A sauvignon blanc-körből természetesen nem maradhatott ki Franciaország sem, így most az Óvilág két talán leghíresebb sauvignon blanc-termőhelye következik a sorban, Sancerre és Pouilly-Fumé a Loire-völgyben, Pascal Jolivet tolmácsolásában, két-két évjáratból.

Otthoni készletrendezgetés közben bukkantam rá egy kartonra nemrégiben, amely 2016-os Gizella borokat rejtett. 2016 érdekes évjárat volt Tokajban, a szüreti időszakot nagy esőzés vágta ketté. Aki korábban szüretelt, penge savú, feszes, karcsúbb borokat zárhatott palackba, de időbe telhetett, mire ezek a savak kicsit lekerekedtek a palackban. Mások kivártak, és a csapadékhullám elvonulását követően szedték le a szőlőt, ezek a borok lágyabbak, kerekebbek, de lazább szerkezetűek lettek. Szilágyi László az első táborhoz tartozott, ő is szikár, élénk savú száraz borokat készített ebből az évből, jogosan merülhetett fel, hogy igényelték ezek a borok a palackos érlelést.
Igazság szerint nem volt előre kitervelve, hogy 2021-ig őrizgetek egy dűlős sort, de ha már így alakult, Táncoló Medve társaságában megnéztük, hogy állnak a palackban szüret után 5 évvel Szilágyi László dűlős furmintjai és hárslevelűi.

Nem vagyok egy Beaujolais Nouveau hagyományőrző, azaz nem szoktam sorban állni az aktuális naptári év novemberének harmadik csütörtökén, hogy kezembe kaphassam a régen várt francia újboromat, annak ellenére, hogy alapvetően semmi bajom nincs a műfajjal. A magyar újbor mezőnyt sem szokásom tervszerűen szondázni, megvan az a két jól bevált kedvenc, amik szinte minden évben eljutnak hozzám, a többiek inkább csak alkalom- és véletlenszerűen kerülnek a poharamba. Az utóbbi 2-3 évben szerintem nem is ittam Beaujolais Nouveau-t, idén viszont valahogy kedvet kaptam hozzá, így amikor egy komolyabb pinot noir sor elé kellett vendégváró és szájkalibráló bort keresni, nem kellett sokáig gondolkozni a választáson.

Ismét hoztam három bort három híres osztrák pincészettől, a szokásosnak mondható két fehér-egy vörös felállásban. Három nagyon különböző, de remek bor nyílt ki ehhez a poszthoz.

Wachau legnagyobb borászata, egy ruszti családi borműhely, és a Fertő-tó vidékének egyik legjelentősebb kékfrankos-termelője kerül ma porondra. Véletlen egybeesés, de a három főszereplőből kettőnél jártam már kóstolni személyesen is (1, 2).

Idén októberben sem maradtunk nemzetközi borversenyen aratott magyar siker nélkül, ezúttal a szokásosnál nagyobb volt a meglepetés, hiszen egy 4-5 eurós reduktív balatoni sauvignon blanc aratta le a babérokat. A francia Les Mondial Des Vins Blanc versenyen a sauvignon blanc kategóriát a balatonfőkajári Feind Pincészet 2020-as (dunántúli) Sauvignon Blanc bora nyerte. A fajta őshazájában ez mindenképpen meghökkentő eredménynek tűnhet, bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az érmes borok listáját átböngészve a sauvignon blanc-ok között a Feinden kívül mindössze egy késői szüretelésű moldovai bort, egy cseh, egy szlovák és egy német tételt találtam. A más kategóriákban éremmel díjazott francia borok is leginkább Alsace-ból érkeztek, így a fentiek alapján meg merem kockáztatni, hogy az ítészek nem dúskáltak a komolyabb Loire-menti, új-zélandi, dél-tiroli, vagy stájerországi sauvignon blanc-okban (a borversenyt Strasbourg-ban rendezték). Ezzel együtt bíztam benne, hogy a bor nem okoz majd csalódást, ráadásul az ára miatt nagy kockázatot sem vállaltam, amikor hazavittem egy palackot a sarki Aldiból.

Megszokhattuk már, hogy manapság mindennek van világnapja, köztük számos szőlőfajtának is. Hazai kezdeményezések is voltak ezen a téren, így lett világnapja az aszúnak, a furmintnak, mostantól pedig a kadarkának is, november 20-án, éppen holnap. Globális szintű kadarka locsolásra nem számíthatunk, hiszen Magyarországon alig 273 hektáron terem kadarka és az elmúlt évtizedek tendenciáit sem lehet kedvezőnek mondani, hiszen ez a terület 2008-ban még 600 ha volt. A nemzetközi érdeklődés ezzel szemben állítólag növekszik a fajta iránt, de aligha tévedek, ha azt írom, hogy az itthon palackba kerülő kadarka mennyiség túlnyomó része az országhatáron belül is fogy el.
Kilenc pincészet kezdeményezésének köszönhetően jött létre a Kadarka Nap és a hozzá kapcsolódó honlap. A résztvevők kétharmada a Szekszárdi borvidéken tevékenykedik - Eszterbauer Borászat, Heimann és Fiai, Lajvér Borbirtok, Németh János Pincészet, Sebestyén Pince, Tüske Pince -, hozzájuk csatlakozott Egerből a Hagymási Pincészet és a Tóth Ferenc Pincészet, valamint a Hajós-Bajai borvidékről a Koch Borászat.
A kampánynak célja egyrészt a fajta népszerűsítése a borkedvelők körében, másrészt egy online, kétnyelvű tudástár létrehozása, amely a jövőben is friss információkkal szolgálhat majd. A Kadarka Nap keretében az alapító pincészeteknél és több borbárban, kereskedésben is lesznek akciók, kóstolók, ezekről a honlapon célszerű tájékozódni. Jövő évtől a kezdeményezés mögött álló pincészetek és szakemberek tematikus rendezvényt is szeretnének szentelni a fajtának.
A héten én is kadarkáztam egy kicsit, a nappali nyugalmában bontottam három alapító borászattól egy-egy 2020-as szekszárdi kadarkát (a negyediknek berendelt Eszterbauer sajnos késett), ezeket kóstolgattam két napon át, és az a helyzet, hogy jól szórakoztam.

Októberben írtunk a somlói Tornai Pincészet négy boráról, amelyek több magyar és nemzetközi borversenyről tértek haza szép eredményekkel. A másik nagy somlói pincéről, a Kreinbacher Birtokról a sajtóban többnyire a pezsgőik, és az azok által elért eredmények okán lehet olvasni, de idén 2017-es csendes boraikkal (Furmint Selection, illetve Hárslevelű Selection) is elhoztak két érmet a Decanter World Wine Awards-ról. Gondoltam, ez ideális apropó arra, hogy megbontsam a két érmes bort az otthoni készletből, kiegészítve az évjárat-azonos Öreg Tőkék Borával.

Idén nyáron érkezett a hír, hogy az itthon a radar alatt futó Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja a luxemburgi Concours Mondial de Bruxelles borversenyen a vörösborok kategóriában a legmagasabb pontszámot kapta és ezzel elnyerte a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat. A hazai kommunikáció az eredményt már úgy tálalta, hogy a Cassiopeia Merlot 2015 egyenesen a világ legjobb vörösbora lett, ami azért egyetlen borverseny eredménye alapján mindenképpen túlzás, de kétségtelenül vonzza a szemet és a kattintást. Azóta napvilágot látott néhány interjú a borászat tulajdonosával, valamint kóstolási jegyzetek a borról, amelyet meg is lehet rendelni a borászat honlapjáról, 20.000 forint/palack áron.
A Jammertal Borbirtok külön standdal jelent meg a 2021-es Vince Gálán, és az egyik mesterkurzuson a díjnyertes bor is szerepet kapott, két korábbi évjárattal együtt, így közelebbről is megismerkedhettem a pincészettel és a merlot-kkal.

Számtalan magyarázattal tudnék előállni azzal kapcsolatban, hogy miért kerültek el a Somlói Apátsági Pince borai az elmúlt években. Egyrészt szignifikánsan kevesebb somlói bort fogyasztok, másrészt egy néhány évvel ezelőtt tartott, és végül írásos beszámoló nélkül hagyott, kevés igazán szerethető tételt felvonultató portfóliókóstoló után látványos szándékcsökkenést vettem észre magamon a pince borainak vásárlásával kapcsolatban. Pedig a traminijük évről-évre az egyik kedvencem volt, és igyekezett magabiztos és stílusazonos minőséget produkálni.

A fentiek mentén igyekeztem kockázatminimalizálni, és egy régi klasszikus új évjáratával felvenni a fonalat SAP-fronton. Csalódásmentes, de nem különösebben kiugró élményben volt részem.

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

A Vince Magazin évről évre díjazza a hazai borkultúra legjobbjait, idén először azonban a közönség is szavazhatott a kedvenceire, több kategóriában. A díjazható borok listáját a hazai gasztronómiai és italkultúra szakértői és támogatói állították össze. A díjátadóra és a sétáló kóstolót is magában foglaló két napos gálára november első hétvégéjén került sor a Marriott Hotel dísztermében. A rendezvényen természetesen a különféle díjkategóriák döntőseit és díjazottjait is meg lehetett kóstolni, de további kiállítók is megjelentek, valamint mesterkurzusok keretében a Bock, a Jammertal Borbirtok és a Patricius Borház különleges boraival is meg lehetett ismerkedni.

Két külön posztban írok a gálán kóstolt fehér- illetve vörösborokról, valamint érkezik majd egy rövid beszámoló a Jammertal Borbirtok mesterkurzusáról is. A fehérboros kategóriák versenyzőivel nyitom meg a sort, kategóriánként beosztva a tételeket. Nem kóstoltam meg minden bort (az Irsai Olivér, sauvignon blanc, sárgamuskotály, egyéb buborékos sor kimaradt, ahogy a legjobb borcímkés stand borai is), de a mezőny nagy részét azért igen. Rövidke jegyzetek, gyors benyomás alapján generált pontszámok következnek.

Gyurasits Emőke és Hofmann Tibor kis családi pincészete, az Itt és Most Pince egyike azoknak az ígéretes, kis családi pincészeteknek, amelyek az utóbbi években jelentek meg sorra a Mátrában, és érdemes rájuk odafigyelni. 4 hektárnyi területtel rendelkezik Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján környékén, több dűlőben, a szőlőművelésben a természetesség, a pincemunkák során a minimális beavatkozás a kulcsszavak. A 2017-es volt az első évjárat, akkor még csak kékfrankos és olaszrizling készült, 2018-ban ez kiegészült egy zöldveltelinivel. Azóta bővült a kínálat, és ahogy termőre fordulnak az újabb telepítések - csókaszőlő, tihanyi kék, laska, hajnos kék, kadarka és még több kékfrankos - a jövőben további izgalmak is várhatók.

Hofmann Tibor még szeptember végén hozott egy karton bort, amely lefedi az éppen aktuális választékot, három fehérbort, egy sillert és két kékfrankost tartalmazott a csomag. A kékfrankos páros egy hordókísérletnek is felfogható: az egyik tétel - az Ideje Van Kékfrankos - rövidebb ideig francia hordóban, a másik hosszabb ideig magyar tölgyfa hordókban érlelődött. Mindenféle egyéb elfoglaltság, majd a nátha miatt október végéig kellett halogatnom a kóstolót, de csak sikerült a végére járni a palackok tartalmának

Az Etyeki Kúria szortimentjében külön borcsaládot alkotó Mérész Sándor Projekt sorozat borairól már többször volt szó a blog hasábjain (legutóbb a komplett sorról itt). Ezek a borok engednek teret a kísérletezésnek a Kúria jól bevált tételei mellett, Mérész Sándor a projekt keretében akár egy érdekesebb szőlőfajtát önálló tételként zár palackba, vagy valamilyen, a konvencionálistól eltérő borkészítési metódussal visz a csavart a borba, és akár ezek kombinációja is előfordulhat. A burgenlandi Trausdorf (Darázsfalu) szélén, az Eisenstadt (Kismarton) felé vezető út mellett található Weingut Esterházy az Etyeki Kúria testvérborászata, ennek keretében természetesen igen jó két pincészet közötti munkakapcsolat és rendszeres a tapasztalatcsere. Így aztán aligha meglepő, hogy a Weingut Esterházy is készít kísérleti tételeket az Esterházy Projekt borcsalád fedőneve alatt. Az osztrák pincészet bátrabban vágott bele a kísérletezésbe, mint etyeki testvére, határozottabban érvényesül a natúrboros irányvonal is, de másféle inspiráció is tetten érhető egyes tételekben. Egy 2015-ös évjáratú pezsgő alapbor a legkorábban szüretelt tétel, ami Projekt-borként végezte, de a számokkal jelölt borcsaládban az 1-es egyébként egy öreg tőkés pinot blanc-ból készült bor volt. A 2020-as évjárattal bezárólag eddig 14 Projekt-bor került palackba, én a friss 2020-as tételekből kaptam hármat az Etyeki Kúria közvetítésével.

A Soproni  borvidék távolról sem csak Sopron városáról szól, hiszen olyan izgalmas körzetek is a borvidékhez tartoznak, mint Vaskeresztes, vagy Kőszeg, utóbbi ráadásul az egyik legszebb és leghangulatosabb magyar kisváros hírében áll. Kőszegen sajnos még nem jártam, amit legfőbb ideje lenne már pótolni, de kőszegi borokkal már találkoztam, még ha nem is sokkal. A mai poszt apropója éppen egy újonnan színre lépő kőszegi borászat, az Unger Bormanufaktúra egyik kékfrankosa.