A Borrajongó

Tokaji évjáratkörkép a Bortársaságnál - 2015

2016. október 29. 08:00 - furmintfan

A Bortársaság kínálatában évek óta különleges szerepet játszik Tokaj, a választék folyamatosan bővül, és egy ideje az egyes évjáratok ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetnek. A 2012-es évjárat óta külön kiadvány készül a cégnél a tokaji borokról, amelyek bemutatására speciális kóstolókat is szerveznek, ahol maguk a borászok töltögetik a vendégeknek az aktuális évjáratból származó boraikat. A 2012-es évjárattal indult tehát a kezdeményezés, a sokak által kiemelkedőnek titulált 2013 folytatta a sort, a 2014-es borokról kiadvány ugyan készült, de a borbemutatók elmaradtak, 2015-ből viszont ismét bőven van mivel büszkélkedni. Idén ráadásul több új pincészet - Budaházy-Fekete Kúria, Kaláka Pince, Montium, TR Művek - is bekerült a választékba, ők is bemutatkozhattak a kóstolókon.

bttokaj2015.jpg

A széles körben magasztalt 2013 és a kedvezőtlen időjárási körülmények folytán sok bosszúságot okozó 2014 után 2015-től sokat reméltek a borászok. A 2014-es évjáratból legtöbbjüknél olyan kis mennyiségű bor készült, hogy a pincék gyorsan kiürültek, a kereskedők, éttermesek és a fogyasztók is türelmetlenül várták az új borokat. Szerencsére 2015-ben nem voltak komoly időjárási viszontagságok, így ismét megteltek a pincék. Az új borok az eddigi tapasztalatok alapján viszonylag gyorsan fejlődnek, kedvesek, zamatosak, könnyen befogadhatóak, ahogy azt a mindkét kóstolót megnyitó Kovacsik Tamás, az Aszú Étterem vezetője is kiemelte. A meleg miatt sokan féltek, hogy elégnek a savak, puhák, laposak lesznek a borok, de úgy tűnik, hogy ezt sikerült elkerülni. Érdekes, hogy szerintem 2015-ben inkább a furmintnak állt a zászló, legalábbis rövid távon biztosan, a furmintok meglepően aromásak, illatosak, sok hárslevelű zárkózottabb, szigorúbb arcát mutatja most, persze lehet, hogy belőlük lesznek aztán a hosszútávfutók. Ami úgy általánosságban az érlelhetőséget illeti, a borok eddigi viszonylag gyors fejlődése arra utalhat. hogy talán nem ezek lesznek a leginkább időtálló borok, ezt majd meglátjuk.

Az itt felsorakozott 2015-ös borok egy részét kóstoltam már korábban, de a tételek legalább fele nekem is újdonság volt. Az ilyen jellegű rendezvények nem annyira kedveznek az elmélyült kóstolásnak, de jó alkalom első benyomásokat szerezni egy még nem kóstolt borról, megnézni, mennyit változott egy már ismert tétel és persze a borászokkal, kóstolótársakkal is lehet találkozni és jókat beszélgetni. Nagy megfejtéseket az alábbi jegyzetektől sem kell várni, de igyekeztem legfontosabb benyomásaimat rögzíteni.

I.

bttokaj2015_balassa1.jpg

BalassaBor
Balassa István a kóstolóra három bort hozott magával, de az ő friss borairól hamarosan bővebben is lesz szó a blogon.

Thurzó Furmint 2015
Édesfűszer és határozott sósság paroláznak illatában, az érett gyümölcsök a háttérből figyelnek. Telt és tömör a korty, a 15% alkohol nagyrészt el is tűnik benne. Ízében só, citrusok, édesfűszerek. Szikárabb, mint a korábbi évekből. 6p+

Betsek Kvarc Hárslevelű 2015
Mély illat, trópusi gyümölcsök, különféle fűszerek. Széles, kerek savak, masszív felépítés, jó egyensúly jellemzi, az alkohol csak enyhén melegít. Gazdag ízében érett sárga és fehér húsú gyümölcsök, kis trópusi színezet a háttérben, vonzó fűszerességgel. 7p

Villő Aszú 2013
Frissen főzött körtelekvár, mangó, papaya, sárgabarack, fűszerek, vanília. Sűrű, koncentrált, de nem hömpölygős aszú. Nagyon fiatal még, de nagy ígéret is. 9p-

bttokaj2015_bardon.jpg

Bardon
A Bardon az utóbbi néhány évben lépett az ismertebb hegyaljai pincészetek sorába, nem is véletlenül: szárazban és édesben is szép borokat tesznek le az asztalra. A kóstolón a Szabó Tímeát váltó fiatal borász, Molnár Ádám mutatta be a borokat.

Meszes Furmint 2015
Kicsit zárt eleinte, neutrális fehér húsú gyümölcs (talán leginkább körte) pörög ki a pohárból. Ízében citrusok, lime, limehéj, zöldalma, züldfűszerek, zellerszár. Könnyed, friss, jó arányokkal bír, kis cukor kerekíti, talán a korábbi évjáratokból egy fokkal zamatosabb volt ilyen idős korában. 6p-

Szamorodni 2013
Meszes és Lapis, furmint és hárslevelű, 160 g/l cukor, 8 g/l sav. Kandírozott narancs, aszalt trópusiak, keleti fűszerek, vanília, pici illó. Jó savai mellett is kicsit talán édesség-hangsúlyos. 7p

bttokaj2015_budahazyfekete1.jpg

Budaházy-Fekete Kúria
A Budaházy-Fekete Kúria tehát új szereplőként tűnt fel az évjárat bemutatón. Dávid Rémusz két most debütáló 2015-ös bor mellett egy édes sárgamuskotályt is hozott magával.

Sárgamuskotály 2015
10%-ban hordós érlelést kapott a bor. Visszafogott muskotályos jegyek mellett kis süteményesség jelentkezik illatában. Némi cseresség, fenolos tapadás érezhető szájban, ízében szőlő, licsi, keleti fűszerek, halvány süteményes jelleg. 5p+

Christmann Hárslevelű 2015
Hűvös fűszeresség, körte, őszibarack. Szájban jól működő savak, pici maradékcukor, tisztességes hossz, vonzó fűszeresség, édes citrusok, körte, citromhéj. 6p+

Pompás 2013
Késő szüretelésű sárgamuskotály 60 g/l maradékcukorral. Picit sajtos az illata, majd aszalványok, sárgabarack tűnik fel, pici illóval. Kis trópusi gyümölcs, sárgabarack, fűszerek, túrókrém jellemzi nem túl intenzív ízvilágát. 5p+

 bttokaj2015_gizella.jpg

Gizella Pince
A Gizella Pincénél augusztusban végigkóstoltam a szortimentet, azóta is volt szerencsém párszor a borokhoz, úgyhogy ezeket már régi ismerősként üdvözölhettem.

Furmint 2015
Feszes sav, citrusok, zöldalma, körte, lime, fűszerek, pici vanília. A kezdeti sauvignon blanc-os beütést szinte teljesen levetkőzte. 6p

Barát Hárslevelű 2015
Keleti fűszerek, citrusok, licsi illatban, édes citrusok, lime, őszibarack, fehér húsú gyümölcsök, szép fűszeresség ízben, enyhe trópusi gyümölcsös villanásokkal. Feszes, de jól iható és zamatos. 6p+

Szil-Völgy Furmint-Hárslevelű 2015
Fűszerek és gyümölcsök szép elegye, citrusok, körte, fehér húsú őszibarack, ananász, élénk savak, szépen használt hordó. 7p-

bttokaj2015_degenfeld.jpg

Gróf Degenfeld
Zsurki Sándor tavaly év végén került a pincészethez, a 2015-ös borokat már ő fejezte be. A Zomborka Furmint mellett egy 2013-as Szamorodnit lehetett nála kóstolni.

Zomborka Furmint 2015
Neutrális fehér húsú gyümölcsök illatban, ízben intenzívebb, sokrétűbb, gyümölcsösebb: citrusok, körte, őszibarack, pici cukor, szépen fűszerezi a hordó. Remek egyensúly, frissítő, jól iható, de tartalmas. 6p+

Szamorodni 2013
114 g/l maradékcukor. Főleg a hordó fűszerei vannak előtérben, kis barackbefőttel. Lendületes savak mellett kicsit cseres, a fa itt is előtérben van még, sok fűszer, narancs, édes citrusok, barack díszíti. 6p

bttokaj2015_montium1.jpg

Montium
A Montiumról talán én írtam először még jó 2 éve, azóta nagy utat járt be a kis birtok, és úgy tűnik, hogy jó irányba haladnak náluk a dolgok.

Barna-Dűlő Furmint 2015
Szép illat, sok gyümölccsel: őszibarack, körte, kis trópusi gyümölcsös beütés. Finom, könnyed, még fiatalos arcát mutatja, kicsit talán szertelen is. Sok gyümölcs jön a kortyban is: körte, őszibarack, mandarin, citrusok. 6p

Kozér-Dűlő Hárslevelű 2015
Fülledten indul, utána is kissé zárkózott marad, ízben narancs, mandula, citrusok, barackmag, só, kő, cseppnyi méz. Egyelőre kicsit szigorú, szikár, de tömör, jó anyag. 6p

Késői Szüret Cuvée 2013
96 g/l cukor. Felezett őszibarackbefőtt a domináns jegy, trópusi gyümölcsökkel, édes körtével, sárgabarackbefőttel, a háttérben fűszerekkel. Picit talán az édesség felé hajlik, de azért a savak jelenlétét sem lehet letagadni. 6p

bttokaj2015_olaszliszka.jpg

Olaszliszka
Az Olaszliszka falubort a település legismertebb borásza és az olaszliszkai össszefogás atyja, Samuel Tinon mutatta be.

Olaszliszka Hárslevelű 2015
Menta, sok édesfűszer, körte, őszibarack illatban, körte, őszibarack, hűvös fűszeresség, pici méz, érezhető maradékcukor ízben. Jól áll neki a maradékcukor, kedves, gördülékeny, mégis karakteres. 6p

bttokaj2015_szepsy1.jpg

Szepsy 
Szepsy István 2015-ös Furmintját már a kóstoltam a Drop Shopban, de kíváncsian vártam, hogy egy dűlős bor is a poharamba kerüljön, ez most a Betsek volt.

Furmint 2015
Fülledt, kell neki a szellőzés, szájban is elég zárt, só, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, idővel azért nyílik az aromatika: fűszerek, körte, őszibarack. Szikár, jó savval, egyben még fiatal is. 6p

Betsek Furmint 2015
Fülledt, de hamarabb változik, mint az előző bor. Szép fűszereket, érett fehér húsú gyümölcsöket villant. Szájban testes, kerek, puha savak, körte, barack, só, vanília, édesfűszerek keretezik. 6p

bttokaj2015_szepsy2.jpg

Aszú 2008
Inkább mély, mint szálazhatóan komplex. Sárgabaracklekvár, trópusi gyümölcsök, szép fűszeresség. Elképesztően koncentrált, széles, teljesen betölti a szájat. 9p

II.

bttokaj2015_dz.jpg

Demeter Zoltán
Demeter Zoltánnál jártam tavasszal, ott voltam az évjárat bemutatón is ősszel, így ezeket a borokat már harmadjára kóstolhattam.

Veres Furmint 2015
Az édes gyümölcsök mellett most egy túrókrémes-gyümölcsös joghurtos vonal is feltűnt, a kortyban pluszban körte, friss zöldfűszerek. Elegáns, arányos, jól iható. 7p-

Őszhegy Sárgamuskotály 2015
Licsis, nemes keleti fűszeres illat, majd barackos piskóta veszi át a vezető szerepet. Csak a háttérben éreztem azt a jobb híján törkölyösnek nevezhető jegyet, ami ősszel egy kicsit zavart. A barackos piskóta ízben is visszaköszön, ananásszal, licsivel, fűszerekkel. Légies, szellős, mégis tartalmas. 6p+

Birtokbor Late Harvest 2015
Sokféle trópusi gyümölcs, barack, körte, édes szőlő. Könnyed, finom, remekül iható. 7p

bttokaj2015_homonna.jpg

Homonna

Furmint-Hárslevelű 2015
Szikár, csontos, feszes és kristályszerűen tömör bor, kevésbé a gyümölcsökről szól, citrusok és neutrálisabb hangulatú fehér gyümölcsök mellett némi sósság és a háttérben a hordó fűszerei színezik. 7p

Édes Hármas 2013
Almás-körtés pite, őszibarackbefőtt, egy kis sárgabarack, halvány fűszeresség, édes citrusok. Nem különösebben komplex vagy koncentrált, de finom, jó inni, nem tartogatnám. 6p-

bttokaj2015_kalaka.jpg

Kaláka Pince
Alkonyi László tállyai pincéjének borait május végén kóstoltuk borbloggeri körben, kíváncsian vártam, most mit mutatnak.

Galyagos Furmint 2015
Barackos, barackhéjas illat, fehér húsú gyümölcsös, körtés, halványan citrusos ízvilág. Nekem most határozottabban érezhető volt a maradékcukor jelenléte, mint a nyári kóstolás során. 6p-

Tökösmál Cuvée 2015
Az illata nem volt túl megnyerő, sajtos, zárkózott volt. Kóstolva citrusos, zöldfűszeres, zöldborsos jegyeket mutat. Feszes, jó felépítésű bor;  könnyed, mégis a korty magja elég koncentrált. Nem sziporkázott úgy, mint nyáron, persze lehet, hogy csak az idő volt kevés, hogy kinyíljon. 6p+

bttokaj2015_kikelet1.jpg

Kikelet Pince
Berecz Stéphanie és Zsolt meglátogatására idén sajnos nem tudtam sort keríteni, a 2015-ös borok közül kettővel a Tokaji Bormívelők kóstolóján találkoztam és néhányat gyorsan csőrvégre kaptam az Artizan Openen is. Itt három bor került terítékre.

Furmint 2015
Jó intenzitás, könnyedség, törékeny elegancia, friss gyümölcsök: körte, alma, citrusok, őszibarack, érintésnyi édesfűszer, vanília. Nem komplexitásával fogja megváltani a világot, de nagyon kedves, ízes, szerethető bor. 6p

Kassai Hárslevelű 2015
Őszibarackos, citrusos, kellő élénkséget adó savakkal, pici cukorral, még enyhe cserességgel. Kerek, zamatos, tömörebb anyag, mint a furmint. 6p+

bttokaj2015_kikelet2.jpg

Szamorodni 2012
Szép illat, most elsősorban fűszeres, vaníliával, karácsonyi fűszerekkel. A gyümölcsök szájban jobban érvényesülnek: trópusiak, sárgabarack, őszibarack, körte, édes alma. A korty kerek, sima, krémes, egy kicsit lehetne lendületesebb. 6p+

bttokaj2015_oremus.jpg

Oremus
Az Oremushoz tavasszal látogattam el, akkor a 2015-ös Mandolás még nem volt készen. A friss évjáratú Mandolás párja a pincénél 2011-et egyedüliként képviselő aszú, a 3 puttonyos volt.

Mandolás Furmint 2015
Nagyon szép fűszeresség, édes citrusok, ananász, őszibarack, nemes vanília. Még kicsit előtérben van a hordó, a feszes sav sem találta meg teljesen a helyét a bor szövetében, még egy kis időt kér, de ígéretes. 6p

3 Puttonyos Aszú 2011
2011-ből ez lesz a birtok egyetlen aszúja. Pici szellőzés után intenzív és jól definiált nektarin illatot áraszt. Könnyed, elegáns, kicsit talán több savat elbírna, de így is gördülékeny a korty, édes citrusokkal, őszibarackkal, sárgabarackkal díszítve. 7p-

bttokaj2015_sauska.jpg

Sauska Tokaj
Sauska Krisztiánnál és Rakaczki Gábornál 2 furmintot lehetett kóstolni.

Birtok Furmint 2015
Eleinte fülledt, majd szellőzéssel főleg vaníliás, fűszeres hordós jegyek uralják, fehér húsú gyümölcsök inkább csak a háttérben. A savak inkább a korty második felére érkeznek meg, a hordó egyelőre ráül a borra. 5p+

Medve Furmint 2015
Ez sem elsősorban a gyümölcsökről szól: sós, fűszeres, finoman fás, zöldfűszerekkel, citrusokkal, némi érett fehér húsú gyümölccsel. A hordó jobban integrálódik a borba, mint az előző tételnél, sokkal egyensúlyosabbnak, egységesebbnek tűnik ez a bor. 6p+

bttokaj2015_tallya.jpg

Tállya Wines
A több tállyai termelő összefogásának köszönhetően életre hívott Tállya Wines egy hárslevelűvel és egy késői szürettel képviseltette magát az este folyamán.

Hárslevelű 2015
Zárt, tökmagos, pörkölt magos illat és belekortyolva sem nyűgözött le. Kicsit tompa, színtelen, halványan barackos, körtés, kis fával. 5p

Kései Szüret 2014
Édes barack, trópusi gyümölcsök, édes sárga húsúak, narancs, leheletnyi illó. Egyensúly a kicsit az édesség felé hajlik. 6p

bttokaj2015_nobilis1.jpg

Tokaj Nobilis
Bárdos Sarolta 2015-ös borainak fejlődését valamelyest nyomon követtem, idén többször is jártam a pincénél, így talán ezeket a borokat kóstoltam a legtöbbször. Az édes bor viszont itt is újdonság volt.

Birtokbor Furmint 2015
Illatában fehér húsú gyümölcsök egy kis süteményes vonallal kísérve. Feszes, lendületes, élénk savú bor, citrusokkal, körtével, zöldalmával, enyhe süteményes-fűszeres aláfestéssel. 6p

Barakonyi Furmint 2015
Szép fűszerek, körte, fehér húsú gyümölcsök, gyógyfüvek rajzolódnak ki illatában. Kis cukor kerekíti, a savak jól muzsikálnak, egy kis cseresség még érezhető a kortyban. Gazdag, zamatos, körtével, őszibarackkal, remek fűszerességgel, vaníliával, gyömbérrel. 7p

bttokaj2015_nobilis2.jpg

Ahogy Termett 2012
Kajszibarack és őszibarack, szép fűszeresség mellett egy kis illó is bevillan, főleg illatban. Ízben körtekompót, trópusi gyümölcsök zárkóznak fel a barackfélék mellé. Jó egyensúlya van, elég koncentrált is. 6p+

bttokaj2015_trmuvek.jpg

TR Művek
Szamosújvári Pállal és a TR Művek többi fiatal tagjával még egy, a Barta Pincénél eltöltött kellemes kóstoló majd görbe este során kötöttem ismeretséget úgy 2 és fél éve, de a 2015-ös borokat most kóstoltam először

Furmint 2015
Fűszerek, pici mogyoró, őszibarack, érett fehér húsú gyümölcsök. Jó felépítésű, kissé emelkedett alkohollal, még egy kicsit előtérbe tolakodó hordóval. 6p-

Édes 2015
54 g/l cukor, 4,8 g/l sav. Felezett őszibarackbefőtt a vezető aromajegy, trópusi gyümölcsök, sárgabarack, pici virág mellett.  A hordó teljesen elveszik benne. Kedves, laza, jól iható, bár elég lágy és így gyorsan vége a kortynak. 6p-

A kóstolókra saját költségemen látogattam el.

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7811833775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2016.10.29. 11:09:07

Köszi, majd ezek alapján válogatok! (Aztán jövök vissza hőbörögni, hogy miféle hétpont:)

Octopus 2016.10.30. 09:53:32

Az Olaszliszka nálam leszerepelt. Teljesen élettelen volt (savhiány) és erősen gyurmás szagú. Palackvariáció lehet?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.10.30. 11:08:06

@Octopus: A 12 g/l maradékcukor azért nem kevés, lehet, hogy azért tűnt savhiányosnak, nekem még ok. A gyurmát én is éreztem frissen bontott palackból, amikor szeptemberben először kóstoltam, de most nem tűnt fel.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2016.10.31. 06:05:22

@Octopus: Nem tudom mi lehetett, de hogy ásványosság nem, az hót ziher
süti beállítások módosítása