A Borrajongó


Szegedi Borfesztivál 2014

2014. május 29. 06:00 - drbarta

Sajnos már jócskán elmúlt a Szegedi Borfesztivál, így már csak élménybeszámolóval tudok szolgálni, nem pedig segítséggel az útvonalat illetőleg. Nehezen jutottam ki, idén nem úgy jött ki a lépés, mindössze egy estét tudtam rászánni. (Illetve még egy alkalommal csak kiszaladtam néhány kis üveggel vinni haza estére kóstolnivalót.)

Íme a kóstolt borok gyors leírása, a szubjektíve, pontoktól függetlenül legjobban tetsző borokat aláhúztam.

Tovább
11 komment

A riesling és az idő

2011. május 24. 06:00 - drbarta

Februárban Bodrogkisfaludon felejthetetlen, és reprodukálhatatlan riesling-kóstoló történt. Rendszeres kóstolótársaim egészséges irigykedéssel :) szemlélték az élményeket, magam is úgy éreztem, hogy az idő által nemesen érlelt rieslingekből szeretnék még kóstolni, és inkább előbb, mint utóbb.

Egy németországi webshop kínálatában korrekt áron széles kínálatot találtam akár régebbi évjáratokból is, és mivel kis társaságunknak is volt rá igénye fenti okokból, így létrejöhetett az alábbi kóstoló.
Alapvető koncepció, vertikális jellegű kóstoló, kezdve fiatallal, befejezve érettel, közben minél több évjáratot érintve. Egy kivételtől eltekintve egytől-egyig spatlese és auslese besorolású borokat választottam. Az igazi vertikális persze akkor lenne, ha ugyanaz lenne a tétel, csak az évjárat különbözne, de ilyet nem sikerült összeszedni. Úgy gondolom viszont, hogy eléggé kiforrott már ez az édes bor-stílus, ahhoz, hogy  különböző tételek jelenléte esetén is talán jól megfigyelhető az idő-faktor hatása ezen borokra. Azért igyekeztem nem túlságosan színesre venni a figurát, lehetőség szerint minél többször szerepeltetni ugyanazon termelőt, ugyanazon termőhelyet a sorban.
A kóstoló:
Tovább
4 komment

Kallódó riesling-jegyzetek

2010. december 31. 06:00 - drbarta

Sikerült úgy eltölteni az év utolsó hónapját, ahogy igazán jólesett: tokajiak és rieslingek minden mennyiségben. :)

Itt most az utóbbi hetekben, jobbára egyedül elfogyasztott rieslingek jegyzetei kerülnek megosztásra. A három bor közül kettőről már írtam, így azok up-to-date jelleggel jelennek meg ismét, míg a harmadik tétel már nagyon-nagyon hiánypótló volt egy riesling-fan szemszögéből.

Íme:

Tovább
4 komment

"Ne csak írja, tudja is meg!" Első nap

2010. október 11. 06:59 - drbarta

Történt már jónéhány hónapja, hogy Bodó Judit, a személyesnagykedvenc tokaji Bott-pincétől megkeresett, hogy szerveznének néhány "kiválasztott" borblogger részére egy speciális hétvégét, amikoris betekintést nyernénk a kulisszák mögé oly módon, hogy jól meg dolgoztatnának bennünket. Azaz ne csak írjuk, tudjuk is meg!

A meghívottak között szerepel szerény jómagamon kívül Albert Gazda, Palack (Művelt Alkoholista) és Peter Klingler (Borwerk). Erdendően az lett volna a cél, hogy elsősorban szüreteljünk, sajnos a jelenlegi mustfokok ezt még nem tették lehetővé, így az lett a főattrakció, hogy egy palackozásra váró tételt a mi segédletünkkel kellene letölteni.

Az első nap én jóval korábban érkeztem, mint a többiek. Ez két privilégiumot vont maga után. Egyrészt részt vehettem a másnap palackozandó tétel előkészítésében is (átfejtés, szűrés, kénezés), másrészt részt vehettem az esti édes-bor kóstoló tételeinek kiválasztásában.

A Judit által kreált pazar vacsorára Berecz Stephanie-ék is hivatalosak voltak, akárcsak az azt követő nemkevésbé pazarnak ígérkező kóstólóra, ahol végül 15 tétel került egymás mellé. A sor jelentős része Juditék "féltve őrzött kincsei" közül került ki, valamint Stephanie-ék nagylelkű hozzájárulásá révén. A kevésbé jelentős hányadot, pedig mi hoztuk.

Néhányan, így én is, nem bírtunk kivetkőzni magunkból és jegyzeteltünk. Íme a nem mindennapi sor:

Tovább
3 komment

Rheingaui remekmű

2010. szeptember 21. 13:34 - drbarta

Már többször beszámoltam a Vino Castillo-ban beragadt, régebbi évjáratú borok kiárusításáról. Sok tönkrement, értékelhetetlen bor között rá lehetett akadni igazi gyöngyszemekere is, pláne ha célirányosan a német rieslingeket céloztuk meg. A most következő bort tavaly évvégén 13 ezer forinról árazták le 2900 forintra!

A rheingaui top termelő Robert Weil egyes borairól már többször volt szó, például itt és itt. A dűlőszelektált édes auslese bor 124 gramm maradékcukor mellett 9.8 gramm savat és 8% alkoholt tartalmaz.

Ha megnézzük, hogy milyen értékelésekkel bír a külföldi média szerint, láthatjuk, hogy komoly tétellel állunk szemben. (Parker:91p, Wine spectator:94p, Jancis R.:18.5p, Internationak wine cellar:92p, Gault millau:92p, riesling.de:92p, cellartracker:93p) 

Nem kérdés, hogy az akciós árért ajándék, a kérdés mindössze annyi, hogy a hosszú idejű bizonytalan tárolás, vagy a bor eredendően kivételes potenciálja bizonyul erősebbnek.

Nézzük: 

Tovább
Szólj hozzá!

Fehérbor-csokor

2010. július 19. 07:44 - drbarta

 Az elmúlt néhány hét alatt fel lett bontva néhány palack bor, melyekről még nem született bejegyzés. Tematika szempontjából egyáltalán nem passzolnak, csak annyiban, hogy mind fehérborok, nem is egyszerre nyíltak. Némelyikkel először találkoztam, némelyikről pedig készült már írás korábbi fogyasztás alkalmából. Ez utóbbiakat vegyük úgy, hogy követjük fejlődésüket, így ismét górcső alá kerülnek.

Tovább
Szólj hozzá!

Riesling-mélyvíz

2010. július 06. 17:17 - drbarta

 Múlt pénteken a beharangozottaknak megfelelően megtörtént mélyebb merítésünk elsősorban a német rieslingek világába. Cél volt, hogy  a fajta szempontjából legjelentősebb borvidékek egyaránt képviselve legyenek egy-egy jelentős(nek mondott) tétellel.

A felcsigázásban már megtörtént az előzetes tudnivalók leközlése, így következzenek a jegyzetek ezúttal is "négykezes" változatban: 

Tovább
3 komment

Rajna-menti borok

2010. június 18. 14:28 - drbarta

Rajnai rizlingről eddig is viszonylag több szó volt itt, valószínűleg ezután is így lesz, lévén talán a legkedveltebb nemzetközi fajta számomra. 
 
Amikor tavaly az első próbálkozások történtek nemzetközi kitekintés céljából, az első kóstolt rheingaui bor rögtön elvarázsolt, éreztem, hogy ez a téma engem nagyon fog érdekelni. Érdekességképp az ominózus úttörő tétel, a Robert Weil riesling. sp. tr.04, ebben a postban is szerepet kap, immár többedjére kóstolva.
 
A mostanság általam sokat emlegetett szegedi borfeszten nem meglepő módon nagy örömmel fogadtam a rheinhesseni Weingut Riffel borait. Közülük is sikerült néhányat mostanság alaposabban megnézni.
 
Következzenek a közelmúltban kóstolt és górcső alá vett rajna-menti borok jegyzetei:
Tovább
Szólj hozzá!

VieVinum IV. - Németország, Magyarország

2010. június 02. 07:13 - drbarta

A negyedik részben a német standoknál megnéztük, hogy mit tudnak ők rieslingből. Volt már korábban is olyan érzésem és most is megerősített, hogy bármennyire is nagyon jók az osztrákok, a németekében mégis van valami annyira magától értetődő és magával ragadó báj és elegancia, hogy a smaragdokétól jóval egyszerűbb kivitelben, kisebb beltartalommal is képesek elkápráztatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németeket jobbnak tartom (nem is lehetett volna hiteles összehasonlítást végezni, ugyanis közel sem voltak jelen olyan mennyiségben, presztizsben német termelők, tételek, mint osztrákok) csak jelezni, hogy a sok smargad után felüdülés volt főleg a moseli borok fogyasztása.  Hiába, mindig is az volt a véleményem, hogy ott ahol egy fajta bölcsője van, ott mindig tudni fognak olyat a fajtáról, amit sehol másutt nem.

A magyar standoknál nem volt célom a kifejezett mély merítés, de azért terveztem tiszteletemet tenni. 

Következzenek a jegyzetek:

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása