Pár héttel ezelőtti hazalátogatásom alkalmával szolnoki barátaim is szerveztek számomra egy nagyon érdekes kóstolót. Tíz év körüli magyar vörösborok kerültek a poharakba, mindenfelől válogatva. Nem titok, ezeket 7-8 évvel ezelőtt nagyon szerettük és izgalmasnak ígérkezett visszakóstolni őket ennyi idő elteltével. A borok ideális körülmények között voltak tárolva, ennek megfelelően valamennyinek tökéletes állapotban volt a dugója, amit a kóstoló előtt megnyugvással vettünk tudomásul. A borok 7 órát szellőztek palackban kóstolás előtt és 16-17 fokra hűtve kezdtük őket alaposabb vizsgálat alá venni.

Ismét eltelt egy év és megint sor került az egyik legpatinásabb Tokaji birtok, a Királyudvar évjárat bemutatójára. Tavaly már leírtam, miért is nagyszerű dolog az, ha egy magát komolynak tekintő termelő egy fókuszált és informatív évjárat-értékelést és borbemutatót prezentál az értő közönség számára. Most eltekintek ettől, legyen annyi elég, hogy a 2012-es évjárat rejtelmeit ismét egy kiváló előadáson és borsoron keresztül ismerhettük meg. Ezen felül, aki az elképesztő forróság ellenére elvonszolta magát a kóstoló helyszínéig, a korábbi évjáratok borait is megméricskélhette. Az előadást és kóstolót a pincészet tulajdonosa, Anthony Hwang celebrálta.

Folytatódnak a párbajok, rögtön több is, hiszen annyi, de annyi minden furdalja kíváncsian az oldalamat. A jelen sor kreálásának mozgatói nagyjából az alábbiak voltak.

Kifejtettem már a múltban, hogy számomra a Prager Klaus az eddigi legjobb bor a karrieremben a kategóriáját tekintve, azaz eddigi szerény tapasztalataimmal ezt a tételt tartom számon az egyik lehetséges alternatívának a gyakorlatilag tökéletes nagy száraz fehér borra.

Eme kellően merész kijelentést persze rendre illik újra és újra tesztelni, azaz méltó kihívókat tenni mellé.  Wachau legkomolyabb borai közül már több alkalommal is sikerült kitűnnie,  sem F.X Pichlertől, sem Hirtzbergertől, sem Knoll-éktól nem kóstoltam még olyan bort, melyet jobbnak tudnék tartani. (Ezzel persze biztosan rengetegen vitatkoznának, mi több tisztában vagyok vele, hogy a nemzetközi szakértők szerint sem ez Wachau legjobb bora, de nem tehetek róla, ha számomra meg az) .  De mindenestre a továbbiakban ugorjunk egyéb vidékekre összehasonlítandó alanyért.

Fajtán belül maradva németországi borral eddig még csak szúrópróba jelleggel tudtam tesztelni a Klaust. Most is ez történik és bizonyára nem is ez lesz az utolsó és mindent eldöntő alkalom. A Georg Breuer-pincét a 19. század végén alapították. A harmadik generációt képviselő Bernhard Breuer úttörő szerepet játszott anno a nagy száraz német riesling megszületésében. Halála után fia és menye irányításával is a legjobb száraz bor termelők között tartják számon a pincét az eredendően édes boros Rheingau-ban, sőt egész Németországban is.  Rüdesheim legjobb dűlőin kívül a monopol helyzetben művelt Rauenthal-i Nonnenberg-ből készítik top dűlőszelektált száraz riesling-jeiket. Ez utóbbi bornak a 07-es évjárata lenne mai egyik kihívónk.

Ha viszont általánosan a perfekt nagy fehérről beszélünk, akkor nem csak rieslingekkel illő versenyeztetni Klaus barátunkat, hanem elő a farbával, nézzük mit tud egy komoly burgundi mellett.  Tudni kell, hogy Burgundia a világ legdrágább borvidéke címet nem csak a fantasztikus pinot noir-jai végett viseli, hanem a chardonnay-nak is itt található a fokozhatatlan fellegvára.  Sajnos a költségvetésbe nem fér bele, hogy Burgundia legdrágább fehér borát tudjam prezentálni, de ha belegondolok nem is feltétlen az érdekel, hogy sokszáz euróért létezik-e Klaus-verő burgundi, hanem mondjuk 100 euron belül mi a körkép. Ezen feltétel teljesülése mellett azért kemény versenyzőt igyekeztem nevezni a párbajra.  A Follin-Arbelet jó nevű birtok, Corton-Charlemagne pedig egyike a Cote d'Or tényleg csak néhány grand cru minősítésű chardonnay-ban utazó appellációinak.  A most kóstolt 2006-osról nem találtam Burghound-os értékelést, de az újabb évjáratok 92-93 körül szoktak lenni. Jancis Robinson-nál 18.5-re volt jó a jelen bor. Ő lenne a Klaus másik kihívója.

És végül az örök kérdés, az eddig bevezetett és tulajdonképpen a világ élvonalát jelentő szinthez képest hol tartunk mi? Ebből az apropóból egyik kedvenc furmintomat is delegáltam, Bott-ék 07-es Csontosát. Sokszor kóstoltam ezt a bort, és még soha nem okozott csalódást, ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ezt a sort esélyes lenne megnyerni, de úgy éreztem előzetesen, hogy meg fogja mutatni szépségét ilyen kontextusban is.

A négy bort mindenféle sorrendben, több napon keresztül kóstoltam. Íme a végeredmény:

Futólag találkoztam ezzel a borral a nagy hárslevelű-kóstolón, és igencsak tetszett. Most megnéztem rendesen, hosszan alaposan, több napig kóstolgatva.

Nagyon vonzó és komplex illat, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, fehér virágok, karácsonyi fűszerek, édesgyökér, akácméz. Szájban mindössze közepes test, ízben viszont kifejezetten telt. Sok-sok fűszer, friss gyümölcsösség, csupa zamat. A szokásosnál visszafogottabb méret ellenére kiváló a koncentráció, a kortyközép fókuszált, szép hosszan fejlődő. A savak magasak, bennük van az évjáratra jellemző lime-os fanyarság és egyáltalán a dominancia, de élesnek nem mondanám őket, jó lendülettel repítik a kortyot. Tiszta, elegáns és leginkább nagyon kifejező bor, számomra mindenképp a legjobb száraz, amit ebből az évből itthonról kóstoltam. 7 pont. (90)  Nem olcsó a megszokott 6700 Ft. körüli árával, de alkalomadtán megvenném újra. 

Régi ismerős, még 2009 telén vásároltam belőle pár palackkal és Berecz Stephanie kifejezett kérésére nem nyúltam hozzájuk egészen mostanáig. Akkor egy magassavú és karcsúnak ható borként jellemeztem, visszafogott, neutrálisabb aromavilággal. Mivel a korábbi  Kikelet palackok is szépen értek, volt remény a pozitív irányú fejlődésre. És tényleg ez történt. Ezúttal több órán át kóstolva egyre jobban tetszett, annyira, hogy eltenni már nem sikerült belőle másnapra és többedmagammal végére jártam a palacknak. Közepes citromszínű. Gazdag, és melegedve egyre intenzívebb illat: fehérvirágok, lédús őszibarack, érett citrusok. Kóstolva kissé meglepődtem, mert jóval koncentráltabbnak éreztem, mint az emlékeimben élt. Közepesnél kissé teltebb bor, gazdagon gyümölcsös, cseppnyi mézzel és hordós krémességgel. Nagyon élvezetes ital. Jelentős mennyiségű, de nem túlzó érett savak, megfelelő, de nem extrém mély fókusz. Olyan igazi kikeletes stílusú. Csontszáraz érzetű, nagyon szép hárslevelű, 7 pont. Nem emlékszem a pontos árára, nagyjából 3000 forint lehetett, szóval kiváló vételnek bizonyult.    

                                              (Elnézést a kissé viharvert címkéért...)        

Mielőtt technikailag nekifogunk a Portói világának, valahogy térben és időben helyezzük el ezeket a luzitán erősített borokat. Ha valaki arra számít, hogy a föníciaiaktól indulunk és az évezredes borkultúrákkal lekövezett úton az acéltartályokkal szikrázó jelenbe érkezünk, ki kell, hogy ábrándítsam. Előkerültek ugyan a római korba datálható szőlőmagok, de a késő középkort megelőző időszakban a Douro nemhogy borai, de más okán sem igen hallatott magáról. A rettentő nehezen megközelíthető, zord hegyek közé zárt sziklás táj a mezőgazdasági termelésre is aligha volt alkalmas. Ezért is érdekes, hogy a körülmények ellenére miképpen alakulhatott itt ki Európa egyik ünnepelt és rajongott borvidéke. Mint kemény kőbe zárt drágakő, a Douro egyszer csak felfedeztetik és elindul a felemelkedés? Szép történet volna. Az igazság azonban az, hogy nincs még bor a világon, amelynek kereskedelmét és fogyasztási kultúráját ennyire meghatározták volna Európa politikai eseményei. A 17-18. századforduló kesze-kusza viszonyai és a tengeri kereskedelem ellenőrzéséért folytatott háborúk mind-mind a Portói vitorlájába fogták a szelet.

Gyűjtőposzt következik. Az alábbi borokat kb. március óta fogyasztottam napjainkig, csak el voltam maradva a jegyzeteikkel. Lesz itt minden, ami Dél-Rhone: CdP, Gigondas, Rasteau, Lirac, Cotes du Rhone...

A képen  Gigondas leglátványosabb része a Dentelles de Montmirail.  Itt találtam.

Semmi előzetes összehasonlítási célom nem volt ezekkel a borokkal, nem is egy ligában játszanak. Konkrétan először kinyitottam az elsőt, csalódott voltam, de nem hagytam annyiban, kinyitottam a másodikat, még mindig nem jött a kielégülés, aztán beborult aggyal kidugóztam egy tuti befutót.

Sauska Tokaj Cuvée 111 2011

60% sauvignon blanc, 40% furmint, Király, Thurzó, Medve dűlők. Citrusok, alma, fehér virágok, sok-sok fa, kókusz, vanília. Közepesnél alig nagyobb testű korty. Tiszta, finoman krémes közeg, közepes ízintenzitás, diszkrét citrusos-almás gyümölcsösséggel, és koránt sem ilyen diszkrét hordófűszeresség. A kortyközép viszonylag lazább, sok struktúra nincs, a lecsengés közepes, sajnos utóízéből is ömlik a sok vanília és kókusz, amiért nem tudok rajongani. Az egyensúly mindenestre remek, a felszínek simák. Az alapanyag jó 5 pontos lenne, de számomra levon belőle és kissé közhelyessé teszi, hogy szemlátomást korántsem ehhez a koncentrációhoz lett szabva a hordó. A Stockkultur után visszakóstolva konkrétan fa ízesítésű alkoholos víznek tűnik. 4390 Ft.

Kreinbacher Öreg tőkék bora 2011

Zárkózott illat, a lehető legsemlegesebb almával, tűzköves jegyekkel. Közepes test itt is. Nincs sok íze, a gyümölcs mintha ki lenne belőle spórolva, ami önmagában nem baj, csak nincs helyette másból se túl sok.  Szerkezetileg egy árnyalattal talán tömörebb, mint az előző, de messze van attól, hogy legalább strukturával elismerést csikarjon ki. Közepes lecsengés, utóízében kifejezett cseresség. Alapvázát tekintve itt is 5 pont körül kéne gondolkodni, de élvezeti értéke ettől jóval alacsonyabb. Ha belegondolok jónéhány 3 pontos fröccsborban/nyári italban több örömet tudnék találni. 2950 Ft.

Prager Grüner Veltliner Smaragd Achleiten Stockkultur 2011

Szenzációsan gazdag illat, szuperérett, de túlérettség nélküli trópusi gyümölcs-kavalkád, maracuya, papaya, színes keleti fűszeresség, mély ásványos tartalom ígérete, mindez csupa fineszes és tiszta köntösben. Bele lehet bódulni. Közepesnél nagyobb test, mély, intenzív ízek, gyümölcsös-fűszeres-ásványos rétegek váltják egymást. Kristályosan tömör szerkezet, igen hosszan fejlődő korty, újabb és újabb impulzusok. Elegendően feszes, cizellált, de kiválóan integrált savak kísérik a gazdagság kibontakozását. Az egyensúly végig beleköthetetlen, az egész bor makulátlanul tiszta, a tartalom és elegancia magas szintű találkozása. Ez bizony 8 pont. 35 Euro. Minden centjét megéri, megvenném újra.

Elindítok egy sorozatot. Rendszeresen két bort fogok egymás mellé állítani, és megnézni hogy szólnak együtt, mit tudnak egymásnak mutatni.

Első lépésként kíváncsi voltam, hogy a múltkori Languedoc-kóstolónk legszebb bora, a jó nevű, de presztízsét tekintve a borvidék szintjén sem épp a csúcsok csúcsának számító, 20 Eurót kóstáló Clos de L'Escandil valóban megüti-e, vagy épp akár túl is teljesíti-e egy top tizenezres villányi nagyágyú szintjét, mint ahogy arra a kóstolónk után gyanakodtam.

Mindig is kedveltem a párlatokat, de csak a legkiválóbbakat vagyok hajlandó elfogyasztani. Nagyképűen hangzik? Lehet. A bor feneketlen süllyesztője önmagában egy zuhanás, nekem pedig egy cseppel több alkoholra sincs szükségem annál, amit a szőlő „erjesztékének” szerény ismerete megkíván. Ez pedig önmagában is elegendő egyetlen májnak. A dögunalmas bolti tömények, vagy a legtöbbször osztatlan dilettantizmussal lefőzetett házi pálinkák már felsőoktatási karrierem lezárása óta elkedvetlenítenek. Gondolom, sokan vannak így ezzel. Az igazán minőségi párlatok azonban szabad szemmel is jól látható összegbe kerülnek. Legalább is ahhoz biztosan drágák, hogy a bor kínálta változatosságot párlatból replikáljuk. Ezért ha tehetem, a területtel kapcsolatos hiányosságaim fesztiválokon vagy kisebb kóstolókon próbálom enyhíteni. A Veritas invitálásának eleget téve, most egy ilyen kóstolóról igyekszem részletesen beszámolni.

Úgy alakult, hogy már születésétől fogva több alkalommal is lehetett szerencsém Orsolyák Attila ezen borához. A közelmúltban újrakóstolva elhatároztam, hogy összesítem az eddigieket.

2012. Március:  Még mozgásban levő hordóminta, 70% hárs, 30% furmint, öreg ültetvény. Alma, sütőtök, élesztősség. Szájban remek arányok, közepesnél talán teltebb, de nem nehézkes, minden bizonnyal a kis co2 is segíti ebben. Virgonc savak, de ellenpólusként kb. félszáraznyi maradékcukor, koncentrált gyümölcsösség, sűrű közép áll. Rakoncátlansága mellett is csupa ígéret.

2012. Szeptember: Színes, virgonc tétel. Elég nagy test. Telt íz, tömör, strukturált közép. Hosszú, vibráló, frissen palackozva még kicsit zilált. Tetszik.

2012. November:  Szokatlan illat, agyagos, gyógynövényes, mintha kicsi illó? is lenne.  Szájban lényegesen jobban teljesít. Közepesnél nagyobb test, sűrű szövés, de csupa élénkség és vibráció hatja át. Ízében telt. Nem annyira definitek az aromák, érlelt hangulat, kortalan gyümölcsök, sós-ásványos világ, de   tulajdonképpen finom. A közép anyaggal rendesen kitöltött, van erő a borban. Az élénk, izgága savak végett semmiféle hömpölygés és robusztusság nem tapasztalható, ami pozitív, de a korty végére a savérzet kissé külön válik a kortytól, ami rendezetlenebb irányba viszi az összképet.  Közepesnél hosszabb lecsengés. Megosztó bor volt, nekem a szokatlansága mellett is tetszett, értékeltem az élénk köntösben szunnyadó kraftot. Jobb egység, illetve letisztultabb aromatika viszont feltétlen jól állna neki.  Nehéz pontozni, legyen kompenzatatórikusan egy szűk 6 pont.

2013. Június:   Vilmoskörte, alma, citrusok, sós-gyurmás-agyagos ásványosság. Telt, de izmos korty. Vastag zamatok, koncentrált gyümölcsös-ásványos ízek, ezen a téren jóval nyitottabb és élvezetesebb, mint legutóbb. Tömör szerkezet, erőteljes, hosszan bontakozó korty. Magas, széles, minden idomukban fajsúlyos savak adnak az egésznek komoly lendületet. Jó arányok, de egységben még mindig meglehetősen rakoncátlan, hol erre, hol arra kitüremkedő alkotókkal, némi éllel is a savakat tekintve.  De ezektől az esztétikai csorbáktól eltekintve igen sok örömem volt benne, minden cseppjét élveztem, komoly, mégis nagyon jól iható anyag. 6 és 7 pont között.

A múlt héten egyszer csak olyan érzés tört rám, hogy Fekete Béla-bort szeretnék inni. Jó masszív, klasszikus somlóit.

Aszalt sárga barack, méz, intenzív köves- sós ásványosság, némi rusztikus hangulat. Telt korty. Vastag ízek, érett-aszalt gyümölcsök, só és só. Krémes-olajos sima tapintatú konzisztencia, közepesen tömör szerkezet. Széles, fajsúlyos savak, besimult cserek, közepesnél hosszabb lecsengés. Kerek egész, remek egyensúly és egység, sok-sok szeretnivaló karakter. Erős 6 pont. 3200 Ft. Megvenném újra. 

Rájöttem, hogy a régebbi Hollóvár-borokkal együtt tulajdonképpen ez a stílus okozza a legtöbb örömet Somlóról.

Nagyjából egy évvel ezelőtt tartottam először Burgundia-kóstolót a klubban. Remekül sikerült, így folytatása is lett ősszel. Többek részéről akkor felmerült, ha egy erős belépő szintű sor ilyen szép, akkor milyen lehet egy ütősebb? Ezt persze felhívásnak tekintettem és szorgosan nekiláttam egy újabb, az eddigiektől egy nagyságrenddel erősebb sort összegyűjtögetni.

Nem feltétlen egyszerű feladat, hiszen DRC, Dom. Leroy, Rousseau Chambertin kategóriájú borok semmiképp nem tudnak beleférni a költségvetésbe. Ugyanakkor ha az eddigi sorok fölé akarunk egyértelműen kerülni, akkor azért jóval nagyobb perfő költséggel kell számolni, mint általában a kóstolóinkon és ha már így történik, akkor persze mindenki elvárja, hogy zuhanjanak az állak egészen a padlóig a borok által okozott élmény intenzitásától.

Burgundiáról révén szó ez persze nem feltétlen jön spontán csak azért, mert a tétel ára elért egy x összeget, de számomra van egy félelmetesen hasznos segítség ehhez a kiismerhetetlen világhoz, mégpedig a Burghound. Az Allen Meadows által jegyzett online-magazin rendkívül nagy lefedettséggel vizsgálja a borokat, nehéz olyan tételre bukkanni, melyről ne lenne jegyzet, az értékeléseket pedig egész egyszerűen, mintha külön nekem írta volna. :) Mindig győzök rácsodálkozni, a pontjait követve gyakorlatilag még sose fürödtem be, külön öröm, hogy ez a fogódzó épp Burgundiánál, a világ tán legdrágább borvidékénél áll rendelkezésre.

Az „Egyveleg” rovat következő epizódjával jelentkezem. Ismét mindenféle a kosárban. Meglepetések, csalódások, jó és rossz vásárok.

Piros és kék bogyós gyümölcsök, sokféle fűszer, szegfűszeg, puncs, karamellizált pörkölt magvak. Nem túl intenzív, vagy mélyről jövő, de kétségtelenül vannak színek, mégha ennek hátteréül nagyobb részt  a hordóra gyanakodnék, mint az alapanyagra. Közepes, vagy attól picit nagyobb test. Közepes ízintenzitás, megtaláljuk itt is az erdei gyümölcsöket, de messze nem olyan koncentrációban, ami könnyen elbírná a jelenlevő fát, mely így abszolút ráül az ízvilágra. Viszonylag lazábban kitöltött kortyközép, egyszerű lefutású, cizelláltságtól, kanyaroktól mentes, közepesen hosszú lecsengés. Elég puha savak és tanninok, sima tapintatú részletek, jó egyensúly. 4-5 pont.

Dom. La Suffréne: Bandol Cuvée Les Lauves 2009

Provence borairól sok mindenkinek a divatos rosék ugorhatnak be elsőnek, de azért természetesen készülnek itt komoly vörösek is. Bandol kiemelt jelentőségű körzet, ahol egész Provence talán legtöbbre tartott borai születnek. Az első számú szőlőfajta a mourvédre, ami ugyan sok egyéb dél-francia vidéken szintén jelen van, de talán csak itt készülnek akár 100%-ig ebből a fajtából borok. Stílus tekintetében nagytestű, alkoholos, buja, vad, intenzíven fűszeres borokra kell számítani. A képen jellegzetes teraszos ültetvények Bandol-ban, innen vettem kölcsön.

A Dom.La Suffrene 50 hektár korüli birtok. Cedric Gravier borász/tulajdonos 1996-ban vette át a nagyapjától. Jelen borunk a pince zászlóshajója, 90 %-ban öreg-tőkés mourvédre, 10%-ban carignan mészköves-vörös agyagos talajról. 38 hl/ha körüli hozam. Saját flórával történő erjesztés betontatályokban, majd hatalmas fahordókban érik 21 hónapig. Szűrés és derítés nélkül palackozzák. 4-5 éves palackérlelést mindenképp javasolnak,de 10-20 évre is nyugodtan el lehet rakni. 23 Euro

Eleinte kicsit zárkózott, melegedve egyre bujább illat. Rengeteg fűszer, szerecsendió, sáfrány, kömény, szegfűszeg, vaníliarúd, mellettük elég koncentrált a gyümölcsösség is, érett és aszalt formájú szilva. Nagy, öblös test, csordultig töltve ízekkel. Itt is sok-sok fűszert találunk, vaskos gyümölcsökkel. Nem mondanám kifejezetten fókuszált szerkezetűnek, de az aromák intenzitása, hosszúsága megadja a korty fejlődését, vezetését. Széles, érett savak, szintén érett, de masszív tanninok, közepes szemcsemérettel, némi tapadással. Elég hosszú lecsengés. Lehet butaság, de fűszeres aromái emlékeztettek egy szekszárdi kadarkára, csak az egész sokkal nagyobb és koncentráltabb. A 15.5-es alkohol annyiban érződik, hogy erős, melegítő hangulatú az itóka, de jól elfér a gazdagság mellett. 6.5-7 pont (89-90) 

Somló aprócska borvidékén járva, a termelőkkel beszélgetve mindig az volt az érzésem, hogy amilyen kicsi a hely, akkorák az ellentétek és a látszólagos érdekkülönbségek. Fogyasztóként értetlenül áll az ember ez előtt, hiszen a termelőnek az volna az érdeke, hogy minél jobb bort tudjon készíteni és minél előbb – lehetőleg minél jobb áron – el tudja adni a teletöltött palackokat. Ez pedig összefogás, termelői eszme- és tapasztalatcsere, közös promóció és stratégiai gondolkodás hiányában elképzelhetetlen. Még 500 hektár is túlzottan nagy ehhez. Ennek megfelelően az utóbbi években Somló mintha megrekedt volna az olykor a Barátok Közt legszenvedélyesebb epizódjait idéző mókuskerékben. Úgy tűnik azonban, most valami változik. Engedjétek meg, hogy szó szerint közöljem Balogh Zoltán (Somlói Apátsági Pince) meghívóját.

Kissé elhallgattam az elmúlt időszakban. Viszont rendelkezem megdönthetetlen alibivel. A tavalyi nagy Ribera del Duero-sorozat után, idén májusban a borfolyó Douronak becézett „felére” látogattam el. Hogy miért pont ide, arra több okot is felhozhatnék, de – vízügyes érdeklődés hiányában – egyiknek sincs köze magához a Dourohoz. Ribera del Duero és Portó vidékét, igaz, egyetlen borfolyó köti össze, de kulturálisan mégis univerzum választja őket el. Kézenfekvő volna, ha a most induló sorozat a Portói erősített borok világába nyújtana betekintést. Ha részben így is lesz, a magas alkoholok sem téríthetnek el a Douro száraz vörösboraitól, amelyek évek óta izgalomban tartják a nemzetközi borvilágot. Mivel azonban Portó nélkül nincs Douro, Douro nélkül nincs Portó, kezdjük is mindjárt az előbbivel.

Rég jelentkeztem már rieslingekkel, pedig fogynak rendszeresen, csak kicsit el vagyok maradva a jegyzeteimmel. Néhány hete felnyitottam két remek terrassenmoseli termelő évjárat és dűlő-azonos tételét összehasonlítás, de még inkább örömködés végett. Mindkettő bor kapható itthon itt.

Knebel: Riesling Erste Lage Röttgen 2011

6400 Ft. Vonzó illat, szaftos gyümölcsök ígérete, grapefruit, fehér húsú őszibarack, jellegzetes palás ásványosság. Szájban közepes a test. Telt, intenzív ízek, szépen definiált, harapnivalóan koncentrált gyümölcsösséggel. Mindez szépen strukturált vázra illeszkedik, a közép kellően sűrű magot formál, a savak ideális élénkségűek, érettek, jóízűek, kiválóan integrálva kísérik a korty bontakozását. Elég hosszú lecsengés. Tiszta, koncentrált, kerek örömbor, minden részlet a helyén. Eléri a 7 pontot. (90) 

Heymann-Löwenstein: Riesling Erste Lage Röttgen 2011

7400 Ft. Színesebb illat, az érett, lédús citrusok mellett őszibarack, trópusi gyümölcsök, csemegeszőlő is felsorakoznak, némi mézzel, édeskés fűszerességgel, jellegzetes ásványossággal. Hasonlóképp közepesen telt, intenzív ízekkel. A savak picit feszesebbek, a struktúra picit fókuszáltabbnak tűnik, a lecsengés is egy hangyányit hosszabbnak hat. Utóízében némi karamelles-gyógynövényes díszítés. Ez a bor volt a kettő közül a komolyabb, vitálisabb, aromákat tekintve pedig a komplexebb. Magabiztosabb 7 pontot kap. (91)  De zárójelben, nekem személyesen talán nagyobb örömet okozott az előző natúrabb, sallangoktól mentesebb világa, kényeztetőbb simasága. Mindkettő reálisan árazva, megvenném újra.

Második merítés a szegedi borfesztről.

Néhány hónappal ezelőtt már írtam hasonló témában egy posztot, ezúttal az volt a minikóstoló érdekessége, hogy két érett bor is bekerült a sorba, amelyeket megbízható forrásból, jóval a polci áraik alatt sikerült beszerezni. Ez amúgy nem mellékes dolog a sokszor méregdrágán mért bordeaux-iak esetében. Az alábbi három bort kóstoltam, a két idősebb 6 órát szellőzött mielőtt pohárba került:  

Kb. 3500Ft /0.375 palack

Körte, őszibarack, ananász, méz, édes fűszerek, vanília. Tiszta és intenzív. Szájban arányosan telt. Mély zamatú indítás, az ízek nagy koncentrációban terítik be szájunkat. Hatalmas szerkezetet nem kell mögötte keresni, közepes tömörség, közepesnél hosszabb lecsengés, mérsékelt cizelláltság. Széles, érett , lazább savak, jól passzolnak a bor stílusához. 6 pont. Tetszett, vennék máskor is.

Az igen hosszúra nyúlt sherry-sorozat levezetéseképp a Bodeges Tio Pepénél tett látogatásról írok. Az idők folyamán hatalmasra duzzasztott Gonzalez Byass csoporthoz tartozó pincészet a borvidék legnagyobb és legismertebb termelője. A világ számos országában megtalálható brand mögött Jerez szőlőtermő területeinek 15%-a, és mintegy 132.000 hordó dolgozik. Ennyi bort előállítani csak embertelen léptékben lehetséges. A pincészet első számú terméke a Tio Pepe Fino, a világ legismertebb és egyben talán legöregebb italmárkája. A harmincas években tervezett emblematikus logó még annak is ismerős lehet, aki életében sem találkozott a sherry kifejezéssel. Személy szerint nem vonzott egy ennyire hatalmas és borítékolhatóan ipari pincészet meglátogatása, de végül mégis csak beneveztem „Józsi bácsi” hírhedt turistagyárába.

Némileg megkésve ugyan, de sikerült kijutnom a már múlt péntek óta zajló szegedi borfesztre és tenni egy kört. Rövid, nem túl alapos jegyzetek következnek, többnyire pontszám is mellékelve. Ez utóbbiakat tessék helyén kezelni. (fesztivál, hangzavar, a sok bor által összezavart nyálkahártya stb..)

Augusztusi késő délelőttre fordul, ahogy Jerez de la Frontera utcáin a Lustau felé baktatok. Izgatott vagyok, hiszen a borvidék talán legjobbnak tartott termelőjéhez kaptam időpontot. Végre nem kell majd a turisták közt lökdösődni és századszorra is meghallgatni a felületes mondókákat. Előtte még időt kell szakítanom egy erős cortadóra, hisz álmosító forróság kerekedett. A tegnap még barátságos időre lapot húzott a levante és hirtelen gatyarohasztó meleg lett itt Jerezben. A bár előtt ülök, a csészében bíztatóan sűrű kávé, szemben pedig a Lustau vakítóan fehér bodegái. Még belelapozok a Diario de Jerez reggeli számába, amely előkelő helyen hozza a tegnapi Magyar-Izland kézimeccs összefoglalóját. Eggyel több ok a jókedvre. Pár perccel később, már a Lustau bejáratát árnyékoló monstre szőlőlugas védelmében hűsölök. Vendéglátómat, Federico Sánchez-Pece Salmerónt, a Luis Caballero csoport kommunikációs vezetőjét várom.