Múlt pénteken Piemont-témájú kóstolón volt szerencsém részt venni.

 Csite Norbert jól ismert figura a boros világban. Elsősorban, mint kemény, szókimondó kritikus vált ismertté, az utóbbi években viszont belekóstolt a másik oldal szerepébe is. Nem várt lehetősége adódott ugyanis egy piciny területhez hozzájutni az erdőbényei Határi dűlőben, lényegében ugyanabban az öreg ültetvényben, ahonnan Homonna Attila híres, dűlőazonos furmintja is származik.

Nézzük, hogy sikerült a debütálása:

Csite: Tokaji Furmint (Határi, Toplec) 2009

             Még soha nem kóstoltam egy borkóstoló keretein belül 2-3 juhfarknál többet, ami nem meglepő annak fényében, hogy ez a fajta nem elterjedt hazánkban (és természetesen máshol sem, tudtommal). A Somlóról azonban kóstoltam néhány magas minőségű, kitűnő bort belőle az elmúlt években, és ez megérlelte a gondolatot, hogy összerakjak egy borsort juhfarkból szűrt borokból. A következő sort vettük górcső alá:

 Mindig is szerettem borokat párossával vizsgálni. Sok szempont alapján lehet párokat állítani, célszerű úgy, hogy minél több tekintetben hasonlítsanak egymáshoz. Lehet vizsgálni különböző termőhelyek adta jellegzetes vonásokat, különböző technológiák adta stílusokat, különböző termelőkhöz, régiókhoz, országokhoz társítható komplex különbségeket. Legideálisabb, ha egyedül az árnyalni kívánt tulajdonságban térnek el a vizsgálandó borok.

Egyik gyakori rendezőelv párosok, sorok felállításánál, hogy hazánk borait próbáljuk elhelyezni a világ borai között, most is valami ilyesmi van a háttérben. Ilyen estekben a közös fajta alapvető közös nevező szokott lenni, most ettől eltekintettem. Oka, hogy bizonyos fajták esetén gyakran nehézségbe ütközik a hazai összehasonlítása a külföldivel, mert rendre annyira másak a stílusok, hogy árnyalás szóba se jöhet. Így tehát most  az volt a rendező elv, hogy furmintokat vessek össze külhoni rieslingekkel, de a különböző fajták ellenére a párosok hasonló stílust, hasonló beltartalmi értékeket, hasonló árkategóriákat és azonos évjáratokat képviseljenek.

 No megvolt a várva várt beharangozott német-riesling kóstolónk. Annyi változás volt az előzetes infokhoz képest, hogy többen jelezték szeretnének magyar bort is látni a sorban, referencia végett. Így történt, hogy bekerült egy Pannonhalmi PRIOR és a frissen megjelent Légli Gesztenyés is.

            Nemrégiben kóstoltam meg a jelenleg hozzáférhető 2009-es évjáratú borokat a kis somlói pincétől. Ahogyan korábban BZoltán már jelezte, a borok karaktere eltér valamelyest a korábbi évjáratok nedűitől, sőt egyik-másik bor teljesen mást mutatott, mint amit eddig megszokhattam. Érdekes italok voltak egytől-egyig.

Nem valószínű, hogy rendszeresebb olvasóink számára annyira meglepő, vagy felcsigázó értékű lenne, hogy német rieslingeket fogunk fogyasztani. :)Mindenesetre a jónéhány ráhangolodó, illetve "szeminárium" jellegű kóstoló után elérkezettnek láttuk az időt, pláne a múltkori, szerintem bombaerős wachaui sor után, hogy egy ahhoz hasonló kvalitású, ütős kóstolót sikerüljön összehozni, ezúttal a németektől.

 A képen a Mosel egyik központja, Bernkastel látható, felette tornyosul a hírhedt Doctor -dűlő. Forrás: www.winepage.de  A képen látható területről nem fogunk kóstolni, de tetszett a külalakja. :) Mindenestre a posztot igyekezetem telerakni azon dűlők képeivel is, ahonnan fogunk kóstolni.

Megtörtént a beharangozott chenin blanc-kóstolónk. Azt hiszem kaphattunk némi képet a fajta sokszínűségéről, de azért közös jegyek is felfedezhetőek voltak.

A sor átlagos szintje elég erős volt, néhány tétel kiemelkedően is. Egy bor sajnos áldozatul esett a TCA-nak, egy pedig nagyon megosztotta a közönséget. (nem meglepő módon a Nicolas Joly-bor :)) 

A borok jegyzetei:

A múltkori kadarkazás kommentjeiben tettem egy ígéretet, miszerint igyekszem a jövőben "déliesebb" világú borokat is inni, kiváltképp kadarkát.

A pécsi borvidékről gyakorlatilag nulla tapasztalattal rendelkezem, így örömmel vettem tudomásul, hogy a kézműves-borokra specializált szegedi Szent-György Borházban Szabó Zoltántól is lehet már kapni borokat.

A hiányosság pótlása végett beszereztem két 2009-est tételt a hosszúhetényi borász szortimentjéből.

Íme:

A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.

Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.

Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.

A borok: 

A hét elején tartottuk évvégi, karácsonyi borklubunkat. Ez alkalommal valami igen komoly és egyben igen kedves sorral terveztem előállni.

Valóban nem volt mindennapi, egyik ámulat után következett a másik.

Íme:

   Ezúttal elsősorban édes tokajiakat kóstoltunk, de azért becsempésztem a sorba egy-egy dűlőszelektált száraz hársat és furmintot is. Előbbit én már néhányszor kóstoltam, de a társaság még nem, ezért megmutattam nekik.

„Szeminárium” alatt a jövőben olyan kóstolási alkalmat fogok érteni, amikor a „normál klubos” találkozókhoz képest kevesebb létszámban, kevesebb palackot vizsgálunk, több visszakóstolással, talán alaposabb megfigyelést lehetővé téve.

Ha már jó Pardi Norbert belekezdett és egy római számmal nyitva is hagyta a Tokaji borkörök címet, venném a bátorságot, hogy folytatnám. :)

A hét elején még annyira a hatása alatt voltam az előző postban leírt kóstolónak, hogy egyik este szintén zöldveltelinire szomjaztam meg.

Miklóscsabi 2009-es zöldveltelinijére esett a választás. Egy éve a 2008-as is kifejezetten tetszett, ez meg most még inkább. Szó mi szó, annyira ízlett, hogy azonnal kíváncsi lettem, hogy mit mutatott volna a nagy osztrák kóstoló grünerei között.

A kíváncsiság végül addig fúrta az oldalamat, hogy felnyitottam utolsó palack Petra Unger grüneremet, már csak azért is, mert arra is kíváncsi voltam, hogy mit produkál, ha nem nálánál kétszer annyiba kerülő top borok közé kerül.

Rendhagyó módon, így ebben a posztban, néhány napon belül újra megosztásra kerül ugyanazon bor egy másik palackjának a jegyzete.

Megtörtént végre a beharangozott prémium wacahui kóstolónk. A várakozásoknak megfelelően egy hihetetlen erős sort sikerült végignézni. Mivel a tudnivalókat már megosztottam a felcsigázás-posztban, így fókuszáljunk a jegyzetekre:

Istvándy Gergővel és szortimentjével a 2008-as szegedi borfeszten találkoztam először. Jól éreztem magam, a borok is tetszettek, az árazásuk is több, mint méltányos volt. Úgy alakult, hogy azon a nyáron hozzájuk is eljutottam, ott még jobban éreztem magam, és a borok is még jobban tetszettek. A későbbi találkozások azokkal a borokkal ugyan már nem hozták ugyanazt az élményt, de a képzeletbeli bortérképre alaposan felkerültek. Egy évvel később kéknyelűikkel, főleg az édes szemelttel vettek le a lábamról,(bár idén már az se varázsolt el oly mértékben, mint azelőtt) további egy év múlva pedig általában tiszta, sallangmentes, fajtajelleges, elegáns szortimentjükkel. (kiváltképp a szürkebarát tetszett)

Most ezek közül az olaszrizlinget néztem meg újra:

Visszafogott, de szép illat, édes almával, fehér virágokkal, diszkrét sóssággal. Szájban közepesen telt, fajtajelleges zamatai ugyan nem harsogóan, de mégis megfeleő mértékben betöltik a szájüreget.  Hordófűszer nem érződik, a textúra sima és krémes. Van súlya, de nem nehézkes. A savak nem bonyolultak, kissé olaszrizlingesen diffúzak, de jó egyensúlyt tartanak fenn, jellegük jól passzol a bor stílusához. Melegedve a keserűmandulás aromatika egyre jobban átszövi. Nem komplex, de tiszta, finom, remek arányokkal bíró, fajtajelleges tétel. Erős 5 pont, olykor 6-os villanások.

Ritka az, amikor kellemes áron tényleg igazán finom természetes édes borra lehet akadni. Már régóta szemezgettem a helyi Bortársaságnál a Vayi borokkal, és a napokban végül meg is próbálkoztam a legújabb, 2009-es édes válogatásukkal.

A kereskedő honlapjának tanulsága szerint tulajdonképpen egy aszú és egy fordítás-technológiával készült tétel házasítása. Az aszúszemeket először erjedő furmint-alapborban áztatták ki, majd préselték, ezután a megmaradt asszútésztát kierjedt muskotállyal töltötték fel.Az újabb kíméletes préselés után a frissesség megőrzése érdekében az egész tétel acéltartályban erjedt és érlelődött.

Íme:

Gyakorlatilag nulla tapasztalatom van új-zélandi borokkal. Az hírlik fehérben elsősorban sauvignon-blanc-ban, vörösben pedig pinot-noir-ban erősek.

Az Ata Rangi az Északi sziget legdélibb régiójának, Martinborough-nak egyik meghatározó jelentőségű pincészete. Pinot noir témában már olvashattunk róla az alkoholistán egy posztot, octopus kollégát igen meggyőzte a kóstolt bor.

Lássuk milyen a sauvignon blanc-juk: