Kedves kostolótársaim már mindent leírtak, amit érdemes volt a Barakonyi vertikálisról, de mégis azt éreztem, hogy én is lelkendeznék egy csöppet afelett, hogy van olyan magyar fehér bor, amiből lehet egy évtizedet átívelő és átütő sort lerakni az asztalra. Személy szerint én nagyon bíztam a jó szereplésben, de a társaság nagy részének leesett az álla, hogy itt ülünk egy tokaji (fél)száraz fehér borsor felett, ami egy egész évtizedet átölel, benne minimum két, (2010/2014) de lehet több extrém évjárattal és egy fél pillanatra sem bicsaklott meg sem a minőségi, sem a stílusbeli képzeletbeli ív. Nem akarok borbulvárosan fogalmazni, az élmény hatására túl nagy lelkesedéssel visszapillantani, de a tárgyilagosság szilárd talaján állva sem állíthatok kevesebbet, hogy nincs még egy ilyen fehérbor Magyarországon, aki tudna ennyire egységes stílusú, az évjárati hatásokat is híven tükröző, mégis egységesen magas színvonalat reprezentálni, egy dekádon át. Ott vagyok a történet elejétől, gyakran és szívesen fogyasztom ezt a bort, de a sok pillanat felvétel alapján nem állt egybe ez a panorámakép, ami a dűlő, szőlő és borász triumvirátusából állt össze. Ezen az estén konfirmáltam azt a régóta fennálló  sejtésemet igazi  meggyőződéssé, hogy a Barakonyi hárs, a legszebben érő, legegyenletesebb minőségű fehérbora kis honunknak. A nem is olyan régen tartott hárslevelű éjszaka előkóstolóján a huszonötös válogatottból nem jött össze annyi klasszis, mint ennek az egy bornak a tízes pakkjából.

A borok:

2014:  Extrém évjárat csúcsbora. Kis botrytis játszik az illatban, legalábbis a tömény érett kajszi alapján erre gondoltam. Alig közepes test, citrusos savak és érett gyümölcsös ízek remek egysége. Nem túl hosszú a finis, de elképesztően tiszta. Klasszis bor 7 pont (90/100).

2013: Orrban lustább és lágyabb, szájban feszesebb és masszívabb beltartalmat eredményezett a kiegyensúlyozotabb évjárat. Kicsit (még?) cseres, de nem tolakodó módon, de ahhoz éppen eléggé, hogy a fiatalabb párja cizelláltságát és lendületet ne tudja maradéktalanul hozni. 6 (87/100)

2012: Édességbe hajló nagyon tartalmas finom textúra de az alkohol többlet kijön a végén. A sor leggyengébb tagja, nem is lepődők meg, szinte nincs olyan hazai fehérbor, amit igazán szeretnék ebből az évjáratból. 5 pont  (85/100)

2011: Brutális redukciós illatokkal indít, tornacipő, gyógyfürdő, talán a dugó az oka. Több évjáratnál is előfordult, hogy alig lehetett kihúzni a dugót, úgy kiszáradt. Nagyon igényli a szellőztetést. Animális, sonkás vonalon mozog az elején amit teljesen kitölt a végén virágos/gyümölcsös jelleg. 4 pontról egészen erős hatosig kúszik fel. (88/100)

2010: Csipkebogyó tea, zöldfűszerek, szuperfriss savak. Pici botritys, pont annyi ami még elegáns.Újra egy extrám csapadékos évjárat és megint csak kiemelkedő minőség. Az évjárat egyik legjobb bora. 7 pont (91/100)

2009: Illatától elkezdve, egészen a lecsengésig, szálazhatatlan. Kellemes harmóniában állnak a tercier aromák, a még mindig érezhető gyümölcsösséggel. 6 pont (88/100)

2008: Itt is egy kis termálfürdős bukéval nyit, de villámgyorsan kiszellőzik. Virágos vonalon mozog az aromatika, mint egy komoly és feszes tramini. 7-  (89/100)

2007: Meleg tónusú, kókuszos, naptejes illat. Szájban még mindig feszes, friss és életteli. 6+ (88/100)

2006: A sor második legidősebb darabja, de érzetre messze a legöregebbnek tűnik. Az alma a meghatározó aromatikai jellemzője, de szerencsére még éppen nem fordult reszeltalmásba. 5 pont (85/100)

2005: Csipkebogyó tea, kakukkfű, earl grey-es aromák. A finom cseres ízeket nagyon szépen megtámasztják a még mindig frissnek ható savak. Elképesztően jól tartja magát. 6+ (89/100)