Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

Újabb Tokaj Magic kóstolón jártam, ahol ismét parádés borsor állt össze, ezúttal csupa 2006-os aszúborból. A 2006-os évjárat száraz és édes borok terén egyaránt nagyot villantott Tokaj-Hegyalján. A szárnyait bontogató száraz tokajiak közül referencia szintű borok készültek és számos fiatalabb pince is ekkor lépett a rivaldafénybe, azonban kivételes aszúk is készültek ebből évből. Ami magát az évjáratot illeti, 2006 egyébként nem indult könnyen: a hosszú tél után a tavasz kicsit megkésve indult. A változékony nyarat kiegyenlítetten meleg ősz követte, és ez tette igazán széppé az évjárat borait.
Ripka Gergő már régóta elhatározta, hogy a Táncoló Medve blog 10. születésnapját 2006-os aszúkkal fogja megünnepelni, az évforduló megvolt (ezúton is gratulálok), Gergő pedig erre az áprilisi kóstolóra össze is gyűjtötte a kedvenc 2006-os aszúit. Szerencsénkre a borok szép állapotban voltak, a TCA sem tréfált meg minket, így áldozhattunk egyet a hedonizmus oltárán, hat szép aszúval, Pancsovay Zita (Borganika) ételeivel kísérve.
  

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

Dübörög a Furmint Február, a hagyományos Vajdahunyad-vári nagy kóstoló múlt héten került megrendezésre - összefoglaló hamarosan -, és sorban következnek a budapesti és vidéki események. A múlt hétvégén egy baráti összejövetel alkalmából én is a nappaliba varázsoltam egy furmint-sort, mégpedig Szepsyék "alap" furmintjának 5 évjáratából.

Szepsy István sokszor hangsúlyozta, hogy a birtokfurmint náluk nem egy belépő szintű bor, egyszerűen más célt szolgál: az egyes dűlők egyedisége helyett a furmint fajtakarakterét hivatott bemutatni. Ennek megfelelően a bor több - jellemzően mádi és tállyai - dűlő termésének házasítása. Fiatalabb szőlők, nagyobb fürtű tőkék és a dűlők alsó, agyagosabb talajú részéről szüretelt termés is belekerül, így talán kevésbé koncentrált és könnyebben fogyasztható bor a végeredmény, cserébe a birtokborban a dűlős furmintok sav- és ízkaraktere összeadódik.
A stílus nem maradt változatlan az évek során, ebben természetesen az évjáratoknak is szerepe volt: szüreti időpont, hordóhasználat, almasavbontás, maradékcukor, palackzárási mód, mind-mind 1-1 apró részlet a kirakósban, aminek a végeredménye 1-1 palack tartalmában jelenik meg.

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

A száraz tokaji borok érlelhetősége örök slágertéma és kérdőjel a honi borszakértők, borászok és borrajongók körében. A komolyabb tokaji édes borok, szamorodnik, aszúk érlelhetősége lényegesen kevesebb vitát vált ki, ha kivált egyáltalán, és a mai poszt szereplői is fényesen igazolják, hogy miért is van ez így.
Őrizgettem már egy ideje néhány 2008-as édes tokaji bort a gyűjteményemben, és bár nem volt kifejezett cél az, hogy kerek 10 évvel a 2008-as szüret után nyíljanak ki ezek a palackok, mégis így lett. A 2008-as év késői szüretek, szamorodnik és aszúk frontján is számtalan remek bort adott, és az itt kóstolt tételek is tovább öregbítették az évjárat hírnevét.

Itt a november, itt a már hagyományossá vált Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál. Szerencsére elég sok pincészet bora elérhető a kereskedés kínálatában, így szokás szerint két részletben került sor a frissen polcra kerülő száraz borok bemutatkozására, a borászok prezentálásában. Sajnos - a tavalyi év után megint - idén is úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltság miatt csak az első kóstolóra tudtam elmenni, így csak az ott kínált borokról tudok beszámolni. A telt házas kóstolón a hangulat szokás szerint remek volt, csupa ismerős arccal mind a borászok, mind a közönség soraiban.
 

Tokaji száraz bor-fronton közel 20 év alatt rengeteg fellángolásnak, stílusváltásnak, fordulatnak és vitának lehettünk szemtanúi. A türelmetlenek szerint 20 év hosszú idő, a türelmesebbek szerint nem. Egy biztos, a tokaji száraz furmint (és hárslevelű) borstílusa sok változáson ment keresztül, szüreti időpont, almasavbontás, hordóhasználat, maradékcukor, test és alkoholtartalom szempontjából. Egységes stílusról jó eséllyel még ma sem beszélhetünk, de abban megegyezhetünk, hogy a borok általánosságban elmozdultak a könnyedebb, elegánsabb, gyümölcsösebb stílus irányába. A lendületes savakat már szinte mindenki egy kevés maradékcukorral próbálja megszelídíteni, a hordó karaktere egyre kevésbé nyomja rá a bélyegét a bor ízére és textúrájára (egyesek teljesen ki is iktatták a képletből), a borászok törekednek az alacsonyabb alkoholtartalom elérésére. 

Az utóbbi években a tokaji borászok egyértelműen a furmintot kiáltották ki zászlóshajónak, míg a termőterület mérete okán egyébként is másodhegedűs hárslevelű még hátrébb szorult. A furmintot (még ha nem is feltétlenül Tokajjal egyenlőségjelet téve) különféle programokkal, médiakampányokkal is zászlajukra tűzték, lásd Furmint Éve, FurmintUSA, furmintkiválóságok, stb. A fajta elsőbbségét a borászok igyekeztek különféle érvekkel is alátámasztani, amelyek közül a legtöbbel sosem értettem egyet.
Számos világhírű borvidék (Bordeaux, Burgundia, Rhone, Toscana, Rioja, Wachau, Marlborough... sorolhatnám napestig) kommunikációja egyáltalán nem a fajtáról szól, akár, mert alapvetően házasításban (is) gondolkoznak vagy pedig már annyira összeforrt a fajta a borvidékkel, hogy előbbit jóformán felesleges emlegetni, mindenki tudja, miről van szó. Arról nem is beszélve, hogy mi történne, ha hirtelen elkezdenének külföldön is nagy területen furmintot telepíteni és neadjisten hangos nemzetközi sikereket elérni, pláne a magyaroknál olcsóbb palackáron forgalmazott borokkal?
Arról, hogy a furmint adottságai jobbak, mint a hárslevelűnek, nem vagyok feltétlenül meggyőződve, kivéve ha a furmint neutrálisabb karakterét előnynek állítjuk be. A két fajta számos (hasonló) jellegzetessége ugyanúgy lehet áldás, mint átok, úgy mint az élénk savak, a jó cukorgyűjtő képesség, vagy a rothadékonyság, ezért a szüreti időpont megválasztása ezért kulcskérdés. A hosszú eltarthatóságról egyik fajta sem tudott jobban meggyőzni, mint a másik: sok értékesnek tartott furmintot és hárslevelűt láttam már 3 éves korában teljesen megöregedni, de ellenpélda is akad bőven, vannak tokaji szárazak, amelyek 10 évesen is remek formában vannak.
A kedvencem: a furmint nevét könnyebb kimondani, mint a hárslevelűét. OK, de pl. a riesling nevét is könnyebb kiejteni, mint azt, hogy grüner veltliner, mégis látjuk, hogy hol tartanak az osztrák "grüve"-k.
Abban, hogy az egyes dűlők adottságainak, az ezekről származó borok karakterének összehasonlítása érdekében érdemes egy fajtát használni, már több ráció van, bár az ültetvények korából, a különböző klónokból és alanyokból fakadó eltéréseket ez sem küszöbölné ki.
Ami egyértelműen a furmint mellett és a hárslevelű ellen szólhat, az a termőterületek nagysága, ezt nem kell magyarázni. Ugyanakkor a száraz tokaji akár tükrözhetné is a borvidék két fő fajtájának területi arányát, miközben egyesíti előnyeiket, és ezzel el is érkeztünk a kóstoló és a poszt apropójához.

Az idei első hegyaljai túra a délelőtti Carpinus-kóstoló és dűlőbejárás után Mádon folytatódott. Az első alkalommal 2014-ben megrendezett Jó éjszakát Mád! gyorsan népszerű lett és lassan már hagyománnyá válik a településen. Nyitott pincék, koncertek, pincelátogatások, éjszakai dűlőtúrák,  kóstolók, gasztró kiállítók, vendégborászok... mindenki találhat magának való programot. Idén a hűvös és esős idő valószínűleg sok látogatót elriasztott, így a vártnál talán kevesebben érkeztek Mádra az év leghosszabb napján és legrövidebb éjszakáján.
A rendelkezésre álló időt így is sikerült kimaxolni kis csapatunknak, sok helyen jártunk, sok bort kóstoltunk, sok régi ismerőssel találkoztunk. Cserébe ezek megint nem életem legrészletesebb és legérzékletesebb jegyzetei és legátgondoltabb pontszámai, így tessék kezelni.

Rég írtam már posztot. Pedig vannak jópofa kóstolóink, meg egyébként is még iszok rendesen, szóval volna épp miről. Csak már nincs kedvem jegyzetelni, háttérinfókat kutatni, agyalni, hogyan gyúrjam mindezt rendes írássá. Most mégis megpróbálkozok újra. Mert időnként azért csak jól esne beszámolni, hogy mit ittam és milyen volt azt inni amit. De tényleg csak úgy lazán, mintha telefonba mesélném el valamelyik cimborának, aki nem tudott ott lenni.

Szóval. Legutóbb muskotályokat kóstoltunk. Soha nem volt még ilyen korábban, hogy ez a fajta kapott volna egy önálló estet, valójában most se kifejezetten egyetlen fajta, ugyanis sokfelől sokféle muskotályt kóstoltunk. Terv szerint a friss, könnyű, száraz reduktívaktól haladtunk az érettebb, vastagabb, komolyabb édesek felé.

Íme, itt az újabb magyar egyveleg is, jó széles merítéssel, szokás szerint változó részletességű jegyzetekkel. A mixben szerepelnek többek között az Artizan borkereskedés portfólió-bemutatóján megkóstolt borok, a Junibor Organic kóstolón szereplő tételek, és a megszokottnál több édes bor, köztük egy csokor 2012-es édes szamorodnival.

Nem készültem óriási borozás(ok)ra húsvétkor, aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy otthon is, barátoknál is többnyire komolyabb beltartalmat rejtő palackok kísérték le a négy naposra nyújtózkodó hétvégét, és mivel néhányuk jó eséllyel az év végi toplistán is helyet követel magának, inkább kapnak egy külön bejegyzést.

(A képet innen vettem kölcsön)

Az év hátralévő részét már az ünnepi palackoknak fenntartva, december közepére is jön a menetrendszerű egyveleg. Otthon, vendégségben, étteremben, buliban, (bor)fesztiválokon kóstolt borok itthon, ennek megfelelően hosszabb-rövidebb, részletesebb vagy nyúlfarknyi, kóstolás közben vagy emlékezetből papírra vetett jegyzetek. 

A zárójeles szám szokás szerint a kóstolás hónapját jelzi, miheztartás végett.

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

Újabb magyar egyveleg, nagyjából június elejétől szeptember első napjaival bezárólag kóstolt borokkal. Több kisebb-nagyobb borvidék is fel-feltűnik benne legalább egy-egy bor erejéig, bubistól az édesig.

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Ha lúd, akkor legyen kövér, gondoltam, amikor a gazdagon prezentált előzmények után (itt és itt és itt) úgy döntöttem még egy sornyi érett tokajit borítok az olvasó nyakába. Ahogy haladunk az évben, egyre nehezebb a puttonyokkal stafírungolt édesborok dolga. Mielőtt azonban az idő rárekkenne, egy többesztendős gyűjtögetés ezidáig tiltott gyümölcsét bocsájtottuk közélvezetre. És ahogy előre tudni lehetett, a módfeletti tanulságok csalódásmentesen kerülhettek levonásra. Mert, hogy édesben-tokajiban tényleg jók vagyunk, ezen vitázni értelmetlen, aki pedig ilyet tenne, forduljon bátran doktorhoz! Ha nem is sokan – és régen még kevesebben! –, de néhány tíz termelő magabiztosan tud olyat, amit külföldről sok esetben alulról néznek (és felülről áraznak!). És míg sok mindenben mi itt a Kárpát-Medencében – valljuk meg – hamisan húzzuk, Tokaj édesben csak úgy ilyen. És ami könnyen ilyen, annak dolga nem kérdéses.

A folytatásban az 1999-es évjárat aszúit mustráltuk. Az 1999-es év klasszikus, nagy évjárat, talán a legjobb a kilencvenes években. A viszonylag forró nyárra korai érés és száraz ősz következett. A lassan alakuló botritisz gyorsan száradó bogyókkal jelentkezett. A cukor nem volt extrém magas és a savak is szépen megmaradtak. Jó szerkezetű, tiszta és harmonikus borok kerültek a palackokba. Hogy szabadon kölcsönözzem a rákövetkező napon meglátogatott Demeter Zoltán szavait: a kiváló évjárat elsőként találkozott az újhullámos termelők végre megfelelő tapasztalatával és tudásával, hogy komoly és érlelhető aszúkat készítsenek.

Március elején Köpcös invitálásának köszönhetően egy öreg tokaji édeseket felvonultató kóstolón vettem részt. A fő téma az 1999-es évjárat aszúinak fejlődése, de Köpcös nem lenne Köpcös, ha ezt nem vezeti fel valami kiadóssal. Ennek hála először 1997 és 2002 közötti – zömmel – kései szüretes borokat kóstoltunk. Tévedés ne essék, senki sem szánta ezeket közel két évtizedes érlelésre, ugyanakkor jó tapasztalat megnézni, mit tudnak mégis ezek a korábban szedett, kevesebb aszúszemet tartalmazó, gyorsabban piacra hozott tételek. A kóstolónak a Kikelet Pince biztosított kiváló helyszínt, a vendégek között pedig számos ismert tokaji borászt üdvözölhettünk. Az első részben tehát a kései szüretek.

Arra jutottam, hogy talán érdemesebb az egyveleg posztokat a féléves adagokhoz képest kicsit sűríteni, egyrészt több aktualitása lehet egyes boroknak, másrészt jól jön a tömbösítés olyan esetekben, amikor sok kóstoló élményeit nincs időm/energiám külön posztba önteni.
2017 eleje ilyen minden szempontból alkalmas volt egy gyors magyar egyveleg "kihozatalára", rengeteg olyan eseményen voltam, amiről idő hiányában nem született külön írás, jobb híján most így pótolom a lemaradást.

A random módon kóstolt borok mellett itt egy teljes Kikelet retrospektív 2011-es és 2012-es száraz borokkal, egy DemiJohn kóstoló kínálatának a fele (Bencze, Fekete, Sanzon Tokaj, Gallay, Sándor Zsolt Pincészete, sajnos csak ennyire jutott időm), egy Junibor kóstoló (Árvay, DemeterVin, Gere, Hernyák, Pendits, Pfneiszl, Somlói Vándor, Weninger) és egy ETAP "4 borász" est termése (2HA, Benedek, Centurio, Kreinbacher). Vigyázat, maraton!

Mindjárt a nyakunkon a február, de úgy is mondhatnám, hogy mindjárt a nyakunkon a Furmint Február, az ország legnagyobb egy szőlőfajtára koncentráló rendezvénysorozata. A központi eseményre a szokásos helyszínen, a Vajdahunyadvárban kerül sor február 2-án, eddig közel 100 kiállító részvételével. Az idei évtől azonban már február első napja is fontos dátum lesz a furmintrajongóknak, - több más szőlőfajtának szentelt világnap mintájára - megszületett ugyanis a Nemzetközi Furmint Nap - International Furmint Day, röviden furmintday, amelynek honlapja már több nyelven is elérhető. (A kezdeményezéssel kapcsolatban a napokban a mandiner és a Borsmenta is készített interjút Kézdy Dániellel.)

A Furmint Február főszervezője, Kézdy Dániel idén is készült egy zárt körű sajtókóstolóval, ahol több évjárat furmintjaival hangolódhattunk a februári furmintmaratonra. A kóstolónak ismét az Almásy Vendéglő adott otthont, ők szolgáltatták a borokat kísérő falatokat is. Az esemény fő attrakciójaként egy palack Szepsy 100 is felbontásra került, előtte kereken 10 furmintot kóstoltunk, majd a végén egy késői szüretelésű borral zártuk a sort. A borrajongót rszabival képviseltük, jöjjön hát az ilyen esetekben megszokott négykezes.

Amíg kipihenjük az ünnepi evés-ivás fáradalmait, jön a szokásos évzáró egyveleg, az első félév magyar borai után itt 2016 második hat hónapjának összefoglalója a magyar borokat illetően, a terjedelem okán két részletben.
Fehérben természetesen erős Tokaj-túltengés van, már csak azért is, mert a 2011-es és 2012-es palackjaimnak igyekszem a végére járni. A Balaton kicsit alulreprezentált, ennek legfőbb oka, hogy ősszel kiírtam magamból sok balatoni borélményemet.
A kóstolási körülményektől függően a jegyzetek között vannak nyúlfarknyiak és valamivel terjedelmesebbek, a pontok között visszakézből odavetettek és jobban átgondoltak. Így bevezetően ennyi elég is, következnek a borok.

A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja elmaradhatatlan tételeivel felépített sor a sauternes-i legenda, a Château d'Yquem 2001-es évjáratát prezentálta az érdeklődők számára. Persze senki sem sejthette előre, hogy a várt orgazmus helyett hirtelen megindul majd alattunk a vörös szőnyeg, hogy aztán a lépcső alján egy óriásit kapjunk az arcunkba. De ne szaladjunk ennyire előre!

Néhány Tokaj-kedvelő ismerőssel régóta tervezgetünk már egy nagy 2009-es száraz tokajis kóstolót, mert többen is őrizget(t)ünk néhány palackot ebből az évjáratból, a megfelelő alkalomra várva. Ahogy az ilyen esetekben gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek, így a 2009-es palackjaim csak vártak, vártak. Hétvégére nagyobb társaságot hívtam vendégségbe, pont kapóra jött a dolog és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje ránézni ezekre a 7 éves borokra, majd ha már lúd, legyen kövér alapon, hozzájuk csaptam a jóval kisebb 2010-es tokaji kollekciót is.