Szegeden nem túl régiben nyílt egy új borszaküzlet, mely elsősorban kézműves fronton igyekszik megismertetni a várossal azokat a tételeket, melyek az ország borrajongói között már jól ismertek, de nálunk mégse voltak eddig hozzáférhetőek.
Nekem is vannak mostanában elmaradásaim, így a napokban megpróbálkaztam két olyan termelő borával, akik munkásságáról érintőleges tapasztalataim vannak.
Borbarátaim egészséges irigykedéssel szemlélték múlt hónapi tokaji kiruccanásomat. Mivel az eseményről született cikkek igencsak meghozták a kedvüket, megkértek állítsak össze egy szép sort ottani szerezményeimből.
Így született meg a következő sor, azzal a koncenpcióval, hogy az egyes borok azonos elismertségű termelőktől, azonos árkategóriákból, azonos évjáratból származzanak, így terv szerint hasonló minőségi színvonal mellett az eltérő termőhelyi karaktereket és egyéni stílusokat vizsgálhassuk.
Íme a jegyzetek, négykezes változatban:
Nem vagyok egy Villány-fan, annak ellenére, hogy minőségi borfogyasztásom első éráját, mintegy nyolc évvel ezelőttől, kb. három évvel ezelőttig, szinte kizárólag ez a borvidék biztosította.
Többször is mondottam, hogy nem vagyok barátja a súlyos, nagyágyú vörösboroknak, akkor is ha egy-egy kóstolón elismerem őket. Amire viszont nagyon nyitott lennék Villányból, egy kicsattanóan gyümölcsös, fát hírből nem mutató, egyszerű, de nagyszerű 5 pont környéki portugieserre.
Maradjunk a tárgynál, a fenti bort ajándékba kaptam, így hosszú idő óta ismét villányi vörös került a poharamba. Günzer Zoltán cabernet franc és sauvignon-ból készült, inkább belépő-szintű házasítása.
A bor:
A most következő poszt nem fog túl sok izgalmat tartogatni az olvasóknak, inkább csak az a célja, hogy előzetes infókkal ellássa az általam a hónap végére tervezett osztrák riesling és grüner veltliner-kóstoló résztvevőit.
Történt nemrégiben, hogy a művelt alkoholista komment-rengetégében elhangzott tőlem egy olyan hozzászólás, miszerint szívesen beneveznék egy prémium ausztrál riesling-kóstolóra. Amíg persze én ezt egyszerű vágyként könyveltem el, octopus kolléga a tettek mezejére lépett és néhány napon belül konkrét és minden további nélkül megvalósítható tervet vázolt elénk, széles kínálatú beszerzési hellyel, valamint a sor előzetes összetételével.
Homonna Attila más évjáratú Határi furmintjairól volt már szó itt és itt. Konkrétan ez a bor is volt már említve, mégpedig itt.
A héten esedékes lesz "klubunkban" némi tokaji dűlőfaggatás, így immár szokásosnak mondható "ráhangolódásként" ez a tétel került most terítékre.
A bor:
Milyen a jó buli-bor? Könnyen érthető, finom, nagyon itatja magát és nem kényszerít túlzott gondolkodásra. A múlt héten két ilyenhez is volt szerencsém:
Nem vagyok nagy tramini-rajongó. Nagyon nehéz műfaj. Nehéz ráakadni olyanra, amelyik buja is és elegáns is, lágy is, de nem lapos, illata és ízei összhangban vannak.
A közelmúltban volt szerencsém három versenyzőhöz, egy hazánkból, egy Dél-Afrikából, egy pedig Elzászból.
A külföldi tételek IFDT-nél megvásárolhatóak.
Következzenek a borok:
Van egy olyan szokásom, hogy bizonyos ígéretesnek tűnő kóstolók előtt szeretek azokra ráhangolódni. Elárulva ezzel némi titkot, péntek esti gyűlésünk alkalmából egy szép Weninger-sort fogunk kóstolni pardi mester gyűjteményéből.
Mint így, bemelegítés gyanánt az elmúlt napokban egy Weninger-tételt sikerült elfogyasztani.
A címben említett bor a Spern Steiner dűlő terméséből készült.
A Tokaj Kikelet 2009-es boraira tavaly december óta vagyok rendkívül kíváncsi. Akkor találkoztam ugyanis először szortimentjük egy részével a szegedi Tokaj Grand Tour keretein belül. Mondtam is akkor Stephanie-nak, hogy tetszik a valamennyi borukra jellemző friss, harsogó, hűsítőbb jellegű gyümölcsösség. Erre ő azt felelte, hogy mindez semmi, várjam csak meg a 09-eseket.
Márciusi tokaji kirándulásom alkalmával hozzájuk is ellátogattam, és valóban nagyon tetszettek az akkor kóstolt 09-es hordóminták.
A múlt hétvégén végre sikerült szerezni az azóta palackba került dűlős tételekből. Ezek terv szerint hamarosan egy hosszabb tokaji sor alkotói lesznek, de addig is felbontottam egyiküket, a tarcali Farkas-dűlő szűzterméséből készült furmintot:
Folytatva a tokajizást, a múlt hétvégén természetesen tiszteletemet tettem pár röpke pillanatra a Tokaj Nobilisnál is.
A második nap délelőtt kimentünk a Határi és Csontos dűlőkbe. Eredendően ugye szüretelnünk kellett volna, ez helyett részt vehettünk a szőlősgazda tépelődésében. Mikor szüreteljünk? Nagyok az eltérések nemcsak soron belül a bogyók érettsége között, hanem fürtön belül is. A száraz bornak való alapanyag még átlagosan 17-18 mustfokos, a vadkár viszont napról napra jelentősebb lesz.
Délután került sor végre a megdolgoztatásunkra. A lepalackozásra váró tétel nem kerül kereskedelmi forgalomba. Nagyrészt Hétszőlős alapanyag, kisebb részt a Bott pince saját tételeinek lepalackozása után megmaradt maradványborok. A beavatottak számára Buli-bor néven lesz ismert. Nem tudom, hogy korlátozott számban vehető lesz a pincétől, ha igen akkor nagyon kedvező áron, magnum palackos kiszerelésben. Egy kifejezetten finom, könnyű, nagyon jóivású borról van szó.
A palackozás részleteit nem taglalnám. Bodó Józsi türelmes, szájbarágós útmutatása mellett különösebb zökkenők nélkül sikerült vele megbírkóznunk. A jó hangulatról a jó társaságon kívül a pince saját tételeiből összerakott sor is gondoskodott, amit a munka előtt és közben magunkhoz vettünk.
Íme:
Történt már jónéhány hónapja, hogy Bodó Judit, a személyesnagykedvenc tokaji Bott-pincétől megkeresett, hogy szerveznének néhány "kiválasztott" borblogger részére egy speciális hétvégét, amikoris betekintést nyernénk a kulisszák mögé oly módon, hogy jól meg dolgoztatnának bennünket. Azaz ne csak írjuk, tudjuk is meg!
A meghívottak között szerepel szerény jómagamon kívül Albert Gazda, Palack (Művelt Alkoholista) és Peter Klingler (Borwerk). Erdendően az lett volna a cél, hogy elsősorban szüreteljünk, sajnos a jelenlegi mustfokok ezt még nem tették lehetővé, így az lett a főattrakció, hogy egy palackozásra váró tételt a mi segédletünkkel kellene letölteni.
Az első nap én jóval korábban érkeztem, mint a többiek. Ez két privilégiumot vont maga után. Egyrészt részt vehettem a másnap palackozandó tétel előkészítésében is (átfejtés, szűrés, kénezés), másrészt részt vehettem az esti édes-bor kóstoló tételeinek kiválasztásában.
A Judit által kreált pazar vacsorára Berecz Stephanie-ék is hivatalosak voltak, akárcsak az azt követő nemkevésbé pazarnak ígérkező kóstólóra, ahol végül 15 tétel került egymás mellé. A sor jelentős része Juditék "féltve őrzött kincsei" közül került ki, valamint Stephanie-ék nagylelkű hozzájárulásá révén. A kevésbé jelentős hányadot, pedig mi hoztuk.
Néhányan, így én is, nem bírtunk kivetkőzni magunkból és jegyzeteltünk. Íme a nem mindennapi sor:
A Somlói Apátsági Pince borai számomra mérföldkövek voltak. Fehérboros útkeresésem kezdeténél egyediségükkel és kivételes gazdagságukkal, valamint hihetetlen kedvező árfekvésükkel egycsapásra meghatározó lett szortimentjük számomra.
Az elmúlt két évben viszont rengeteg egyebet is tapasztaltam, ízlésem sokat formálódott, stílusban egyre inkább más borokat kezdtem keresni. Emmiatt persze értékeikből nem veszítenek.
Az elmúlt héten előkerült két különböző évjáratú hárslevelű tőlük. Erdetileg be akartam várni a 09-est is hozzájuk, de végül ez elmarad.
Következzenek a 07-es és 08-as hárslevelűk, a mai (kritikusabb) szemszögemből:
Úgy alakult, hogy a minap ölünkbe pottyant egy pinot noir-sor kóstolásának lehetősége a szentesi Gólyás Borházat működtető Kálmán Tibor jóvoltából.
Történt ugyanis, hogy Tibor "kóstolótársakat" keresett a birtokában levő sor kóstolásához. Így kerültünk mi a képbe. :)
A borokat full-vakon kóstoltuk, azaz lövésünk nem volt, hogy mely tételekből áll sorunk, Tibor csak annyit jelzett, hogy pinot-k lesznek, illetve ne várjunk különösebben "nagyágyúkat".
Egy ilyen kóstoló mindig sok érdekességgel és tanulsággal szolgál, így köszönjük Tibornak ezúton is a lehetőséget.
Következzen a sor:
Bierzo-ról, mint spanyol borvidékről keveset hallani, a híresebbek árnyékában. A Palacios család borai sokat tettek azért, hogy hírnevet szerezzenek e vidéknek is.
A helyi fajta mencia-ból készülnek itt a borok, melyek egy elegáns, kifinomult stílust igyekeznek felvenni, mintsem túlkoncentrált, túlzottan hordós karakterűek legyenek.
A Petalos a szortiment belépő-szintű tagja, a határ a csillagos ég.
Kevés a kiemelkedően jó sárgamuskotály a piacon. Németh Attila diósi tételei (az egyéb területekről származóakkal egyetemben) kétségkívül a legjobbak közé tartoznak.
A 2006-ost nagyon szerettem, kétségtelen finomsága mellett a fajtát meghazudtolóan volt játékosan vibráló. A 2007-es hasonlóan kedves ízek mellett lényegesen lustábbra sikeredett.
Nézzük milyen lett a 08-as:
Imádom a jó német rieslingeket. "Klubunk" témajaként is gyakran erőltetem, de ezen felül önállóan is nagy kedvvel merülök el világukban.
A Weinhof Herrenberg nem túl nagy múlttal rendelkező kis pincészet a Saar-vidékéről. Ennek ellenére kezdetektől céljaik között szerepel, hogy olyan nagy borokat készítsenek, mint a legnagyobb presztizsű termelők. Ökológiai gazdálkodást folytatnak, erősen hozamkorlátoznak, átlagosan hektáronként 30 hl mustot nyernek, boraik természetes élesztőkkel erjednek.
Most a kedvenc hazai riesling-forrásom jóvoltából kóstolhattam a legújabb birtok-rieslingjüket, illetve egyik dűlős száraz borukat. Ez utóbbi még hírből se a legnagyobb presztizsű területeikről származik.
A borok:
Az elmúlt héten két olyan borhoz is volt szerencsém, melyek nemcsak magyar, hanem badacsonyi "specialitásnak" is mondhatóak. Mindkettőt kóstoltam már Szegeden a borfeszten, és tetszettek annyira, hogy megérdemeljenek figyelmesebb "faggatást".