A Borrajongó

A SKIZO-n túl - Sike Balázs Pincéje

2020. augusztus 05. 06:00 - furmintfan

A tavalyi látogatás után idén is visszatértünk Sike Balázsék badacsonytördemici pincéjéhez, ahol a Skizo borok mellett immár az új design alatt a Sike Balázs Pincéje sorozat tételei is készülnek, felváltva a korábbi Skizo Hegyeink borcsaládot. Ezek a borok hivatottak megjeleníteni az egyes termőhelyeken a talaj-fekvés-fajta együttállásából kialakuló végeredményt.

skizosikebalazs01.jpgA Skizo ugyan a maga kategóriájában mindig kellemes és remek ár-érték arányú alapborokat tett le a polcra, de minket természetesen inkább a borász saját neve alatt készülő tételek érdekeltek, amelyek közé keveredett még néhány a régebbi Hegyeink sorozat tagjaiból is.

Tovább
Szólj hozzá!

Néhány bor vasárnapról

2020. augusztus 04. 06:00 - ungert

A hosszabb technikai szünetet követően az ilyenkor szokásos magyarázkodás helyett következzen most néhány bor a vasárnapi koncepciómentes hétzárásról. Fehéreket szerettünk volna fogyasztani, de a nem-egyeztetés eredménye borvidékileg, évjáratilag és fajtatekintetben is színes sort hozott össze. Néha ilyen is kell.

dsc_0007.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

Kakukktojás - Szent Donát Kopaszhegy Olaszrizling 2018

2020. augusztus 03. 06:00 - furmintfan

Az "Egy hónap Balaton" következő bora afféle kuriózum, még ha első blikkre nem is olyan nagy dolog, hogy a Szent Donát Birtok kihozott egy újabb olaszrizlinget. A Kopaszhegy Olaszrizling azonban tihanyi szőlőből készült és így több szempontból is ritkaságnak számít. Szabélyt erősítő kivétel a tihanyi borok sorában, Tihany amolyan vörösboros (fél)sziget a fehérbor-hangsúlyos Balatonfüred-Csopaki borvidéken, ahol elvétve terem csak fehér szőlő. Kakukktojásnak számít a Szent Donát fehérborai között is, hiszen azok elsősorban a pincészet homokköves és márgás csopaki területeinek terméséből készülnek.
Kovács Tamásék azonban úgy találták, hogy míg a vulkanikus Tihanyi-félsziget nagy hőingású katlanjai kiváló adottsággal rendelkeznek a kékfrankos-termesztéshez, a kráterek Balatonra néző külső oldala alkalmas telt, gazdag fehérborok készítéséhez. Így született meg a 2018-as Kopaszhegy, a Szent Donát első, vulkanikus talajon termett szőlőből palackba zárt olaszrizlingje.

szentdonatkopaszhegyolaszrizling2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2020/3

2020. augusztus 01. 06:00 - furmintfan

Itt az újabb magyar egyveleg, az idei harmadik, több fehérrel, mint vörössel, előbbiek terén főleg tokaji és balatoni borokkal.

egyvelegdugokm25.jpg

Tovább
1 komment

Badacsonyi menedék - Németh Pince

2020. július 31. 06:00 - furmintfan

Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

nemethpince01.jpg
Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

Tovább
Szólj hozzá!

A Sabar-hegy vére - Sabar Cabernet Franc 2018

2020. július 29. 06:00 - furmintfan

Az "Egy hónap Balaton" sorozatban képzeletben most a Badacsonyi borvidék talán legkisebb hegyére, a Sabarra érkezünk, és a hegyről elnevezett Sabar Borház egyetlen aktuális vörösbora lesz a főszereplő (két olaszrizlingjükről egyébként nemrég írtunk). A Sabar Borház elsősorban fehérboros pince, a tulajdonos Ádám Gábor is a fehérborokat részesíti előnyben. A paletta színesítése céljából azonban az örök közönségkedvenc rosé nem maradhatott ki a választékból, és természetesen azért mind a tulajdonos, mind a borász Földi Bálint fantáziáját izgatja a vörösbor is. Korábban cabernet sauvignon-ból is készült Sabar vörös, végül azonban cabernet franc-t és kékfrankost telepítettek a Sabar-hegyre. A kékfrankos idén terem először, de a cabernet franc ültetvény terméséből már 2017-ben is készült bor (szerettem is), és most itt a 2018-as második évjárat, amely szerintem önállóan és ételek mellett egyaránt, akár kissé behűtve, amolyan nyári vörösként, de hűvösebb napokon is megállja a helyét.

sabarcabernetfranc2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balatonfüredi kilátások - Látogatás a Figula Borkertben

2020. július 27. 06:00 - furmintfan

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

figula202007_01.jpg

Tovább
1 komment

Külföldi egyveleg 2020/2

2020. július 25. 06:00 - furmintfan

Az általában a magyar párjával nagyjából egy időben érkező külföldi egyveleg a szokásosnál lassabban állt össze. A járványhelyzet miatt egyrészt nyilván csak az otthoni kóstolgatás/fogyasztás jöhetett szóba az elmúlt hónapokban, emellett igyekeztem inkább a magyar boros készletet apasztani és visszapótolgatni. Azért mostanra csak összegyűlt egy terjedelmesebb posztot kitevő kóstolójegyzet külföldi borokról is. Íme:

egyvelegdugokk28.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Páger Pince a Vino Piano-ban

2020. július 24. 06:00 - furmintfan

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

pagervinopiano02.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balatonlelle pecsétje - Konyári Loliense Fehér 2019

2020. július 22. 06:00 - furmintfan

A Homonna Kékfrankosról szóló nyitó rész után az "Egy hónap Balaton" rovatban egy dél-balatoni fehérbor következik. A balatonlellei Kishegyen található Konyári Pincészet a déli part egyik legfontosabb borászata, az 1991-ben alapított, mára közel 40 hektáros birtokon Konyári János örökségét fia, Dániel viszi tovább. Fajtaborok és házasítások egyaránt készülnek a birtokon, utóbbiak közül a Loliense fehérben és vörösben is afféle birtokbor szerepet tölt be. A vörös Loliense egy bordeaux-i cuvée és a 2000-es volt az első évjárata, a fehér pedig általában sauvignon blanc, chardonnay és olaszrizling házasítása és 2003-ból jött ki az első kiadás, tehát mindkét bor hosszú ideje állandó része a szortimentnek. A vöröset meghagyom a hűvösebb napokra, a fehér Loliense palackját viszont pár napja kibontottam.

konyariloliensefeher2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A titkos kert gyümölcse - Homonna Secret Garden Kékfrankos 2018

2020. július 20. 06:00 - furmintfan

Megérkezett Homonna Attila saját név alatt palackozott balatoni kékfrankosának második évjárata, a figyelemfelkeltő "Secret Garden" fantázianévvel. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bor nem egyenes folytatása a 2017-es évjáratú első fecskének, ugyanis már két kékfrankos is készült Homonna Attila balatoni szőlőiből, az egyikük azonban magnum-palackos kiszerelésben teljes egészében külföldi piacokon landolt. Nekünk maradt a titkos kert termése, amelyről annyit lehet tudni, hogy bazalttufás talajon növekvő, organikusan művelt idős tőkék termése, spontán erjedt nyitott kádakban, majd két öt hektós használt hordóban érlelődött.

homonnasecretgardenkekfrankos2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Spanyol különkiadás I. - 6 borvidék, 6 bor

2020. július 18. 06:00 - furmintfan

Tervben volt már egy ideje egy különkiadás a rejtőzködő borvidékek keretében belül, mert az utóbbi pár évben összegyűlt jó néhány palack bor kevésbé ismert spanyol borvidékekről. Mivel a szokásos borvidékenként egy pince, pincénként 2(-3) bor, lehetőleg 1 fehér-1 vörös felállásban nem tudtam volna bemutatni az érintett borvidékeket, így ezeket a tételeket összegyűjtöttem egy csokorba. Eredetileg egy terjedelmesebb sort akartam nagyobb társasággal közösen megkóstolni, de a járványhelyzet végül ezt keresztülhúzta. Így a sor felét félretettem, a másik felét pedig szépen lassan beosztva megkóstoltam, megittam. Folytatás biztosan lesz, de addig is itt van hat különböző spanyol borvidékről hat bor.

spain-wine-regions-numbered-1.jpg(A fenti térképet innen kölcsönöztem)

Tovább
Szólj hozzá!

Házibajnokság II. - Egy pár Sabar olaszrizling

2020. július 16. 06:00 - furmintfan

Tavaly nyáron a Sabar Borház két 2017-es rajnai rizlingjét eresztettük egymásnak egy barátságos mérkőzés erejéig, amiről aztán egy négykezes megemlékezés is született. A történelem (majdnem) ismétli önmagát, ugyanis a sors úgy hozta, hogy idén júniusban a pince két 2018-as olaszrizlingje került egymás mellé az asztalra, ezúttal pedig én vállaltam magamra a rövidke négykezes kóstolójegyzetek formába öntését.

sabarolaszrizlingek2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Tornai Prémium Juhfark 2019

2020. július 14. 06:00 - ungert

A helyzet az, hogy Somló fogyasztási értelemben a mostanában fennálló időhiányom áldozatává vált. Pedig készülnek arrafelé érdekes, sőt, finom borok is, némelyiket pedig hétköznapi értelemben is elérhető áron lehet beszerezni. A Tornai Pincészet már évek óta számít stabil kedvencemnek ebben a kategóriában, ugyanis kifejezetten ízletes és szerethető somlói fehérborokat készítenek az alap- és prémiumszegmensben egyaránt. A koncepció működőképességének friss bizonyítéka ez a prémium juhfark is, amellyel az elmúlt két napban volt szerencsém ismerkedni, elsősorban a saját örömömre.

gglz5867.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Etyeki forduló II. - Anonym Pince és Hernyák Birtok

2020. július 13. 05:30 - furmintfan

A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba, az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

etyek202007_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Marlborough feldarabolva - Yealands Sauvignon Blanc parcella-szelekciók 2018-ból

2020. július 11. 06:00 - furmintfan

Új-Zéland és azon belül is Marlborough a sauvignon blanc második, vagy mondhatni új hazája lett a franciaországi bölcső után. A kiwi sikertörténet az 1980-as években robbant be, ekkor tarolták le a világot az intenzív, buja, marlborough-i sauvignon blanc-ok. Marlborough-ban találjuk a szigetország szőlőültetvényeinek mintegy 2/3-át, mintegy 26000 hektárt, amelyből közel 21000 ha a sauvignon blanc-nak jut. A sauvignon blanc teszi ki az új-zélandi botermelés 73%-át és az ország exportált borainak 86%-át.
Marlborough három alrégióból áll.
Wairau Valley, egy változatos, hegyekkel kísért folyóvölgy a sziget belsejében, távolabb az óceántól. Sok különböző mezoklímával, kavicsos, üledékes talajokkal találkozunk itt.
Awatere Valley, közelebb van az óceánhoz, szelesebb, szárazabb, hűvösebb, földrajzilag pedig a legváltozatosabb terület.
Southern Valleys, azaz a déli völgyek, konkrétan: Omaka Valley, Fairhall Valley, Brancott Valley, Ben Morvan Valley, illetve Waihopai Valley. Változó talajokat és mezoklímákat találunk ebben az alrégióban, de általában kötöttebb, agyagosabb a talaj, mint Wairau Valley-ben és dél felé haladva egyre hűvösebb az éghajlat.

Három parcella-szelektált sauvignon blanc-t kóstoltunk meg az egyik legnagyobb marlborough-i pincétől, a Yealands Estate-től (a pincéről és több borról egy tavaly írás itt megtalálható), hogy megnézzük, milyen különbségeket produkál az eltérő adottságú termőhely a borokban. Két tétel az Awatere Valley-ben található Seaview Vineyard, a harmadik a Wairau Valley-ben található Mills and Ford Vineyard 1-1 külön parcellájáról szüretelt szőlőből készült. A borkészítési metódus ugyanaz: bogyózás, hűtés, kíméletes préselés, az ülepített must élesztővel beoltva tartályban erjed és érlelődik.

yealandssauvignonblancok2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A borász víziója - Holdvölgy Vision 2017 és 2018

2020. július 10. 06:00 - furmintfan

A mádi Holdvölgy Pincészet jó pár éve Mád és Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó borászata, ami mára magától értetődőnek tűnik, azonban megalapítása után a pincészet még sokáig nem lépett ki boraival a magyar közönség elé. A kivárás tudatos döntés eredménye volt, amelyet több dolog is indokolt. Egyrészt a pincészet a hosszú érlelés mellett tette le a voksát (azóta azért lényegesen hamarabb piacra kerülnek a borok), és arra törekedett a kezdetektől, hogy borai csúcsformában kerüljenek a polcokra. A másik ok abban keresendő, hogy a borászat a belföldi nyitást megelőzően külföldi szakmabeliek és külföldi közönség előtt tesztelte a borokat. Harmadrészt a belföldi megjelenés idejére befejeződtek a birtokközponton folytatott munkálatok is, így az igen látványos pincészet látogatására is megnyílt a lehetőség.
A borászat 27 hektáron gazdálkodik, 7 mádi dűlő (Betsek, Dorgó-tető, Holdvölgy, Kakasok, Király, Nyulászó, Úrágya) 22 parcellájában. A mádi birtokközpont alatt húzódó érlelőpince három szintes, közel 2 kilométer hosszúságú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részei még a XIV. századból származnak.
A Holdvölgy főborásza 2007-től 2012-ig Berecz Stéphanie volt, akitől Gincsai Tamás vette a stafétabotot. Az új borász Jójárt Gergő korábbi kereskedelmi igazgatóval, jelenleg már birtokigazgatóval karöltve fiatalos energiákat hozott a borászatba, és a szortiment is kibővült. A választék gerince megmaradt, de a kísérletezések nyomán több új tétel is megjelent. Az egyik ilyen a Holdvölgy kvázi birtokbora, a Vision, amelyben a két fő fajta - furmint és hárslevelű - mellett a Gincsai Tamás szívéhez közel álló kabar is helyet kapott.
A Vision a 2013-as évjárattal indult útjára és azóta minden évben elkészült. A 2018-as most jelent meg a piacon, mellette még a 2017-es évjárat is elérhető. Amikor nemrég vettem pár Holdvölgy bort - többek közt egy 2017-es Vision-t - Jójárt Gergő ráadásként meglepett egy palackkal az akkor még pont debütálás előtt álló 2018-as kiadásból is (ezúton is köszönöm!), így egymás mellett kóstoltam meg a két évjáratot.

holdvolgyvision20172018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittuk - Alte Keller Szendehely Zweigelt 2018

2020. július 08. 06:00 - furmintfan

Szendehely egy alig 1500 lélekszámú település, Nógrád megye délnyugati részén, a Dunakanyarhoz igen közel. A németek által alapított település lakói a mai napig őrzik és folytatják az elődök borkultúráját, a környéken kiterjedt szőlőskertek vannak. Ilyen családi szőlőből készül a German Dánielék tulajdonában álló, szintén német nevet viselő Alte Keller bora is, amiből kaptunk egy palackkal, hogy kóstoljuk meg.
A bor a mészköves Naszály hegy lábánál termő Öregszőlő ültetvény 30 éves tőkéiről szüretelt alapanyagból készült, ez az ültetvény nagyszülői örökségként maradt a családra. A kis birtokon egyébként három és fél hektáron foglalkoznak szőlővel, 99%-ban zweigelt-tel, amiből rosé és vörösbor is készül. Forgalmi tételként a 2017-es évből palackozták az első évjáratot ebből a borból, mi a jelenleg futó 2018-asból kaptunk egy mintapalackot.
Bár Szendehely a Naszály és Börzsöny lábánál található, borvidékileg a Mátrai borvidék részét képezi (a Mátra és Budapest közötti részeket 2009-ben csatolták a borvidékhez). Így a mai poszt kvázi ráadásként is tekinthető a júniusi Mátra-sorozat után.

altekellerszendehelyzweigelt2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Homoky Dorka a Vino Piano-ban

2020. július 06. 06:00 - furmintfan

A kerthelyiségek, teraszok megnyitásával beindult az élet Budapesten is, a borkóstolók is visszatértek, és ahol az adottságok ezt megengedik, a kettő kombinációja is adja magát. A Tűzoltó utcában, az Élesztővel és a Pancs Gasztroplaccal lényegében egy fedél alatt működő VinoPiano is így tesz, a nyár folyamán a meghívott borászok a teraszon (rossz idő esetén a bárban) kötetlen formában mutatják be boraikat. Az első alkalommal Homoky Dorka volt a VinoPiano vendége.

homokydorkavinopiano01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Finewines Új-Zéland portfólióbemutató III.

2020. július 04. 06:00 - furmintfan

A nyár elején ismét bővült a finewines.hu új-zélandi borválasztéka, az új tételek bemutatására a Carpe Diem-ben került sor még június végén. Tar Feri elmondása szerint nem tartozott az új-zélandi borvilág nagy rajongói közé, a pár éve a Magyarországon elérhető kevés kiwi bor legalábbis nem győzte meg. Aztán jöttek az európai borstílust szem előtt tartó, ahhoz közelebb álló pincék, és kinyílt egy új világ. Így mára a finewines.hu az egyik legbővebb új-zélandi kínálattal rendelkező borkereskedés lett itthon, mi pedig alapos merítést kaptunk a szortimentből. Feri mind terjedelmét, mind minőségét tekintve extra brutális borsort varázsolt elénk, összesen 21 bort és pezsgőt kóstoltunk az este folyamán.

finewinesnz202006_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Centurio Szőlőbirtok kóstoló a Kálvária Pincében

2020. július 03. 06:00 - furmintfan

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

centuriokalvaria1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Etyeki forduló I. - Nádas Borműhely, Etyeki Kúria, Vértes Birtok

2020. július 01. 06:00 - furmintfan

Bő két hónap bezártság után újra lehet jönni-menni, és a borospincék is nagyon várják a vendégeket, annál is inkább, mert a járvány komoly gondokat okozott a borászatoknak. Az éttermek bezárása és a helyi vendégforgalom hiánya duplán sújtotta a pincék bevételeit. Az élet persze közben nem állt meg, a szőlőben és a pincében továbbra is dolgozni kellett, volt aki emellett webshopot vagy honlapot fejlesztett, személyesen szállított ki bort, vagy idő hiányában régóta halogatott munkákat fejezett be az ültetvényeken vagy a feldolgozóban. Most a belföldi turizmus megélénkülésében lehet reménykedni, és persze abban, hogy az időjárás a továbbiakban kedvező lesz és sikeres szürettel zárul 2020.

etyek202006_01.jpg
Nagyon vártam már én is, hogy kimozduljak, és kézenfekvőnek tűnt, hogy az első borvidéki látogatás célpontja a Budapestről könnyen és gyorsan elérhető Etyek legyen. Sok pince hétvégenként állandó nyitvatartással várja a borkedvelőket, van olyan köztük, amelyik extra programokkal igyekszik csábítani a vendégeket, és júniustól egy külön a borkedvelőkre szabott borjárat is elindult a belvárosból, szóval lassan visszatér ide is az élet. Június elején egy kellemes szombat délutánt töltöttem el Etyeken, végül három pincét sikerült meglátogatni, rövidke jegyzetek is készültek a borokról, közepesen átgondolt, benyomás-szerű pontszámokkal. Több pince is van, ahova idő szűkében most nem jutottam el, de szeretnék, úgyhogy biztosan lesz még egy fordulóm Etyeken.

Tovább
Szólj hozzá!

Hobbimunka két borvidéken – ViMaVin Pincészet

2020. június 30. 06:00 - ungert

A szőlőművelés és borkészítés főállásban is számtalan kihívást és nehézséget tartogat, meglepő tehát, hogy mindezt gyakorlatilag hobbitevékenységként végezve is születnek sikersztorik és értékelhető, sőt, minőségi borvégeredmények is. Az Etyek-Budán és Mátrán is egyaránt tevékenykedő, aktuálisan három és fél hektárnyi területtel rendelkező elsőgenerációs ViMaVin Pincészet egyike az ígéretesnek tűnő hobbipróbálkozásoknak, legalábbis az elmúlt hetekben lépésről-lépésre megkóstolt hatboros minta alapján biztosan. 

71477251_2460249637385234_8549229666517385216_o.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy hónap Mátra - Páger Pince Kékfrankos 2018

2020. június 29. 06:00 - furmintfan

A Páger Pince új szereplő a mátrai színtéren, bár Páger Mátyás néhány éve készült már arra, hogy a szélesebb közönség elé is kilépjen boraival (írtunk egyébként a még nem forgalmi tételekről, megkockáztatom, hogy a magyar borasajtóban először talán). A főműsoridőben Budapesten élő tulajdonos-borász néhány éve elvégezte a Soós István Borászati Szakközépiskolát és 2014-ben kezébe vette a gyöngyöspatai pincesoron található pincekulcsot, majd lassan elkészültek az első borok. Matyi munkáját legjobb barátja, Németh Richard - akit a borkedvelők minimum írásai révén jó eséllyel ismerhetnek, hiszen régóta kötődik a hazai boros színtérhez - támogatja, együtt gondolkodnak és alakítják a borok stílusát.
A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még megy a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
Az első kereskedelmi forgalomba hozott borok egy 2017-es feketeleányka kivételével a 2018-as évjáratból származnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Gereg dűlőben található, 2017-ben termőre fordult, saját telepítésű ültetvényről származó 2018-as Kékfrankos aratta a legnagyobb sikert. Ez a bor már több neves budapesti étterem borlapján is szerepel, és most én is ezt kóstoltam meg.

pagerkekfrankos2018_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!