Már többször beszámoltam a Vino Castillo-ban beragadt, régebbi évjáratú borok kiárusításáról. Sok tönkrement, értékelhetetlen bor között rá lehetett akadni igazi gyöngyszemekere is, pláne ha célirányosan a német rieslingeket céloztuk meg. A most következő bort tavaly évvégén 13 ezer forinról árazták le 2900 forintra!

A rheingaui top termelő Robert Weil egyes borairól már többször volt szó, például itt és itt. A dűlőszelektált édes auslese bor 124 gramm maradékcukor mellett 9.8 gramm savat és 8% alkoholt tartalmaz.

Ha megnézzük, hogy milyen értékelésekkel bír a külföldi média szerint, láthatjuk, hogy komoly tétellel állunk szemben. (Parker:91p, Wine spectator:94p, Jancis R.:18.5p, Internationak wine cellar:92p, Gault millau:92p, riesling.de:92p, cellartracker:93p) 

Nem kérdés, hogy az akciós árért ajándék, a kérdés mindössze annyi, hogy a hosszú idejű bizonytalan tárolás, vagy a bor eredendően kivételes potenciálja bizonyul erősebbnek.

Nézzük: 

 A Kikelet-pincének még alig egy éve ismerem termékeit, de máris stabil helyük van állandó tokaji kedvenceim között.

Ezt a bort már tavaszi látogatásom alkalmával volt szerencsém kóstolni. Tetszett, de úgy éreztem évek múlva kellene egyetlen palackomat kinyitni. A kíváncsiság sajnos győzött, így kidugózásra került idő előtt.

Kis társaságunk legutóbbi összejövetelének tematikája olaszrizling-fajtakóstoló volt. A teljesség igénye nélkül szedtünk össze és kóstoltunk meg néhány szép tételt.

Következzenek a jegyzetek négykezes változatban:

Up to date alatt olyan borokról van szó, melyekről már született írás, de mégis érdekesnek ígérkezik életpályájuk követése. Az eredeti szándék mellett az újabb leírásoknak olyan egyéb funkcója is van, hogy nyomon követi a kóstoló személy (esetünkben jómagam) "egyedfejlődését" is. Egy nem túl tapasztalt, de szorgalmas kóstoló életében akár fél év alatt is összegyűlhet annyi új tapasztalat, mérföldkő, ami kicsit átrendezheti a korábbi skálát.

Új kóstolás, új leírás, új vélemény.

      A tegnapi nap vacsora előtt kóstoltam ezt a bort és bár messze nem tartozik a legcizelláltabb általam kóstolt furmintok közé, megfelelő árazása (valamivel 2000 HUF felett) miatt a fajtával ismerkedőknek hasznára lehet. Közepes citromszínű. Intenzív illata vaníliás, körtés, némileg déli gyümölcsös, viaszos. Behízelgő. A korty kifejezetten öblös, telt. Aromatikáját illetően a körtés-déli gyümölcsös jegyek intenzív érzete mellett finom mézes, vaníliás és minerális jegyek is észrevehetőek. Savai rusztikusak, viszonylag egyszerűek, de nem élesek, simán tartják a vaskos testet. Enyhe cseressége abszolút nem bántó, viszont lenyelés után a 15-ös alkohol kellemetlenül befűt. Utóíze vaníliás, gyümölcsös, közepesen hosszú. Egy kissé populárisra hangolt, de abszolút kedvelhető furmintstílus. Eléri a 6 pontot.                         

A Bortársaság friss kinálatában újdonság az eredetileg riojai, de egyébként számos egyéb fontos borvidéken tevékenykedő termelő portékája.

Kevés ezerjót ittam eddig. Igazán meghatározó élményt meg még sokkal kevesebbet. Miklós Csabi boraiból sincs még igazán tapasztalatom. Év elején kóstoltam tőle egy zöldveltelinit, ami tetszett, valamint a Füligér névre hallgató ezerjót, amely viszont egyáltalán nem tetszett.

A most kóstolt Csoda-becézésű félszáraz ezerjó tétel se hozott különösebb áttörést, viszont a múltkori Füligérrel ellentétben bármikor szívesen kortyolnám.

A bor: Izgalmas illat, citrom, körte, méz, virágok, finom mineralitás. Intenzív, de nem tolakodó. A korty közepesen telt, tiszta és áttetsző. Friss gyümölcsössége kellemes, de az illathoz képest mégis kissé egyszerű, és sekélyes, amit szájban tapasztalunk. A maradékcukor nem tűnik soknak, de mégis ráül a korty első felére. A savak kicsit egysíkúak, egy picit talán késve is kapcsolódnak be, de finomak és tartják az egyensúlyt. Az utóízben viszont a vártnál tovább marad meg egy kellemes körtés ízjegy.  4 és 5 pont között.

Nem mondhatni, hogy ennek a bornak évjáratról évjáratra rajongója lennék. Halvány felderengéseim vannak a 06-os és 07-es bátyókról, szerintem közel 2 éve kóstolhattam őket. Tartalmas, finom, de nem különösebben emlékezetes borokra emlékszem, kissé lágy savakkal, és kissé erős hordóhatással. Mindenesetre dícséretesnek éreztem őket, ugyanis Szekszárdról hirtelen nem sok meghatározó fehérbor jut az eszembe.

A minap ráakadtam a Bortársaságban a legújabb 09-es évjáratú változatra. Érdeklődéssel vettem észre, hogy ezúttal csavarzárat találhatunk a palack végén. Tudom a lezárás mikéntje nem függ össze a borkészítés technológiájával, mégis az az érzetem támadt, hogy ezúttal talán nem látott fát ez a bor. Megérzésem bevált.

A bor: Friss gyümölcsök hada, alma, grapefruit, sárgadinnye, és egy kis szalmás-mézes díszítés. Tetszetős! Szájban közepesen telt, a könnyed érzetet minimális co2 is segíti. Ropogós gyümölcsösség, kis minerális díszítés.  A savak frissek, élénkek, de nem bonyolultak. Nem mély és nem különösebben komplex, de zamatos, tiszta és öröm fogyasztani. 5 pont.

Körül-belül három évvel ezelőtt, még lelkes borrajongói státuszom :) előtt volt szerencsém a Göncöl 2000-es évjáratú Tokaji Fordításához. Úgy emlékszem, hogy a kerházas aszúkon szocializálódott ízlelőimnek kifejezetten ínyére volt. Jónéhányszor fejembe vettem már, hogy meg kellene újra nézni, az elmúlt évekeben alaposan átnevelődött ízlelésem vajon mit kezdene vele? Szegeden a Bortársársaságnál mindig láttam is egy nagy halom palackot rám kacsintani a tokajis pult alsó polcáról, de mindig elhesegettem a gondolatot.

Hála ironman-nek időről időre újabb tapasztalatokhoz juthatok Orsolya-fronton. Ezúttal kettő vörösborhoz volt szerencsém:

 A beharangozottaknak megfelelően megtörtént mélyebb merítésünk Mosel-Saar-Ruwer rieslingjeinek világába. Erős sor volt, alig akadt 7 pont alatti tétel. A sor hét tagjából öt megvásárolható Magyarországon is.

Következzenek a borok:

Ez a bor nekem nagyon tetszett a szegedi borfesztiválon. Egy-két palackot el is tettem belőle, és már jó ideje tervezgettem megbontani egyet.

Úgy alakult, hogy a mélyen tisztelt rangidős kolléga megelőzött, és nemrégiben írt már róla egy posztot.

A kép úgy lesz cizelláltabb, ha minél több vélemény rendelkezésre áll egy tételt illetőleg. Következzenek az én tapasztalataim:

Múlt héten kedves barátainkat látogattuk meg Sopronban. Ha már eljutottunk Szegedről Sopronig, logikusnak tűnt átruccanni Bécsbe is egy kicsit. Ha már eljutottunk Bécsig, piszkálta a fantáziámat, hogy Alsó-Ausztria remek vidékei is relative a közelben vannak. Úgy döntöttem, hogy míg az asszonyok nyakukba veszik a bécsi üzleteket, addig keresek magamnak néhány órára szimpatikusabb elfoglaltságot.

Így történt, hogy ellátogattam két olyan termelőhöz, akik portékájukkal nagy hatással voltak rám a VieVinumon, így Petra Ungernél Kremstalban és Bernhard Ottnál Wagramban tettem tiszteletemet. Kifejezett kóstolásra nem volt idő (csak egy icipicit:)), elsősorban készletfeltöltés volt a célom.

Bernhard Ott elsősorban zöldvelteliniben utazik. Szerény meglátásom szerint iszonyatosan érzi a fajtát. Az ott vásárolt kis csomagba becsempésztettem egy palack rieslinget is. Megmondom őszintén nem voltak túl nagy elvárásaim vele szemben, ismervén, hogy a wachaui federspielek nem igazán szoktak megfogni és ez a bor 9 Euros árával még abban a kategóriában is olcsónak számítana.

A múltheti felcsigázás-posztom engem legalábbis olyan szinten felcsigázott :) , hogy feltétlen nyitni kellett egy rieslinget, hogy megfelelően rá tudjak hangolódni a most pénteken esedékes mélymerülésre. A célnak megfelelőnek tűnt a "belépő-szintű" tétel Ott-mester szortimentjébe, aztán csak ámultam.

   Régóta készülök írni egy olyan borász borairól, akit méltatlanul, de mégis érthetően viszonylag kevesen ismernek hazánkban borissza berkekben. Méltatlanul, mert az általam ismert alföldi vörösborok közül messze a legjobbakat készíti, ugyanakkor érthetően, mert borainak születési helye, Tiszakürt, valljuk be, nem egy frekventált helye hazánknak. Ráadásul (tudtommal) semmiféle marketingtevékenység nem próbálja felhívni a figyelmet a kis tiszazugi pincére.

Erről a borról itt már volt szó. Tetszett, még ha nem is volt a kedvencem abban a sorban túlzott keménysége, és fiatalon szétállóbb alkatrészei végett.

Mivel kezdett már elmosódni a róla alkotott emlékképp részletessége, ideje volt egy palackot megnyitni részletesebb felülvizsgálat céljból.

 Folytatjuk alámerülésünket a német rieslingek világába. Jövő hét végén esedékes következő kóstolónkat harangozom be, amely a Mosel-Saar-Ruwer borvidéket veszi górcső alá. Igyekeztem a borvidéket tisztességesen lefedni kóstolandó mintákkal, természetesen a teljesség igénye nélkül. A borok javarészt a www.riesling.hu kínálatából származnak.

A "megszokott" módon igyekszem néhány mondatnyi alapinformációt megosztani a kóstolandó borokról és termelőikről. Szintén "megszokott" módon igyekszem mellékelni a fontosabb külföldi médiákban kapott pontszámokat is az egyes borok esetén.

Egy múltheti bejegyzés kommentjei kapcsán viszont egy "szokatlan" ötletem támadt. :) Ezeddig "rendhagyó" módon mindegyik bor kapcsán jóslatokba bocsátkoznék, csak a móka kedvéért. :) Leírom, hogy kb. milyen stílusú borra számítok és hogy nagyjából hány pontosra becsülöm az előzetes infók alapján. :)   Minden bor kóstolása előtt tulajdonképpen ez megtörténik a fejemben, de most érdekességképp meg is osztom "előítéleteimet". :) Még egyszer hangsúlyozom, ez tisztán egy játék, amelyet nincs szándékomban "megnyerni", azaz semmiféleképp nem törekszek ezeket a tulajdonságokat, pontokat a borokra kényszeríteni a kóstoláskor. Bárminemű azonosság a leendő jegyzetek és pontszámok, valamint a mostani előzetesek között a véletlen és a jópofa egybeesés művei. :)

Következzenek, hogy miket fogunk kóstolni:

Folytatván az elmerengést a 2006-os borok világában, most egy másfél évvel ezelőtt elfektetett vörösbor került elő.

Ráspi mester válogatás tétele akkoriban elég zilált arcát mutatta. Érződött benne a kraft, de az alap-kékfrankos harmónikus, jól fogyaszthatósága mellett kevésbé volt élvezetes.

Nézzük mivé lett napjainkra:

   Tovább kóstolgattam a 2005-ös évjárat nedűit. Ebben a bejegyzésben Németh Attila mátrai borász egy olyan boráról lesz szó, amely bár öt éves, de még mindig kapható és ezt én nagyon méltatlannak érzem, tekintettel arra, hogy egy kiváló minőségű borról van szó. Hiába, úgy tűnik a jó bornak is igencsak kell a cégér.

 Nem értek a pezsgőkhöz. A borokhoz se :) , de pezsgőből olyannyira nincs kóstolási tapasztalatom, hogy egyjegyű számmal lehetne leírni az eddig kóstolt méthode traditionelle útján készült habzóborok mennyiségét.

    Sok-sok boros emberrel együtt én is szeretem végigkövetni egy bor életútját, és tanulni abból hogyan érik egy fiatal korában ígéretesnek tartott nedű. Szerzőtársam 2006-os évjáratú borait vizsgálgatja mostanában lelkesen, nekem pedig van még néhány butélia évekkel ezelőtt eltett borom az általánosságban nem túl acélosnak vélt 2005-ös évből. Úgy döntöttem minőségellenőrzést tartok. Ebben a bejegyzésben egy mátrai olaszrizlingről és egy balatoni rajnairól lesz szó.

Nem volt ennyire gyorsan betervezve,de úgy alakult, hogy az előző bejegyzésben tárgyalt Jásdi-olaszrizling sokat emlegetett párját is sikerült megkóstolni.

Egyszeri, és viszonylag gyorsabb kóstolás eredményeként született egy rövidke jegyzet, az előző borhoz képest kevésbé alapos ismerkedés nyomán. Nem is biztos, hogy illendő megosztani, de ha egyszer ilyen nagyon témába vág :)

Íme: 

Nem leszek kifejezetten népszerű, de nekem nem igazán világom az olaszrizling. Vannak pédányok melyek tetszenek, sokat szívesen fogyasztok, soknak elismerem értékeit, de nem az én kedvenc fajtám. Hiába, én furmint-párti vagyok. (no meg persze a rajnai rizling:)