A sauvignon blanc körkép keretében most egy olyan ország, illetve borvidék került terítékre, ahol a fajta inkább csak választék-szélesítő érdekesség, mégis érdemes megnézni, mit tud. Németország borvidékei nem a sauvignon blanc-ról váltak híressé, errefelé a riesling a zászlóshajó, a többi fajta inkább csak epizódszerephez jut. 

Nincs ez máshogy a pfalz-i Mosbacher család borászatánál sem, ahol a riesling foglalja el a termőterület háromnegyedét, a maradékon 8 különböző fajta osztozik. A 20 hektáros birtok 3%-án terem sauvignon blanc, amely kétféle iskolázásban készül el a pincénél. Az "alap" sauvignon blanc hordóval nem találkozik, általában magasabb savtartalommal rendelkezik, míg az amerikai mintára elnevezett és fahordóban készített "Fumé" egy tartalmasabb, krémesebb, teltebb, komplexebb bort ad. Mindkét borból egy-egy viszonylag friss évjáratot kóstoltam több napon át, érdemes és érdekes volt.

Hosszú kihagyás után az idei év első bortúrája a Badacsonyi borvidékre vezetett, ahol élményekben és borokban gazdag három napot töltöttem el. Május utolsó hete sok napsütéssel, az időnként megerősödő széltől eltekintve összességében ideális kirándulóidővel ajándékozott meg és mivel a túra ideje hétköznapokra esett, tömeggel sem kellett számolnom.

Az időmbe három birtoklátogatás, valamint két további pincénél tett villámlátogatás fért bele, ez utóbbiakat foglalnám össze a több részes beszámoló sorozat első felvonásában.

Nelson, az azonos nevű városról elnevezett borvidék ugyanúgy Új-Zéland Déli Szigetének északi részén található, mint Marlborough, de borászati szempontból nem tett szert akkora hírnévre, mint a szigetországot a világ bortérképére felhelyező keleti szomszédja. A szőlőültetvények területe Marlborough 28000 hektárjához képest mindössze 1100 ha, így kézenfekvő, hogy ebben a régióban inkább kis butikborászatokat találunk a nagyobb birtokok helyett.
Érdekes adalék, hogy az első szőlő tőkéket a vidékre érkező német telepesek ültették, még az 1800-as években. A modern borászatok áttörése az 1970-es években kezdődött, többen közülük ma is borvidék élvonalába tartoznak.
A klíma mérsékelt, a napsütéses órák száma magas, a talaj az óceántól távolabb kavicsos,sziklás, a parthoz közelebb üledékes, homokos. Szőlőfajtákat illetően is sok a hasonlóság Marlborough-val: messze a sauvignon blanc foglalja el a legnagyobb területet, majd a pinot noir, a pinot gris és a chardonnay következik. Nelson-ban sauvignon blanc a marlborough-i testvérekhez képest kevésbé harsány, visszafogottabb, elegánsabb arcát mutatja, kicsit közelebb a fajta óvilági arcához, de a kötelező friss gyümölcsökkel és savakkal.

Az ad hoc sauvignon blanc sorozatban most egy igazi kakukktojás lesz a főszereplő. Amikor lekaptam a palackot a polcról, sejtettem, hogy nem egy átlagos sauvignon blanc-nal lesz dolgom, de ilyen értelemben ez a bor még felül is múlta a várakozásokat, ugyanis gyakorlatilag semmi nem utal benne a fajtára. Nem tudom, ki találta volna ki vakon, hogy milyen fajtából készült a pohárban pörgő bor, de a sauvignon blanc-nal azonosított fajtajegyekből biztosan keveset hordoz. A végeredmény mindenesetre érdekes és egyedi lett, tippre a terméskorlátozás, a későbbi szüreti időpont, a spontán erjesztés és a termőhely mind fontos szerepet játszhatott ebben.

A Nyakas Pince friss és könnyed reduktív borai révén várt közismertté és közkedveltté a borkedvelők körében, jó ár-érték arányú, technológiailag tiszta és jól iható boraik a borkedvelők legszélesebb körében hódítanak. Az átlag fogyasztó szinte biztosan csak a pincészet alapszériás boraival találkozik a hiperek polcain vagy a vendéglátó egységek választékában, létezik azonban a borászatnak egy kisebb palackszámban készülő, premium sorozata is. Ezek a borok általában a "Menádok" borcsalád (a görög mitológiában a mainaszok - a rómaiban menádok - Dionüszosz - a rómaiban Bacchus - isten kísérői voltak) tagjaiként jelennek meg. Az alapszéria tételeihez képest ezekben komolyabb a beltartalom, késő(bb)i szüretből származik az alapanyag, ennek megfelelően magasabb az alkohol, a maradékcukor - több Menádok bor félédes vagy félszáraz -, a borok pedig általában fahordóval is találkoznak. A Menádok Chardonnay 1-2 évjáratát kóstoltam már korábban, legutóbb a 2017-es félédes Menádok Sauvignon Blanc-nal tettem egy próbát.

A két epizódos hazai (Etyek, nem Etyek) kis 2019-es keresztmetszet és egy chile-i kitérő után szomszédos országok borai következnek a sauvignon blanc-körkép keretében. Első alkalommal szlovénia és horvát borokkal ismerkedünk, két borvidékről, két különböző pincétől választottam három bort. A friss, 2020-as szlovén borral megtett felvezető kör után két komolyabb, 2019-es tétel került egymás mellé 1-1 szlovén, illetve horvát, élvonalbeli pincétől.

Folytatódik a február végén megkezdett sauvignon blanc-körképet, több részes külföldi kitekintés előtt ismét hazai borokkal, ismét 2019-es tételekkel. A múltkori etyeki kvartett után most négy különböző borvidékről válogattam négy különböző tételt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppen mostanában zajlik az évjáratváltás, az egyes pincék kiemelt kereskedői már a 2020-as tételeket árulják. Ha a jelen poszt nem is a leginkább aktuálisnak tekinthető évjárat borairól szól, azért stílust tekintve talán iránytűként még szolgálhat.

A Sauska Tokaj száraz boraihoz érdekes viszony fűz. Korábbi emlékeim alapján egyrészt a világfajtákból készült boraikat - idesorolhatom a sárgamuskotályt is - magyar viszonylatban jobbnak találtam, mint a kifejezetten a Tokajra jellemző fajtákból palackozottakat, másrészt az olcsóbb tételeiket mindig jobban szerettem, mint a drágábbakat (bár ez alól a Birs Chardonnay - korábban Chardonnay+ - kivételt képez).

A jelen poszt legfeljebb részben lehet képes megcáfolni a fenti megfigyeléseket, mivel csak a 2019-es alap tételekből válogattam, amely négy fajtabort és egy - helyi szőlőfajtákat és világfajtákat egyesítő - házasítást jelent. Az utóbbi években az egész borvidékre jellemző törekvések és hangsúlyváltások ezeken a Sauska borokon is megfigyelhetőek: több gyümölcs, kevesebb vagy akár zéró hordó, törekvés a könnyedségre, eleganciára. A 2019-es évjáratban a hordó használatát ezeknél a tételeknél már szinte teljesen mellőzték Rakaczki Gáborék - egyedül a 113 Cuvée kisebb hányada kapott rövidke hordós érlelést -, a borok erjedés után néhány hónapot töltöttek finomseprőn.

Villányba nem fehér bort inni jár az ember, és ha csak úgy általában fehér borra szomjazik, a boltban jellemzően akkor sem a "Villány" feliratot keresi a palackokon. Az ország legmelegebb borvidéke a vörösborokról vált híressé és máig erre fektetik a hangsúlyt a helyi borosgazdák, így a termőterület nagyobb részén is kék szőlőfajtákat találunk. Persze készülnek azért fehérborok is a régióban, elsősorban a siklósi körzetben, de a legtöbb pincészetnél találunk legalább 1-2 fehérbort a szortimentben. Elvégre a nyári melegben nem mindenki vágyik testes vörösekre, jól esik egy üde fehérbor vagy egy fröccs. Meg egyébként is, minden társaságban előfordulhat valaki, aki árral szemben úszva valami mást szeretne, mint amiért a többiek érkeztek. :)
Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a történetet, akkor azt mondhatnám, hogy a villányi borászatok választékában többnyire könnyedebb, reduktív fehérborokat találunk, általában olaszrizlingből, esetleg chardonnay-ból, sauvignon blanc-ból, rajnai rizlingből, valamilyen illatos fajtából, vagy ezek házasításából. A komolyabb, fahordós tételek jellemzően chardonnay-ból, illetve egyes pincéknél hárslevelűből készülnek, alkalmanként pedig késői szüretelésű borokkal is össze lehet akadni, bár ezek már tényleg kuriózum-számba mennek.

A tegnap megénekelt édes hárslevelű után most a villányi fehérboros skála másik oldalán, a reduktív fehérborok térfelén néztem szét, mit várhat a fogyasztó, ha vörösboros vidéken könnyed fehérborra (a jelen sor tükrében fehér házasításra) vágyik.

Az Aurelio Montes, Douglas Murray, Alfredo Vidaurre és Pedro Grand által alapított Vina Montes több mint 30 éves múltra tekint vissza, és mára Chile egyik vezető borászatává vált. Az Alpha borcsalád premium boraival az elsősorban exportpiacokat célozták meg és komoly is sikereket is arattak a nemzetközi színtéren. Az Alpha Special Cuvée borok ezt a sikert igyekeznek meglovagolni és egyben túlszárnyalni, még magasabb minőségre törekedve.
Itthon ebből a borcsaládból a sauvignon blanc érhető el, amelynek korábbi évjáratai is érdekes színfoltként tűntek fel az újvilági "fajtársak" mezőnyében. Én most a 2018-as évjáratot kóstoltam meg.

A Figula Pincészet meglehetősen sok szőlőfajtával dolgozik, de mivel a Balatonfüred-Csopaki borvidéken vagyunk, természetesen az olaszrizling élvez kiemelt szerepet. Most azonban egy olyan borukról lesz szó, amelyben éppen az olaszrizling nem kap szerepet, csak nemzetközi fajtákból áll, mégis felfogható egyféle birtokbornak. Ez a 7ha névre hallgató fehér házasítás, amelyet chardonnay, sauvignon blanc, szürkebarát és sárgamuskotály alkot, nevét pedig arról kapta, hogy ezek mind ugyanabban a hét hektáros táblában teremnek.

A Figula 7ha amolyan saját válasz az osztrák Gemischter Satz-ra, azaz több szőlőfajta alkotja, "field blend"-ként egyszerre szüretelik és egyben dolgozzák fel az egész tábla termését. Még a néhai idősebb Figula Mihály telepítette be a Barátszőlő dűlőn található hét hektáros területet, amelynek talajában a vörös és a triász mészkő is megjelenik. Ifj. Figula Mihály szerint a négy középérésű fajtából a szürkebarát és sárgamuskotály már túlérhet egy kicsit, mire a a sauvignon és chardonnay pont megfelelő érettségi fázisba ér, de ő pont így szereti. A kész bort így egyik fajta sem uralja túlságosan, a terület és a fajták együtt jelennek meg benne és alkotnak szerves egységet.

Terveim szerint készülök idén több sauvignon blanc-os poszttal, több ország, több borvidék boraiból kisebb-nagyobb merítésekkel. Az első körben - mintegy tavaszvárás gyanánt - etyeki borászok 2019-es borait kóstolgattam, bár idén minden bizonnyal már a 2020-as borok is megjelennek a polcokon. Az etyeki körzetben a sauvignon blanc-ra különös figyelmet fordítanak, a chardonnay és a pinot noir mellett ez a harmadik kiemelt fajtájuk. Még tavaly szereztem be négy etyeki borásztól 1-1 palack 2019-es sauvignon blanc-t, ezeket kóstoltam össze nem régen.

Gervai János kis etyeki borászatáról még 2016-ban írtam először a blogon, egy (2015 decemberi) budajenői pincelátogatás alkalmából, amelyet másfél év elteltével egy etyeki dűlőtúra és ismét kóstolás követett. Azóta hébe-hóba futottunk össze véletlenül egy-egy boros eseményen, és Gervai borokkal is ritkábban találkoztam, éppen ideje volt már egy átfogó kóstolónak. Még tavaly decemberben vásároltam 1-1 palackot az aktuális évjárat boraiból, amelyeket végül most az új év első heteiben bontogattam ki szép sorjában.

Bár közhelyszerűen is megáll a lábán az állítás, amely szerint néhány hónapos ciklikussággal érdemes alaposan felbolygatni a borhűtő békéjét, most mégsem általános palacktárolás-technikai tanácsadást szeretnék tartani. Arról van csak szó, hogy néhány nappal ezelőtt éppen egy ilyen házileltár során bukkant elő Bott Frigyesék (egykori?) öndefiniáló muzslai nagyházasításának kettőezer-tizennyolcas évjáratából egy palack, ráadásul a hűtőteltház okán az újrastrukturálás után már nem jutott neki polc, ezért úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, és azon hidegében csapra is vágom belőle az első és utolsó palackomat.

Nem ez a bor első évjárata, amivel találkozok, és mivel Frigyesék évről-évre igen magas színvonalon tudják űzni ezt az ön- és borvidékbemutatós stílust, ezért igen kis valószínűsége volt annak, hogy csalódok. Nem is csalódtam.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

Íme egy új sorozat első része, amelyben epizódonként néhány boron keresztül Ausztria meghatározó borászatait, borászait igyekszem majd röviden bemutatni. A tervek szerint minden posztban szerepel majd több borvidék és több szőlőfajta, de természetesen elkerülhetetlen, hogy visszatérő szereplőként találkozzunk majd néhány Ausztriára jellemző fajtával. Nem feltétlenül az adott pincék legdrágább borai kerülnek majd terítékre, de próbálok mindig a borászatra jellemző tételt választani.

Az első részben Ausztria egyik első női borászával, Stájerország egy ikonikus pincéjével és egy hosszú múltra visszatekintő burgenlandi borászattal ismerkedünk meg.

A Thummerer Pincészet is egyike azoknak az egri borászatoknak, amelyek talán indokolatlanul keveset szerepelnek a boros média felületein, beleértve kis blogunkat is. A mintegy száz hektáros birtok már csak méreteiből és az egri hagyományokból is táplálkozva elég széles portfólióval és kereskedelmi partnerhálózattal rendelkezik, és - amennyire a saját benyomásaim igazolják - mind a hiperek polcain fellelhető mindennapi fogyasztásra szánt palackok, mind a komolyabb beltartalmú és árazású, kiműveltebb és/vagy tehetősebb borkedvelői réteget megcélzó tételeik megállják a helyüket az adott kategóriában.
Nemrég mintegy ötletszerűen kaptam le ezt palackot az egyik Lidl üzlet polcáról és ez a bor is visszaigazolta a pincével kapcsolatos eddigi tapasztalataimat.

Az eredeti tervek szerint ez az új-zélandi, közelebbről marlborough-i sauvignon blanc válogatás ideális esetben egy nyári kerti parti tökéletes kísérője lett volna, vagy egy esetleg nyári/kora őszi kóstoló témája. Bár kerti partira és kóstolóra azért szerencsére volt példa az idén, végül valahogy egyiken sem kerültek elő ezek a borok, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ezek a borok kerültek elő. :) Az eredeti terv tehát nem valósult meg, de azért az elmúlt hónap alatt csak kiürültek ezek a palackok is.

Így ebben a ködös szürke időben ezzel a marlborough-i sauvignon blanc sorral idézem meg egy kicsit a nyári napsugarakat, és egyúttal talán támpontot is tudok adni a pincék stílusát illetően, ha valaki éppen mostanában kezd ismerkedni a "kiwi" borokkal.
Ráadásként három marlborough-i pinot noir jegyzetetét is hozzácsaptam a poszthoz, azokat egyébként eredetileg is mostanában terveztem kibontani.

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

Ritkán esik meg, hogy egy borászat éppen a szortiment legkomolyabb tételét áldozza be a fejlesztés vagy portfólió-átalakítás oltárán, de a Hernyák Birtok Altberg névre keresztelt tétele ennek a kirívó esetnek egy ékes példája. A családi birtok első saját telepítésű dűlőjéből származó chardonnay-sauvignon blanc házasítása pincészet csúcsbora, de ezt lassan múlt időbe tehetjük. A Hernyák család ugyanis a palackos erjesztésű pezsgőt szánja a szortiment új koronaékszerének, az első évjáratok nem túl rég jelentek meg a piacon, de ezek még csak előfutárai az eredetvédett etyeki pezsgőknek. Éppen Hernyák Tomi állt az élére a palackos érlelésű pezsgőt zászlajára tűző etyeki mozgalomnak, azzal a deklarált céllal, hogy ez legyen a borvidék kitörési pontja, csúcsterméke (az etyeki pezsgőről kicsit bővebben itt írtam).
Ennek érdekében Hernyákék hajlandóak a teljes chardonnay-termésüket (ebből készült eddig az adott évjárat lehetőségei szerint pezsgő, fajtabor és részben az Alterg is) a pezsgőkbe átcsoportosítani , ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint az Altberg kikerül a szortimentből.

Ahogy tavaly, ebben évben is mentem egy gyors délutáni kört a Balatonfüredi Borheteken. Idén viszont még kevesebb időm volt kóstolni, úgyhogy két megoldás kínálkozott: 1-1 bort kóstolok a standoknál és így több pincéhez is eljutok, vagy alaposan leszűkítem a mintavételek helyszínét, de alaposabb betekintést nyerek a kiválasztott borászatok kínálatába.
Utóbbi mellett döntöttem, így két pince 4-4 bora fért bele az időbe. Két olyan, viszonylag fiatal borászatot néztem ki magamnak, akiktől kóstoltam már bort és feltehetően nem okoznak csalódást, ugyanakkor ritkán találkozom velük, ezért nincsenek annyira friss élményeim. Így esett a választás a Zelna Borászatra és a Thetis Birtokra.

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

A Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).