A Borrajongó


TR Művek a Fill the Winebox-ban

2019. november 04. 06:00 - furmintfan

A Fill the Winebox borbárja egyre gyakrabban ad helyt kóstolóknak és a magyar kínálat kibővítésével, hazai pincészetek is eljönnek megmutatni boraikat. Október utolsó hetében a tállyai TR Művek érkezett, hogy több évjárat borai segítségével bemutassák a pince eddigi életútját. A TR a Tállyai Radikálisok rövidítése, a pincészetet pedig három jóbarát alapította meg 2012 végén, én pedig itt írtam róluk bővebben egy korábbi vertikális kóstoló apropóján. A 2013-as év óta készítenek borokat, a területek Tállyán, a birtokközpont Mádon van, a csapattagok - a borok útját helyben egyengető borászt leszámítva - budapestiek, de sok időt töltenek a borvidéken.
Kada Anikó és Uliczki Dénes mutatta be a borokat a "Box" közönségének.

trmuvekftwb2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Mindszenthavi Mulatság 2019 II.

2019. október 08. 06:00 - furmintfan

A pénteki remek aszúkóstoló után a szombati napon kóstolt borokkal folytatom az idei Mindszenthavi Mulatságról szóló megemlékezést. Az időjárás idén nem volt olyan kegyes, mint ahogy azt a korábbi években megszokhattuk, de a jó hangulatot így sem sikerült elrontani. Talán sosem szerepelt még egy ennyi helyszín és program a Mindszenthavi Mulatságon, mint idén, szinte a bőség zavarával kellett megküzdeni, de cserébe biztosan mindenki talált magának elfoglaltságot egész napra.
Mi nem bíztuk a véletlenre a dolgot: ott kezdtünk, ahol a legtöbb borászat mutatta be borait.

mindszenthavi2019_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ízelítő az Osztrák-Magyar Monarchia boraiból a Fiákerben

2019. október 05. 06:00 - furmintfan

A KisBécs neve már valószínűleg ismerősen cseng az osztrák borok kedvelőinek és a budai oldal sok lakójának körében, hiszen az Ausztria különböző borvidékeire specializálódott borkereskedés és borbár egyben reggelizőként, kávézóként, szendvicsezőként is működik. Most a tulajdonosok léptek egy merészet és nyitottak egy nagyobb egységet a pesti belvárosban, közelebbről a Madách téren. A Fiáker névre keresztelt kétszintes bisztró azonban már nem, pontosabban nem kizárólag Ausztriából, hanem jóval nagyobb földrajzi területről, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia országaiból válogatja össze a borokat. Olasz, spanyol vagy osztrák borokra fókuszáló borbár már egyaránt van a fővárosban, de a szomszédos országok egyre magasabb minőséget elérő boraival ritkán találkozni, így adta magát az ötlet, hogy az új hely részben ezekből merítsen.
A Fiáker reggeltől késő estig nyitva tart, reggelizni tehát éppúgy lehet itt, mint vacsorázni és természetesen a bor mellett sok más is helyet kapott az itallapon. Az étlap nem túl hosszú, jellegében pedig szintén a Monarchia országainak konyháját igyekszik megjeleníteni. A borkínálat egy részét értelemszerűen magyar borok adják, az osztrák vonalhoz a KisBécs szortimentjéből vettek át egyes tételeket, és persze igyekeznek a többi érintett országra jellemző fajtákat és borstílusokat is megmutatni. Bizonyos borokból régebbi évjáratokat is beszereztek különleges alkalmakra, a terv az, hogy összesen mintegy 400 borból álljon a teljes kínálat, az időszakosan cserélődő borlapon pedig kb. 30 tétel sorakozik. A Fiáker alsó szintje borboltként is működik, és hamarosan elindulnak a tematikus kóstolók és borvacsorák.

67240118_2754842621198331_4245567651608264704_o.jpg(A fotót a Fiáker facebook-oldaláról kölcsönöztem)

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Gizella Pince Szil-völgy vertikális

2019. szeptember 30. 06:00 - furmintfan

A 2019-es őszi szezon első Tokaj Magic kóstolójának fókuszpontjában egy borász és egy dűlő állt. A Gizella Pince és a Szil-völgy közös története éppen 10 éve, egy 2009-es furminttal indult, időszerű volt tehát áttekinteni ezt az évtizedet a borok tükrében is. Szilágyi László, a Gizella Pince és a Szil-völgy neve ez alatt az évtized alatt elválaszthatatlanul összekapcsolódott.
A Gizella Pince borásza volt az, aki felfedezte ebben az elfeledett fekvésben rejlő lehetőségeket és az ismeretlenség homályából kiemelte a dűlőt. A Szil-völgy ma már gyönyörű teraszaival hívja fel magára a figyelmet, több évnyi megfeszített munka eredménye ez, hiszen a dűlő felső parcelláit a bozót és mázsás sziklák fogságából kellett kiszabadítani és betelepíteni.
A Szil-völgy jelentősége nem csupán egy kiemelkedő löszös termőhely újraélesztésében áll, hanem néhány évjárat után alternatív megoldást mutatott abban is, hogy nem egy fajtán keresztül igyekezett megmutatni a dűlő karakterét, hanem a két fő tokaji fajta erényeit egyesítve, házasításként jelenik meg.
Több szempontból is érdekesnek tűnt tehát a Szil-völgy borainak végigkóstolása, vágjunk is bele!

tokajmagicgizellaszilvolgy.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Őexczellencziája - Bott Pince Exczellencziás 2013

2019. szeptember 23. 06:00 - furmintfan

A dűlő- és parcellaszelekciók korában nem mindennapos jelenség, hogy egy tokaji borászat az úgynevezett birtokborát teszi a száraz boros szortiment csúcsára. Mégis van ilyen, még ha a birtokbort kicsit formabontó módon is értelmezik a szóban forgó pincénél. Bodó Judit ugyanis úgy gondolja, hogy egy birtokbornak a pincészet legfontosabb, egyben legjobb borának kell lenni, a Bott Pincénél ez a kivételes évjáratokban, változó összetételben készülő Exczellencziás.
A korábbi évjáratokban az Exczellencziás alapanyagát - már amikor készítettek ilyen néven bort - a Csontos egy öreg tőkés, bakműveléses külön parcellája adta. 2013-ban viszont változott a recept: a Csontos furmintjának és Kulcsár hárslevelűjének 1-1 legszebb hordója került összeházasításra. Ebből bontottunk egy palackot közösen.

bottexczellenczias2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Balassa István a Kóstolom Borbárban

2019. szeptember 17. 06:00 - furmintfan

A kisebb családi pincészetek borászai ritkán tartanak kóstolókat Budapesten, az pedig tényleg csak elvétve fordul elő, hogy egy évben több alkalom is beleférjen a naptárba. Így aztán magam is meglepődtem, hogy alig három hónapon belül Balassa István másodjára is tartott egy borbemutatót a fővárosban, ezúttal a Kóstolom Borbárban. A borsor csak részben mutatott átfedést volt a Carpe Diem-ben tartott júniusi szeánszra válogatott tételekkel, illetve az akkor még mintaként szereplő 2018-as száraz borok azóta palackba kerültek, meg egyébként is: ismétlés a tudás anyja, így aztán beneveztem én is a kóstolóra.

69895704_386305495394904_6322131738759790592_o.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szóló - Boogie és egyebek a Toprumban

2019. augusztus 05. 06:00 - furmintfan

Ez már a harmadik olyan nyár, amikor a tállyai Szóló Borászat tulajdonosai, Éless Tímea és Éless Tamás összetrombitálják az ismerős sommelier-eket, borfirkászokat, bor-szakembereket egy budapesti borbemutatóra (2017, 2018). A borokat általában egy adott tematika alapján válogatják össze, mindig igyekeznek valamilyen érdekességet, újdonságot mutatni az egybegyűlteknek, az egyes tételeket pedig hozzájuk illő falatkák kísérik. Idén sem volt ez másképp, mondhatjuk, hogy hagyomány lett az eseményből. A borbemutató helyszínéül ezúttal a Királyi Pál utcában található Toprum Hotel tetőbárja szolgált, és az ő csapatuk készítette a borokhoz párosított fogásokat is.

szolo_01_foto_furmint_photo.jpg

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

Tovább
Szólj hozzá!

SKIZO villámlátogatás

2019. július 15. 06:00 - furmintfan

Sike Balázs és Velényi Réka borászata, a Skizo Borház feltűnő címkéivel, jó ár-érték arányú reduktív boraival tett szert szélesebb ismertségre, de korábban is és most is készülnek a pincénél komolyabb, termőhelyi borok is, amelyek most a "Hegyeink" fantázianév alatt kerülnek palackba. Több éve jártam utoljára a hangulatos kis badacsonytördemici borbárban, de most minden összeállt egy újabb látogatáshoz. A múlt hétvége egy részét éppen Badacsonytördemicen töltöttem, és ha már így esett, természetesen igyekeztem útba ejteni egy pincészetet is. Amíg a baráti társaság többi tagjára vártam, pont volt annyi időm, hogy a "Hegyeink" sorozatot végigkóstoljam, azután persze néhány "alap" Skizo-bor is a szomjas torkok áldozatául esett.

skizo01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hetedhét dűlős szamorodni és Mézes-Mály Furmint vertikális - Balassa István a Carpe Diem-ben

2019. július 04. 06:00 - furmintfan

A Gizella-kóstoló után egy héttel Balassa István hozta el a borait a Carpe Diem-be. Az este már csak azért is különleges alkalomnak ígérkezett, mert a borász itt mutatta be először teljes egészében a 2017-es évjáratból készített 7(!) dűlőszelektált szamorodniját. Ezek mellett, illetve előtt kóstoltunk friss 2018-as borokat és egy Mézes-Mály Furmint mini vertikálisban is részünk lehetett.

balassacarpediem1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Gizella Pince körkép térben és időben - Szilágyi László a Carpe Diem-ben

2019. július 02. 06:00 - furmintfan

A hét az Ikrek jegyében telik majd, hiszen május végén-június elején Szilágyi László és Balassa István is a Carpe Diem vendége volt, a borászportrék sorozat keretében. :) Mivel ezek az esték mind a borsort, mind az időtartamot tekintve meglehetősen hosszúra szoktak nyúlni, a két elválaszthatatlan barát, akik gyakran tartanak közös kóstolókat és borvacsorákat is, most külön-külön mutatta be borait, életútját, birtoka múltját, jelenét, jövőjét.
Először tehát Szilágyi Laci és a Gizella Pince volt a vendég a korábbi, május végi időponton. Időben és térben is széles sort kóstoltunk, 2018-tól 2013-ig mentünk vissza a száraz borokkal, 2006-ig az édesekkel, közben pedig több dűlő boraival is ismerkedtünk, köztük természetesen Szil-völgyekkel és Szent Tamásokkal. A végén pedig még söröztünk is egyet.

gizellacarpediem1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tavaszi borpár(baj)ok 2019

2019. június 19. 06:00 - furmintfan

A decemberi borpárbajok után folytatást ígértem, most itt a tavaszi termés. Ismét 7, valamilyen szempont(ok)ból egymáshoz illő borpárt hoztam különböző fajtákból, különböző országokból.

parbajok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egytőről borok 2016-2018

2019. június 17. 06:00 - furmintfan

Példaértékű összefogás eredménye az immár negyedik évét taposó Egytőről-projekt, ugyanis Budapest legfontosabb borbárjainak többsége áll mögötte a Bortársasággal karöltve. A kezdeményezés résztvevői hagyományteremtő célzattal, a Kárpát-medencei szőlőfajták népszerűsítése jegyében 2016-ban készítették el közös borukat, amely minden résztvevőnél elérhető és kóstolható volt, és amelyet 2017-ből és 2018-ból is 2-2 újabb bor követett.
A kezdeményezés hamar kapott egy saját facebook-oldalt is, majd a névadásba bevonták a közönséget is, egy nyílt pályázat keretében, ahol végül az "Egytőről" győzedelmeskedett a beküldött nevek közül. A címkén az egy tőről fakadó ágak az összefogás résztvevőit szimbolizálják.
A cél jól iható, bisztrós stílusú, könnyed bor csavarzárral ellátott palackba zárása és a fogyasztók elé tárása. A fajták kiválasztásnál egyértelmű volt, hogy az Egytőről boroknak Kárpát-medencei fajtákból kell készülnie. Az első bor óta több borvidék több pincészete kapcsolódott be a közös munkába, és a jövőben is várható újabb borvidékek, illetve pincészetek bevonása.
A 2018-as újdonságok most debütáltak a nagyközönség előtt, a 0,75 teraszán, ahol az Egytőről mozgalomban részt vevő több borbár is hozott magával 1-2 bort (ezekről majd máskor), és ahol a friss tételek mellett a korábbi Egytőről borokból is előkerült néhány palack.

egytorolborok.jpg

Tovább
3 komment

Szentesi szeánsz

2019. június 07. 06:00 - furmintfan

Régen jártam már Szentesi Józsefnél, és egyébként is tervezgettem már egy következő látogatást, így éppen kapóra jött, amikor május elején a baráti kör egy kis részének boros programot kellett szervezni és a borásznak is megfelelt az időpont. Kevesen voltunk, így gazdaságossági és alkoholtűrési szempontokat egyaránt figyelembe véve most "csak" 11 bort sikerült megkóstolni, különös hangsúlyt fektetve természetesen a pince különleges magyar fajtáira.

szentesi201904.jpg

Tovább
3 komment

Disznókő Kapi Vineyard 6 Puttonyos Aszú 2015 premier

2019. május 29. 06:00 - furmintfan

Egy esős, szürke májusi délutánon Budapesten, a Spoon állóhajón bemutatkozott a Disznókő Kapi 6 Puttonyos Aszú 2015-ös évjárata, modorosan szólva ezzel némi napsütést csempészve a meghívott vendégek poharába. Az előzményeket szigorú szabályszerűségnek tekintve erre a premierre még két évet várnunk kellett volna, hiszen eddig a Disznókő Kapi Aszúk 6 évente követték egymást (1999, 2005, 2011), de ezúttal borult a papírforma. A Kapi Aszú ebben a különleges borkategórián belül is egyedi karakterű aszúbor, amely megmagyarázza, hogy miért csak kivételes években készülhet el, és ezek az évjáratok miért nem egyeznek meg feltétlenül a borvidéken klasszikusan nagy aszús évjáratként jegyzettekkel. Dr. Mészáros Gabriella bevezetője után Mészáros László birtokigazgató mutatta be a Kapi új évjáratát, majd természetesen a korábbi évjáratokat is megkóstoltuk.

disznokokapi201905_0.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Tarcali Tavasz, Kikelet, Basilicus, Erzsébet Pince

2019. május 24. 06:00 - furmintfan

A Tokaj-Hegyalja távolról sem nagyrészt egy központ köré koncentrálódó borvidék, hanem sok különleges gyöngyszemet tartogat különböző arculatokkal, borstílusokkal, kulturális örökséggel. Az egyes települések az utóbbi években igyekeztek a helyi borászok, termelők, lakosok összefogásával legalább időszakosan, egy-egy évente visszatérő esemény, fesztivál erejéig szélesebb közönséget megszólítani, bevonzani, abban a reményben, hogy idővel sok visszatérő vendéget üdvözölhetnek majd. Annak ellenére, hogy Tarcal bővelkedik remek borászatokban, különféle szálláshelyekben és látnivalókban, ilyen szempontból sokáig kicsit megbújt a többi hegyaljai település árnyékában. A tarcali borászok, lakosok és az önkormányzat összefogásának köszönhetően 2016 óta - a borvidék sok más településéhez hasonlóan - Tarcalnak is van saját rendezvénye, ahol egy hosszú hétvége alatt a látogatókat nyitott pincék, kóstolók, dűlőtúrák és más programok várják, általában április legvégén vagy május elején. A borászok együttműködésének másik gyümölcse egy közös, a település nevét viselő bor, amelynek az első évjárata szintén a 2016-os volt, és amelynek új évjáratát mindig a Bűbájos Hétvégén mutatják be.

tarcaltokaj201904_10.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Gizella kvartett 2018-as újdonságokkal

2019. május 20. 06:00 - furmintfan

Lassacskán elkezdenek szállingózni a borkereskedésekbe az első 2018-as tokaji száraz borok is, Szilágyi László birtokbor szintet képviselő Furmintja és Barát Hárslevelűje pedig általában az első fecskék között szokott lenni. A Barát már a polcokon van, a Furmint hamarosan követi, mi pedig kaptunk mintaként 1-1 palackot a friss borokból, kiegészítve egy 2017-es Bomboly Furminttal és egy 2017-es Szamorodnival. Ezekről szól röviden a mai bejegyzés.

gizellakvartett.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

VinCE 2019 - Dűlőmesterek: Figula és Szepsy

2019. május 09. 06:00 - furmintfan

Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

vince2019_dulomesterek1.jpg

Tovább
5 komment

Tokaj Magic - Homonna Határi vertikális

2019. április 25. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

tokajmagichomonnahatarik1.jpg

Tovább
6 komment

Tokaj Magic - Az aszú forradalmárai: Disznókő

2019. április 11. 06:00 - furmintfan

Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
 tokajmagicdisznokoaszu1.jpg

Tovább
3 komment

Moric Project Hidden Treasures - Homonna, Kis Tamás, Villa Tolnay

2019. április 03. 06:00 - furmintfan

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

moricprojecthiddentreasures.jpg

Tovább
1 komment

Tegnap ittam - Serpens Tokaj Dry 2017

2019. március 29. 06:00 - furmintfan

Aki esetleg a számára ismeretlen név láttán azt hiszi, hogy itt most egy szemtelenül fiatal borász éppen induló pincéjéről lesz szó, az téved. Legalábbis nagy részben. A Serpens ugyanis Zsurki Sándor kis családi borászata, sárospataki központtal, ahonnan ilyen formában 2015 óta kerülnek ki a borok, maga a Serpens név tehát nem túl régi. Zsurki Sándor viszont valójában régi motoros a szakmában, megfordult már számos tokaji borászatnál, köztük a Tokaji Kereskedőháznál, a Pajzos-Megyernél, az Andrássy Pincészetnél, és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtoknál is. Jelenleg a badacsonyi Villa Pátzay főborászaként tevékenykedik, de nem hanyagolta el Tokajt sem, generációk óta létező, 4 hektáros kis családi birtokán is folyamatosan készülnek a borok. A sejtelmes Serpens név egyébként a borvidék klímájának fontos tényezőjét alkotó, kígyóként tekergő Bodrog folyóra utal. 
Zsurki Sándor a furmint mellett - különösen a belépő borok szintjén - a házasításoknak fontos szerepet szán, szerinte minden fajta hoz valami értékeset a közösbe, belépő borát is ennek szellemében készítette el.

serpenstokajdry2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kikelet a nappaliban - a 2017-es évjárat száraz borai, ráadással

2019. március 27. 06:00 - furmintfan

Harmadik éve van részünk abban a szerencsében, hogy Berecz Stéphanie nagylelkűségének köszönhetően megkóstolhatjuk a komplett száraz Kikelet borsort (2015, 2016). 2017-ből öt száraz bor volt a csomagban: három hárslevelű, egy furmint és egy házasítás. Ráadásnak kaptunk egy késői szüretelésű bort is, 2012-ből. A 2017-es palackok már mind az új arculattal jelennek meg, amelynek a 2016-os Váti Dry volt az előfutára. Szabival, Táncoló Medvével és egy kisebb kompániával kiegészülve szemléztük a borokat.

kikelet2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmintok és chardonnay-k 2015-ből

2019. március 06. 06:00 - furmintfan

Februárban megszondáztunk ismerősökkel még egy furmint-sort, méghozzá néhány chardonnay-val vegyítve, a 2015-ös évjáratból gyűjtögetve. A két fajta borainak egy sorban kóstolása rögtönzött ölet volt, így viszont tényleg rengeteg bor gyűlt össze. A Galéria 12-ben kóstoltunk, vakon.

furmintchardonnay201902_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Tokaj Nobilis Barakonyi Furmint 2013

2019. március 04. 06:00 - furmintfan

Az idei furmintos február utolsó hete számomra egy rég nem látott ismerőssel való találkozással zárult, őkelme pedig nem volt más, mint az influenza. Feledésbe merült ismeretségünk felelevenítése szerencsére viszonylag rövidre sikerült, így február utolsó napján már bátorkodtam egy palack furmintot - szintén egy régi ismerőst - felbontani és egy (na jó, kettő) pohár borral elköszönni a téltől. A palackra még úgy 2 héttel korábban, akadtam rá (rémlett, hogy birtoklok még belőle), és remek döntésnek bizonyult, hogy a magam részéről ezzel búcsúztattam az influenzát, a jubileumi 10. Furmint Februárt és a téli hónapokat egyaránt.

tokajnobilisbarakonyifurmint2013.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február 2019

2019. február 26. 06:00 - furmintfan

Lassan véget ér a február, legfőbb ideje, hogy a Borrajongón is beszámoljunk a legnagyobb - és idén a jubileumi tizedik - Furmint Február kóstolóról, amely a hagyományokhoz híven február első csütörtöki napján a városligeti Vajdahunyad-várban került megrendezésre és szokás szerint nagy érdeklődés övezte, mind a borászok, mind a borkedvelők, mind a legtágabb értelemben vett szakmai körök részéről. Sajnos úgy alakult, hogy a blog szerzői közül idén csak én tudtam elmenni a kóstolóra, így tehát a megszokott "A Furmint Február szerintünk" helyett ez most egyszemélyes beszámoló lesz.  Így viszont kicsit kevésbé kötnek terjedelmi korlátok, vettem hát a bátorságot és a fáradságot és egy nyúlfarknyi jegyzetet idekanyarítottam minden borról.

ff2019_00.jpg

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása