Nemrégiben jelentek meg a piacon a 2015-ös tokajiak. Elméletileg remek évjárat, ráadásul úgy hírlik már korán fogyasztva is megmutatja magát. Nosza, dobjunk is össze egy csokorra való furmintot.

Elsősorban a Bortársaság kínálatából csemegéztem kiegészítve egy  Bott-tétellel, mert hát ugye ők egy ilyen sorból kihagyhatatlanok. :)  Tisztán furmintokat igyekeztem válogatni 4 és 10 ezer Ft. közti kategóriából, elsősorban csupa ismert “nagyágyú” névtől, de a Montium révén lehetőséget kapott egy ezeddig számomra ismeretlen pince is. 

Vakon kóstoltunk (azaz félvakon, mert hogy a sort alkotó borok listáját megosztottam az elején).

A Bortársaság kínálatában évek óta különleges szerepet játszik Tokaj, a választék folyamatosan bővül, és egy ideje az egyes évjáratok ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A 2012-es évjárat óta külön kiadvány készül a cégnél a tokaji borokról, amelyek bemutatására speciális kóstolókat is szerveznek, ahol maguk a borászok töltögetik a vendégeknek az aktuális évjáratból származó boraikat. A 2012-es évjárattal indult tehát a kezdeményezés, a sokak által kiemelkedőnek titulált 2013 folytatta a sort, a 2014-es borokról kiadvány ugyan készült, de a borbemutatók elmaradtak, 2015-ből viszont ismét bőven van mivel büszkélkedni. Idén ráadásul több új pincészet - Budaházy-Fekete Kúria, Kaláka Pince, Montium, TR Művek - is bekerült a választékba, ők is bemutatkozhattak a kóstolókon.

Rendhagyó poszt következik, három különböző alkalom több borának kóstolójegyzetéből. Az összes bor közös pontja a termőhely, konkrétan a Nyulászó-dűlő. A két-három boros kóstolókon a mádi dűlőből származó borokat tettem egymás mellé, egy alkalommal a pincészetek, a másik két alkalommal az évjárat volt eltérő. A három szeánsz közül először egy "Nyulászó-horizontális" keretében három pincészet - BalassaBor, Szent Tamás Pincészet, Szepsy Pince - azonos évjáratból származó borát kóstoltam össze. Másodjára a Szent Tamás Pincészet három évjáratú Nyulászó borából jött össze egy mini-vertikális. Az utolsó alkalommal két Balassa Nyulászó Furmint került terítékre, de ezt azért már mini-vertikálisnak nem nevezném. :)

Itt a fél évet felölelő magyar egyveleg is, azokkal a borokkal, amelyeket az elmúlt 6 hónapban ittam és maradt fenn róluk valamilyen jegyzet, de azután a blogon valamilyen okból nem kerültek említésre. Az a terv, hogy az idén fokozatosan a végére járok a maradék 2011-es, 2012-es évjáratból származó tokaji boraim túlnyomó részének, így Tokaj erősen felülreprezentált ebben a válogatásban (és valószínűleg a következőben is így lesz), de akad itt bor mindenhonnan, a blogon ritkán vagy eddig nem előforduló pincéktől is. 

Sokféle vélemény kering a száraz tokaji (vagy akár somlói) furmint (és a furmint farvízén a hárslevelű) érlelhetőségéről. A borászok általában jól érlelhető fajtának gondolják a furmintot, nem ritkán évtizedes potenciált is emlegetve, ugyanakkor gyakran hozzátéve, hogy a modern kori tokaji száraz furmint eddigi rövid története miatt viszonylag kevés tapasztalat áll még rendelkezésre. Sok tényező szerepet játszik ebben a dologban, a mérleg mindkét serpenyőjét tekintve. Csak hogy a fajta jellemző tulajdonságainál maradjunk, előnyként például a furmint jellemzően jó savait (bár erre azért a meleg évjáratok rá tudnak cáfolni), míg hátrányként az oxidációra hajlamosságát szokás emlegetni.
Szintén érdekes kérdés, mennyire kell, vagy érdemes egy furmintot érlelni, megéri-e a komolyabb élményfaktorban reménykedve évekig tartogatni egy palackot, vagy jobb biztosra menni, és fiatalon meginni. Az évjárattól kezdve a borkészítési technológiáig ez is számos tényező függvénye, így egy univerzális megoldókulcs erre a kérdésre aligha létezik. A legtöbb száraz bor fiatalon került a forgalomba, de egy-két borász kifejezetten szereti néhány évig palackban érlelni a borait, mielőtt azok a eljutnak fogyasztóhoz.
Szigorúan magánvélemény, de egyre inkább úgy gondolom, a száraz furmint/hárslevelű (potenciális) hosszú érlelhetősége nekem most többnyire csak egy beváltatlan bónusz lehetősége. Ha úgy tetszik: ígéret, de nem bizonyosság. A világ nagy fehér borai, a tokaji száraz furmint nemzetközi kontextusában leggyakrabban emlegetett burgundi chardonnay-k, német/osztrák rieslingek, a Loire-völgyben készített chenin blanc-ok mind-mind hosszú életű borok, így ha ezekkel akar versenyezni a furmint, a komoly érlelési potenciál valóban lényeges (főleg úgy, hogy az árak már közelítenek, sőt). Egy legalább 5000 forintos dűlős tokajival kapcsolatban már alapelvárás, hogy ne hulljon szét 2-3 év alatt, de úgy vélem, a nemzetközi piacra szánt száraz tokaji stílusának csiszolgatásában a stabilan évtizedekben mérhető érlelési potenciál egyelőre másodlagos kérdés a jól ihatóság, elegancia, egyensúly mögött. Egy szép érett bornak ugyan nagy lehet a presztízse, de miért is tartogatná a legtöbb fogyasztó a palackjait hosszú évekig, ha 2-3 évesen még telis-tele van friss ízekkel és csilingelő savakkal, a további érlelés pedig már kockázatokat rejt magában.

Érlelés/érlelhetőség kérdésében igazságot tenni nem akarok (persze ha akarnék, sem tudnék), láttam már példát majd' 10 évesen is remek formában, sőt akár ereje teljében lévő furmintra éppen úgy, ahogy 3 évesen oxidált és ellaposodott dűlős „csodára”, úgyhogy inkább csak "hangosan" gondolkodom. Jól ihatóság, elegancia, egyensúly tekintetében már van sok - és egyre több - szép példa Tokajból, 8-10 év után is szépen muzsikáló száraz borokat tekintve viszont egyelőre a kevés tapasztalat alapján is vegyes képet alkothatunk. A tapasztalatok gyűjtése azonban mindig érdekes élmény, úgyhogy ennek fényében össze is gereblyéztünk néhány érettebb száraz tokajit, hogy megnézzük, hol tartanak most.
Táncoló Medve is ott volt a kóstolón, az ő jegyzeteit is olvashatjátok.

A Furmint Február az évek során egy fajtára koncentráló budapesti kóstolóból országos programsorozattá nőtte ki magát, érdekes módon azonban éppen Tokaj-Hegyalján nem volt olyan nagyobb szabású esemény - kisebb kóstolók persze akadtak -, ami ebben a hónapban a borvidék legfontosabb fajtáját állította volna a reflektorfénybe. Eddig. A Mádi Furmint Februárral ugyanis végre a Tokaj-Hegyalja is egy rendkívül színvonalas rendezvénnyel csatlakozott a furmintot ünnepelő kóstolósorozathoz.

Ahogy telnek az évek, egyre gyűlnek a tokaji termelők és egyre több száraz bor tűnik fel a piacon. A növekedési tendencia dicséretes, áramlik a tőke Hegyaljára. Ami 20 éve Villány volt, az most már végérvényesen Tokaj. Ezzel párhuzamban szépen emelkednek az árak és a dűlős boroknál nem épp ritka a tízezerbe hajló palackár. Nem kétséges, a nagy száraz fehéret próbálják meg sokan célkeresztbe vonni. Az árcédula ehhez már biztosan a jó irányba mutat, a story adott, a palackok színes kövekkel kitámasztva csalogatnak. Kérdés persze nem sokkal van kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, de legalább a piac fejlettebb és úgy tűnik átmozogtunk a nagy és a drága vörösekről a krőzus-Tokajira. Hogy megérik-e ezek a pénzüket? Hát erősen véleményes és egyénje válogatja, ki és mit vár – bármit is jelentsen ez a fogalom – a nagy érett fehérbortól. Ezen a téren néztünk most körül a Dagadtos barátunk által összeállított kóstolósorral. Szóval, mire mennek a viseltes tokaji száraz furmintok és hárslevelűk?

A hatodjára megrendezésre kerülő Mindszenthavi Mulatság mostanra már kötelező programmá vált. Míg tavaly néhányan csak ilyentájt kezdtek neki a termés betakarításának, idén néhány pincénél már be is fejeződött a szüret. Az utóbbi két év verőfényes napsütésben fürdő hétvégéi után most kevésbé volt kegyes az időjárás, de ez sem szeghette kedvünket, sok jó borral és étellel telt a szombat.
A napot - a tavalyi évhez hasonlóan - környékbeli termelők áruiból válogatott reggelivel kezdtük. A délelőtt folyamán a Bott Pince, a Hangavári-Hudácskó Pincészet és az Illés Pince boraival lehetett ismerkedni, majd az udvarra beállított smokerben készült kacsamell és hozzá kínált sült zöldséges babsaláta csillapította a vendégek éhségét. Kora délután még meg-megálltunk egy-két pince standjánál, illetve a Borecet Manufaktúránál, majd a hét elején már megénekelt Tokaji Bormívelők Társasága-kóstolóra siettünk.
Nem csak szombaton jutott bor a poharakba... Pénteken a Sárga Borházban elköltött vacsorával és borokkal hangolódtunk a másnapi rendezvényre. A Tokaj Nobilis vendégházában a házigazdák kínálatát szemléztük végig, vasárnap délelőtt pedig a Bott Pince néhány további tételéből kaptunk egy kis ízelítőt. Végül az Első Mádi Borházban egy kellemes vasárnapi ebéddel zártuk a hétvégét.

Mád, Batthyány utca... nos, végre ez a perc is elérkezett... Jártam már Szepsyék portáján jó két évvel ezelőtt, de akkor merőben más körülmények között: a Szent Orbán napja alkalmából megrendezett nyitott pincék keretében, sok-sok más vendéggel együtt. Szepsy Istvánnal találkozni, néha egy kicsit beszélgetni akkor és azóta is volt néhányszor alkalmam, de lent a pincében eddig még sosem voltam. Most viszont egy kis csoport részeként lehetek itt, az pedig egészen más élmény. (Ezúton is köszönet táncoló medvének; tulajdonképpen ő szervezte meg a kóstolót, de sajnos végül nem tudott velünk tartani.)

(Kilátás a Nyulászóról)

Az Olaszrizling Október, a Kékfrankos Most!, a Bordeaux Blend és a Magyar Borok Bálja mögött álló Winelovers új rendezvénnyel bővítette a nagyszabású kóstolók palettáját, a március végén debütáló Tokaj Grand-dal. Azon kívül, hogy természetesen a legnevesebb hegyaljai termelők néhány kivételtől eltekintve kiállítóként megjelentek a rendezvényen, a különtermekben mesterkurzusok színesítették az eseményt. A Corinthia Grand Hotel Royal, mint helyszín, a VinCÉ-n már bizonyított és ismét helyt állt, a szervezés és a lebonyolítás profi volt. A Tokaj Grand különösen nagy gondot fordított arra, hogy a borvidéket és annak meghatározó rendezvényeit is megismertesse a nagyközönséggel, így ezeket - Tokaji Tavasz, Bor, mámor, Bénye, Tokaji Ősz és Mindszenthavi Mulatság - az események főszervezői külön-külön mesterkurzusok keretében mutatták be a vendégeknek.
Mielőtt szétváltak útjaink, akovval a Tokaji Tavasz - Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóján és a Bor, mámor, Bénye beharangozó kóstolóján hangolódtunk rá a tokaji borokra. 

Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

A Borkollégium „Nagy mesterek hordóiból” című kóstolósorozatából természetesen nem maradhatott ki a Szepsy Pincészet. A novemberi kóstoló meghirdetését követően nem sokkal, már nyáron teltházas volt. Az óriási érdeklődésre tekintettel a Borkollégium kóstolóterme helyett az Andante Borpatika adott helyet az eseménynek. Szepsy István sajnos nem tudott eljönni az estre, így Mészáros Gabriella ezúttal egyedül mutatta be a borokat.

Időben visszafelé haladtunk a 2012-es évjárattól. A kóstoló második felében több évet átugorva jutottunk el a dűlős száraz furmintok ősatyjáig, végül a szamorodni aktuális évjáratával zártuk a sort.

Egy ideje tartozom már ezzel a beszámolóval, hiszen két hónap telt el az esemény óta, de valahogy nehezen állt össze a fejemben, mit és mennyit is lehetne, kellene írni az eseményről. Egy biztos: hosszúra sikerült a visszaemlékezés.

A Tokaji Ősz a borvidék legfontosabb rendezvénye, amelyet tavaly óta a Tokaj Alapítvány és a tokaj.hu szervez. A programsorozat központjában természetesen a tokaji bor áll, az ehhez kapcsolódó gasztronómiai és zenés programokkal összekötve. Az idelátogatók több csoportba osztva ismerkedhetnek a hegyaljai borászokkal, borászatokkal, boraikkal és a nevesebb helyi éttermek fogásaival.

A XI. Tokaji Ősz az aszúszemek, töppedt szemek és egészséges szemek egybe szüretelésével születő édes bort jelölte meg a rendezvény központi témájaként, így a borvacsorák menüsorai is elsősorban ilyen borokra és az azokhoz illő fogásokra épültek.

A hétvége a pénteki „0. nappal” indul, amelynek tematikája inkább a borvidéket jobban ismerő érdeklődőknek szól: egy aktuális témát boncolgató beszélgetés, majd egy adott borvidéki településhez kötődő kóstoló. A program gerincét a szombati és vasárnapi események képezik. A Gróf Degenfeld Kastélyszálló ad otthont a szombati ünnepélyes megnyitónak, amelyet a szálló parkjában felszolgált ebéd és borkóstoló követ. Este patinás helyszíneken tartott borvacsorákon a borvidék legjobb séfjei által megálmodott menüvel, valamint a vendéglátó és a vendégborászat boraival kényeztetik a vendégeket. Vasárnap a reggeli után borkóstolással egybekötött dűlőtúrák következnek, végül pedig a zárórendezvény keretében ebéd és egy miniborfesztivál búcsúztatja a résztvevőket.

A pénteki beszélgetésre mindenképpen ellátogattam volna, de a rendezvény előtt pár nappal megcsörrent a telefonom és kellemes meglepetés ért: Prácser Hajnalka és Prácser Miklós, azaz az Erzsébet Pince kedves meghívásának köszönhetően a vasárnapi zárórendezvényen is részt vehettem. Szombaton külön utakon jártam, arról majd máskor, de most nézzük mit kínált a 2014-es Tokaji Ősz nyitó- és zárónapja. Vigyázat: maraton!

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

Dagadtos barátunk múltkori nagy vörös sora után most egy hasonló elvek mentén építkező fehér kontingenst húzott elő a borhűtőből. (Ezúttal az ő rövid megjegyzései és pontjai is olvashatóak a posztban.) Ez egy jó kosárnyi, érett vagy talán a csúcsa közelében sejthető nagy fehérbort takart. Mondanom sem kell, a vörös fordulóhoz hasonlóan igen jól szórakoztunk és nagyokat csodálkoztunk, amikor az álcázott palackokról végre lecsavarodott a minket bizonytalanságban tartó matéria.

A kóstolás dupla vakon történt, azaz fogalmunk sem volt a nevekről, évjáratokról. Elsőként nagynak szánt, dűlős-hordós fehéreket szondáztunk, majd áttértünk a rajnai-like, illetve kései szüretes száraz-félszáraz fehér kategóriára. A borleírásokat halálosan unom – gondolom szinte mindenki – így megpróbálok a minimumra szorítkozni és aroma-paletta helyett benyomásokat adni.

Ismét elérkezett aktuális tokaji nagy száraz kóstolónk, ezúttal a 2012-es évből szemezgettünk. Furmintok és hárslevelűk, illetve házasítások vegyesen. Lehet mondani, hogy elsősorban a „szokottabb nevek” munkásságát követtük, de azért most is lesz egy-két „kakukktojás”.

A kóstolás vakon történt és ismét hangsúlyozom a most következő leírások is alapvetően ennek megfelelően születtek. Volt ugyan visszakóstolás, néhány tételt más sorrendben nézve egymás mellett, de alapvetően nem változtattam az első körben kialakított véleményeken. Nincs a címkék ismeretében meggondoltam magam, nézzétek hogy kinyílt meg miegymás. Azért írom ezeket, mert könnyen lehet, hogy máskor, nem vakon, NEM pont ezek az eredmények, pontok születtek volna. Még a leírásokban szereplő aroma-ízjegyek se biztos, hogy ezek lettek volna, ha az ember a termelő és termőhely ismeretében előre „kalibrálja” érzékeit, hogy várhatóan miket is fog érezni a borban. Zárójelben azt is megjegyzem, hogy a sor közel egészét abszolút mellétrafáltam, tehát nem az az eset áll fenn, amikor felismerjük a tételt és innentől pontosan úgy járunk el, mint nem vak kóstolásnál. (illetve részben igen, csak a borok zömére aggatott jelzőket eredendően más tételnek címeztem :)

No, ne csépeljük tovább, íme a kóstolónk kivonata az én szemszögemből:

Április első szerdájára egy szűk baráti körben eltöltött estére igen izgalmasnak ígérkező tokaji kóstolósor került az asztalra. A borok kortyolgatása mellett egy kis kacsamáj is készült. A két száraz tételt a 2005-ös évjárat kötötte össze, a két édeset pedig a borász személye: Bárdos Sarolta a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, majd a Béres Pincészet és Szőlőbirtok borásza volt, mielőtt úgy döntött, hogy kizárólag a családi borászatra, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokra összpontosít.

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

A Borkollégium rendszeres havi kóstolósorozatának fókuszába a februári furmintozás után márciusban a hárslevelű került. Eredetileg a szokásos keddi időpontra voltam beírva, de végül a szerdai bónusz időpontra cseréltem. Több okból is jól jártam. Mészáros Gabriella elmondta, hogy előző este kevésbé szerepeltek jól a borok, pedig ő (is) nagyon bízik a hárslevelűben. Ezen napon viszont meghálálták a bizalmat a pohárba kerülő tételek.

Idén április végén második alkalommal rendezik meg a sárospataki Rákóczi-várban a Nagy Tokaji Borárverést. Az első alkalommal a 22 egyedi, csak az árverésen hozzáférhető tételből 13 talált gazdára. Idén 20 termelő ugyancsak 22 különböző, egy-egy 136 literes gönci hordónyi tétele kerül kalapács alá 2014. április 26-án. A bevétel egy részét a borvidék újjáépítésére használják fel

Akárcsak az előző évben, a Nagy Tokaji Borárverés a Tokaji Tavasz nevű rendezvény központi eseménye lesz. A Tokaji Tavasz egy komplett hétvégére kínál programot az érdeklődőknek: buszos dűlőtúra Szepsy Istvánnal, borvacsora, az árverési tételek kóstolója, az aukció, és a Tokaji Borlovagrend újdonsült tagjainak avatási ceremóniája.

Szép, vonzó illat színes, tiszta trópusi gyümölcsökkel, mézességgel. Telt korty. Jelentős maradékcukor, jó, de nem kimagasló az ízek intenzitása. Szerkezetileg nem annyira tömör, mint korábbi évjáratokban, lazább, hömpölygősebb, pláne, hogy kerek savai sem igazán tudják középre terelni az egyensúlyt, így kissé édesség-domináns marad. A lecsengés közepesnél hosszabb. Tiszta és finom, egy abszolút skálán nézve elég gazdag is, de nálam azért érezhetően elmarad a korábbi években megszokott szinttől. Egyszerűbb, kevésbé komplex, kevésbé jelentős. 6 pontnál nem több.

A VinCE zárónapján megrendezésre került előadásnak a Tokaj-kedvelők és édesszájúak örülhettek elsősorban, hiszen három élvonalbeli mádi pincészet - a Barta Pince, a Holdvölgy és a Szepsy Pince - mutatta be a 2008-as évjáratból készített édes szamorodniját és 6 puttonyos aszúját.

2008-at az eddigi utolsó klasszikus – mennyiségben és minőségben is jelentősnek mondható – aszús évjáratként tartják számon a borvidéken. A forró és párás nyarat szeptember elején hőség, majd a hónap második felében sok eső követte. Októberben és november elején a sok napsütés mellett a kevés csapadék ellenére is párás levegő kedvezett a botritisz elterjedésének. Az édes borokban a cukortartalom általában az átlagosnál magasabb lett, ugyanakkor savak is igen szépen megmaradtak, és a botritisz is nagy mennyiségben jelent meg a fürtökön.

A borokat a pincészetek képviseletében Barta Károly, Gincsai Tamás és Szepsy István is elkísérte.

A Mészáros Gabriella által vezetett Borkollégium is csatlakozott a Furmint Február rendezvénysorozathoz, méghozzá egy elég komoly sort felvonultató furmint kóstolóval. Az eredeti terv szerint a borsor 15 tételből állt, ehhez jött még néhány bónusz tétel részben a résztvevők, részben Mészáros Gabriella jóvoltából. A borokat kivételesen nem vakon kóstoltuk, többé-kevésbé időrendben haladtunk, a frissebb tételekkel kezdve a kóstolást.

Még el sem érkezett a furmintot a középpontba helyező februári rendezvények ideje, de tokaji borokból már januárban extra adagban részesültem. A Bortársaság 2012 decemberében hagyományteremtő célzattal tartotta meg első évjárat-bemutatóját, az aktuálisan piacra kerülő 2011-es tételekkel és a borokat készítő borászatok képviselőinek részvételével, óriási érdeklődéssel övezve.

A 2012-es évjárat bemutatójára idén januárban került sor, az első bemutatóhoz hasonlóan két részletben. Az érdeklődés idén sem csökkent: mindkét kóstoló betelt alig néhány nap alatt. A borokat a borászatok képviselői – többnyire maguk a borászok – is elkísérték. Az idő legnagyobb részében beszélgettem így nem jegyzeteltem különösebben részletesen, és azon is gondolkoztam, hogy eltekintek a pontozástól, tekintettel arra, hogy a borok még nagyon fiatalok. Több borász is úgy értékelte, hogy ha csak rajtuk múlna, ezek a borok piacra kerülés helyett még érlelődnének. Végül maradtak a pontok, amolyan jelzésértékkel. Következzenek a borászatok, és a borok, távirati stílusban.