A finewines.hu "Vörös és Fehér" néven futó új kóstolósorozata minden egyes alkalommal 1 fehér és 1 kék szőlőfajtát (esetenként akár többet is) állít a fókuszba. A sorban a világ minden tájáról szerepelnek borok, így az egyes szőlőfajtákat több termőterület tükrében ismerheti meg az időben jelentkező 14 (nagy érdeklődés esetén 28) fős közönség, Tar Ferenc vezetésével és Czinege Tamás falatkáinak (és poénjainak) kíséretében a Tütüben. A Burgundiát naggyá tevő két szőlőfajtára épülő kóstolóest már a negyedik volt a sorban.

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

Ennek a posztnak a története annyi, hogy az egy évvel ezelőtti sauvignon blanc-kóstolón néhány tétel végül nem került felbontásra, ezek mellé összegyűlt még sok-sok - főleg marlborough-i - bor. Végül igen tekintélyes sor állt össze, ezen "szaladtunk" végig, majd néhány pinot noirral fejeltük meg az egészet. A 2 chilei borral kezdtünk, utána Új-Zéland és azon belül is Marlborough következett 11 tételen keresztül. A bónuszként megkóstolt négy pinot noir már négy különböző országból érkezett.

Az 1961-ben alapított és első szüretét 1962-ben lebonyolító Villa Maria birtok mára Új-Zéland egyik legismertebb és legsikeresebb borászatává nőtte ki magát. Jelenleg az ország négy borvidékén (Auckland, Gisborne, Hawke's Bay, Marlborough) dolgoznak. Ennek köszönhetően a szortiment igen széles, de tulajdonképpen jól áttekinthető kategóriákra van felosztva. A piramis alján a Private Bin névre hallgató alapborok helyezkednek el, középen a főleg éttermeknek ajánlott Cellar Selection borok, végül a Reserve tételek, és külön a dűlős borok. Bár a birtok számos más fajtával (arneis, cabernet sauvignon, chardonnay, gewürztraminer, grenache, malbec, merlot, pinot gris, riesling, sémillon, syrah, viognier) is foglalkozik, a fő hangsúly Új-Zéland két legsikeresebb fajtáján, a sauvignon blanc-on és a pinot noir-on van.

Pinot noir-ból is számtalan különböző címke alatt (az említett három kategóriába tartozó borok és több dűlős) palackozza borait a birtok, nekem volt szerencsém a 2010-es évjáratból a "birtokborok" három lépcsőfokát képviselő Private Bin, Cellar Selection és Reserve tételek 1-1 palackját félretenni és a napokban együtt megkóstolni.

A Marlborough-i borászat bejárata (a képet a pincészet honlapjáról vettem kölcsön)

Budapesti bandával már igen, de Szegeden még nem tartottunk sauvignon blanc kóstolót, így mindenképp hiánypótló volt számunkra.

Egyszerű tematika, sauvignon blanc, vagy sauvignon blanc-domináns házasítások, külföldiek, hazaiak vegyesen, sem évjárati, sem árkategória szerinti egyezésre nem törekedtem. Vakon kóstoltuk a borokat, ebben a sorrendben jöttek:

Új-Zéland, Marlborough. Jellegzetes és vonzó pinot-illat. Érett cseresznye, málna, pici sáfrányos fűszeresség, leheletnyi virágosság, nagyon diszkrét füstös-toastos fahatás. Szájban közepes testű, ízében viszont kifogástalanul telt. Harapnivaló, lágy, ugyanakkor lédús piros bogyós gyümölcsösség, tiszta, szinte áttetsző, finoman krémes konzisztencia. Tannin nincs sok, savai is kerekek, de épp annyira átjárják az egész kortyot, hogy élettel teli is legyen a zamatossága. Egyébként olyan közepes súlyú, hosszúságú anyag, de egy pillanatig nem kéne, hogy nagyobb legyen. Félelmetesen itatja magát és ami még több, besétálhatok akármelyik BT-be és vehetek elérhető áron egy ízig-vérig igazi pinot-t, ha épp arra vágyok. 6 pont. Bortársaság, 4750 Ft. A kép is az oldalukról származik.

Peter Lorimer, az új-zélandi Two Rivers képviselője augusztus utolsó, nyárnak álcázott szombatján érkezett Budapestre, hogy egy európai körút részeként személyesen is bemutassa a Marlborough régióban dolgozó pincészetet. A Two Rivers név nem újdonság itthon, hiszen a Drop Shop polcainak és fekete táblájának évek óta kedvelt szereplője. Új Zéland nincs közel és igen korlátozott súllyal van jelen a magyar borpiacon, ezért mindig kiváltságos alkalom, ha első kézből hallhatunk az egyébként igen magas minőséget kínáló szigetország borairól. Peter az újonnan megjelenő borokon keresztül mesélt a birtokon folyó munkáról és a palackok tartalmát meghatározó filozófiáról.

Nem tudom ki miként van ezzel, de ha a késő tavaszi-nyári időszakban borra vágyom – kifejezetten borfogyasztás, és nem annyira borkóstolás céljából -, a fajtaborok közül nálam a legnagyobb eséllyel a sauvignon blanc indul. Optimális esetben intenzív, frissítő illat- és ízjegyeket és ropogós savakat felvonultató, arányos, vidám bort kapok, amely a könnyedebb, nyári ételeknek is ideális kísérője lehet. A fajta borai ritkán távolodnak messzire az őt alapvetően jellemző aromatikától, azonban úgy gondolom, hogy termőhely és borkészítési eljárás függvényében mégis tudnak épp elegendő változatosságot mutatni, hogy mindenki találjon kedvére valót.

A Bortársaság is felismerte a fajta aktualitását így nyár előtt a célegyenesben, és összeszedett saját kínálatából egy tucatnyit - hazai és külföldi tételeket egyaránt - egy kellemes május végi estén megtartott kóstolóra. Akadt egy-két bor a sorban, amit nem mutatnék be sauvignon blanc-tananyagként, de összességében sem a borok jellegét, sem minőségét tekintve nem értek különösebb meglepetések.

A Drop Shop Austria egy másik, kiemelkedően érdekesnek ígérkező workshopja a Weingut Tement sauvignon blanc-jait vette célba. Az Ausztria ikonpincészetei közé sorolt Tement Südsteiermark legelső termelője, ontja magából a nemzetközi szinten is rajongott, elképesztő precizitással és technológiai tisztasággal kivitelezett borokat. Okozott már nekem Tement-bor erős nyolcas sokkot, a teljes szortimentjüket is kóstoltam korábban, de erről a termőhely és a sauvignon blanc kapcsolatát boncolgató workshopról kár lett volna lemaradni. Nem is követtem el ilyen hibát.

Sok-sok borral telt a húsvét, különösen, ha a péntek estét is hozzácsapom. Kóstoltam (ittam) bort barátokkal, családdal... étel előtt, mellett, után, nélkül... egy pohárral, több pohárral... többnyire magyarokat, de két újvilági is a poharamba került... Viszonylag széleskörű merítés jött össze a 4 nap alatt, gondoltam ez most egy különösebb koncepciót nélkülöző egyveleg-posztot megér.

Hegyaljai borászok kis csoportja gyűlt össze az egyik szerencsi pince kóstoló helyiségében egy márciusi péntek délután. Az összejövetel apropóját tájidegen borok szolgáltatták: sauvignon blanc-ok kerültek a poharakba szerte a világból.

A kóstoló ötlete már régen megszületett, de eredetileg még csak a találkozónak helyet adó család - erősen sauvignon blanc-rajongó - új generációjával beszélgettünk róla, hogy amikor egyszer a fővárosban járnak, megkóstolhatnánk néhány Loire-völgyi és új-zélandi tételt együtt. Telt-múlt az idő, a kóstoló sehogy sem akart összejönni, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy a helyszínt áttesszük Tokaj-Hegyaljára, és végül „kicsit” kibővítettük mind a résztvevők, mind az áldozatnak szánt borok körét is.

Ismét lendületet vett a Finewines.hu és megint egy izgalmas kóstolósor került az asztalra. A kiemelkedő minőségű borokat kínáló vállalkozásról és a mögötte álló emberről itt olvashattok egy érdekes interjút. A téma ezúttal a sokarcú Új-Zéland volt, amely szokás szerint nem tud csalódást okozni. Számomra Új-Zéland maga a kompromisszumos Újvilág, ahol sok dolog van úgy, ahogy akár annak az Óvilágban is sok helyen lennie kéne. Először is a bortermelők komoly technológiai tudással rendelkeznek, de ezt mégsem arra használják, hogy populáris műborokat készítsenek. Inkább kifinomultságra és fineszre törekednek. Ezzel a hozzáállással Új-Zéland 2007-ben a legmagasabb átlagárat diktáló bortermelő országok listáján az első helyre került (közel 7 USD/liter ár), maga mögé parancsolva az isteni franciákat. És mindezt a környezeti fenntarthatóságra irányuló össznemzeti fétis mellett kalapálták össze. Ezt pedig nem lehet eléggé tisztelni. Ésszel élni és ízléssel dolgozni – úgy tűnik, klasszikusan új-zélandi erényként kerül majd be a bortörténelemkönyvekbe.

A VinCE Heinemann teraszán szombaton rögtön a Villa Maria standjába botlottam. Nagy örömömre szolgált, hogy nem csupán a pincészet alap tételeit hozták el bemutatni, hanem a Magyarországon többnyire nem elérhető válogatás borokat is meg lehetett kóstolni. Vasárnap több időm volt körbejárni, és mivel a tömeg sem szállta meg ezt a részt, én sem rohantam, és nyugodtabban el tudtam merülni az egyik legismertebb új-zélandi birtok boraiban.

(A kép forrása: http://lovemarlborough.co.nz)

Először is boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak! :)
Az új évet még kicsit a múltba visszakanyarodva nyitnám meg: azokról a borokról fogok most ömlesztve megemlékezni, amelyeket az utóbbi két hónapban kóstoltam, legalább jó 6 pontos élményt nyújtottak, magamnak jegyzeteltem, de itt különböző okok miatt nem írtam róluk. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek a borok!

Egyveleg rovatunkkal jelentkezem az év utolsó előtti napján. Kaptam hideget is, meleget is, előbbit főképpen a magyar borászoktól. Szekszárd kiváltképp gyengén teljesített, a két forró év egyértelműen cserbenhagyta déli borvidékünket. Önkéntelenül eszembe jut az elmúlt napok vitája arról, mit is kellene innia és miről is kellene írnia a magyar borbloggernek. De ez legyen az én problémám.

A sauvignon blanc-nal nem indult problémamentesen a kapcsolatom. Ez főleg annak tudható be, hogy sokáig kizárólag magyar italokkal próbálkoztam, és be kell valljam, a mai napig nem ittam igazán nekem tetsző honi sauvignon-t. Simon József 2002-es bora tetszett leginkább, de az is inkább egy remek fehér volt, mint a fajta kiemelkedő képviselője. Aztán mikor sikerült beszerezni néhány chilei meg új-zélandi palackot, egycsapásra megváltoztak a dolgok és főleg utóbbiaknak kifejezett kedvelője lettem. Főleg nyáron, melegben. Ahogy telt-múlt az idő, a fajta kevésbé hedonikus, inkább precíz és ásványos, általam szintén nagyon kedvelt változataival is sikerült egész nagy példányszámban összefutnom: a loire-i borokkal. A harmadik, személyesen preferált sauvignon-os vidék Bordeaux, innen sajnos a mai napig nagyon korlátozottak a tapasztalataim. Ezúttal mindhárom területről vásároltam egy-egy palackot, és egymás mellett kóstoltam őket.

Intenzív és üde illat, grapefruit, lime, citrom, bodza, vágott füves vegetális jegyek. Nem meglepő, így nem különösebben izgalmas, de a maga ismerős jellegzetességében is igen tetszetős. Közepes test, mégis könnyednek hat. Tiszta, áttetsző korty. Hűs citrusok-buja zöldnövényi karakter-egres, intenzív ízei gyorsan betöltik a szájüreget. Közepesnél kicsit hosszabb lecsengés. Élénk savak, vibráló miliő. Az alkotók profi egyensúlyban. A maga nemében tényleg remek. 6+ (88)

A magyar piacról szemezgetve sajnos rendkívül nehéz megismerni Új-Zéland borait. Itt egy sauvignon blanc, ott egy pinot noir és már ki is merítettük a hazai kínálatot. Pontosan ezért is ültem be izgalommal a VinCE keretében rendezett Új-Zéland szemináriumra. Előadónk az Új-zélandi születésű, de Angliában élő Peter McCombie MW. Lustaságomból és terjedelmi okokból kifolyólag nem próbálnám meg összefoglalni előadását, végigszaladt a borvidékeken, a termesztett fajtákon és a termőhelyi borok jellemzőin. Ha valaki megkérne, mondjam el slágvortokban mi jut eszembe Új-Zéland borairól, már fújnám is: környezettudatosság, metsző tisztaság, konzisztensen jó minőség, magas ár és csavarzár. Természetesen ezen „elméletemet” McCombie előadása sem döntötte meg, sőt egészen meghökkentem azon, hogy a 2012-es évvel bezárólag az Új-zélandi termelők 100%-a fog rendelkezni a „Sustainable Winegrowing New Zealand” tanúsítvánnyal, amely fenntartható és környezettudatos gazdálkodást követel meg a borászatoktól.

Prémium sauvignon blanc fajtakóstolónk egyik-másik bora ma is élénken előttem van. Ezt megelőzően nem tudtam elképzelni, hogy ebből a játékosnak kikiáltott fajtából is létezhet olyan fajsúlyos darab, amire biztosan még jó ideig fogok emlékezni. Meg sem kísérelnék egy Didier Dagueneau vagy egy-egy komolyabb bordeaux-i tétel befogására, csupán a kóstoló „farvízén” két klasszikus borvidékről két alap sauvignon blanc-t vizsgálok meg.

Régóta szerveződött már ez a kóstoló. Ha jól emlékszem még februárban pattant ki akov-kolléga fejéből. Ko-operatív beszerzési munkálatok után júniusra összeállt a sor, azóta viszont számtalanszor elhalasztódott, majd végül múlt héten sikerült rá sort keríteni.

A sor nagyon különböző árkategóriájú borokból állt, egyszerűbb, olcsóbb reduktív tételektől kezdve, a méregdrága presztizs-borokig sokféle stílusú tételt vonultatott fel.

Ennek megfelelően sokféle benyomás is keletkezett, bár azt kell, hogy mondjam, hogy igazán mély lelkesedést nem váltott ki nálam a sor, annak ellenére, hogy születtek klasszis-értékelések.

Octopus bejegyzése az eseményről, kiegészítve dagadtos és palack pontjaival itt olvasható.

Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben következtek a borok: