Ismét eltelt egy év és megint volt egy jó kis Mondovino. A Wein&Co tulajdonképpeni portfólió-kóstolója Közép-Európa talán legnagyobb és a legkomolyabb termelőket „összerántó” borkiállítása. Idén is vagy kétszáz kiállító ezerötszáz borát lehetett megkóstolni, köztük számtalan magas árazású, szabad „locsolásban” igen ritkán elérhető versenyzőt. Ha átgondoljuk, hogy a két napra 40-45 Euróba fájó belépő mit is kínál, hamar ráébredünk, hogy ennyit ennyiért még a hülyének is megéri. A bécsi Konzerthaus mintegy 4.000 négyzetméteres területén otthonra lelő eseményen idén szokatlanul sok magyar szót lehetett hallani. Talán a Borrajongó korábbi tudósításainak is van ebben némi szerepe. Jó látni, hogy minél többen nyitnak ajtót a nemzetközi borvilágra.

A beszámoló első részében a fehér tételeket veszem górcső alá. Kezdjük megint a bubis kategóriával. Gyakorlatilag a Champagne-okkal nem lehet mellé lőni, azt hiszem ez nem egy nagy állítás. Válság ide vagy oda, a „Champagnernek” bérelt helye van sógorék gazdagon megpakolt asztalánál. A jó áron futó másodvonalas Moutard korrekt vétel, bár kevés izgalmat tartogat, ha választani kell, akkor a Brut Rosé de Cuvaison-t jelölném poharamba. A Deutz pár fokkal érdekesebb és komolyabb, a Brut Classic szép, a Brut Rosé pedig egyenesen kiváló. A Frerejean Taittinger fivérek által nemrég alapított Frerejean Frères is megjelent a Wine&Co kínálatában. Náluk a koncepció csak minimum ötéves érlelésű Premier Cru tételeket enged meg, ennek megfelelően boruk szép érett karakterű, nyugodt és besimult buborékokkal. Nagyon tetszett. A Duval-Leroy Vintage 2004 szintén remek bor, kifinomult stílusban kivitelezett, szépen összeállt darab, de Rosé Brut Prestige is megér egy misét. A Roederer két borral volt kint, a Brut Premier erőteljes, kifejező, nyári almás frissességgel és hosszú lecsengéssel. A Brut Vintage Rosé 2008 ha lehet, ennél is jobb természetesen. A Pol Roger felhozatal minden cseppje élmény volt, de sajnos a Sir Winstont most nem töltögették, állítólag elfogyott. Már a Brut Réserve és a Pure Extra Brut is kiválóak, de a Rosé 2004 egészen bombasztikus, a szép érettség és gyümölcsösség kiváló arányban lakik benne. A Vintage 2002 csakúgy remek, igaz a 2008-as degorzsálás ellenére is igen rakoncátlanok a buborékok benne. A fene se érti, ez azért meglepett, de a bor még így is méltóságteljes anyag. Hogy legyen hova Champagne-t elhelyezni, gyorsan rájuk kóstoltam egy Schlumberger Brut Nature-t, amely olasz és rajnai rizlingekből készül, egészen súlytalan és felejtős. Nem is gondoltam ezt komolyan. Majd rá két Cava Pere Venturatól, de mind a Primer Reserva, mind a Tresor Reserva a fasorba sem ért oda. Snitt.

A száraz fehér kategória derékhadát természetesen az osztrák grünerek valamint rieslingek alkották. Mivel már mindenki árulja a 2012-es tételeit, volt alkalmam végigmenni egy pár termelő szortimentjén és meggyőződni arról, amit tavaly is leírtam. Picit finomítva annyit tennék ehhez, hogy a viszonylag frissen palackozott borok sok esetben zártak, fülledtek és savaik enyhe nyersességet mutatnak. Mindenképpen kell velük várni jó egy évet. Pontosan ezért, főként egy sétáló kóstoló nyomulásában nehéz figyelni a nüánsznyi különbségekre. Egyik bor picit intenzívebb, a másik kicsit hosszabb, a harmadiknak meg savkaraktere tér el valamelyest. Egyébként meg minden bor primőrösen szőlős és dobja magából a lédús fehér húsú gyümölcsöket. A primőrizmus torzító szemüvegén át azért ajánlok pár bort. Alzingeréktől könnyeden fiatalos és frissítően fanyar a Riesling Smaragd Liebenberg 2012. A Riesling Smaragd Loibenberg 2012 sűrűbb, intenzívebb és komolyabb ennél. Biztosan valami szép kerekedik majd belőle. A grünereik közül talán a Smaragd Steinertal 2012-t emelném ki. Idén szerencsére F.X. Pichler egy hatos sorral volt kint, a borok szépek, tiszták és egyenesek, de idő kéne nekik. Ettől függetlenül is élmény volt a Grüner Veltliner Smaragd M 2012, a Riesling Smaragd Loibenberg 2012 és a Kellerberg 2012 kóstolása. Aki hajlandó ezekért vagyonokat kiadni, cselekedjen, ne szégyellje. A két nagy nevet egy harmadikkal, Hirtzbergerrel kerekítettem. A Riesling Federspiel Steinterrassen 2012 ígéretesen szép, fiatalos, de azért zárt még. A Grüner Veltliner Smaragd Rotes Tor 2011 érleltebb, komplexebb, nagyon érett, trópusis jegyeket felvonultató alapanyagból készült. A Smaragd Axpoint 2012 szintén a nagy grünerek képviselője, az intelligensen használt maradékcukor mellé itt is trópusi gyümölcsök és virágok keverednek. Végül a Riesling Smaragd Hochrain 2012 tetszett talán a legjobban, mély és intenzív, hosszú perces lecsengéssel. A kultúrkör német oldalát Van Volxemmel mélyítettem. A Saar Riesling 2012 korrekt, szép tiszta, szívesen innám esténként. A Riesling Altenberg Alte Reben Grosses Gewächs 2012 szintén rettentő tiszta, trópusis és nagyon tartalmas. A korona végül a Scharzhofberger Pergentsknopp Erste Lage 2012 fejére szállt, ha érik, biztosan elképesztő bor válik majd belőle.

Nagyon örültem, hogy a Weingut Tement is megjelent a kiállításon, mégpedig vagy tíz bort is elhoztak magukkal. Az olaszrizling és muskateller (muscat blanc à petits grains, azaz sárgamuskotály) szépek és jók, de nagy dobásnak egyiket sem mondanám. Főként ezen az áron. Utóbbiakhoz azért lehet találni méltó kihívót Tokajból. A sauvignon blanc-ból és chardonnay-ból készült borok viszont lehengerlőek, szinte mindegy, melyiket kóstoljuk. Már a Sauvignon Blanc Steirische Klassik 2012 is élmény, de a Grassnitzberg Erste Lage 2012 még rádob egy jó lapáttal, a Zieregg Große Lage 2010 pedig még ezt is maga mögé utasítja. A nehéz évjárat ellenére is rendkívül intenzív és mély a bor, annyira hosszú, hogy szinte elképesztő. A chardonnay-ből készülő Morillon Muschelkalk 2011 megint csak nagyon tetszett, de nagytestvére Morillon Zieregg Große Lage 2011 egy meglepően méretes utcahosszal megverte. Igen, rendesen hordós a bor, de kiváló felépítésű és nagyon-nagyon hosszú.

A kevés francia fehéret Henri Bourgeois borai képviselték. A Pouilly-Fumé En Travertin 2011 amolyan samponos-macskapisis, de rendben van. A Sancerre La Bourgeoise 2010 viszont már jóval feljebb lép, elegáns, pici fával, alig-alig zöldes, ellenben nagyon hosszú. A Sancerre d'Antan 2011 meglepően lédús fehér húsúakra épül, remek szerkezettel és szintén hosszú lecsengéssel. Az egyéb fehér kategóriában a Gaia Assyrtiko 2011-t emelném ki Santorini szigetéről, több évjáratát kóstoltam már és mindig nagyon tetszett. A vadon, magas minőségű fahordóban erjesztett bor elsősorban jó fás, de ez sem képes elleplezni a remek szerkezetet és mély zamatosságot.

Az édes fehérborok közül az osztrák botrytisz-pápa, Kracher képviseltette magát egy nagyon komoly sorral. Elképesztő, hogy egy borászat – főként az ennyire száraz években – túlnyomórészt még mindig a botrytiszes édes borokra fókuszál. Mindössze a termelés ötöde a száraz tétel! Az alap édesek (Auslese Cuvée 2011, Traminer Auslese 2010, Zweigelt Auslese 2009) picit egyszerűek, szőlősek-mustosak, de azért tartalmasak, jó őket fogyasztani. A Beerenauslese Cuvée 2010-nél lépünk be a prémium szegmensbe, kiváló savú, remek tartású bor, tiszta botrytiszes aromákkal. Az évjáratjelölés nélküli TBA olajosan sűrű, mély, szép virágossággal és mazsolával, nagyon szép bor. Mikor megtudom, hogy ebből a zászlósborból több tízezer palack készül, leesik az állam! Tovább lépkedve felfelé ki kell emelni a Grande Cuvée “Nouvelle Vague” 2011 No. 6. TBA, a valamivel könnyedebb Scheurebe “Zwischen den Seen” 2011 No. 8. TBA és a Welschriesling “Zwischen den Seen” 2011 No. 4 TBA borokat. Mind-mind kiváló egyensúllyal és fogyaszthatósággal bírnak, miközben lehengerlően koncentráltak és rétegzettek maradnak.

Végül a Fine Wine Lounge-ban rápróbáltam egy Château d'Yquem 1996-ra. Illatát trópusi gyümölcsök, aszalt sárgabarack, plasztik, lapos kerékpárbelső, fehér virágok, porrá aszalt öreg gyümölcsök és vén bútor képviselik. Nem mondom, hogy nem komplex, de gumisság és öreganyám molyirtós szekrényében terjengő aromák nélkül azért kibírtam volna. Közepesen intenzív, szintén trópusiak viszik benne a prímet, jön a mazsola, a szekrény és a plasztik is. Nem túl cukros, közepes savval, jól illeszkedő összetevőkkel és viszonylag hosszú lecsengéssel. Nem rossz, de azért többet vártam egy Château d'Yquemtől.

Ennyit mára. Itt jövök a cikk következő részével.