A Borrajongó

Hárslevelűk előestje - 2011-es tokaji dűlős hársak

2015. május 20. 07:00 - furmintfan

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

nagyhars2.jpg

A belövő bort leszámítva összesen 13 hegyaljai pincészet 17 különböző hegyaljai dűlőből származó 19 hárslevelűje állt csatasorba a múlt csütörtökön, amely ideális felvezetés volt az egybegyűlteknek a május 28-án a Vajdahunyadvárban megrendezésre kerülő 2. Hárslevelűk Éjszakájához. 15 fős, nagyrészt az online borsajtó képviselőiből álló kóstolóbrigád ült neki a boroknak a budai Almásy Vendéglőben. A borrajongó részéről rszabi csatlakozott hozzám. 
A borokat - az első tétel kivételével - mindannyian vakon kóstoltuk. Aki akart, tippelgethetett, hogy éppen melyik bort kóstolja, én is próbálkoztam. 100-as rendszerben pontoztunk, a borok neve után tüntettem fel a kóstolóbrigád összesített pontjaiból számított átlagot 100-as skálán, mellette a drbarta által közzétett átszámítási rendszer alapján a 10-es skála megfelelő pontjával. Saját jegyzeteinket és pontjainkat a szokásos négykezes formában, a kóstolás sorrendjében olvashatjátok (rszabi kb. egy pontnyival eltérő átváltási táblázata itt található).
Összességében véve jó kis sor volt, a csapat is meg volt elégedve. Szépséget szinte mindegyik palackban lehetett találni, pontokat illetően sem volt igazán nagy a szórás.  

nagyhars1.jpg

Patricius Szőlőbirtok Hárslevelű 2011 (~80 pont; 4p)
A belövő bor, ezt nem is vakon néztük, a pontot is egyeztettük a társasággal az azonos viszonyítási alap kedvéért.
Fülledten nyit az illata, bőven hordoz már palackérettséget, ezt némi édes gyümölcs és pörkölt magvak keretezik. Jó az egyensúlya, a savak is tartanak, érett citrusok, lassacskán kiüresedő gyümölcsök mellett némi pörkölt olajos mag jelenik meg ízében, a lecsengés viszont gyógyszeresen kesernyés. 

Orosz Gábor Pincészete Király Hárslevelű 2011 (83,2; 5p)
-Érett gyümölcsös illat édes őszibarackkal, érintésnyi trópusi gyümölccsel, picit kikandikáló alkohollal, fűszerekkel. Szájban közepesnél testesebb, kortyközépnél kicsit lelágyul és szétterül, kicsit cseres és a szesz is befűti valamelyest, főleg a végén. Érett gyümölcsök, némi fűszer, kis fa és pici só érezhető ízében. 5p (85)
-Rszabi: Zöldfűszerek, őszibarack és cseres vég. 4-5 (84)

Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Barakonyi Hárs 2011 (85,6; 5p/6p)
-Fokozatosan nyílik és egyre vonzóbbá válik az illata: őszibarack, édes körte, érintésnyi méz és trópusi gyümölcs, finom fűszeresség. Szépen betölti a szájat, széles savai kissé szétterülnek a korty második felében, egy kis maradékcukor is tompítja a lendületet. A fahasználat kifejezetten szép. Rétegzett és gazdag, érett fehér húsú gyümölcsökkel, őszibarackkal, zöldfűszerekkel, finom vaníliával, pici olajos magvas beütéssel és az egész kortyot végigkísérő hűvös, mentás, gyógynövényes vonallal. Tetszett, ugyanakkor a következő bor után visszakóstolva kicsit lustának tűnt. Sikerült eltalálni. 6p (87)
-Rszabi: Déligyümölcsök, nagyon szerethető, jól iható. 6 (87)

Árvay Családi Pincészet Hárslevelű 2011 (83,0; 5p)
(Nem szerepel a címkén a dűlő megjelölése, de teljes egészében a rátkai Padihegy termése.)
-Enyhe petrolos palackbukéval nyit, majd frissebb arcát mutatja: virágok, édes körte, cukorka, menta, szóval vannak benne fajtajegyek, ahogy kell. Egyenesebb, szikárabb az eddigi boroknál, van benne lendület, de a korty vége picit cseres és az alkohol is emelkedett. Ízében őszibarack, körte, vanília, zöldfűszerek, grapefruit, érett citrusok. 6p (86)
-Rszabi: Száraz virágok és vanília, picit alkohol-többletes. 4-5 (84)

Demeter Zoltán Pincészet Szerelmi Hárslevelű 2011 (84,4; 5p)
-Az eddigieknél sötétebb aranysárga szín fogad a pohárban. Édes sárga húsú gyümölcsök uralják illatát, barackkal, trópusiakkal, körtével, vaníliakrémmel. Telt és komplex, szép a hordóhasználat is, viszont kicsit farnehéz és valamelyest érezhető a kor is rajta. Emelkedett az alkoholérzet, és a több savat is felvenne a teste. Édes barack, körte, trópusi gyümölcsök, finom fűszeresség és érintésnyi só határozza meg szájban. Demeter bornak tippeltem ugyan, de valamiért azt hittem a Lapis lesz (bár arra nem emlékeztem, hogy abban csak 11,5% az alkohol). 5p (85)
-Rszabi: Mélyarany színe kicsit oxidált, déligyümölcsök és rusztikusság. 5 (85)

Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet Középhegy Hárslevelű 2011 (85,1; 5p)
-Édes illat, amolyan "balassás": őszibarack, trópusi gyümölcsök, ananász, sárgabarack, ribizli, kis virág és fűszerek, pici konzervkukoricával. Ez is a teltebb hárslevelű-kiadás, inkább széles, mint magas savakkal, kis krémességgel, érzékszervileg detektálható maradékcukorral, közepesnél nagyobb testtel, érett gyümölcsökkel, finom fűszerekkel. Vakon Balassa-bornak tippeltem, ha úgy vesszük, legalább a borászt felerészben eltaláltam. 6p (87)
-Rszabi: Citrom, lime, kakukkfű. Sziporkázó bor az első amii igazán frissnek hat. 6+ (89)

Bott Pince Határi Hárslevelű 2011 (84,6; 5p)
-Picit zárkózott, hűvös hangulatú illat: citrusok, citromfű, zöldfűszerek, őszibarack. Ízében is fehér húsú gyümölcsök - körte, alma, őszibarack -, finom fűszeresség, pici vanília dominál. Jó egyensúlya van, szépen indul a korty is, egészen a végéig, ahol a kesernye lerontotta az addigi kedvező összképet. 5p (85)
-Rszabi: Elsősorban a hordót érzem rajta, nem nyílik ki igazán a pohárban. 4-5 (84)

Árpád-hegy Pince Mézes-Mály Hárslevelű 2011 (86,3; 6p)
-Behízelgő, édes illat: méz, őszibarack, édes körte, sárga húsú gyümölcsök, trópusiak, pici fűszerrel. Némi maradékcukor és édeskés aromatika teszi kedvessé, behízelgővé: sárga húsú gyümölcsök, őszibarack, nyári alma, körte, édesfűszerek, pici méz. A kortyban felfedezhető egy kis rusztikus cseresség, a lecsengésben pedig leheletnyi kesernye. Sikerült eltalálnom. 6p (86)
-Rszabi: Sárgabarack dől belőle, elképezhető, hogy botritiszes, de nem válik hátrányára. 5+ (86)

Gizella Pince Barát Hárslevelű 2011 (86,6; 6p)
-Nagyon vonzó, édes, meleg hangulatú illat, virágokkal, édes barackkal, trópusi gyümölcsökkel, vaníliával és sok más édes fűszerrel. Szájban nagyon egyben van: kicsit krémes és a maradékcukor is elég barátságossá teszi, de van elég sav, hogy ne lágyuljon le a korty, a hordóhasználat is szép. Az illatban is már megismert lédús édes gyümölcsöknek és fűszereknek köszönhetően zamatos és itatja magát. Felismertem. 7p- (89)
Rszabi: Kókusz, naptej, primer szőlő, nagyon feszes elejétől a végig. A nap második legjobb bora. 7 (90)

Tokaj Kikelet Pince Lónyai Hárslevelű 2011 (83,2; 5p)
Határozottan érett jegyeket hordozó illat: petrol, pörkölt magvak, érett citrusok, szárazpróbája édesebb gyümölcsöket hoz. Kóstolva az érettséggel élénk sav és izmos test találkozik, a hordóhasználat is szép. Van tehát palackérettség ízben is, de finom fűszeresség és érett citrusok, őszibarack is. A Kikelet Váti volt a tippem. 6p (86)
Rszabi: Finom őszibarackos aromák, kicsit kevésbe feszes mint az előző, de bőven túlmutat az átlagos hárslevelű interpretáción. 6 (87)

Gizella Pince Szil-völgy Hárslevelű 2011 (85,2; 5p/6p)
Sokrétű, hűvösebb illat, herbális jegyekkel, kamillával, fehér húsú őszibarackkal, ananásszal. Kifejezetten elegáns és arányos, minden a helyén van benne. Ízében citrusok, őszibarack, ananász, fűszerek, vanília. Többen is Kikelet-bornak tippeltük. 7p- (89)
Rszabi: Kirobbanóan feszes és élvezetes bor. Pezsgőszerűen élesztős, krémes de ugyanakkor rendkívül finoman savas. A nap bajnoka, erős 7 pont (91)

Demeter Zoltán Pincészet Lapis Hárslevelű 2011 (88,5; 6p/7p)
Édes gyümölcsös, barackos, körtés, mézes, édesfűszeres illat, némi propoliszos palackbukéval. Selymes korty, remek arányok, tökéletes egyensúlyban álló összetevők, szép hordóhasználat, finom elegancia jellemzi. Szájban őszibarack, körte, érett citrusok, pici vanília, finom fűszeresség és méz találkozik. A Gizella Szil-völgyet vagy egy Kikelet bort sejtettem mögötte. 7p- (89)
Rszabi: Zöldtea és méz. Érdekes és élvezetes bor. 6+ (89)

Tokaj Kikelet Pince Váti Hárslevelű 2011 (83,2; 5p)
Fülledtséggel indít, majd érett citrusok, édesfűszerek, nedves köves jegyek, mogyoró következik. Szerkezetét illetően eléggé lendületes darab, határozott savgerinccel, leheletnyi cserességgel. Viszonylagos dísztelensége miatt kissé szikárnak hat a korty, érett citrusokkal, köves jegyekkel. Mádi bornak tippeltem. 5p (85)
Rszabi: Tercier jegyek dominálnak, nem igazán tetszett. 4 (83)

Gizella Pince Szent Tamás Hárslevelű 2011 (-)
Sajnos értékelhetetlenül dugós. Amennyire a TCA mögé lehetett látni, izmos testű, koncentrált bor benyomását keltette.

Erzsébet Pince Betsek Hárslevelű 2011 (82,6; 4p/5p)
Kicsit ezt is szellőztetni kellett, ekkor kókuszos, vaníliás, pörkölt magos jegyek és kis zöldfűszer tűnik fel, némi barack és fehér húsú gyümölcs kíséretében. A határozott hordó kicsit ráül a gyümölcsökre, inkább a kókuszos, vaníliás, puncsos fűszeresség dominál, de érett citrusos, fehér húsú gyümölcsös aromák is felfedezhetőek ízében. A struktúra stabilan kitart. Ezt is eltaláltam. 6p (86)
Rszabi: Tejszín, krémes textúra. 6 (87)

BalassaBor Betsek Hárslevelű 2011 (87,1; 6p)
Illatában kosárnyi érett gyümölcs, trópusiak, sárgabarack, őszibarack, kis méz és rengeteg édesfűszer. Ízében hasonló karakterű, szépen betölti a szájüreget, telt és gazdag. A lecsengésben az alkohol kissé emelkedettnek tűnik. A Szerelmit tippeltem ide. 6p (86)
Rszabi: Aszalt kajszi, szárított gyümölcsök, igazi "nagyméretű" bor, mindenből sok van belőle. 6 (87)

Árpád-hegy Pince Zafír Hárslevelű 2011 (84,3; 5p)
Behízelgően barackos, körtés, fűszeres illat, érett citrusos, citromfüves, trópusi gyümölcsös villanásokkal és egy kis palackbukéval. Az érezhető maradékcukor puhává, kicsit talán lággyá is teszi, lehetne valamivel lendületesebb. Az édes mérsékelt égövi gyümölcsök mellett vaníliás, édesfűszeres jegyek és érintésnyi sósság bukkan fel. 6p (86)
Rszabi: Klasszikus hársas aromák és felépítés. 5 (85)

Tokaj Kikelet Pince Kassai Hárslevelű 2011 (84,8; 5p)
Kezdeti enyhe fülledtség után petrolos palackbuké, érett citrusok, fűszerek és némi pörkölt mag uralja az illatot. Szájban azután egészen frissnek tűnik: a sok gyümölcs (citrusok, őszibarack) mellett sok zöldfűszer, pici édesfűszer és egy csipet só érezhető. Arányos, és bőven van benne élet. 6p (87)
Rszabi: Csipkebogyó, frissessége néha már néha zavarba ejtő. 5 (85)

Bodrog Borműhely Dereszla Hárslevelű 2011 (-)
Ez is dugós volt. Sajnálom, pedig Hajdú Jani a múltkor alaposan a mélyére járt a raktárnak, hogy találjon belőle egy palackkal. Szerkezetre jól nézett ki, a TCA alatt némi citrussal, finom vaníliával.

Orsolyák Attila (Istenhegy Kisbirtok) Szent Tamás Hárslevelű 2011 (86,6; 6p)
Visszafogott virágos, fehér húsú gyümölcsös illata mellett citrusos, barackos, körtés ízt kapunk, enyhe köves, fűszeres villanásokkal. Egyenes, feszes, jó egyensúlyt mutató szerkezet. Azt hittem, hogy ez lesz a Bott. 7p- (89)
Rszabi: Marcipán és sütemény, behízelgő. 6+ (89)

Kézdy Dánielnek köszönet a szervezésért, a kóstolótársaság tagjainak a részvételért, és végül, de nem utolsósorban az Almásy Vendéglőnek a helyszínért és a kísérő falatokért.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr577459036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.05.20. 09:07:56

Még egyszer köszönöm a lehetőséget, nagyon jó volt. Egy kicsit aggódtam, hogy mennyi frissesség maradt a borokban, mert ugye rengeteg elöregedett darabbal találkoztunk már ezekből, de szerencsére nagyon magas volt az átlagszínvonal. És ami a legfontosabb, hogy a borok többségét, szívesen fogyasztanám is. A Szil-völgyet már másodszorra gondoltam Kikeletnek vaksorban, de most szinte mindenki arra tippelt, remekül tartja magát. Sajnos a '11-es Kikelet hársak és a Demeter Szerelmije sem először mutatott ilyen formát, nem tudom lesznek ezek még jobbak vagy innen már csak lefelé vezet az út. Demeter Lapis hársa viszont nagyon jó volt, csakúgy mint sok kisebb, relatív ismeretlenebb pince is, mint például az Istenhegy is.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2015.05.20. 09:15:48

Éppen a múlt héten jelezte egy borász, hogy szerinte jobb a hárslevelű nagy bornak. Egy másik meg a 2013 legjobb tokajiját készítette el a furmint/hárs házasításával. Most arra tippelek, hogy a házasítás hozza majd el a nagy borokat és a tokaji küvé világszerte ismertebb ledz, mint a bordói...

terroir 2015.05.20. 10:13:21

Nagy kár a 11-es Gizella Szent Tamás-ért, az utóbbi hónapokban többször is volt alkalmam kóstolni, számomra jobb volt, mint a Szil-völgy.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.05.20. 10:24:19

@terroir: Nekem is. Szép a Szent Tamás, de a 15% alkohol kicsit borít az egyensúlyán, és ahogy fűt, ízeket is lefed. Mindenesetre beszereztem a dugós üveg cserepalackját, Szil-völgyem még van, majd egyszer megint egymás mellé teszem őket.
@Takács Kr.: Megkérdezhetem, hogy ki volt az elsőként említett borász? A száraz cuvée-ben én látok fantáziát, de egyelőre kevés borász próbálkozik vele.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.05.20. 11:12:26

@furmintfan: Bár nem engem kérdeztél, de én is egyike vagyok azoknak akik szerint a Hárslevelű méltatlan poziícióba van szorítva és mint fajtá mindenképpen alkalmasnak tartom a nagy bor elkészítéséhez. Sokoldalúbb és barátságosabb mint a Furmint. Szoktam mondani, hogy a Furmint legnagyobb baja az, hogy csak akkor jó ha nagyon jó. Ellenben a Hárslevelű akkor is jó tud lenni, ha csak jó vagy ha közepes. Másrészt a hárslevelűnek legalább van fajtajellege és a fogyasztók szeretik felismerni a borokat. A neutrális fajták felismerhetősége a technológiára (vajas és puncsos sándorné az almasavbontott újhordós módszerrel) vagy a termőhelyi jellegre korlátozódik.
A hárs másik nagy előnye, hogy ellentétben az egy (és egynyolcad) borvidékre korlátozott Furminttal ellentétben több borvidéken is ismert és kedvelt fajta.

terroir 2015.05.20. 11:30:27

@BZoltan: eltarthatóság terén mi a tapasztalatod a hárslevelűvel kapcsolatban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.05.20. 12:34:14

@terroir: Az én saját tapasztalatom még kevés. A legrégebbi hárslevelűm a 2007-es és 2008-as, de azok egy nagyon érett alapanyagból és még a régi feldolgozással készültek és így eleve magasabb oxidációval indultak. A 2009-2010-es hársok állnak a lábukon. Fontos "apróság", hogy a hárs érzékeny a savra és ha túl sok szesszel kevés sav társul akkor semmi idő alatt szétcsúszik és egy konyakos lötty lesz. A másik fontos tulajdonsága a hársnak az az, hogy konkrétan cukorafüggősége van. Ha a hársnak kicsit is jó akkor eszetlenül tolja a cukrot. Szóval ha tápanyagban gazdag földben van, alacsony terheléssel akkor pik-pak az egekben van a cukra és a fenolos érettség előtt kitolja a mustfokolót az egekbe. Szóval ügyesen kell kordában tartani. De ha a savakat meg tudja őrizni az ember és rá tudja kényszeríteni a lassú érésre akkor brillírozik a hárs.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.05.20. 12:41:44

@BZoltan: Köszi a hozászólást. Bár személyesen sosem beszéltünk róla, de tudom, hogy hárs-párti vagy. :)
@terroir: Zoli helyett nem tudok válaszolni, de pár dolgot megjegyeznék:
Nagyon idős hársat keveset kóstoltam, de pl. itt akadt pár koros tétel, ami szépen dacolt a korral.
borrajongo.blog.hu/2014/04/08/harslevelu_kostolo_a_borkollegiumban
A fenti sor sem borhűtőben vagy pincében húzta ki az utóbbi néhány évet (persze nem is az agyonfűtött szobában a szekrény tetején, állandó napfénynek kitéve), ennek ellenére egyik sem esett szét.
Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy a hárs pont az a fajta, amit évekig kellene aszalni, ha egyszer viszonylag fiatalon többnyire szebb arcát mutatja.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.05.20. 12:56:17

@furmintfan: Igen, Györgykovács Imre és Demeter Zoli már mutattak be olyan gyakorlatot a hárs szeren ami a fajta eltarthatóságát igazolja. Amúgy én a hárs témát a magam részéről itt kimaxoltam: juhfark.hu/hu/blog/gondolatok_a_harslevelurol/

Persze a félreértés elkerülése végett én nagy rajongója vagyok a Furmintnak, de érdemes a helyén kezelni a fajtát. A Furmint sosem lesz olyan hódító-térítő mint mondjuk a Zöldveltelíni az osztrákoknál vagy a Szürkebarát Elzászból és Új Zélandról. Egyszerűen nem tudja a furmint azt a pop-os szegmenst kiszolgálni. Márpedig olyan nincs, hogy egy nagy bornak való fajta nem tudja az kötelezőnek számító gyakorlatot hibátlanul bemutatni. Így én a furmintot mint egy helyi különlegességnek, a terror bemutatására hivatott fantasztikus eszköznek tartom. Csudaszép ízeket tud egy nagyon jó furmint.

terroir 2015.05.20. 13:02:46

@BZoltan: a 2011-es adatokhoz képest egyébként mennyit változott a hárslevelű ültetvények mérete. Ez a 30 hektár nagyon kevésnek tűnik.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.05.20. 13:10:32

@terroir: Pontos választ a hegyközség vagy a HNT tudna erre adni. Látva a Hárslevelű másodhegedűs szerepét és azt, hogy messze nem sláger fajta a hárslevelű én erősen kétlem, hogy bárki komolyabb hárslevelű telepítésekbe fogott volna az elmúlt évek során a Somlón.

kegyetlenkirály 2015.05.20. 21:23:03

Tényleg jó lehetett. A legtöbb pontot Gizella , Orsolyák és Demeter kapta úgy látom megérdemelten.
Kikelet tényleg nem bírja az időt :(
süti beállítások módosítása