol jon (jonne) egy kis szerenyseg. Udvozlendo, hogy "sokan mintha egyre óvatosabban, árnyaltabban fogalmaznának érlelés-témában, ahogy még valóban kevés tapasztalat is áll rendelkezésre". Kar, hogy ez az arnyaltsag peldaul az arak teren nem mindig akar ervenyesulni.
Ha tobb szaraz bor 6-8 evig is elall, az orvendetes, de inkabb kivetelek ezek, mint az altalanos gyakorlat. (Kivetelekre pedig nem erdemes alapozni.) Azonfelul, az evjaratokkal borzasztoan nagy a szoras, az idojarast pedig nem mi csinaljuk.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.29. 15:37:28

@silvousplait: Pedig inkább csak kérdésfelvetésnek szántam. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a kezdeti tokaji száraz-forradalom sikereit követően, a minőség fejlődésében van/volt egy kis megtorpanás - ezt az utóbbi idők kissé szélsőséges évjáratai is elősegítették -, vagy nem volt óriási nemzetközi áttörés, kinek hogy tetszik, miközben az árak folyamatosan kúsztak felfelé. Ez meg érthetően nem tetszett/tetszik a fogyasztóknak.
Kicsit talán mindenki túl gyorsan várt csodát, a borászok is, a közönség is.
Én azért szurkolok. :)

sweetsole 2016.03.29. 15:44:00

@silvousplait: @furmintfan: Sziasztok. Ezeknek a boroknak a jelentős része anno a 8-12 eurós kategóriába esett, tehát hasonló árfekvésű és korú külföldiekkel kéne összevetni őket. Erre viszont nem igazán van tapasztalat, főleg azért, mert azok sem hosszú érlelésre vannak kalibrálva. Élek a gyanúperrel, hogy ebben az árkategóriában hasonló élményekbe lehetne beleszaladni ilyen idős külföldi borok esetén is, lenne jó és rossz egyaránt.
A csúcstermelőket leszámítva a kisebb Tokaji pincészetek még most is ebben az árkategóriában mozognak, a 2-3 éves érlelést tudják, de megfelelő évjáratban akár az 5 év is biztosra vehető, e felett azonban hazárdjáték. Ez az árkategória viszont nem az, amit ennél hosszabban kell érlelni.
Sokkal fontosabb jelenleg stílus csiszolgatása, az egyensúly és az elegancia keresése, amire a 2013-as és 15-ös évjárat borai nagyon szép példákkal szolgálnak.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.29. 15:59:51

@sweetsole:
Szia!
Ez mind ok, de a sorban szereplő borok eredeti árával vitatkoznék: ezeknek anno is max. a fele esett a 8-12 eurós sávba, és ebből a 2 Bott és a Kikelet is ennek a sávnak kb. a legtetejére volt árazva.
A Szepsy Király emlékeim szerint 6000-7000 Ft környékén volt már akkor is, tehát az inkább 20-25 EUR. A Szepsy Furmint is 4000-5000 Ft környékén rémlik. A Királyudvar Sec sem éppen a 8-12 eurós kategória.
A Holdvölgy borok a hazai megjelenéskor még drágábbak voltak mint most, konkrétan ez a Becsek 2008 eleinte 9000 Ft környékére volt beárazva, most az egy évvel idősebb és egy évvel fiatalabb társa egyaránt 7500.

sweetsole 2016.03.29. 21:18:45

@furmintfan: Igazad van, a "jelentős része" túlzás volt részemről, csak a fele VOLT abban az ársávban. 2010-ben Kikelet birtokborok 2500,- a dűlősök 3.000-3.400,- között voltak Pinceáron, a fenti két Bott bor TC listaáron 3.750,- és 3.425,- volt, amiből a Kléh István utcában simán lejött -10%, azaz, ezek belefértek a 8-12 euróba (persze kérdés, hogy mi volt éppen az árfolyam). A Degenfeld és a Béres biztos belefér, a Szent Benedeket nem ismerem, egyezzünk meg a felében.
Ha kekeckedni szeretnék, most azt mondanám, hogy jöhetnek a külföldi példák 12 eurós ársávban, amik 6-8 évesen extázist okoznak. Nehéz dió, mivel ott is 20-25 eurónál kezdődik az a határ, amiket érdemes ennyi ideig fektetni. Nyugat-európai fizetésből ez olyan, mintha én az itthoni keresetemből 3 ezer forintos borokat vennék, és szerencsére lehet találni a kínálatban ilyen áron is nagyon szép tokaji száraz borokat, ahol az érlelhetőségnél fontosabb, hogy egyensúlyosak, elegánsak, gyümölcsösek legyenek, hisz a fogyasztók töredéke érleli csak évekig féltve őrzött palackjait.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.29. 21:45:24

@sweetsole: Nem hiszem, hogy a dűlős tokaji borokat a tokaji termelők egy 8-12 eurós külföldi alapbor szintjére pozicionálják, és ha megnézzük a fenti boroknak az aktuálisabb évjáratait, az áruk akár a másfélszeresükre is nőtt 5-6 év alatt, míg az akkor 8-12 eurós külföldi bornál szerintem nem történt ilyen mértékű drágulás ugyanennyi idő alatt. A 8-12 eurós ársávban most a birtokfurmintok vannak, legalábbis mire külföldre kerülnek, kb. annyi lesz az áruk, a dűlős furmintok pedig bizony a 20-30-40 eurós ársávban versenyeznek. Ott pedig, ahogy írtad is, már lehet 6-8 évesen is élményt adó borokat találni. Bár én személy szerint valószínűleg egy külföldit sem fektetnék addig, ha 3-4 évesen is szép.
Az utolsó mondatoddal is egyetértek. :)

silvousplait 2016.03.30. 08:31:36

@furmintfan: Hat nem szomoru, hogy nehany szelsoges(nek mondott) evjarat maris egy "forradalom" megtorpanasahoz vezet ?! Ilyesfajta idojarasi szelsosegek a vilag osszes csucskeben elofordulnak.

silvousplait 2016.03.30. 08:39:36

@sweetsole: Azt hiszem, kisse elfogult vagy a temaban (szived joga !). Franciaorszagban lakom, ahol szamtalan 5-7 eves, kifogastalan allapotban levo, 8-12 euros bort volt/van alkalmam kostolni. A jelenseg pedig nem szigetszeru; aki egy kicsit odafigyel, nagy biztonsaggal vasarolhat.
Aki pedig vilaghiruve akarja tenni a szaraz tokajit, ne hagyatkozzon az evjaratokra (es ne is kenjen azokra semmit), hanem produkaljon minden esztendoben kiegyensulyozott, vallalhato minoseget (ami barmelyik, magat komolyan vevo borvideken szokas).

silvousplait 2016.03.30. 08:42:51

@sweetsole: Nem, nem es nem: a 6-8 eves "fektetesi hatar" nem 20-25, hanem mar 8-10 euronal elkezdodik (ha kersz, hozhatok konkret, altalam kostolt peldakat). tetszik, nem tetszik, igy van, es amig mi erre nem vagyunk kepesek (illetve, szerintem a Somlo kepes), addig marad reszemrol az eros szkepticizmus.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.30. 09:08:30

@silvousplait: Nem szomorú. Szerintem mindenki tanult belőle. Franciaországban abból már kicsit több van. Azt sem állítanám, hogy a minőség a többet kritizált évjáratokban nem lenne vállalható Tokajból. Bőven vállalható 2012 is, a borok lágyabbak, alkoholosabbak, nagyobb testűek, korábban érnek, így várhatóan nem a 2012-es borok fogják az elegáns, hosszan eltartható tokaji száraz bor nemzetközi áttörését megvalósítani, de ettől ezek még egyáltalán nem rossz borok.
Szélsőséges évjáratok máshol is vannak, csak máshol jó esetben ez megmutatkozik a borok árában is. Nálunk csak nőttek az árak, ez a fogyasztói oldalon szomorú, a borászok általában megindokolják a maguk részéről. És ameddig a borok elfogynak, miért adnák őket olcsóbban?
Nem hiszem, hogy Somló általánosságban sokkal jobban eltartható borokat produkálna, mint Tokaj. Ott is van bőven ilyen is, olyan is, és ugyanúgy nem tudja magát Somló sem függetleníteni az évjárathatástól.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.03.30. 09:09:18

@furmintfan: Mámint szárazboros évjáratból és így tapasztalatból van Franciaországban több. :)

sweetsole 2016.03.30. 10:08:50

@silvousplait: Nem vagyok elfogult a témában. Nem értek egyet a száraz borok árának egekbe szökésével, az érleléssel kapcsolatban nekem is vannak kételyeim, nem sok olyan alapbort tudok felsorolni, ami az elegáns, egyensúlyos, gyümölcsös, jól iható kritériumoknak megfelel úgy, hogy közben nem kell érte csillagászati összegeket kifizetni. Fontosnak érzem a dűlők faggatását, de először az előzőeknek megfelelő alapborokat kéne lerakni. A Furmintot nem tartom jobbnak a Hársnál, jobban kedvelem a kettő házasításából készült borokat. Ugyanakkor ez egy nagyon fiatal történet, a termelők az út elején járnak, születnek nagyon ígértes borok. Öt év múlva okosabbak leszünk.
(A Francia példákat szívesen venném)

silvousplait 2016.03.31. 08:51:00

@sweetsole: Nagyszeru, egyetertunk. A peldak (zarojelben a borvidek, ar euroban es a bontas eve):
Michel Gahier Arbois Savagnin '03 (Jura, bio, 10, 2014), Thierry Richoux '05 (Irancy, Bourgogne, 11, 2014), Philippe Bouvret Les Compères '10 (Jura, 9, 2015), Joël Taluau St-Nicolas-de-Bourgueil '05 (Loire, 9, 2014), Sylvie Spielmann Sylvaner '08 (Alsace, biodin., 9, 2014), Dom. des Aubuisières Vouvray Les Girardières (Loire, 8, 2015), Dainel Dugois Savagnin '05 (Jura, 9, 2015), A. et C. Binner Hinterberg Auxerrois (Alsace, bio, 12, 2015), Dom. de la Pinte Pulsard l'Ami Karl (Jura, biodin., 10, 2015), Dom. Pignier Cellier des Chartreux '07 (Jura, biodin., 12, 2015), dom. Les Faverelles Bourgogne Vézelay '08 (Bourgogne, bio, 8, 2015), Jacques Puffeney Trousseau '09 (Jura, 10, 2015), J.-P. Brun Morgon '09 (Beaujolais, 12, 2015), Dom. A. et P. de Villaine Bouzeron '08 (Bourgogne, bio,12, 2015).

silvousplait 2016.03.31. 08:52:53

@furmintfan: Koszonom, azt hiszem, mind a ketten ertjuk egymast :) Somlon sem lehet altalanositani persze, de ha talalok (talalnek) 2006 koruli evjaratokat, batrabban nyulnek utanuk.

silvousplait 2016.03.31. 08:54:38

@silvousplait: Ket evjarat kimaradt: Vouvray '08 es l'Ami Karl '09
süti beállítások módosítása