A Borrajongó

Tokaji borkörök II. - A Kikelet-pince Szegeden

2010. december 12. 08:28 - drbarta

Ha már jó Pardi Norbert belekezdett és egy római számmal nyitva is hagyta a Tokaji borkörök címet, venném a bátorságot, hogy folytatnám. :)

A Kikelet-pince nagy kedvencünk Tokajból, (illetve pontosabban Tarcalról). Örömmel vettük tudomásul, hogy itt Szegeden tartanak egy szépnek ígérkező kóstolót.
A borok mostantól meg is lesznek vásárolhatóak városunkban, mégpedig itt. Nagyszerű hiánypótlás ez az általános szegedi kínálatnak, akárcsak a Tokaj Nobilis szortimentjének megjelenése ugyanitt.
Vissza a sorra, talán már mindegyik borhoz volt szerencsém, mégis mindig öröm ezek újrakóstolása.
Következzenek a jegyzetek:

Hárslevelű 2008
Citromos, virágos, szikár bort igérő illat. Szájban is ezt hozza, feszes, intenzív savgerince uralja a képet, nincs megfelelően ellensúlyozó aromamélység, vagy kerekség-érzet. Felépítésében ez végett emlékeztetett a nemrég kóstolt ausztrál rieslingekre. Jelenleg 4-5 pontnál nagyobb élményt nem nyújtott, de bizonyára hosszú ideje van még fejlődni palackban.
Furmint 2008
Nagyobb komplexitást nyújtó illat, pici mézesség, friss citrusok, körte, leheletnyit trópusiba hajló bolondítás, fehér virágok. Szájban hasonló felépítésű bor az előzőhöz, karcsú, de izmos, viszont az egyadta acélos savgerinc mellett nincsennek elegendően kerekítőtényezők. Aromatikája még ha nem is meghatározó mélységű a bor felépítésében, izgalmas és egyedi. Picit chenin blanc-ra emlékeztet. (citrusok, trópusi díszítéssel, acélosan lendületes köntösben) Egyelőre 5 pont, még neki is van jócskán ideje palackban fejlődni.
Furmint 2009 Farkas
Sokkal kedvesebb, vastagabban gyümölcsös illat. Szájban teltebb, harapnivalóan gyümölcsös kortyot kapunk. Körte, citrusok, gyógynövények. Kereksége nem fordul lágyságba, tartása nem fordul szikárságba. A test, az aromák mélysége, a sav, cukor és alkohol nagyon remek arányokkal viszonyulnak egymáshoz. Hiába kevésbé komplex az előző bornál, nagyszerű egyensúlya végett mégis sokkal szerethetőbb, harmónikusabb. 6 pont
Hárslevelű 2009 Lónyai
Illata ismét levesz a lábamról. Hízelgő, mély, ugyanakkor nagyon friss, és elegáns. Szájban az előző bortól cizelláltabb és játékosabb kortyot kapunk. Feszesebb savvilága mellett aromatikában is mélyebb és összetettebb, így az egyensúly és harmónia itt is biztosított. Nagyon lédús, főleg fehérhúsú grapefruit, gyógynövények. Sajátos,  hogy buja kedvessége nem lesz annyira direkt, mert a hangulata ugyanakkor hűvös karakterű. Profi felépítésű, áttetsző és nagyon kifejező gyümölcsösségű bor.  Erős 7 pont.
Late Harvest 2007
50 % furmint, 30% hárslevelű, 20% zéta. Most is megcsodálhattam remek arányait, visszafogott, egyáltalán nem ragacsos édessége mellett, könnyednek hat, savai finomak, pici zsibbadásokat okozva élénkek, szóval igen kultúráltak. Nem kiemelkedően mély, vagy komplex, inkább csiszolt részletei és kiváló egyensúlya gyönyörködtetnek. Szintén érdekes, hogy egyébként szinte friss hatású kajszis, töppedt szőlős aromatikájához valószínűleg a zéta ad hozzá egy kis trópusi-egzotikus többletet. Szűk 7 pont.
Szamorodni 2007 Lónyai
Sokkal mélyebb illat. Töppedt szőlőaroma, virágok, méz, gesztenye, botritisz. Szájban olajos, krémes konzisztenciájú korty. Kiváló savai végett ő se lesz nehézkes. Sima felszíne, valamint jól érezhető sűrűsége bársonyos tapintatot eredményeznek.  Az illatban megismert kajszis-gombás-gesztenyés-diós-keleti fűszeres aromatika megtölti tartalmommal a nagy szerkezetet. Gazdag, kényeztető bor. 7 és 8 pont között.
Aszú 5 putt. 2004
Megragadó, komplex és kifinomult illat. Kajszi, viaszosság, finom gombásság, édesköményes fűszeresség. Szájban is gyönyörű. A szamorodninál magasabb és feszesebb szerkezetű, de hasonlóképp hibátlanra csiszolódottak a savak. Az illatban megismert aromatika a szerkezethez idomulva sziporkázik. Precizitás, cizelláltság és harmónia magasiskolája. Eddig is mindig tetszett, most teljesen csúcsformában van. Akár a 9 pont sem tűnik túlzásnak.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr582510237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása