A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi borászok, helybéli termelők, ideérkező zenészek, lelkes lakosok összefogásának gyümölcseként létrejött Mindszenthavi Mulatság egy ideje már kötelező program az őszi szezonban. Az esetek nagy részében még a vénasszonyok nyarának megfelelő időjárás kíséretében csordogáló hétvégi fesztivál jellemzően egybeesik az adott évben tett utolsó hegyaljai látogatásommal is. Ilyenkor általában nagyobb baráti társasággal érkezünk és az egész hétvégét hegyalján töltjük, többnyire a fesztivál keretei között mozogva, merthogy a két kis település bőven kínál programot a mulatság péntek estéjére és teljes szombati napjára.

Idén sajnos úgy alakult, hogy részemről csak villámlátogatás lett a komplett hétvégéből és a csapat létszáma is megcsappant, de idén azért nem marad el a beszámoló (tavaly ugyan hárman is a helyszínen voltunk a szerzők közül, de értékelhető jegyzetek valahogy nem készültek :)). A hagyományos, tölgyfa alatt elköltött kései reggeli után a Dereszla Pincészetnél kóstoltuk a nap első borait, majd a Kisfaludi Bárkán prezentált sétáló kóstolón és kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, végül a Tokaj Nobilishez ugrottunk be.

Újabb magyar egyveleg, nagyjából június elejétől szeptember első napjaival bezárólag kóstolt borokkal. Több kisebb-nagyobb borvidék is fel-feltűnik benne legalább egy-egy bor erejéig, bubistól az édesig.

Két ember, tizenhét évnyi múlt, két dűlőben hat hektárnyi terület és legfeljebb húszezres palackmennyiség – főszámok tekintetében nagyjából ennyi a bodrogkeresztúri Tokaj Nobilis, azaz Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi borvállalkozása. Nem a véletlenek sorozata, sokkal inkább a kitartó munka és az évek óta magától értetődő természetességgel előállított borok, valamint a fél fogyasztói szemmel is átlátható birtok- és kínálatméret lehet az, aminek köszönhetően Saroltáék simán felzárkóztak a tokaji elit közé. És bár önhibámból kifolyólag itthon viszonylag ritkán fogyasztok Nobilis-bort, ha néha-alkalomadtán rendezvényre tévedek, őket biztos nem hagyom ki. Mindenféle érzékszervi értékítélettől függetlenül egyébként számomra külön öröm, hogy a Nobilis-borok árazása a hasonló minőségi szinten alkotó műhelyekhez képest igencsak földhözragadtnak számít. Konkrétan nincs is dűlős szárazuk ötezer forint felett.

Aligha szorul tehát részletesebb indoklásra, hogy a nagyjából hónapos borcsendemet most és ezúton Nobilis-furmintokkal törjem meg. A legutóbbi Nobilishárs-vertikális (ez és ez) után ugyanis ismét összegyűltünk rész-blogszinten, hogy újabb függőleges keresztmetszetet kapjunk Saroltáék legfontosabb dűlőjéről, furmint-szemüvegen  és négy évjáraton keresztül. Négykéznyi beszámolónk következik, érdemes lehet lapozni, tovább.

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Néhány Tokaj-kedvelő ismerőssel régóta tervezgetünk már egy nagy 2009-es száraz tokajis kóstolót, mert többen is őrizget(t)ünk néhány palackot ebből az évjáratból, a megfelelő alkalomra várva. Ahogy az ilyen esetekben gyakran előfordul, a szavakat nem követték tettek, így a 2009-es palackjaim csak vártak, vártak. Hétvégére nagyobb társaságot hívtam vendégségbe, pont kapóra jött a dolog és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje ránézni ezekre a 7 éves borokra, majd ha már lúd, legyen kövér alapon, hozzájuk csaptam a jóval kisebb 2010-es tokaji kollekciót is.

Nemrégiben jelentek meg a piacon a 2015-ös tokajiak. Elméletileg remek évjárat, ráadásul úgy hírlik már korán fogyasztva is megmutatja magát. Nosza, dobjunk is össze egy csokorra való furmintot.

Elsősorban a Bortársaság kínálatából csemegéztem kiegészítve egy  Bott-tétellel, mert hát ugye ők egy ilyen sorból kihagyhatatlanok. :)  Tisztán furmintokat igyekeztem válogatni 4 és 10 ezer Ft. közti kategóriából, elsősorban csupa ismert “nagyágyú” névtől, de a Montium révén lehetőséget kapott egy ezeddig számomra ismeretlen pince is. 

Vakon kóstoltunk (azaz félvakon, mert hogy a sort alkotó borok listáját megosztottam az elején).

A Bortársaság kínálatában évek óta különleges szerepet játszik Tokaj, a választék folyamatosan bővül, és egy ideje az egyes évjáratok ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A 2012-es évjárat óta külön kiadvány készül a cégnél a tokaji borokról, amelyek bemutatására speciális kóstolókat is szerveznek, ahol maguk a borászok töltögetik a vendégeknek az aktuális évjáratból származó boraikat. A 2012-es évjárattal indult tehát a kezdeményezés, a sokak által kiemelkedőnek titulált 2013 folytatta a sort, a 2014-es borokról kiadvány ugyan készült, de a borbemutatók elmaradtak, 2015-ből viszont ismét bőven van mivel büszkélkedni. Idén ráadásul több új pincészet - Budaházy-Fekete Kúria, Kaláka Pince, Montium, TR Művek - is bekerült a választékba, ők is bemutatkozhattak a kóstolókon.

Kedves kostolótársaim már mindent leírtak, amit érdemes volt a Barakonyi vertikálisról, de mégis azt éreztem, hogy én is lelkendeznék egy csöppet afelett, hogy van olyan magyar fehér bor, amiből lehet egy évtizedet átívelő és átütő sort lerakni az asztalra. Személy szerint én nagyon bíztam a jó szereplésben, de a társaság nagy részének leesett az álla, hogy itt ülünk egy tokaji (fél)száraz fehér borsor felett, ami egy egész évtizedet átölel, benne minimum két, (2010/2014) de lehet több extrém évjárattal és egy fél pillanatra sem bicsaklott meg sem a minőségi, sem a stílusbeli képzeletbeli ív. Nem akarok borbulvárosan fogalmazni, az élmény hatására túl nagy lelkesedéssel visszapillantani, de a tárgyilagosság szilárd talaján állva sem állíthatok kevesebbet, hogy nincs még egy ilyen fehérbor Magyarországon, aki tudna ennyire egységes stílusú, az évjárati hatásokat is híven tükröző, mégis egységesen magas színvonalat reprezentálni, egy dekádon át. Ott vagyok a történet elejétől, gyakran és szívesen fogyasztom ezt a bort, de a sok pillanat felvétel alapján nem állt egybe ez a panorámakép, ami a dűlő, szőlő és borász triumvirátusából állt össze. Ezen az estén konfirmáltam azt a régóta fennálló  sejtésemet igazi  meggyőződéssé, hogy a Barakonyi hárs, a legszebben érő, legegyenletesebb minőségű fehérbora kis honunknak. A nem is olyan régen tartott hárslevelű éjszaka előkóstolóján a huszonötös válogatottból nem jött össze annyi klasszis, mint ennek az egy bornak a tízes pakkjából.

Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi pincészete, a Tokaj Nobilis igazi kis ékszerdoboz és egyben hosszú ideje betonbiztos pont a tokaji családi pincészetek egyre bővülő mezőnyében. A 2000-ben alapított bodrogkeresztúri pince 6 hektárról, két dűlőből készíti borait, és a Bárdos Sarolta szakértelmével és gondosságával készített borok évek óta stabilan a borvidéki elitbe tartoznak. A száraz borpiramis csúcsán a Barakonyi-dűlőből készített hárslevelű és furmint áll, kettejük közül talán mégis inkább a szimplán csak "Hárs" névre keresztelt bort lehet kiemelni, ez ugyanis - a Barakonyi Furminttal ellentétben - az ideit is beleszámítva minden évben elkészült, ami figyelembe véve, hogy 2010-ben és 2014-ben több neves tokaji borászat nem hozta ki száraz csúcsborát, már önmagában komoly fegyvertény. Sőt, nagyon úgy tűnik hogy ezekben az évjáratokban a Hárs ráadásul remekül teljesített, ez pedig tovább emeli ezeknek az egyes boroknak, és általában a Barakonyi Hársnak a presztízsét.
A Nobilis Barakonyi Hárs boros pályafutásom eleje óta sok szép élményt adott, és bár tudatosan egy ilyen vertikálisra nem készültem, úgy adódott, hogy 2009-től minden évjáratból maradt legalább 1-1 palackom. Öt évjárat birtokában már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy érdemes lenne egy kóstoló keretében végigkövetni a Barakonyi Hárs történetét. Bárdos Sarolta nagylelkű felajánlásával a pince készletéből pótolta a hiányzó évjáratokat, így jöhetett el a történelmi pillanat: 10 évjárat Barakonyi Hárs sorakozott fel előttünk az asztalon.

Lassan nemhogy a februárnak, de már a márciusnak is vége, magam sem tudom miért késett ennyit ez az írás, de most itt van.
Az első bodrogkisfaludi farsangról tavaly nagyon kellemes élményekkel (és még kissé zúgó fejjel) távozott kis kompániánk, idén sem hagytuk ki a mulatságot. A bodrogkisfaludi közösségépítés jegyében szervezett hétvége menetrendje a múltkorihoz nagyon hasonló volt: szombaton este árverés és vacsora, majd különféle játékokkal színesített farsangi bál, másnap pedig reggeli. Az árverésen idén Bodrogkisfalud nevének betűire - és a betűket kísérő borokra - lehetett licitálni. A betűket palackelválasztó lapokra Voronkó Vera kalligráfus művész álmodta meg és rajzolta fel, majd a betűket használt dugókból rakták ki. A bevételből a tavalyi árverésen gyűjtött pénzből megkezdett bodrogkisfaludi biciklipálya építését folytatják, illetve a gyermekeknek egy sporttábort szerveznek.
A farsang volt a hétvégi főattrakciója, de az esti mulatozás előtt volt még lehetőségünk kóstolni is. A Sárga Borházban elköltött szombati ebéd után a Disznókő Szőlőbirtok feldolgozóját néztük meg, majd Bodrogkeresztúrra érve a Tokaj Nobilis 2015-ös borait néztük végig még hordó- és tartályminta formájában, a farsangon pedig abban a szerencsében volt részem, hogy néhány régi Bott és Füleky bort kóstolhattam.

Rögtön az elején lelövöm a poént: a bor nagyon tetszett, ugyanakkor borélményért én még ennyit életemben nem küzdöttem, már ami a palack kinyitását illeti. A dugó annyira jól érezte magát a palack nyakában, hogy hosszú percekbe telt, mire sikerült nagy nehezen kioperálnom, és egy darabka még így is az üvegben landolt. Nem egyedülálló eset az enyém, Rszabi bloggertárs hasonlóan járt néhány éve, úgy tűnik, ennél a tételnél a "szellem" nem egykönnyen szabadul ki a palackból. Amikor viszont kiszabadult, akkor csodás élménnyel ajándékozott meg.

Ahogy telnek az évek, egyre gyűlnek a tokaji termelők és egyre több száraz bor tűnik fel a piacon. A növekedési tendencia dicséretes, áramlik a tőke Hegyaljára. Ami 20 éve Villány volt, az most már végérvényesen Tokaj. Ezzel párhuzamban szépen emelkednek az árak és a dűlős boroknál nem épp ritka a tízezerbe hajló palackár. Nem kétséges, a nagy száraz fehéret próbálják meg sokan célkeresztbe vonni. Az árcédula ehhez már biztosan a jó irányba mutat, a story adott, a palackok színes kövekkel kitámasztva csalogatnak. Kérdés persze nem sokkal van kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, de legalább a piac fejlettebb és úgy tűnik átmozogtunk a nagy és a drága vörösekről a krőzus-Tokajira. Hogy megérik-e ezek a pénzüket? Hát erősen véleményes és egyénje válogatja, ki és mit vár – bármit is jelentsen ez a fogalom – a nagy érett fehérbortól. Ezen a téren néztünk most körül a Dagadtos barátunk által összeállított kóstolósorral. Szóval, mire mennek a viseltes tokaji száraz furmintok és hárslevelűk?

A hatodjára megrendezésre kerülő Mindszenthavi Mulatság mostanra már kötelező programmá vált. Míg tavaly néhányan csak ilyentájt kezdtek neki a termés betakarításának, idén néhány pincénél már be is fejeződött a szüret. Az utóbbi két év verőfényes napsütésben fürdő hétvégéi után most kevésbé volt kegyes az időjárás, de ez sem szeghette kedvünket, sok jó borral és étellel telt a szombat.
A napot - a tavalyi évhez hasonlóan - környékbeli termelők áruiból válogatott reggelivel kezdtük. A délelőtt folyamán a Bott Pince, a Hangavári-Hudácskó Pincészet és az Illés Pince boraival lehetett ismerkedni, majd az udvarra beállított smokerben készült kacsamell és hozzá kínált sült zöldséges babsaláta csillapította a vendégek éhségét. Kora délután még meg-megálltunk egy-két pince standjánál, illetve a Borecet Manufaktúránál, majd a hét elején már megénekelt Tokaji Bormívelők Társasága-kóstolóra siettünk.
Nem csak szombaton jutott bor a poharakba... Pénteken a Sárga Borházban elköltött vacsorával és borokkal hangolódtunk a másnapi rendezvényre. A Tokaj Nobilis vendégházában a házigazdák kínálatát szemléztük végig, vasárnap délelőtt pedig a Bott Pince néhány további tételéből kaptunk egy kis ízelítőt. Végül az Első Mádi Borházban egy kellemes vasárnapi ebéddel zártuk a hétvégét.

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

Az esőmenő kifejezést valószínűleg mindenki ismeri, aki járatos olyan versenysportokban ahol az egyik legnagyobb kockázati faktor a verseny alatti égi áldás. Talán leghíresebb tagja ennek a klubnak Ayrton Senna, aki mindig akkor futotta legjobb köreit, amikor a többiek szenvedtek, a gigantikus esőben. Ha felvetődne a kérdés, hogy jön ez egy borleírás bevezetésére, akkor a válaszom két évjárat: 2010 és 2014. Az egész éves esőzés után általában nem számítunk nagy dolgokra, azonban a Barakonyi hárs ültetvénye kétszer is rácáfolt az oddsokra. Míg a tízes inkább csak tisztes helytállás volt a természet szilaj ereje ellenében, addig a tavalyi év produktuma már egy teljesen kiegyensúlyozott évből is nagyszerű eredménynek számítana. Úgy néz ki a Barakonyi Hárs igazi esőmenő. Nemrég a pincénél kóstoltam az igazán remek ‘13-as hársat, amiről furmintfan írt egy precíz leírást és  mivel úgy érzem, szinte teljesen ugyanazt az adást vettük a borból mindketten ezért nem duplikálnám a leírását, annyi kiegészítésem lenne, hogy totál somlói hangulata volt a bornak, a sós-köves-ásványos vonalat csak színezték a gyümölcsök, főszerepet nem játszottak. A ‘14-es viszont ízig vérig tokaji volt, illatban rengeteg sárgabarackkal, de egyéb botrititszre utaló sajátosságok nélkül. Persze a savak teljes pályás letámadást folytatnak a szájban, de mind zamatokban, mind szerkezetileg van mellette annyi anyag, hogy rendesen lesimítja az éleket. Ízében déligyümölcsök, zöldfűszerek, keserű mandula és finom marcipános édesség is felelhetőek, hol ez dominál hol az. Kétezertízben már okozott kellemes meglepetést ez a bor , most a 14-es egészen rendkívüli élményt hozott, várom a további nehéz, csapadékos éveket kíváncsi vagyok vajon megerősítést nyer-e a teóriám. A 13-as 6/7 pont határán (89/100) a 14-es viszont már klasszis szint volt nekem 7 pont (90/100). Az utóbbi időkben megszokhattuk, hogy igazán értő kezekben a hárslevelűre nem tekinthetünk úgy mint a furmint nyomában kullogó kis házi kedvencre. De ez a két bor, és az utóbbi idők komolyabb Bott Frigyes, Bott, Kikelet és Gizella hárslevelűi fogyasztása közben néha már azt érzem, hogy a Furmintnak kell kapaszkodnia a hárs mellé.

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

Gyakran elhangzik - főleg az édes boros borvidékek termelői szájából -, hogy az édes borokra szinte mindenki ünnepi italként tekint, ritkán fogyasztjuk őket. Pedig nem csak kivételes alkalmakkor és csak nem desszert mellé vagy helyett lehet ezeket a nedűket elővenni, önmagukban is tudnak emelni egy szimpla hétköznap hangulatán és több étellel működnek, mint gondolnánk.
Jobban belegondolva, persze én sem vagyok kivétel: édes bor viszonylag ritkán került eddig az asztalra, és valóban inkább ünnepi alkalmakra tartogattam ezeket. Az utóbbi időben igyekeztem, igyekszem változtatni ezen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mostantól hetente bontogatom a hat puttonyos aszúkat, de olcsóbban is meg lehet úszni a dolgot: késői szüretelésű borok vagy szamorodnik akár 2-3 ezresért is képesek élményt adni.

Most összesen kilenc - többnyire régebben beszerzett - késői szüretelésű tokaji édes bor következik különböző pincészetektől, amelyeket hármas csoportokba osztva kóstoltam az elmúlt hónapokban. Az egyes csoportokban azonos volt az évjárat és többé-kevésbé a fajta is. A kóstolás sorrendjében következnek a triók.

Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

Idei első "hegyaljai hétvégés" bejegyzésem két szereplője egy kis családi pincészet és egy nagyrészt külföldi tulajdonban álló birtok lesz. Mielőtt azonban rátérnék a konkrét borélményekre, nem mehetek el említés nélkül amellett, hogy mi is volt a fő oka annak, hogy a Nagy Furmint Február Kóstolót követően szinte rögtön Bodrogkeresztúrra, Bodrogkisfaludra látogattam.

(Kilátás a Barakonyi-dűlőből)

Tokaj-Hegyalján az egész borvidéket megmozgató (Tokaji Ősz), vagy legalábbis megmozgatni igyekvő (Tokaji Borárverés) rendezvények mellett az utóbbi években szépen szaporodnak az egyes települések kisebb közösségei által szervezett minifesztiválok is. Mád jelenleg ebben is élen jár, bár a legismertebb esemény még mindig Erdőbényéhez kötődik. Tokaj városa is egyre több rendezvénynek ad otthont, és Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud is megszervezte a saját kis szüreti mulatságát az utóbbi öt évben.

Tavaly sikerült először eljutnom a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatságra, de a környék szépsége, a  családias hangulat, a résztvevők és kiállítók kedvessége, vendégszeretete azonnal magával ragadott, így nem volt kérdés, hogy ebben az évben is ellátogatok a fesztiválra. Az időjárás szerencsére idén is kegyes volt: szikrázó napsütés és kellemes meleg, igazi vénasszonyok nyara fogadta a vendégeket. A programok szokás szerint a szombati napra koncentrálódtak, bár több pincészet nyitva tartott vasárnap is, és aznapra alternatívaként ott volt a havi rendszerességgel a Sárga Borháznál megrendezett Tokaj-Hegyalja Piac is.

Idén nagyobb baráti társasággal érkeztem a fesztiválra, így visszavettem a tempóból. Nem rohangáltunk borászatról borászatra, igyekeztem nyugodtan kiélvezni a remek társaságot, gyönyörű tájat, a borokat, az ételeket. Természetesen azért így sem múlhatott el a mulatság kóstoló nélkül, végül két pincészet - a Tokaj Nobilis és Bott Pince - szortimentjét szondáztuk végig. 

(Bodrogkeresztúr és a Tokaj-hegy a Dereszláról)

Sárgamuskotály... a muskotályos fajták legnemesebbike és a legősibb szőlőfajták egyike. A harmadik legjelentősebb – és egyben az egyetlen nemzetközi – fő fajta a Tokaji Borvidéken; itt az ültetvények területének kb. 2-3 10 %-át teszi ki. Lédús bogyókat terem, finom savakkal, jó cukorgyűjtő, és aszúsodásra is hajlamos. Érzékeny viszont a peronoszpórára, a lisztharmatra és tömött fürtjei miatt rothadékony is. (Az idei évjárat bizony nem kedvezett a fajtának.) Más fajtákkal házasítva játékosságot, bujaságot, intenzív fűszeres illatjegyeket tud csempészni a borba, a muskotályos jegyek már néhány százalékos részarány esetén is határozottan érvényesülnek - ízlés dolga, hogy ezt ki mennyire szereti. Friss, üde virágos, gyümölcsös aromáit gyakran egy kevés maradékcukor teszi hangsúlyosabbá, kedvesebbé. Korán leszüretelve, reduktív iskolázást követően száraz vagy félszáraz fajtaborként lepalackozva térítőborként is jól működhet, kellemes, behízelgő aromáinak köszönhetően. Tokaj-Hegyalján kívül a Mátrában is születnek szép borok a fajtából, a többi borvidékünkön csak elvétve kerül önállóan palackba. A 2013-ból a szépen megmaradt savak élénkségét egy kevés maradékcukorral kiegyensúlyozva szép borok kerültek palackba: az elmúlt évekhez képest feszesebb struktúrájú vázat díszíthettek fel a fajta üde aromái. 

(A fotót a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok facebook-oldaláról vettem kölcsön)

Hétvégén egy csokor tokaji sárgamuskotályt vettem górcső alá, hogy aztán a repeta-körre csatlakozzon egy másik borvidék képviselője is.

Dagadtos barátunk múltkori nagy vörös sora után most egy hasonló elvek mentén építkező fehér kontingenst húzott elő a borhűtőből. (Ezúttal az ő rövid megjegyzései és pontjai is olvashatóak a posztban.) Ez egy jó kosárnyi, érett vagy talán a csúcsa közelében sejthető nagy fehérbort takart. Mondanom sem kell, a vörös fordulóhoz hasonlóan igen jól szórakoztunk és nagyokat csodálkoztunk, amikor az álcázott palackokról végre lecsavarodott a minket bizonytalanságban tartó matéria.

A kóstolás dupla vakon történt, azaz fogalmunk sem volt a nevekről, évjáratokról. Elsőként nagynak szánt, dűlős-hordós fehéreket szondáztunk, majd áttértünk a rajnai-like, illetve kései szüretes száraz-félszáraz fehér kategóriára. A borleírásokat halálosan unom – gondolom szinte mindenki – így megpróbálok a minimumra szorítkozni és aroma-paletta helyett benyomásokat adni.

A Tokaj Renaissance Egyesület éves budapesti borbemutatója, a hagyományosan tavasszal megrendezésre kerülő Tokaj Nyitány idén több szempontból is megújult. Ismét a Borjour csapata szervezte a kóstolót, de szinte minden más változott. Április helyett júniusban került sor a rendezvényre. A kóstoló új helyszínre, az Ybl Palota belső udvarára és különtermeibe költözött. A jegyárakat csökkentették, viszont az aszúkat egy külön helyiségben, fizetős rendszerben lehetett kóstolni. A mesterkurzusok ingyenesek voltak, csak regisztrálni kellett, természetesen gyorsan be is telt mindkettő. Minden jel arra mutat, hogy a Renaissance a törzsközönség mellett igyekszik új arcokat megszólítani, több fiatalt vonzani a rendezvényre.

Mindkét mesterkurzus témája izgalmasnak ígérkezett: a tokaji pezsgők és a 2010-es évjárat aszúi kerültek reflektorfénybe.