Már hallattom előzetesen hírét, hogy ez a bor igen nagyot szól. Árgus szemmel figyeltem mikor jelenik végre meg, és amint ez megtörtént rögtön lecsaptam egy palackra.
Már hallattom előzetesen hírét, hogy ez a bor igen nagyot szól. Árgus szemmel figyeltem mikor jelenik végre meg, és amint ez megtörtént rögtön lecsaptam egy palackra.
A most következő bor nem feltétlen illik ebbe a sorozatba. Bár hazai értelemben a négy éves borok már leggyakrabban igen érettnek tekinthetőek, ez a bor legfrissebb kóstolás alapján viszont még nem sokat mozdult meg.
A pezsgőzés következő állomasaként a más sokszor körülrajongott Loire-menti birtok, az Huet aktuálisan piacon levő évjaratos pezsgőjéhez volt szerencsém.
Domaine Huet: Vouvray Petillant Brut 2005
A most következő bor nem került kereskedelmi forgalomba. Azon érdekes "kísérlet" révén született, miszerint Kaló Imre zöldveltelini alapanyagot adakozott különböző borászok (ha jól emlékszem Demeter Zoltán, Takács Lajos, Bott Frigyes) részére, amelyből aztán ki-ki a saját belátása szerint készített bort.
Természetesen az lenne igazán érdekes, ha az összes változat együttesen lenne megkóstolható, erre sajnos nincs lehetőségem, de örültem neki, hogy a napokban legalább az egyikhez lehetett szerencsém, esetünkben a Demeter Zoltán-féle verzióhoz.
Három évvel ezelőtt Vesztergombi József 2006-os kadarkája meghatározónak mondható élmény volt a "karrieremben". Abban az időben még javarészt csak alsó-közép árfekvésű villányi kabernékből állt a borfogyasztásom és éreztem, hogy kezdek a stílusba kicsit belefásulni.
Egy szekszárdi kirándulás alkalmából mindenféle előismeret nélkül elkeveredtünk Vesztergombi József hajlékába, és egy remek hangulatú néhány óra után be kellett látnom, hogy a kóstolt borok közül számomra abszolút a 06-os kadar bizonyult a legszebbnek. (hozzá kell tenni, akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hogy a "komolyabb" vöröseiből a nem túl acélos 04-eseket kóstoltuk)
A bor tehát igencsak tetszett, olyannyira, hogy a kirándulás után hamarosan elkezdődő szegedi borfeszten feltett szándékom volt további szép kadarkákat keresni. Így is történt, de mivel azt az élményt egyik próbálkozásnál se kaptam meg újra, a szándékolt "stílusváltást" a fehérborok irányába folytattam. (és arra több üdvözülést találtam :)
A 2006-os kadarkát az eset után bő egy évvel kóstoltam újra. Nem éreztem már annyira meghatározónak, de még mindig kifejezetten tetszett. (úgy 6 pont erejéig)
Örömmel vettem hát tudomásul, hogy a Szegeden nemrégiben megnyílt Filoxéra bortékában kaphatóak a szekszárdi mester borai, köztük az újabb kiadású kadarka is.
Ez utóbbira természetesen rá kellett, hogy nézzek:
Pontosan egy évvel ezelőtt élesedett ezen blog első bejegyzése. Hirtelen ötlet volt, aznap reggel felébredve még magam sem tudtam, hogy azon a napon "bloggerré" fogok válni. :) Egyszercsak jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha az aktuálisan megtartott kóstolónk jegyzetét nem az indexes fórumra, vagy épp másvalaki blogjára másolnám fel komment képében, így félszegen kattintottam a blog.hu-ra (ne kérdezzék miért oda, talán mert kommentelőként, már ismerősebb felszínnek tűnt) új blogot indítani, tartva attól, hogy alapjaiban hiányos számítástechnikai ismereteimmel egyáltalán erre képes leszek-e. :)
Fogalmam sem volt mi sül ki az egészből. Nem volt elképzelés, nem volt különösebb cél. Annyi tervem volt, hogy a kóstolási jegyzetek mostantól ide kerüljenek egy helyre, a lehető legegyszerűbb formában, minél kevesebb bevezetéssel. Azt is tudtam, hogy a kóstolt borok leírásán túl itt semmi mással nem szeretnék foglalkozni, olyan témákkal pedig, melyek alapjaiban nem a fogyasztó hatáskörébe tartoznak pláne nem.
Tudni kell, hogy a blogon megjelent posztokat legalább annyira magamnak írom, mint másoknak, számomra így a legfontosabb cél a "lefedettség" megőrzése, azaz az általam kóstolt borok, úgy általában jelen legyenek, visszakereshetőek legyenek. Azt lehet mondani, hogy a kóstolásaim 80-90%-a, tehát erős zöme itt megjelenik, erről az "adatbázisról" pedig nem szeretnék lemondani annak érdekében sem, hogy formailag, stilisztikailag igényesebben elkészített cikkeket lehessen itt olvasni. Hozzá kell mondjuk tenni, hogy ezek az egyszerűbb, gyorsan összedobható formájú, sajnos olykor nyelvtani hibákkal is tűzdelt írások, a tartalmi oldal felől megközelítve, részletes kóstolási jegyzetekkel szolgálnak akár harminc-boros sorokról is, sőt, akár 180 bor kóstolásával járó fesztiválról is átlagon fölüli alapossággal jelentkezem.
Nem sokkal az indulás után a blog értékes erősítést kapott Pardi Norbi személyében. Ő velem ellentétben rengeteg kóstolásának csak töredékét írja meg, a heti egy posztot azért igyekszik tartani. A relatíve kevesebb írás mellett a közös kóstolások, hosszas beszélgetések, négykezes jegyzetek révén azt lehet mondani, hogy kölcsönösen sokat tanultunk a másiktól. Borokat mutattunk egymásnak, beszéltünk róluk, más szempontokból írtuk le értékeiket, hiányosságaikat. Végül elmondható, hogy leírásaink és kóstolási módszereink is sokat idomultak egymáshoz.
Mivel ez az egész blogolás hobbi, semmiféle érdek nem fűződik kattintások gyűjtéséhez. Reklámok nincsennek a felületen, indexes címlapra semmiképp nem szeretnénk kikerülni, közösségi oldalakon sem folyik olvasók verbuválása. Ez mellett viszont azt reméljük, hogy aki betéved ide, az az általunk kóstolt borokról szeretne olvasni, és úgy is tűnik ez működik, a trollok ezeddig sikeresen elkerülték az oldalt. :) Ez persze jóval kevesebb látogatót jelent, mint amennyi lehetne, meg amennyi esetleg másoknak van, de nem panaszkodunk. A blog kezdete óta folyamatosan növekedett olvasóink száma, jelenleg ez egy kellemes forgalmú hétköznap 80-90 főt jelent, hétvégeken ez a szám persze lényegesen alacsonyabb, de "érdekesebb" posztok esetén nemritkán 100 fölé is kerülhet. Az egy év alatt 198 poszt jelent meg, ebből 159-et magam írtam, ami átlagosan heti hármat jelent. Család, gyermek, munka mellett színtiszta hobbiként szerintem ez tisztességes aktivitás.
Szóval itt tartunk ma, nekünk boldog évfordulót, az olvasóknak pedig további kellemes olvasást és kóstolgatást kívánunk!
...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)
Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.
Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.
Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.
Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.
Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.
Következzen tehát a nem mindennapi sor:
Megfigyeltem magamon, ha olyan kóstolón vagyok túl, melyek több kompenzációs hozzáállást igényeltek, mint tényleges szórakoztatást, akkor belátható időn belül meg kell magam jutalmazni valamiféle bombabiztos örömforrással, ami manapság jó eséllyel lehet édes moseli riesling.
A most következő rieslingek nem egy kóstolón kerültek egymás mellé, hanem az elmúlt kb. egy hónapban fogyasztottam őket olyankor, amikor feltétlen fel kellett magam dobni valamivel.
Az persze szinte szánalmas, hogy amikor színtiszta hedonizmnusra vágyom, akkor is képtelen vagyok megállni jegyzetelés nélkül. :)
Nálam az ünnep mindenképp aszúfogyasztást is jelent. Ezúttal is így történt, önmagam felköszöntésére :)) a minap kettőt is kidugóztam.
Nézzük, hogy tetszettek:
Múlt pénteken Piemont-témájú kóstolón volt szerencsém részt venni.
A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?
Csite Norbert jól ismert figura a boros világban. Elsősorban, mint kemény, szókimondó kritikus vált ismertté, az utóbbi években viszont belekóstolt a másik oldal szerepébe is. Nem várt lehetősége adódott ugyanis egy piciny területhez hozzájutni az erdőbényei Határi dűlőben, lényegében ugyanabban az öreg ültetvényben, ahonnan Homonna Attila híres, dűlőazonos furmintja is származik.
Nézzük, hogy sikerült a debütálása:
Csite: Tokaji Furmint (Határi, Toplec) 2009
Még soha nem kóstoltam egy borkóstoló keretein belül 2-3 juhfarknál többet, ami nem meglepő annak fényében, hogy ez a fajta nem elterjedt hazánkban (és természetesen máshol sem, tudtommal). A Somlóról azonban kóstoltam néhány magas minőségű, kitűnő bort belőle az elmúlt években, és ez megérlelte a gondolatot, hogy összerakjak egy borsort juhfarkból szűrt borokból. A következő sort vettük górcső alá:
Következő állomásként két Laposa-olaszrizling következik. Fehérboros pályafutásom kezdetén az első meghatározó pince volt számomra. Sajnos ezen időszakból nem állnak rendelkezésre jegyzetek, így most csak a friss jegyzeteket tudom leadni.
Íme:
Az elmúlt hónapban különböző alkalmakkor felnyílt néhány édes tokaji. A most következő jegyzetek tehát nem egy bizonyos kóstolót írnak le, csak összgyűjtése tematikailag valamelyest összeillő borok leírásainak. A nagy részük már szerepelt is itt korábban, ezek tehát "up to date" kóstolások.
Íme:
Ismét elém került mostanában néhány tradicionális eljárással készült pezsgő, ezúttal egy cava, és egy champagne. Mind a kettőt a Corában vettem, az utóbbi esetén külön érdekesség, hogy egy akció keretén belül kevesebb, mint harmadannyiért lehetett hozzájutni, mint a hivatalos forgalmazónál, az IFDT-nél.
Továbbra is hangsúlyozom, hogy mivel egyjegyű számmal leírható az eddig kóstolt champagne-ok száma a lajstromomban, így a pontokat is ennek megfelelően kéretik kezelni. Az értékeléseknél ugyanazon szempontokat tudtam csak figyelembe venni, mint amelyeket bármelyik más bor esetén.
A jegyzetek:
Egy hosszabb egri fehérsor végén került kibontásra ez a bor, és mivel az egyik legszebb általam kóstolt olaszrizlingnek gondolom, mindenképpen írok róla. Gál Lajossal még sosem találkoztam személyesen, de enélkül is valószínűsíthető, hogy nagyon szereti az olaszrizlinget és Egerben a fajta specialistája. Általában több variáns is készül belőle egy-egy évjáratból és a maga nemében mindegyik nagyon szerethető. A Kántor Tag dűlőválogatás a piramis csúcsán helyezkedik el. Közepes citromszínű. Komótos mozgású, ránézésre is testes bor. Közepesen intenzív illata kifejezetten gazdag: mezei virágok, száraz széna, lédús őszibarack és trópusi gyümölcsök (papaja, ananász). Ezen felül érzékelhető egy visszafogott, elegáns ásványos jegy. Kóstolva egy testes, öblös bort kapunk, sok aromával és mély zamatokkal, kiváló hordóhasználattal. A minerális karakter felerősödik, a virágok és gyümölcsök inkább csak díszítőelemekként vannak jelen. Közepes mennyiségű, éppen elegendőnek bizonyuló, csiszolt savval rendelkezik. Hosszú, elegáns lecsengés. Remek bor. Erős 7 pont.
Lelkesen kutatván az eleganciát a "nagy vörösekben", ismét elém került egy tétel az Észak-Rhone vidékről.
Errefele a vörösek között szinte egyeduralkodó a syrah-fajta, a leghíresebb appellációkban, Cóte-Rotie-ban és Hermitage-ban, rendkívül hosszú életű, elegáns és igen drága borok születnek.
St.Joseph a vidék talán legnagyobb kiterjedésű appellációja, számtalan kevésbé jelentős tétellel, ugyanakkor megbízható termelőktől, jobb területekről itt lehet igazán jó ár-érték arányra bukkanni.
A most következő tétel kapható Magyarországon is, a 75cl Borkereskedésben.
Íme:
A most soron következő somlói bort még Albert Gazda (1.0) ajánlása nyomán próbáltam ki, és nagyon tetszett. Az ominózus cikk után nem rémlik, hogy bárhol olvastam volna róla. Ezt soha nem is értettem, hiszen simán beszerezhető volt kereskedelemből, és stílusában nagyon beleillett az akkor talán legintezívebb virágzását élő „újhullámos, koncentrált somlóiak” körébe.
Múlt heti hárslevelű fajtakóstolónk kivonata következik. Az árnyaltabb összehasonlítás érdekében kritérium volt, hogy valamennyi tétel 2009-es legyen, ezen felül meg persze igyekeztünk az elérhető legszebbek közül meríteni, természetesen a teljesség igénye nélkül.
A kóstolás vakon történt.
Csutorás Ferenc fiatal egri borász borait mintegy hat éve ismerem. Talán nem tartoznak a legcizelláltabb magyar borok közé, viszont fontosak számomra, mert nagyon jól fogyaszthatóak, jól társíthatók ételekhez, és mint az elmúlt évek mutatták, időtállóak is. Úgyhogy jelentős mennyiségben iszogattam is belőlük, és őrzök számos palackot az utóbbi hét évjáratból. A 68-as kékfrankosból (ekkor telepítette a borász nagypapája a Kerekszilvás dűlőbe a szőlőt) az első önálló bort a 2004-es évből kóstoltam, azóta pedig igyekszem minden egyes évjáratot megízlelni. A 2008-as nemrégen került piacra és a hétvégén meg is kóstoltam. Sötét bíborszínű. Hűvösnek ható illata közepesen intenzív, meggyes, vörösáfonyás aromákkal és kellemes szegfűszeges-fahéjas fűszerekkel. A korty kifejezetten dinamikus, élénk, emelkedett savtartalommal és közepes mennyiségű érett bársonyos tanninnal. Aromatikáját tekintve, a meggyes-ibolyás-fűszeres vonalon mozog. Zamatos bor, kifejezetten egri karakterrel. Fiatal még, a tapasztalatok alapján szépen fog érni, jelenleg erős 5 pontot kap. Szegeden, a Dugonics téren rövidesen megnyitó Filoxéra Bortékában lehet majd hozzájutni (szerintem 2000 forint körüli áron).
Mindig is szerettem borokat párossával vizsgálni. Sok szempont alapján lehet párokat állítani, célszerű úgy, hogy minél több tekintetben hasonlítsanak egymáshoz. Lehet vizsgálni különböző termőhelyek adta jellegzetes vonásokat, különböző technológiák adta stílusokat, különböző termelőkhöz, régiókhoz, országokhoz társítható komplex különbségeket. Legideálisabb, ha egyedül az árnyalni kívánt tulajdonságban térnek el a vizsgálandó borok.
Egyik gyakori rendezőelv párosok, sorok felállításánál, hogy hazánk borait próbáljuk elhelyezni a világ borai között, most is valami ilyesmi van a háttérben. Ilyen estekben a közös fajta alapvető közös nevező szokott lenni, most ettől eltekintettem. Oka, hogy bizonyos fajták esetén gyakran nehézségbe ütközik a hazai összehasonlítása a külföldivel, mert rendre annyira másak a stílusok, hogy árnyalás szóba se jöhet. Így tehát most az volt a rendező elv, hogy furmintokat vessek össze külhoni rieslingekkel, de a különböző fajták ellenére a párosok hasonló stílust, hasonló beltartalmi értékeket, hasonló árkategóriákat és azonos évjáratokat képviseljenek.
Nemrégiben volt szerencsém két syrah-borhoz. Egy magyar és egy francia. Nem egyszerre fogyasztottam őket, a jegyzetek is egymástól függetlenek, csak a fajta-azonosság végett kerültek egy posztba.
Íme:
Erről a pincéről még nemigen hallottam. Kedvelt szegedi beszerzési helyemen ajánlották a bort jószívvel a figyelmembe, ha szeretnék valami nagyon gyümölcsös, ropogós, könnyen csúszó tételt.