Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Folytatás köv:

A tokaji furmint olyan téma, amihez újra és újra vissza kell térni. Időszerű volt már idén is tartanunk egy nagyszabású kóstolót.

Íme:

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Egy igen meggyőző furmint-sor végén kóstoltuk "jutalom-borként" :) Az említett sorról is hamarosan jön írás, addig is nézzük Gizelláék 6 puttonyosát:

Múltkoriban, egy másik zöldveltelinis bejegyzésnél fölmerült, hogy meg kéne újra kóstolnom Bott Frigyes 2009-esét, hiszen első kóstolása nem volt se nem alapos, nem is tegnap volt.

Gyorsan kerítettem mellé valami referencia-tételt is. Valami kellemes Bernhard Ott-grüner mindig megfelelőnek tűnik erre a célra. A Der Ott idősebb tőkék válogatása, hierarchiában eggyel lejjebb található, mint a többször is bizonyított Rosenberg-dűlőválogatás. Szerepelt már korábban is, de már itt is épp időszerű volt egy "up to date".

Íme:

Bár össze lehet futni a nevével, de mégis nagyon kevés szó esik Asztalos Zoltánról, az AZ Nektár pince borosgazdájáról.

Területileg is talán kissé kívül esik a fősodortól, a borvidék észak-keleti csücskében, Sátoraljaújhely közelében a Vióka és Kácsárd dűlőkben munkálkodik.

A Vióka dűlőből származó 2008-as félszáraz furmintjával még a 2009-es budavári borfeszten találkoztam először, és rögtön megtetszett. Utána egészen ez év februárjáig nem kóstoltam további borokat tőle, amikoris a Bodóék által szervezett és már megénekelt "ne csak igya..." nevű alkalomra őket is meghívták magukhoz, hogy tartsanak nekünk ízelítőt a munkásságukból. A már említett Vióka furmint mellett a most soron következő bort kiemelkedőnek találtam, így örültem, hogy sikerült egy palackot megcsípni alaposabb kóstolás céljából.

Következzen egy igen komoly kései szüretelésű tétel:

A moseli borvidék eredendően az édes borról szól. Minden maradékcukor tartományban letisztult, kiforrott stílusú borok, legyen szó akár "csak"megbízható, illetve klasszsis termelőről.

Annak ellenére, hogy igen régre visszanyúlnak a tradíciók az említett édes borok esetén, a "nagy száraz bor" viszonylag újszerű fogalom, akárcsak Tokajban.

Van néhány termelő, akik elsősorban száraz boraikkal szeretnének kitűnni, azok révén mutatni be területeik karakterét. Mást és máshogy csinálnak, mint ami a történelem során már kiforrott.

Két ilyen termelőtől kóstoltam a minap:

A minivertikális sorozat folytatódik, ezúttal Györgykovács Imre traminijei kerültek górcső alá, 2009-től visszafelé a 2006-osig.

Íme:

Zárkózottan induló illat. Később szépen nyílik, citrusok, körte, fehér virágok mellett egyre mélyebben és meghatározóbban jön az ásványosság  gyurmás-kőporos-sós változata. Szájban alig közepes testűnek érződik.  Kedves aromák, nem túl intenzív, de friss fehérhúsú gyümölcsök, citrusok. Ásványossága az illathoz hasonlóan lassabban fejlődik ki, illetve tudatosodik. Az első korty diszkrét sóssága a többedik visszakóstolásnál már mélyebben a szájnyálkahártyába ivódó komplexebb világú mineralitásként jelentkezik. Virgonc, de kordában tartott jóféle savak kísérik a történéseket.  Az utóízben megjelenő talán hordó eredetű cseresség az első kortyoknál még nem zavaró, de a pici melegedés után egyre jobban kikandikáló (pedig nem túl magas) alkohollal együtt már nehézkesebbé teszik a fogyasztást a többedik visszakóstolásnál. Ettől eltekintve arányos, letisztult, sallangmentes világú tétel,tetszetős és karakteres ásványossággal. 6 pont.

Néhány hónapja dédelgetett álmom volt, hogy két korábban már megízlelt, remekbeszabott szamorodnit együtt kóstoljak meg, ezáltal lehetővé téve az összehasonlítást. A két eltérő stílusú, kimagasló bor a Tokaj Kikelet 2008-as Lónyai szamorodnija és a Tokaj Nobilis 2007-es Ahogy termett névre keresztelt nedűje, amely ugyan hivatalosan nem szamorodni, de szamorodni technológiával készült, így akár annak is nevezhető. A pillanat hétvégén jött el, egy kisebb családi ünneplés alkalmával. A pláne a dologban, hogy kedves szerzőtársam is kedvet kapott ahhoz, hogy együtt kóstolja meg ezt a két bort, ezért ő is bontott belőlük. A kóstolási jegyzetek tehát négykezes formában kerülnek bemutatásra.

Weinbau Ludwig Breiling: Mertesdorfer Herrenberg Riesling Spatlese 2007

Ostoroson Orsolyáék érdekes kísérletet valósítottak meg. A Nagygalagonyás dűlőben található kékfrankos egyik részénél 80 dkg/tőke, a másik résznél 40 dkg/tőke terhelést alkalmaztak, és az így nyert borokat külön palackozták. Tehát fajta, évjárat, terroir megegyezik, így az összehasonlítás árnyalása egyedül a terhelés függvényében történik. (érdekes volna még tudni, hogy szüreti időpontban volt -e különbség)

Már hallattom előzetesen hírét, hogy ez a bor igen nagyot szól. Árgus szemmel figyeltem mikor jelenik végre meg, és amint ez megtörtént rögtön lecsaptam egy palackra. 

 A most következő bor nem feltétlen illik ebbe a sorozatba. Bár hazai értelemben a négy éves borok már leggyakrabban igen érettnek tekinthetőek, ez a bor legfrissebb kóstolás alapján viszont még nem sokat mozdult meg.

A pezsgőzés következő állomasaként a más sokszor körülrajongott Loire-menti birtok, az Huet aktuálisan piacon levő évjaratos pezsgőjéhez volt szerencsém.

Domaine Huet: Vouvray Petillant Brut 2005

A most következő bor nem került kereskedelmi forgalomba. Azon érdekes "kísérlet" révén született, miszerint Kaló Imre zöldveltelini alapanyagot adakozott különböző borászok (ha jól emlékszem Demeter Zoltán, Takács Lajos, Bott Frigyes) részére, amelyből aztán ki-ki a saját belátása szerint készített bort.

Természetesen az lenne igazán érdekes, ha az összes változat együttesen lenne megkóstolható, erre sajnos nincs lehetőségem, de örültem neki, hogy a napokban legalább az egyikhez lehetett szerencsém, esetünkben a Demeter Zoltán-féle verzióhoz.

Három évvel ezelőtt Vesztergombi József 2006-os kadarkája meghatározónak mondható élmény volt a "karrieremben". Abban az időben még javarészt csak alsó-közép árfekvésű villányi kabernékből állt a borfogyasztásom és éreztem, hogy kezdek a stílusba kicsit belefásulni.

Egy szekszárdi kirándulás alkalmából mindenféle előismeret nélkül elkeveredtünk Vesztergombi József hajlékába, és egy remek hangulatú néhány óra után be kellett látnom, hogy a kóstolt borok közül számomra abszolút a 06-os kadar bizonyult a legszebbnek. (hozzá kell tenni, akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hogy a "komolyabb" vöröseiből a nem túl acélos 04-eseket kóstoltuk)

A bor tehát igencsak tetszett, olyannyira, hogy a kirándulás után hamarosan elkezdődő szegedi borfeszten feltett szándékom volt további szép kadarkákat keresni. Így is történt, de mivel azt az élményt egyik próbálkozásnál se kaptam meg újra, a szándékolt "stílusváltást" a fehérborok irányába folytattam. (és arra több üdvözülést találtam :)

A 2006-os kadarkát az eset után bő egy évvel kóstoltam újra. Nem éreztem már annyira meghatározónak, de még mindig kifejezetten tetszett. (úgy 6 pont erejéig)

Örömmel vettem hát tudomásul, hogy a Szegeden nemrégiben megnyílt Filoxéra bortékában kaphatóak a szekszárdi mester borai, köztük az újabb kiadású kadarka is.

 Ez utóbbira természetesen rá kellett, hogy nézzek:

Pontosan egy évvel ezelőtt élesedett ezen blog első bejegyzése. Hirtelen ötlet volt, aznap reggel felébredve még magam sem tudtam, hogy azon a napon "bloggerré" fogok válni. :)  Egyszercsak jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha az aktuálisan megtartott kóstolónk jegyzetét nem az indexes fórumra, vagy épp másvalaki blogjára másolnám fel komment képében, így félszegen kattintottam a blog.hu-ra (ne kérdezzék miért oda, talán mert kommentelőként, már ismerősebb felszínnek tűnt) új blogot indítani, tartva attól, hogy alapjaiban hiányos számítástechnikai ismereteimmel egyáltalán erre képes leszek-e. :)

Fogalmam sem volt mi sül ki az egészből. Nem volt elképzelés, nem volt különösebb cél. Annyi tervem volt, hogy a kóstolási jegyzetek mostantól ide kerüljenek egy helyre, a lehető legegyszerűbb formában, minél kevesebb bevezetéssel. Azt is tudtam, hogy a kóstolt borok leírásán túl itt semmi mással nem szeretnék foglalkozni, olyan témákkal pedig, melyek alapjaiban nem a fogyasztó hatáskörébe tartoznak pláne nem. 

Tudni kell, hogy a blogon megjelent posztokat legalább annyira magamnak írom, mint másoknak, számomra így a legfontosabb cél a "lefedettség" megőrzése, azaz az általam kóstolt borok, úgy általában jelen legyenek, visszakereshetőek legyenek. Azt lehet mondani, hogy a kóstolásaim 80-90%-a, tehát erős zöme itt megjelenik, erről az "adatbázisról" pedig nem szeretnék lemondani annak érdekében sem, hogy formailag, stilisztikailag igényesebben elkészített cikkeket lehessen itt olvasni. Hozzá kell mondjuk tenni, hogy ezek az egyszerűbb, gyorsan összedobható formájú, sajnos olykor nyelvtani hibákkal is tűzdelt írások, a tartalmi oldal felől megközelítve, részletes kóstolási jegyzetekkel szolgálnak akár harminc-boros sorokról is, sőt, akár 180 bor kóstolásával járó fesztiválról is átlagon fölüli alapossággal jelentkezem.

Nem sokkal az indulás után a blog értékes erősítést kapott Pardi Norbi személyében. Ő velem ellentétben rengeteg kóstolásának csak töredékét írja meg, a heti egy posztot azért igyekszik tartani. A relatíve kevesebb írás mellett a közös kóstolások, hosszas beszélgetések, négykezes jegyzetek révén azt lehet mondani, hogy kölcsönösen sokat tanultunk a másiktól. Borokat mutattunk egymásnak, beszéltünk róluk, más szempontokból írtuk le értékeiket, hiányosságaikat. Végül elmondható, hogy leírásaink és kóstolási módszereink is sokat idomultak egymáshoz.

Mivel ez az egész blogolás hobbi, semmiféle érdek nem fűződik kattintások gyűjtéséhez. Reklámok nincsennek a felületen, indexes címlapra semmiképp nem szeretnénk kikerülni, közösségi oldalakon sem folyik olvasók verbuválása. Ez mellett viszont azt reméljük, hogy aki betéved ide, az az általunk kóstolt borokról szeretne olvasni, és úgy is tűnik ez működik, a trollok ezeddig sikeresen elkerülték az oldalt. :) Ez persze jóval kevesebb látogatót jelent, mint amennyi lehetne, meg amennyi esetleg másoknak van, de nem panaszkodunk. A blog kezdete óta folyamatosan növekedett olvasóink száma, jelenleg ez egy kellemes forgalmú hétköznap 80-90 főt jelent, hétvégeken ez a szám persze lényegesen alacsonyabb, de "érdekesebb" posztok esetén nemritkán 100 fölé is kerülhet. Az egy év alatt 198 poszt jelent meg, ebből 159-et magam írtam, ami átlagosan heti hármat jelent. Család, gyermek, munka mellett színtiszta hobbiként szerintem ez tisztességes aktivitás.

Szóval itt tartunk ma, nekünk boldog évfordulót, az olvasóknak pedig további kellemes olvasást és kóstolgatást kívánunk!  

...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)

Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.

Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.

Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.

Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.

Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne  hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.

Következzen tehát a nem mindennapi sor:

Megfigyeltem magamon, ha olyan kóstolón vagyok túl, melyek több kompenzációs hozzáállást igényeltek, mint tényleges szórakoztatást, akkor belátható időn belül meg kell magam jutalmazni valamiféle bombabiztos örömforrással, ami manapság jó eséllyel lehet édes moseli riesling.

A most következő rieslingek nem egy kóstolón kerültek egymás mellé, hanem az elmúlt kb. egy hónapban fogyasztottam őket olyankor, amikor feltétlen fel kellett magam dobni valamivel.

Az persze szinte szánalmas, hogy amikor színtiszta hedonizmnusra vágyom, akkor is képtelen vagyok megállni jegyzetelés nélkül. :)