Az idei második külföldi egyvelegben helyet kapott több fehérbor Lombardiából, osztrák és német fehérek, sok spanyol vörös. A blogon ritkábban szereplő országok közül Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok és Horvátország is feltűnik 1-1 tétel erejéig.
Itt az idei második magyar boros egyveleg, néhány pezsgő, rosé és édes bor, sok-sok fehér és - szokás szerint - kevesebb vörös fért bele ebbe a válogatásba.
A Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló második részében négy hazai pincészet borai kerülnek a fókuszba. A Hernyák Birtok képviseletében Hernyák Tomi a DiVino standjánál mutatta be új Rosé Brut pezsgőjét és a "sima" Brut is kóstolható volt. A Holdvölgy régi motoros a Gourmet Fesztiválon, mindig széles szortimenttel jönnek és mindig hoznak magukkal valamilyen újdonságot, meglepetést is. A Veszprémi Érseki Pincészet - ha jól tudom - elsőbálozó volt a fesztiválon, náluk szinte a teljes aktuális választék kóstolható volt. A Bock Pince ugyan olyan hatalmas portfólióval rendelkezik, hogy azt lehetetlen lett volna egészében bemutatni, de náluk is komoly merítés állt rendelkezésre.
A Gourmet Fesztivál legalább annyira - ha nem inkább - társasági, mint szakmai esemény és az is tény, hogy az árakat nem az átlagember pénztárcájára szabták. A közönség egyértelműen a tehetősebb rétegből kerül ki, ha valaki itt jól akarja érezni magát és alaposan kihasználni a rendezvény által kínált ételek és italok bőségét, akkor mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. Kora délután még általában szép idő mellett sincs nagy tömeg (a Gourmet Fesztiválhoz évek óta hozzátartozik, hogy legalább egyik nap elveri az eső), napnyugta tájékán a létszám és a hangulat is emelkedik.
Nem feltétlenül terveztem, de pénteken egy hirtelen ötlettől vezérelve kilátogattam a fesztiválra, leginkább azzal a céllal, hogy borokat kóstoljak. Végül a vártnál jobban sikerült az akció, olyannyira, hogy az élménybeszámoló terjedelmi okok miatt két részes lesz.
A Bortársaság standjánál rengeteg tételt lehetett szemlézni, itt biztosan mindenki talált valami kedvére való bort, ezt az esti látogatottság is tükrözte. Pár órára én is lecövekeltem náluk, és pici kóstolóadagok formájában sok-sok borral megismerkedtem közelebbről, hazai pályáról és külföldről vegyesen válogattam.
Megint sikerült egy régóta húzódó kóstoló lebonyolításának kálváriájára pontot tenni. Mielőtt beköszönt az igazi hőség, még egy utolsó nagyobb volumenű vörösboros sort kibontottunk: Marlborough-i pinot noir-okat kóstoltunk a 2018-as évjáratból. Marlborough-ban ez nem volt egy könnyű évjárat, a meleg nyarat egy esővel tarkított szüreti időszak követte, a hozam a szokásosnál valamivel kisebb lett. Jól ismert pincészetek pinot-it kóstoltuk, a nagyobb meglepetések elmaradtak, de ezzel együtt is érdekes kóstoló volt.
Ismét sauvignon blanc a "Tegnap ittam" rovatban, most rögtön kettő is: a Bujdosó Pincészet újító szellemű, Our Sea Sauvignon Blanc-jának első két évjáratát kóstoltam. A Bujdosó család régóta foglalkozik a fajtával, az egyik kedvencük. Ifj. Bujdosó Ferenc Észak-Olaszországban és Új-Zélandon is gyarapította tudását, az ott ellesett a szőlőtermesztési és borkészítési fortélyokat igyekszik a családi birtokon kamatoztatni, egyre több újító ötlettel járul hozzá a családi pincészet sikereihez. Az ő nevéhez fűződik az Our Sea Sauvignon Blanc is, amely megjelentésében és technológiájában (valamint árában) is eltér az eddigi Bujdosó Sauvignon Blanc-októl.
Az első kísérleti tétel a 2021-es évjáratból készült el, a Csomó Sauvignon Blanc egy része kapott hordós érlelést és az így megszületett Our Sea felülmúlta a várakozásokat, szép szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2022-ben már tudatosabban készült el a második évjárat, bátrabban adagolták a hordót is, ez a bor színén és aromatikájában is észrevehető, de nem vált kárára. A bort egyedi formájú üvegbe töltötték és feltűnő címkét is kapott, így küllemében is teljesen egyedi színfolt a pincészet szortimentjében.
A tavaszi Tokaj Magic kóstolóra különösen izgalmas témát választott ki Ripka Gergő: az Oremus Mandolás öt évjáratát néztük végig, méghozzá úgy, hogy a normál 0,75 literes palackokat magnumokkal vetettük össze. Mindig érdekes egymás mellett kóstolni a két különböző méretű palackot, egy vertikális sorban különösen. Nincs még egy borászat Tokajban, ahol akkora hagyománya van a magnum palackos kiadásnak, mint az Oremus, a Mandolás ráadásul szépen is érik, erről már többször meggyőződhettünk. Külön öröm, hogy a 2017 óta a pincénél dolgozó ifj. Bacsó András borász is velünk tartott a kóstolón, így a szakmai háttérről is első kézből hallhattunk információkat.
Horvátországban utoljára még gyerekként jártam és bár azóta évtizedek teltek el, az Isztrián eltöltött egy hétről ugyan távoli, de kellemes emlékfoszlányokat őrzök. Régóta terveztem már a visszatérést a horvát tengerpartra, idén májusban le is csaptam egy kedvező árú Bécs-Dubrovnik repülőjegyre, és nettó két napot töltöttem el a gyönyörű dalmát kikötővárosban.
Az óváros már a főszezon előtt - májusban, hétköznap - is nagyjából megtelt turistákkal (és Trónok harca rajongókat kalauzoló csoportokkal), főleg a késő délelőtti órákban. Kora délutántól már javult a helyzet, este pedig inkább az éttermek és bárok teraszait töltötték meg az emberek. Az óváros kis utcáiban természetesen borbárokat is találunk, ahol akár tematikus kóstolósorok segítségével is lehet ismerkedni a helyi borokkal.
Vacsora előtt, közben és után igyekeztem én kicsit gyarapítani szerény ismereteimet és tapasztalataimat a horvát borok és szőlőfajták terén, leginkább dél-dalmát tételekkel a fókuszban. Egyelőre egyik helyi fajtának sem lettem feltétlen rajongója, főleg a vártnál sokszor magasabb árak tükrében, de persze akadtak izgalmas és kellemes borok is a helyi kínálatból kapott szűk keresztmetszetben.
(Dubrovnik óvárosa)
Nem titok, hogy a Tokaji borvidéken nem csak a hat engedélyezett szőlőfajtából készülnek borok, hanem más - főleg francia eredetű nemzetközi - fajtával is foglalkozik néhány borászat, természetesen ezek nem tokaji, hanem zempléni borként kerülnek forgalomba. A chardonnay, a sauvignon blanc, a pinot noir talán az a három fajta, amelyeknek boraival leginkább találkozhatunk, de például kékfrankosból, syrah-ból, rajnai rizlingből és régi magyar fajtákból is palackozott már le tételeket egy-két kísérletező kedvű borászat.
A kérdést időnként felteszik a tokaji borászoknak - legutóbb a Mészáros Gabriella által szervezett pasaréti kóstolón is felmerült -, hogy van-e helye a hat engedélyezett fajtán kívül másnak a borvidéken. A megengedőbbek szerint van helye a kísérletezésnek, persze nem a legmagasabb Tokaj eredetmegjelölésű kategóriában. A szigorúbbak szerint bőven elég a hat fajta, egyrészt a hagyományok, másrészt a tisztább termékpaletta miatt.
Nem vagyok tokaji borász, de fogyasztóként biztosan az előbbi táborba tartozom, szerintem kifejezetten izgalmas bort tudnak produkálni a "tájidegen" fajták a Tokaji borvidéken.
A Sauska Tokaj élen jár a borvidéken a nemzetközi fajták felhasználásában, sauvignon blanc-ból, chardonnay-ból és pinot noir-ból is palackoznak fajtaborokat. A legutóbbi külföldi utam során a sauvignon blanc aktuális évjáratából is vittem magammal a barátoknak, és ki is nyitottuk a bort.
Mészáros Gabriella szervezésében idén szépen sorban több borvidék képviselői is Budapestre érkeznek, hogy a Pasaréti Közösségi Házban személyesen mutassák be boraikat az érdeklődőknek. Mátra után április végén a Tokaji borvidék került a fókuszba. Az izgalmasnak ígérkező kóstolóra mintegy két tucat tokaji borász jött el személyesen és a tematika szerint magnum palackos tételeket is hoztak magukkal.
A klímaváltozásnak, az új, ellenálló hibrid szőlőfajták megjelenésének és a szőlészeti technikák fejlődésének köszönhetően az utóbbi évtizedekben olyan európai országok is feliratkoztak a bortermelők listájára, amelyekről korábban ezt senki nem gondolta volna. Az Egyesült Királyságban, Dániában és Svédországban is egyre több bor készül és egyes tételek már nemzetközi elismerésekben is részesülnek.
Dániában többször jártam már, de dán bort még sosem kóstoltam, egészen idáig. Európa egyik legészakibb fekvésű bortermelő országában négy fő régióban foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel: Jutland, Funen, Zealand and Bornholm (Jutland félszigete és a Dániát alkotó sok közül három nagyobb sziget).
Az általam kóstolt első dán bor az 1975-ben, Németországban létrehozott solaris fajtából készült, a borászat székhelye pedig Lolland szigetén található. Az Østergaard Vinmageri pincészet szőlőből és más gyümölcsökből is készít borokat, a szőlőből készült borok elsősorban fehérek és rosék, néha szárított szőlőből készült vörös is gazdagítja a portfóliót. Az egyéb gyümölcsökből főleg édes desszertborokat zárnak palackba.
Folytatom a Radovin portfólió bemutatóról szóló megemlékezést, a Vietti, Dorli Muhr, Greywacke borok után most amolyan egyveleg következik. Sok-sok külföldi és magyar bor is kóstolható volt a rendezvényen, és több magyar borász személyesen mutatta be borait. Szemezgettem ebből is, abból is, a külföldi tételekből kaptam sok hasznos ajánlást, kisebb részben pedig a saját fejem után mentem. Magyar borokból Tokaj most kivételesen kimaradt, cserébe próbáltam több más borvidékről is összecsipegetni érdekesnek ígérkező tételeket.
Sauvignon blanc fronton nem csak Ausztria Südsteiermark régiója erős, hanem a határ túloldalán, Stajerska Slovenija borvidékén is kiváló borokat zárnak palackba a fajtából, ráadásul az árak is barátságosabbak. A mai két bor is Szlovén Stájerországból érkezett, a 7-10 eurós ársávban mozognak és ezzel együtt, de ettől függetlenül is mindkettő kiváló vételnek bizonyult.
Mallorcai borokról volt már több külön kis egyveleg az utóbbi években, idén is folytatom a sorozatot egy rövidebb bejegyezéssel.
Különösebb előzetes koncepció nélkül úgy alakult, hogy két fehér, két rosé és két vörös tétel szerepel a mai posztban, a hat tétel összesen négy borászattól jött össze és elsősorban helyi szőlőfajtákból készültek a borok.
Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.
Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.
Észak-Olaszország tóvidéke nem csupán lélegzetelállító hegycsúcsokkal, festői szépségű tavakkal és elbűvölő tóparti kisvárosokkal várja a látogatókat, hanem bizony több borvidékkel is, még ha ezek nagy része nem kelhet versenyre Toszkánával vagy Piemonttal.
Valpolicella és Lugana már kapott kiemelt posztot a Borrajongó történetében, most a Garda-tó környékének egy másik eredetvédelmi körzetével ismerkedtünk, rszabi három palackot a tó környékén tavaszi kiruccanás során az Azienda Agricola Gordo-nál kóstolt borokat és a hazahozott készletből három palackot az egyik közös kóstolásra is felajánlott.
Újabb bortrió következik hazai pályáról: balatonboglári rajnai rizlingek, a Dél-Balaton meghatározó, nagyobb borászataitól, közülük kettő ráadásul kifejezetten megfizethető árkategóriát képvisel. A magyar rajnai rizlingeknél szinte kivétel nélkül az első kritikai észrevétel, hogy nem hasonlít az etalonnak minősülő német, leginkább mosel-i riesling-ekhez. Valószínűleg kár is a magyarokat a német, vagy akár osztrák, elzászi, stb. testvérekhez hasonlítani, bár akad már egy-két tehetséges epigon hazánkban is.
A Balaton déli partja adottságait - klímáját, talajviszonyait, stb. - tekintve végképp más, mint Mosel, Rheingau, vagy akár Wachau, de úgy tűnik, hogy a rajnai rizling itt is jól érzi magát és a borászok is előszeretettel dolgoznak vele. Külföldi vagy más hazai kontextus most nem volt, de a három rajnai rizling stílusában így is akadtak bőven különbségek.
Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.
Josep Grau borászatának története annyira mesébe illő, hogy már-már hihetetlen. Josep Grau barcelonai bankárból lett borász, a sztori szerint eleinte csak saját fogyasztásra készített bort, és egyedül a helyi étterem kapott pár kartonnal, hogy kéznél legyen, amikor ott ebédel a családdal. A véletlen azonban úgy hozta, hogy egy svéd sommelier is megkóstolt egy pohárral az egyik borból, amikor az étteremben járt, innen pedig nem volt megállás, Josep Grau-t gyorsan felkapták és Montsant egyik meghatározó borásza lett.
Josep Grau 2003-ban vásárolta meg az első ültetvényeit Montsant-ban, itt folyamatosan bővült a birtok, majd 2016-ban további 6 hektár szőlőt vett Priorat-ban. Elsősorban a helyi fajtákra koncentrál: garnacha, cariñena, garnacha blanca, bár a két borvidéken jól működő jövevény, a syrah is helyet kap egyes házasításokban. A szőlők organikus művelés alatt állnak, a borok betonkádakban erjednek saját élesztővel, majd többnyire 2000-2500 literes Stockinger hordókban érlelődnek, kevés kénnel kerülnek palackba.
Magyarországon 2021-tól kaphatóak a borai, az első fecskét három másik követte, mindegyik Montsant-ból. A vörösborokat külön-külön már kóstoltam, de most a fehér tétellel kiegészítve szélesebb képet kaphattam a portfólióról.
Nem kellett csalódnom, a fehérborban van izgalom és egyediség, a már korábbról is ismert vörös tételek pedig tökéletesen egyesítik a mediterrán melegséget és intenzitást a burgundiára emlékeztető letisztultsággal és eleganciával. Nekem a Vespres lett a személyes kedvencem, ami a La Florens-nél kedvezőbb árazás miatt külön jó hír.
A tavasz egyik legfontosabb budapesti boros eseménye a 2012 óta a New York Palota épületében megrendezésre kerülő Badacsony New Yorkban kóstoló. A borvidék apraja-nagyja felvonul egy szombat délutánra-estére a fővárosba és bemutatják aktuális boraikat vagy esetleg 1-2 különleges tételt, néhány turisztikai kiállítóval kiegészülve. 2024-ben is mintegy 40 kiállítóval lehetett találkozni, a legtöbb borászat 4-5 tételt hozott magával, széles választékból lehetett meríteni.
A borászok idén Bárdos Saroltát (Tokaj Nobilis) választották a Borászok Borászának. Szeretettel gratulálunk!
A Borászok Barátja díjat Ambrus Lajos és Wojciech Bonkowski (MW) kapta, akiknek szintén gratulálunk!
(Fotó: Bárdos Sarolta facebook)
Tar Ferinek köszönhetően komoly borsorral indult a húsvéti hosszú hétvége, a tematikát komoly fehérborok szolgáltatták szerte a világból. Feri a finewines.hu kínálatát kiegészítette még néhány magyar tétellel és végül egy vörösbort is csempészett a sorba. Szűk körben ültünk össze a borklub egyik tagjánál (ezúton is köszi! :)), volt idő és hely bőven, hogy átadjuk magunkat a válogatott borok élvezetének.
Európán kívülről ezúttal nem szerepelt egy tétel sem a sorban, de így is nagyon szép ívet írtunk le, egészen Portugáliáig. Tizenkét bort kóstoltunk (ha a borhűtőből bónuszként előkerülő már bontott tételeket nem számoljuk, azok majd egyvelegben kapnak helyet), buborékok nyitották és zárták a remek sort.
A zöldveltelini, azaz grüner veltliner Ausztria egyik zászlóshajó szőlőfajtája, de a földrajzi közelség miatt természetesen nálunk is előfordul itt-ott. Leginkább a Balaton környéki borvidékek, Kunság, Sopron, Mátra, Etyek-Buda, Mór köthető valamennyire a fajtához, bár egyik esetében sem beszélhetünk kiemelt fajtáról. Nem is aratott a fajta olyan zajos sikert sem a fogyasztók, sem a szakbarbárok körében, mint a sógoroknál, feleslegesnek is tűnik az összevetés, de én azért néha "saját jogon" is megkóstolok néhány itthoni darabot, merthogy szeretem a fajtát. A múlt héten két balatoni veltelinit pakoltam egymás mellé, a balatonszőlősi testvérpár Béla és Banditól, valamint a Csobáncon dolgozó Villa Tolnay-tól.
Amikor a 2023-as Gizella Cuvée-t először megkóstoltam, bárgyú mosollyal az arcomon csak arra tudtam gondolni, hogy nagyon kevés hasonlóan finom bort ihattam életemben. Szilágyi László, a Gizella Pince borásza eddig is az éllovasok között volt a jól iható, elegáns és tartalmas tokaji borok megfogalmazásában. Ennek fontos letéteményese lett a szimplán Gizella névre keresztelt bor, amelynek 2019-ben jelent meg az első évjárata és most egy év kihagyás után itt a 2023-as. A cél kezdettől fogva egy üde savú, alacsony alkoholtartalmú, friss, gyümölcsös bor volt, ennek érdekében fontos lépések a hordó elhagyása, a sav- és a cukortartalom egyensúlyának megtalálása, a furmint fenolos érzetének kiküszöbölése, a két fő tokaji fajta előnyeinek egyesítése. A 2023-as évjárattal az eddig is remekül működő recept egy kicsit változott, sokkal nagyobb szerepet kapott a hárslevelű a házasításban, és ennek köszönhetően még szintet is lépett a bor.
Meghoztam az első külföldi egyveleget is az idei évből, sok osztrák fehérborral, spanyol, olasz és francia vörösekkel, valamint egy kis újvilági kiegészítéssel, fehér és vörös fronton egyaránt.
