Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza még valamikor a Furmint Február után invitált, hogy ha legközelebb Mádon járok, látogassam meg a pincénél. Sajnos a közismert okok miatt tavasszal borkóstolásra csak otthon kerülhetett sor, borvidéki látogatásra pláne nem volt lehetőségem. Bár a borász társaságát, a mádi Király és Kővágó dűlők látványát, valamint a Barta Pince birtokközpontjául szolgáló Rákóczi-Aspremont Kúria hangulatát ugyan lehetetlen a nappaliban reprodukálni, de a borokból azért kaptam egy kis ízelítőt. Vivien ugyanis még április elején megkeresett azzal, hogy addig is, amíg személyes találkozásra nincs lehetőség, a Barta Pince felajánlana néhány bort kóstolásra. Négy palackot kaptam, ebből egyet eltettem későbbre, hármat pedig az utóbbi napokban szépen végigkóstoltam.

Noha Szerencs városát szokás a Tokaji borvidék kapujaként emlegetni, a köztudatban sokkal kevésbé él a borvidék részeként. A legtöbb Hegyaljára érkező borkedvelő áthajt a városon és folytatja útját Tokajba, Mádra, Erdőbényére, vagy a régió más, borturisztikai szempontból jelentősebb településére. Szerencsnek sok más hegyaljai településsel ellentétben nincsenek híres dűlői sem, és Szerencshez köthető, szélesebb körben ismert borászat is alig van. Az Árpád-hegy Pince azonban pont ilyen, és ők a kezdetektől fontosnak tartják, hogy Szerencsen fogadják vendégeiket, erősítve a helyi borturizmust. Noha az ő szőlőik nagy része is Tarcal és Mád környékén található, a pincészet ifjú borásza, Varkoly Ádám néhány éve elhatározta, hogy szerencsi szőlőből is készít egy bort, amely a város nevét viseli majd, és a belépő tétel szerepét töltheti be a dűlőszelekciók alatt.
A terv végül 2017-ben vált valóra: Ádám a két nagyapja által egykor birtokolt két ültetvény terméséből készítette el a 90% furmintból, 10% hárslevelűből álló házasítást. A tétel a Szerencs Bora nevet kapta, a címkéjén Szerencs nevezetességei szerepelnek, többek között a Rákóczi-várkastély, a fürdő, a cukorgyár, egy tábla csokoládé, és rákerült az Árpád-hegy Pince épülete is, amelyben hajdan mulató működött. 2018-ban is elkészült a bor, ezt kóstoltam meg a hétvégén.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt hétvége a megszokottnál hosszabb volt, előszedtem az itthoni készletem mélyéről egy pár furmintot, hogy háromnapos érzékszervi vizságlat alá vethessem őket. Annak ellenére is, hogy a fajta és az árazás kapcsolódási pontjain kívül kevés közös vonást találni közöttük. Még a koncepció sem egyezik, hiszen egy birtokbort engedtem össze egy dűlőválogatással. Tanulság ezúttal sincs, az viszont megerősítést nyert, hogy a termőhelyszelektív kivitelezés nem feltétlenül eredményez jobb és érdekesebb végeredményt.

Tokaj-Hegyalján a különböző egyedi termőhelyek kitartó faggatása és a dűlős borok készítése mellett egyre több kis családi borászat is fontosnak tartja, hogy egy jól fogyasztható, könnyed és a dűlős száraz boroknál jóval kedvezőbb árú "belépő" borral is megjelenjen a piacon. Kikényszerítik ezt egyrészt a versenytársak, a fogyasztói igények, de akár a gazdaságosság is, meglátjuk majd, hosszabb távon hogyan érvényesül majd ez a trend. A magam részéről úgy vélem, nagy szükség van egy ilyen kategóriára, és a Gizella Pince legújabb bora tökéletesen be is váltja a hozzá fűzött reményeket.
Szilágyi László pár héttel a bor debütálása előtt az egy személyes budapesti kiszállítás során megajándékozott egy mintapalackkal, amelyben komoly önkontrollt gyakorolva sikerült kóstolás és fogyasztás szempontjából egyaránt még éppen értelmezhető mennyiséget hagynom, hogy másnap átpasszoljam ungert kezébe. A borásztól rengeteg háttér-információt is kaptam a borról, így készülhetett el az alábbi négykezes a társadalmi távolságtartás jegyében.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a bezártság jelenében a hazai borásztársadalom egyike a fulladozó gazdasági helyzet veszteseinek. Az éttermek zárva, a kóstolók, rendezvények törölve, személyes kontaktusra pedig minimális a lehetőség, ez pedig számokban aligha kifejezhető mértékben akadályozza a terjesztést és terjeszkedést.

A fenti indokok mentén keresett meg minket néhány héttel ezelőtt Péter Ákos, aki tokaji pincéjének reprezentációs borkeretéből ajánlott fel egy csokornyit blogunknak további szíves felhasználás céljából. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, mégpedig úgy, hogy a sort először én, aztán pedig másnapi átszállítás után furmintfan is megkóstolta. Így állt össze ez a külön-külön négykezes, ami gyakorlatilag a Péter Pince aktuális szortimentjét hivatott lefedni.

Ez pedig különösen kedves volt a számomra, hiszen minimális előismeretek birtokában voltam a pincét illetően, így pedig sikerült egy közel teljes képet kapnom arról, hogyan néz ki a borvidék a Péter Pince szemüvegén keresztül.

Ez a mai kóstolójegyzet tulajdonképpen egy mellényúlásnak köszönhető. Nem a borász nyúlt mellé, tegyük hozzá gyorsan, hanem én, amikor péntek este a Homonna Kékfrankos palackját akartam kihúzni a bortartóból. Már éppen hajtottam bele bőszen a dugóhúzó spirálját a Diam-dugóba, amikor észrevettem a tévedésemet.
Sebaj, ha már így esett, kibontottam a palackot, miközben természetesen megkerült az eredetileg kiszemelt áldozat is, de vele majd más formában, a tavaszi borpárok között lehet találkozni. Ami pedig a mai témát illeti, ha minden mellényúlásom ilyen szerencsés végkifejlettel kecsegtetne, nem bánnám. A száraz tokaji borokat (főleg a furmintot) számos oldalról szokás kritizálni: savak minősége, hordóhasználat, egyensúlyi problémák, ihatóság, és így tovább. Ez a bor - szerintem - képes a két fő tokaji fajta és a termőhely karakterét egyszerre finoman ötvözni és őszintén közvetíteni, anélkül, hogy aknára taposna, miközben az arctalanság vádja távolról sem illetheti.

Balassa István aktuális alapfurmintja még hosszú hónapokra az itthoni borkészletem alján állt volna elfeledve, ha a szokatlanul nagy mennyiségben rendelkezésemre álló szabadidőm egy részét nem az itthoni palackok szortírozására fordítom. Mivel azt gondolom, hogy ez a bor nem elsősorban hosszabb érlelésre készült, ezért az elmúlt pénteken egy társasági Skype-borozás keretei között kinyílott, majd el is fogyott, ahogy kell.

A tegnap ittam rovatban viszonylag ritkán szerepelnek édes borok, pedig azért mi jó eséllyel gyakrabban fogyasztunk ilyesmit (is), mint a nagy magyar átlag és legalább ennyivel hozzá tudnánk járulni az édes borok népszerűsítéséhez, mert édes bort inni jó dolog, főleg ha ilyen remek és jól fogyasztható matéria jut a pohárba, mint a mai áldozat.
Tokaji édes bor-fronton sok változás történt az utóbbi 20-30 évben, mégsem állítanám, hogy ma már teljesen tiszta a kép az egyes kategóriák elválasztását, stílusának meghatározását illetően. Vizsgálatunk mai tárgyára vonatkoztatva ezt a gondolatot, jelenleg jól megférnek egymás mellett a laza, könnyen csúszó, 2000-3000 forintért is beszerezhető alap-szamorodnik az árban, analitikai adatokban, koncentrációban és komplexitásban egyaránt komolyabb aszúkat ostromló óriásölőkkel, aztán eldöntheti mindenki, hogy ez most mennyire jó vagy rossz. A mai bor a számok terén valahol az arany középutat képviseli, különlegessége a szőlőfajtában rejlik, ez a bor ugyanis 100%-ban sárgamuskotályból készült, ami a szamorodnik és aszúk esetében legtöbbször inkább csak kiegészítő szerepet szokott játszani.

A harmadik éve megrendezésre kerülő Gyengébb? Nem! nőnapi kóstoló ismét számos borászhölgyet és szép számú vendéget vonzott a Sofitel Hotel folyosóira (és jelenleg úgy néz ki, hogy jó ideig ez volt az utolsó nagyobb boros rendezvény). Volt alkalom régi barátokat üdvözölni és ritkábban látott pincéktől kóstolni egyaránt. Sok jó ismerőssel találkoztam (sajnos így sem jutottam el mindenkihez, de legalább pótoltam néhány, a Furmint Februáron kihagyott pincét is), sokat beszélgettem, a jegyzetelésre kevésbé figyeltem oda, de azért készült néhány nyúlfarknyi bejegyzés és sebtiben odavetett zárójeles pontszám, úgyhogy azokat közreadom.

A Tokaj Magic februári kóstolóján a Bott Pince talán legfontosabb dűlős borából kóstoltunk meg számos évjáratot a Borganikában. A Csontos dűlőt mondhatni, a Bott Pince tette fel újra a térképre. Dűlős száraz bort más rajtuk kívül nem készített innen, a Csontosból készült furmint viszont évről évre az egyébként is magas színvonalon teljesítő Bott szortimentnek is az egyik legjobbja. Ebből a borból hoztunk össze közös erővel egy nagy vertikális sort.

2020-ban sem maradhatott el a Furmint Február és a hagyományos kóstoló a Vajdahunyadvárban, nem maradhat el a borrajongós beszámoló sem. Idén a magát már nyugdíjazott borbloggernek tekintő RSzabival ketten voltunk ott a borrajongó stábjából a legnagyobb furmint-mustrán, kóstoltunk is jó sokat, fogfájásig.

Gubicskó Lászlóval, a Szélkiáltó Pincészet tulajdonosával és borászával több évvel ezelőtt, valamelyik Mindszenthavi Mulatságon találkoztam először; beszélgettünk borokról, erről-arról, aztán néhány évre rá már saját borait kínálta a fesztiválon. A borok minimum rendben voltak, kedveltem is mindegyiket, de volt közöttük, ami nem csupán a nevével, hanem minden szempontból kilógott a sorból, ez volt a 2017-es Fekete Bárány.

Azóta többször is volt szerencsém ehhez a különleges tételhez, és bebizonyosodott, hogy első alkalommal nem csupán az újdonság varázsa miatt fogott meg annyira. Legutóbb a Furmint Február vajdahunyadvári kóstolóján a debreceni  Black Sheep Roastery & Coffee hundurasi kávéból készített filteres kávéjával és espresso-jával párosítva is megkóstolhattam a bort, ami azután a sétáló kóstolón is ott volt a borászat standján. Kávét csak elvétve iszom, ebből kifolyólag finoman szólva nem is értek hozzá, de az tény, hogy az egyes kávék után kóstolva a bor egészen más érzetet keltett. Most viszont maradjunk szigorúan magánál a bornál.

A Bortársaság szokásos Tokaj-körképe a 2018-as évjárat apropóján sem maradhatott el, a korábban megszokott novemberi időpontok helyett a dupla kóstolóval és külön kiadvánnyal fémjelzett kitekintésre ezúttal januárban került sor. A Lánchíd utcai üzletben tartott kóstolókra a hegyaljai borászok két-két 2018-as száraz bor mellett hoztak magukkal - jellemzően korábbi évjáratból származó - édes bort is. Tavaly és tavalyelőtt is úgy alakultak a dolgaim, hogy csak az egyik kóstolóra tudtam elmenni, most végre ismét ott voltam mindkettőn, úgyhogy meg is osztanám benyomásaimat.

Kézdy Dániel és a Furmint Február szervezői idén is készültek a borsajtó képviselőinek egy zártkörű felvezető eseménnyel a Vajdahunyadvárban megrendezésre kerülő februári kóstoló előtt. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a budakalászi Kálvária Pincében szemléztünk különböző évjáratú furmintokat, amelyek mellé különleges olívaolajakat és népszerű pékségek kenyereit is kínálták, ráadásképpen pedig egy érdekes játékban is részt vehettünk.

A tarcali Kikelet Pince borásza, Berecz Stéphanie idén is megtartotta kedves szokását és küldött egy kartonnal a frissen megjelenő száraz boraiból, hogy kóstoljuk meg azokat. Ez most hét bort jelent, ennyi száraz tétel készült a pincénél 2018-ban: két furmint (Birtok és Lónyai), négy hárslevelű (Birtok, Kassai, Lónyai, Váti) és egy házasítás (Váti Tokaj Dry). A Váti borai várhatóan később kerülnek a kereskedésekbe, Stéphanie szokás szerint egy kis palackos érlelést is szán ezeknek a boroknak forgalomba hozatal előtt, így a jelenlegi pillanatfelvételhez képest már kicsit változhatnak.

Négyen ültünk le megkóstolni a borokat, köztük Táncoló Medve barátunk és Szabi is, de sajnos két bor dugós volt, a cserepalackokat pedig pár nap múlva már egyedül bontottam ki.

Igazi nagyágyúval indította Ripka Gergő barátunk az új esztendő Tokaj Magic kóstolósorozatát: Balassa István Mézes-mályból készített száraz borai voltak az első "vendégek" 2020-ban a helyszínként már jól bevált Borganikában.
Gergő bevallása szerint 2008 októberében kóstolta a 2006-os Mézes-mály  Furmintot, amely egyike volt azoknak a boroknak, amelyek ráébresztették a borvidék potenciáljára és amit azóta is meghatározó mérföldkőként tart számon boros pályafutása során. Nekem a 2009-es és a 2011-es Mézes-mály volt hasonlóan óriási élmény, és a többi évjárat is sok szép pillanatot okozott, úgyhogy én is nagy érdeklődéssel vártam a borokat.

Ritkán van alkalom arra, hogy 10 és 20 éves aszúkkal a poharában koccintson az új esztendőre az egyszeri borissza, de az utóbbi három évben Budapesten ez sem lehetetlen. Talán nem túlzás hagyományosnak nevezni az újévi aszúkoccintást, amelyet a Disznókő Szőlőbirtok képviselői tartanak január első hetében a Veritas Borbárban. Ezeken a kötetlen jellegű kóstolókon mindig szerepel egy 10 évvel és egy 20 évvel ezelőtti évjárat 5 puttonyos aszúja, alkalmanként egy-egy száraz borral vagy aszú hordómintával kiegészítve. Most sem volt ez másként, ezúttal két nagyon izgalmas és egyben nagyon eltérő évjárat, a 2010-es és a 2000-es aszúi kerültek sorra. Szabival mi is ott voltunk, 1-2 sort még papírra is vetettem, lássuk, mit kóstoltunk.

A Bormedence Kárpát-medence borkultúrájának ápolását zászlajára tűző Bormedence rendezvényen tavaly Szabi merült el a a borokban, idén én látogattam el az eseményre. A Kárpát-medencei borokat fókuszba állító eseménynek ebben az évben a Palotanegyedben található gyönyörű Festetics-kastély adott helyet és mintegy 50 termelő hozta el a borait.

A névsorban a határon túli borászatokon túl is bőven akadt olyan név, akiktől nagyon ritkán kóstolok borokat, de persze akadtak régi ismerősök is, úgyhogy minden körülmény adott volt, hogy pár órát eltöltsek az új tapasztalatok gyűjtésével.

Íme, a borpár(baj)ok sorozat őszi kiadása, magyar és külföldi tételek vegyesen, jellemzően fajta és évjárat alapján hét párba állítva.

A bodrogkisfaludi Breitenbach Pince boraihoz emlékeim szerint eddig még nem volt szerencsém, pedig a 2007-ben indult vállalkozás a világhálón elérhető információk alapján kifejezetten aktívnak és láthatónak számít az olyasfajta körökben, melyekben borfogyasztóként mozogni szokás. Elmaradásaimat négykezes keretek között, a pince aktuális boraival igyekeztük pótolni, mai bejegyzésünkben pedig erről számolunk be a megszokott módon, alább.

Ez az ötödik év, hogy a Borrajongó részt vesz az aszú népszerűsítésére indított decemberi "Koccints aszúval" kezdeményezésben. Tokaj legnemesebb bora sajnos máig nem kapta meg a neki járó figyelmet és tiszteletet, nem vált a fogyasztási kultúránk szerves részévé. A kampány célja, hogy az adventi időszakban közelebb hozza a fogyasztókhoz ezt a tokaji csodát és arra ösztönözze az embereket, hogy aszút is bontsanak az ünnepi asztalon.

A Pannon Tokaj Pincészetről kevesebbet hallani, olvasni, mint sok más hegyaljai birtokról, én is viszonylag ritkán kóstolok tőlük bort, úgyhogy ezt a 6 puttonyos aszút most kétszeres izgatottsággal kortyolgattam. A 2000-ben alapított birtok ma 20 hektárnyi területtel (ebből 18 termő) rendelkezik, a birtokközpont Tolcsván található, ahogy az ültetvények nagy része is. A tulajdonos Nyári László, a birtokigazgató-főborász Krimin Attila, aki anno Balassa Istvánnal és Szilágyi Lászlóval együtt koptatta az iskolapadokat. A borok több kategóriában készülnek a három fő tokaji fajtából, én most a premium tételeket lefedő Dominium borcsalád 6 puttonyos aszúját kaptam meg kóstolásra.

A Péter Pincészet boraival találkoztam már néhányszor, jellemzően sétáló kóstolók során, de egy teljes palackkal otthon, hosszabb időn keresztül ismerkedni most először volt lehetőségem. Nem egészen új szereplők ők a borvidéken, hiszen a család generációkra visszamenőleg foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal. A szélesebb közönség elé azonban csak az utóbbi években léptek ki, és boraikkal különböző hazai megmérettetéseken is szépen szerepeltek. Jelenleg a fiatal Péter Ákos készíti a borokat, hozzá köthető az arculat és stílusváltás, amelyet a palackok kívül-belül egyaránt tükröznek: modern, letisztult külcsín és belbecs.
A családi birtok öt hektár szőlővel rendelkezik a Thurzó, Mézes-mály, Bige, Mogyorós, Mester-Völgy, Lónyai, Kövesd dűlőkben, maga a pince pedig a tokaji Szerelmi pincesoron található. Mind a hat tokaji fajta, tehát furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő, zéta, kabar helyet kap a választékban, akár fajtabor, akár házasítás formájában. A szortimentben találunk olyan ma már ritkaságnak számító különlegességeket is, mint a fordítás és a máslás.
Én most egy száraz furminttal tettem próbát, és az élmény alapján biztosan nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom.

A Fill the Winebox borbárja egyre gyakrabban ad helyt kóstolóknak és a magyar kínálat kibővítésével, hazai pincészetek is eljönnek megmutatni boraikat. Október utolsó hetében a tállyai TR Művek érkezett, hogy több évjárat borai segítségével bemutassák a pince eddigi életútját. A TR a Tállyai Radikálisok rövidítése, a pincészetet pedig három jóbarát alapította meg 2012 végén, én pedig itt írtam róluk bővebben egy korábbi vertikális kóstoló apropóján. A 2013-as év óta készítenek borokat, a területek Tállyán, a birtokközpont Mádon van, a csapattagok - a borok útját helyben egyengető borászt leszámítva - budapestiek, de sok időt töltenek a borvidéken.
Kada Anikó és Uliczki Dénes mutatta be a borokat a "Box" közönségének.

Régóta terveztem már egy magyar pinot noir-kóstolót, csakhogy mint tudjuk, a magyar pinot noir nem egy könnyű téma. A fajta a magyar borászok körében is közkedvelt, sok borvidéken elterjedt, sokan próbálkoznak vele, de nem könnyű a burgundiai, oregoni, kaliforniai vagy új-zélandi borok által felállított magas mércét megütni. Kicsit félve kezdtem bele én is a 2015-ös hazai pinot noir-ok gyűjtögetésébe, hogy egyszer majd egy hosszabb sort meg tudjunk kóstolni belőlük. Végül a borok nem egyszerre, hanem kettesével-hármasával fogytak el bő 1 hónap alatt, de úgy gondoltam, mégis egy írás keretében osztom meg a tapasztalatokat.

Tavaly októberhez hasonlóan az Artizan borkereskedés idén is tartott egy kóstolót 8 borász részvételével az Arany János utcai My Wine Borbárban. A szakmai kóstoló délután kezdődött, a nagyközönség részére nyitott kóstoló csak este, és némelyik meghívott borász némileg eltérő tételekkel készült a két "félidőre". Én a szakmai szakasz vége felé tudtam beesni és maradtam az esti etap elejére, így viszont szinte mindent meg tudtam kóstolni, amit a meghívott kiállítók aznap kibontottak, és igyekeztem a beszélgetés mellett egy kicsit jegyzetelni is.