A Borrajongó

Finewines.hu Vörös & Fehér - pinot noir & chardonnay

2016. február 26. 06:00 - furmintfan

finewines.hu "Vörös és Fehér" néven futó új kóstolósorozata minden egyes alkalommal 1 fehér és 1 kék szőlőfajtát (esetenként akár többet is) állít a fókuszba. A sorban a világ minden tájáról szerepelnek borok, így az egyes szőlőfajtákat több termőterület tükrében ismerheti meg az időben jelentkező 14 (nagy érdeklődés esetén 28) fős közönség, Tar Ferenc vezetésével és Czinege Tamás falatkáinak (és poénjainak) kíséretében a Tütüben. A Burgundiát naggyá tevő két szőlőfajtára épülő kóstolóest már a negyedik volt a sorban.

finewinespnch1.jpg

A chardonnay-kkal kezdtünk, és itt némi meglepetésre nem a burgundiai tétel volt a nyerő: a blog hasábjain pinot noir-jaival többször is megforduló Felton Road meglepő módon óvilági stílusjegyeket hordozó bora lelépte a mezőnyt.

Robert Mondavi Private Selection Chardonnay 2013 (USA, Kalifornia, Napa)
Populáris, édeskés illat sárgadinnyével, almával, pici édes citrussal. Szájban édes almás, őszibarackos, sárgadinnyés, mandarinos, pomelos, kis grillázzsal. Nem túl bonyolult, kicsit édeskés, kicsit kesernyés, kicsit lágy, a szesz picit befűti a kortyot, az egész bor elég gyorsan le is cseng. Tipikus kaliforniai tucat-chardonnay, jól iható, de felejthető. Amerikai filmekben szereplő klisés unatkozó háziasszonyoknak ideális játszótárs, ugyanakkor álszent lennék, ha azt mondanám, hogy pl. egy házibuliban visszautasítanám. 5p- (3400 Ft)

Weingut Polz Morillon Steirische Klassik 2013 (Ausztria, Südsteiermark)
Eleinte kissé fülledt, füstös, majd zöldalmás, seprős illatjegyek jönnek a pohárból. Arányos, jól iható bor, közepesnél könnyedebb testtel, pici krémesség és az élénk savak jó egyensúlyával. Zamatos, zöldalmás, édes citrusos, enyhe fűszerességgel, kevés vajas popcorn-nal ízében. Máris nagyot léptünk felfelé. 6p- (3500 Ft)

Domaine Nathalie & Gilles Févre Chablis 1er Cru Vaulorent 2012 (Franciaország, Chablis)
Tiszta és a vártnál intenzívebb illat érkezik zöldalmával, fehér virágokkal. Lendületes, intenzív és hosszúra nyúló korty, magjában egészen minimális krémességgel, citrusokkal, zöldalmával, enyhe krétássággal. A korty második felében feltűnő vaníliás édességgel az első kóstolásra nehezen tudtam megbarátkozni, idővel megszoktam. 6p+ (8200 Ft)

Velich Darscho 2013 (Ausztria, Neusiedlersee)
Kis fülledtséggel nyit, majd neutrális fehér húsú gyümölcsök, édesfűszerek visszafogott illata következik, egy pici seprős jeggyel. Kóstolva mutatja meg igazi erejét, de akkor úgy, hogy a fal adja másikat. Vastag, izmos, elképesztően tömör anyag, amelyet egyszerre széles és magas savak repítenek nagyon hosszan. Érett citrusok, fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma, remek fűszeresség, pici vanília, egy csipet só és minőségi fahatás adja ki az ízképet, amely hosszú lecsengésben csúcsosodik ki. 7p (11900 Ft)

finewinespnch2.jpg

Weingut Polz Grassnitzberg Chardonnay ESTK 2012 (Ausztria, Südsteiermark)
Mennyiségre sok, minőségre kiválónak tűnő fás jegyek dominálnak az illatban pörkölt mogyoró, szegfűszeg, vanília, kevés banánnal és édes fehér húsú gyümölcsök tarkítva. A korty szépen betölti a szájat, intenzív, jó tartása van és elég hosszú is, nem billen semerre. A minőségi fahatás határozza meg leginkább az ízprofilt, de citrusok és a fehér húsú gyümölcsök - őszibarack, alma - is szerephez jutnak. 6p+ (4500 Ft)

Felton Road Elms Chardonnay 2013 (Új-Zéland, Central Otago)
Nagyon elegáns illat, semmi közhely, diszkrét, de zseniális fűszeresség, csonthéjas gyümölcsök, pici citrus, érintésnyi mogyoró, egy csipet fehérbors... épp csak egy halvány édesség "árulkodik" arról, hogy újvilági borral lehet dolgunk. Kifinomult szerkezet és aromatika jellemzi, elegáns és okosan megkomponált. Rétegzett, komplex ízvilág fogad szájban is: különféle citrusok, őszibarack, gazdag fűszeresség, egy leheletnyi vaj, fehér húsú gyümölcsök. Végig szép intenzitása, íve van, nagyon hosszan búcsúzik. 7p+ (13900 Ft)

Louis Latour Meursault 1er Cru Chateau de Blagny 2005 (Franciaország, Burgundia)
Érett fehér húsú gyümölcsök és gazdag édes fűszeresség határozzák meg illatát, halvány zöldfűszeres, kakukkfüves villanásokkal, pici vaníliával. Szájban jól indul, jól integrált, stabil savakkal, jó minőségű fával, ami a bor fiatal korában valószínűleg embertelenül soknak tűnhetett, bár még most is uralja a bort. A fás, fűszeres, borsos jegyek mellett érett citrusok, almafélék tűnnek fel. A korty második felében a szesz kicsit kilóg és a lecsengés is kesernyésbe hajlik. 6p+ (13500 Ft)

A pinot noir-ok esetében mondhatjuk, hogy bejött a papírforma: a burgundi versenyző simán állva hagyta a sort. Olivier Bernstein bora annyira levette a lábáról a kóstolócsapatot, hogy közfelkiáltással azonnali fogyasztásra kértünk még 2 palackot Tar Ferenctől, akinek szerencsére csak néhány sarokra kellett elugrania, hogy teljesítse kívánságunkat.

Szentesi Pinot Noir 2013 (Etyek-Buda, Nadap)
Meleg hangulatú, édeskés illat, határozott likőrös beütéssel, édesre érett piros bogyós gyümölcsökkel, grenadine-nal. Ízben is jön az édeskés, likőrös vonal, édes fűszerekkel, málnával, szamócával. Kissé tolakodóbbnak éreztem most most ezt az édes-likőrös vonalat, mint amikor a pincénél kóstoltam. 5p+ (6400 Ft)

Weingut Georg Breuer Pinot Noir 2012 (Németország, Rheingau)
Ez már villant valamiféle klasszikus fajtajelleget is: édesfűszerek, szárított virág, málna, hibiszkusz, savanykás piros bogyós gyümölcsök. Szájban kissé vékony, ehhez képest picit nagyra szabták a "fakabátot", a hordó kicsit ráül, a tannin is tapad, nem épült be teljesen. Cseresznyés, szamócás gyümölcsösség és diszkrét fűszeresség is megjelenik ízben, de illatban több izgalmat tartogatott. 6p (5900 Ft)

Weingut Zull Pinot Noir 2011 (Ausztria. Weinviertel)
Érdekes illat: tejföl, lisztes fedettség, majd tisztul a kép: meggy, cseresznye és rózsa következik. Szájban meleg karakterű, piros bogyós gyümölcsök, étcsoki, ugyanakkor van benne egy érdekes céklás vonal is, ami engem kissé zavart. Szerkezetét finomszemcsés tannin, pici cseresség, kicsit alkoholos lecsengés jellemzi. Korrekt, de kifejezetten fajtajellegesnek sem mondanám és illatban és ízben is voltak benne zavaró jegyek. 5p (6800 Ft)

finewinespnch3.jpg
Cloudy Bay Pinot Noir 2013 (Új-Zéland, Marlborough)
Tipikus új-zélandi: intenzív és áradó. Illatában tobzódik a gazdag édes karácsonyi fűszeresség, rózsa, málna, szamóca, édes erdei gyümölcsök elegye, szárított virág és narancshéj. Szinte elegáns, jó egyensúlyt mutat, ízében is hozza az illatban megismert vonalat: szamóca, cseresznye, szeder, édes erdei gyümölcsök, édes fűszeresség. Szerettem. 6p+ (9500 Ft)

Maysara Jamsheed Pinot Noir 2008 (USA, Oregon)
Finom érettség már megérintette, érett piros bogyós gyümölcsök, narancshéj, fűszerek, kék virágok jelennek meg illatában. Elegáns és sima, miközben elég jó koncentrációt is mutat. Savai élénkek, lendületesek, a tannin legalább közepes mennyiségű, de szépen megtalálja a helyét. Gyümölcsei valamelyest halványulnak, de izgalmas fűszeressége még mindig lenyűgöző: karácsonyi fűszerek, érett piros bogyósok, vérnarancs díszítik. 7p- (12500 Ft)

Olivier Bernstein Gevrey Chambertin Villages 2013 (Franciaország, Burgundia)
Varázslatos illat: málna, szamóca, szeder és erdei gyümölcsök tömkelege, egzotikus virágok, édes fűszeresség, potpourri. Intenzív, koncentrált és mély - az elnehezülés veszélye nélkül - , a kortynak hosszú, egyenletes íve van, jó állagú sav és szépen használt hordó adja a gerincét. Remek fűszeresség, édesek és szárított zöldek vegyesen, gazdag piros bogyós és erdei gyümölcsök érkeznek egymás után nagyon hosszan. 7p+ (15900 Ft)

finewinespnch4.jpg

Nem maradtunk meglepetés nélkül, előkerült egy bónusz tétel is, nem is akármilyen:
Domaine Leroy Auxey-Duresses 2000 (Franciaország, Burgundia)
Érettségét aszaltasba hajló piros bogyós gyümölcsök, kis aszalt paradicsom, csipkebogyólekvár, zöldfűszerek jelzik.Még bőven van benne élet, savai a háttérben szépen muzsikálnak, a tannin is hozzájárul a stabil szerkezethez. Ízében már kissé fáradófélben lévő, érett gyümölcsösség, ribizli, cseresznye, finom fűszerek, avaros jegyek. 15 évesen is szépen áll a lábán. 6p

 

Köszönet Tar Ferencnek a kóstolóért, Czinege Tamásnak pedig a helyszínért és a kísérő falatokért! A kóstolón saját költségemen vettem részt.
Tar Ferencnek ezúton is mielőbbi gyógyulást és gyors felépülést kívánok!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr838413380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2016.02.26. 08:49:21

Az a Felton Road valami brutál elképesztő volt, persze a Bernstein is.
Kár, hogy dupla áron mérik ezt a sárdöncit, mint pl. Londonban, kénytelen lesz az ember magának importálni belőle.

MádiN. 2016.02.26. 09:19:20

"Kóstolva mutatja meg igazi erejét, de akkor úgy, hogy a fal adja másikat." hahaha :D
Tényleg egy mutáns, szörnyeteg bor, de nekem tetszett ő is, csak azért nem volt meglepő, mert ismerek 3-4 tételt a pincétől.

2016.03.26. 02:17:16

Kedves Tar Feri, jobbulást és várlak - várunk vissza!

Ledöbbenve olvastam mi történt, Isten legyen veled.
süti beállítások módosítása