Azt találtam ki, hogy a Furmint Február alkalmából a havi "tegnap ittam"-ok nálam furmintokról szólnak majd. Nem tudom, hány ilyen poszt lesz (heti egyet azért igyekszem összehozni), nem tudom még, hogy milyen borok szerepelnek majd (próbálok több borvidékről és a blogon ritkábban szereplő pincéktől válogatni), de a sort mindenesetre egy klasszikus nyitja. Ez pedig Demeter Zoltán száraz birtokborának aktuális évjárata, a 2016-os. Ez a bor (korábban Birtokbor, még korábban szintén Furmint) mindig stabil viszonyítási pont, gyakorlatilag évjárattól függetlenül megbízható vétel, én legalábbis nem emlékszem minőségi megingásokra. Amikor a 2011-es, 2012-es évekből sok furmint lomha és farnehéz lett, a "DZ" Birtokbor akkor is remek volt, most pedig, amikor sok 2016-os száraz tokaji karcos savaival teszi próbára a fogyasztókat, ezt a buktatót is elkerüli. Legfeljebb az árán lehet fanyalogni, hiszen más pincék a dűlős boraikat kínálják ennyiért, de egyrészt Demeter Zoltán borai borvidéki szinten sem voltak soha olcsók, másrészt pedig a furmintok ára egyébként is emelkedik, szóval ez ellen nincs mit tenni. A bor külseje a 2016-os évjárattal megújult: a bordeaux-i palackot (újra) az elegánsabb rajnai palack, a szintetikus dugót DIAM váltotta. A külcsín után most nézzük meg, mit tud a belbecs.

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Demeter Zoltán Pincészete, a borvidék egyik meghatározó borászata idén 20 éves. A pincénél - és néhány tételt kivételesen Budapesten - is lehetett már kóstolni a 2015-ös évjárat mostanában forgalomba kerülő boraiból, de a hivatalos bemutatóra múlt héten került sor a Corvinus Hotel Kempinsky épületében. Bár a legutolsó (2013-as) évjárat bemutatása után Demeter Zoltán azt ígérte, hogy a következő ilyen eseménynek már a Kakas-dűlő ad otthont, egy év kihagyás után (2014-ben alig készült bor a pincénél) a borász végül ismét a jól bevált budapesti helyszín mellett döntött.
Áprilisban jártam Tokajban a pincénél, akkor már kóstoltam a 2015-ös sor nagy részét, azóta azonban eltelt közel fél év, remek alkalom volt megvizsgálni, hogy most mit mutatnak a borok. A friss évjárat száraz borai mellett az aktuálisan forgalomba kerülő pezsgőt és édes tételeket is megkóstoltuk, de 1-2 meglepetés is szerepelt a sorban.

A tavaly szeptemberben (nem kis szerencsével) létrehozott philadelphiai borklubom most ünnepelte fennállásának első évfordulóját, és igyekeztem a társaság tagjainak nem mindennapi borokkal előrukkolni. Sokat meséltem nekik Magyarországról (főként persze a borokkal kapcsolatban) és bő féléve rágták már a fülem, hogy mutassak nekik honi nedűket. Ennek akadálya részemről természetesen nem az akarat hiánya, sokkal inkább a logisztikai problémák leküzdése volt. Nem újdonság ugyanis, hogy nagyon kevés magyar bor jut el az USA-ba, ráadásul az a kevés sem mindig jó minőségű (sajnos van például büntetőbikavér 7 dollárért), szóval a helyi választék kiaknázása nem jöhetett szóba. A csomagküldés drága mulatság és némileg kockázatos is, ezért nem láttam más megoldást, minthogy személyesen hozom be a kóstolóra kiválogatott palackokat. Némi segítséggel sikerült is viszonylag rövid idő alatt nyolc palackot importálni és így nem volt akadálya a kóstolónak. Tervezek további magyar boros bemutatókat, ezért ezúttal csak fehérborokat kóstoltunk a csapat tagjaival. Igyekeztem a magyar fajtákra összpontosítani és Tokajon kívülről is mutatni egy-két bort, a két legfontosabb tokajinak (furmint, hárslevelű) pedig a könnyedebb és koncentráltabb változatát is kóstoltuk. Bizonyára lehetett volna ennél erősebb sort is összeállítani, de úgy gondolom az alábbi borok összességében alkalmasak voltak a szép magyar fehérek demonstrálásra.