Új-zélandi borászat még nem szerepelt a sorozatban, most ennek is itt az ideje. Új-Zélandot az ezen a téren felszínesebb ismeretekkel rendelkező borkedvelők jó eséllyel többnyire Marlborough-val és a sauvignon blanc-nal azonosítják, pedig a szigetcsoporton Marlborough-n túl is bőven van borélet. Central Otago és Hawke's Bay még az ismertebb borvidékek közé tartoznak, talán még Wairarapa (Martinborough) is idesorolható, de bőven van még felfedezni való Új-Zélandon. Én most Canterbury-t választottam vizsgálódásom célpontjául. Rögtön nem is egy, hanem két borászat - a Pegasus Bay és a Main Divide - borait kóstoltam, amelyek ugyan szorosan összefonódnak, de a sztorihoz már lapozni kell.

Kivételes szerencsében lehetett része azoknak, akik a szürke és semmitmondó november közepi kedden elzarándokoltak a Drop Shopba. Edward Donaldson a Pegasus Bay borászat marketing menedzsere, a híres pincészetet alapító és tulajdonló Donaldson család oszlopos tagja látogatott el ugyanis Budapestre. Robert Parker útmutatója alapján a Pegasus Bay „Új-Zéland 5 legjobb borászata” közé soroltatik. Az a nagyjából fél tucat bor, amit eddig tőlük kóstoltam nem is cáfolt rá a sarkalatos parkeri kijelentésre. Nem volt kérdés, ott kellett lenni.

Dagadtos barátunk múltkori nagy vörös sora után most egy hasonló elvek mentén építkező fehér kontingenst húzott elő a borhűtőből. (Ezúttal az ő rövid megjegyzései és pontjai is olvashatóak a posztban.) Ez egy jó kosárnyi, érett vagy talán a csúcsa közelében sejthető nagy fehérbort takart. Mondanom sem kell, a vörös fordulóhoz hasonlóan igen jól szórakoztunk és nagyokat csodálkoztunk, amikor az álcázott palackokról végre lecsavarodott a minket bizonytalanságban tartó matéria.

A kóstolás dupla vakon történt, azaz fogalmunk sem volt a nevekről, évjáratokról. Elsőként nagynak szánt, dűlős-hordós fehéreket szondáztunk, majd áttértünk a rajnai-like, illetve kései szüretes száraz-félszáraz fehér kategóriára. A borleírásokat halálosan unom – gondolom szinte mindenki – így megpróbálok a minimumra szorítkozni és aroma-paletta helyett benyomásokat adni.

Ismét lendületet vett a Finewines.hu és megint egy izgalmas kóstolósor került az asztalra. A kiemelkedő minőségű borokat kínáló vállalkozásról és a mögötte álló emberről itt olvashattok egy érdekes interjút. A téma ezúttal a sokarcú Új-Zéland volt, amely szokás szerint nem tud csalódást okozni. Számomra Új-Zéland maga a kompromisszumos Újvilág, ahol sok dolog van úgy, ahogy akár annak az Óvilágban is sok helyen lennie kéne. Először is a bortermelők komoly technológiai tudással rendelkeznek, de ezt mégsem arra használják, hogy populáris műborokat készítsenek. Inkább kifinomultságra és fineszre törekednek. Ezzel a hozzáállással Új-Zéland 2007-ben a legmagasabb átlagárat diktáló bortermelő országok listáján az első helyre került (közel 7 USD/liter ár), maga mögé parancsolva az isteni franciákat. És mindezt a környezeti fenntarthatóságra irányuló össznemzeti fétis mellett kalapálták össze. Ezt pedig nem lehet eléggé tisztelni. Ésszel élni és ízléssel dolgozni – úgy tűnik, klasszikusan új-zélandi erényként kerül majd be a bortörténelemkönyvekbe.