Év végére itt az utolsó magyar egyveleg, szokás szerint sok a borok között a száraz tokaji, de ez már csak így marad. :)
Magyar egyveleg 2018/2
Íme, itt az újabb magyar egyveleg is, jó széles merítéssel, szokás szerint változó részletességű jegyzetekkel. A mixben szerepelnek többek között az Artizan borkereskedés portfólió-bemutatóján megkóstolt borok, a Junibor Organic kóstolón szereplő tételek, és a megszokottnál több édes bor, köztük egy csokor 2012-es édes szamorodnival.
Kékfrankos MOST! - gyorsszemle a sétáló kóstolón
A Winelovers csapata 2014 után másodjára is megszervezte a Kékfrankos MOST! rendezvénysorozatot, amelynek keretében áprilisban számos, a fajtához kapcsolódó programot szerveztek a kezdeményezéshez csatlakozó pincészetek, borbárok, borboltok. A kékfrankos itthoni kiemelt szerepe még viszonylag újkeletű történet, pedig azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kékfrankos Magyarország nem csupán legelterjedtebb, de legfontosabb kék szőlő fajtája. Vagy legalábbis a legfontosabb lehetne/kellene lennie, de a Bordeaux-i fajtáknak és a pinot noir-nak valószínűleg hazánkban is nagyobb presztízse van. A kékfrankos amellett, hogy mennyiségileg az élen jár, az ország környezeti adottságainak is valószínűleg jobban megfelel, mint a rosszabb években rendesen be sem érő cabernet sauvignon, vagy az itthon a legtöbb borvidéken valódi arcát kevésbé találó pinot noir. (Egy elcsípett beszélgetésből úgy hallottam, hogy a Tőkések mesterkurzuson hangzott el valami olyasmi, hogy a Kárpát-medencében a kékfrankos inkább képes egy burgundi stílusra emlékeztető bort adni, mint a pinot noir... aligha húzható ez rá általánosságban az összes magyar kékfrankosra, de azért van benne valami.)
Kékfrankost az országban a legnagyobb területen a Soproni Borvidéken termesztenek, de kiemelt jelentőségű fajta Egerben és Szekszárdon is, hiszen mindkét borvidéken a bikavér gerincét képezi. A fajta a rosétól a testes komplex vörösborokig nagyon széles spektrumon képes sokféleképpen megmutatni magát, gyakorlatilag minden borvidéken képes más és más arcot ölteni. Egységes stílusról tehát aligha beszélhetünk, viszont a változatosság gyönyörködtet alapon jó eséllyel mindenki megtalálhatja a kedvenc kékfrankosát. Több év tapasztalata alapján azt mondanám, hogy a színvonal is egyenletesebb, azaz ár-érték arányban - és azt leszámítva is - sokkal nagyobb eséllyel találni jó magyar kékfrankost a polcokon, mint más magyar vörös fajtabort, és a komolyabb csalódás esélye is jóval kisebb. Az elmúlt évek fejleményei alapján úgy tűnik, hogy lassan azért a magyar borászok is egyre jobban elismerik és ennek megfelelően kezelik a fajtát, és a közönség pedig egyre inkább felfedezi magának a kékfrankost. Drukkolok, hogy a lendület ne törjön meg.
Tegnap ittam – Nyolcas és Fia Borház Merlot 2010
A Nyolcas Tamás és fia, Ádám által igazgatott egri kispince feltörekvése egyike a méltatlanul elhallgatott borvidéki eseményeknek napjainkban. Igaz, nincs nagy múlt a projekt mögött, de van minden más, amit manapság annyira közkedvelt fontosnak tartani: kis volumen (bérelt és saját terület együtt nagyjából öt hektár), klasszikus fahordós erjesztés és érlelés kizárólag spontán, minimális kén, és mindezek alapján természetes borok. Az első tételek alig két éve kerültek először piacra, de a szortiment egészen 2009-ig nyúlik vissza. Az biztos, hogy a 2009-es muskotályuk finoman szólva is érdekes volt, valamint ugyanezen év merlot-ját egyik kedves olvasónk egyenesen a tavalyi kedvencei közé válogatta. Mivel ez a bor már kifutott, ezért fiatalabb társát igyekeztem faggatni arról, hogy a muskotály-egyediség vajon egyszeri véletlen volt-e, vagy tényleg jók a borok, csak erről valamiért senki sem tud. Nem a legkockázatmentesebb kísérlet egy északi merlot 2010-ből; ha ez rendben van, akkor ott nagy baj már nem lehet.
