Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

Tervben volt már egy ideje egy különkiadás a rejtőzködő borvidékek keretében belül, mert az utóbbi pár évben összegyűlt jó néhány palack bor kevésbé ismert spanyol borvidékekről. Mivel a szokásos borvidékenként egy pince, pincénként 2(-3) bor, lehetőleg 1 fehér-1 vörös felállásban nem tudtam volna bemutatni az érintett borvidékeket, így ezeket a tételeket összegyűjtöttem egy csokorba. Eredetileg egy terjedelmesebb sort akartam nagyobb társasággal közösen megkóstolni, de a járványhelyzet végül ezt keresztülhúzta. Így a sor felét félretettem, a másik felét pedig szépen lassan beosztva megkóstoltam, megittam. Folytatás biztosan lesz, de addig is itt van hat különböző spanyol borvidékről hat bor.

(A fenti térképet innen kölcsönöztem)

A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba: az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

A mádi Holdvölgy Pincészet jó pár éve Mád és Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó borászata, ami mára magától értetődőnek tűnik, azonban megalapítása után a pincészet még sokáig nem lépett ki boraival a magyar közönség elé. A kivárás tudatos döntés eredménye volt, amelyet több dolog is indokolt. Egyrészt a pincészet a hosszú érlelés mellett tette le a voksát (azóta azért lényegesen hamarabb piacra kerülnek a borok), és arra törekedett a kezdetektől, hogy borai csúcsformában kerüljenek a polcokra. A másik ok abban keresendő, hogy a borászat a belföldi nyitást megelőzően külföldi szakmabeliek és külföldi közönség előtt tesztelte a borokat. Harmadrészt a belföldi megjelenés idejére befejeződtek a birtokközponton folytatott munkálatok is, így az igen látványos pincészet látogatására is megnyílt a lehetőség.
A borászat 27 hektáron gazdálkodik, 7 mádi dűlő (Betsek, Dorgó-tető, Holdvölgy, Kakasok, Király, Nyulászó, Úrágya) 22 parcellájában. A mádi birtokközpont alatt húzódó érlelőpince három szintes, közel 2 kilométer hosszúságú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részei még a XIV. századból származnak.
A Holdvölgy főborásza 2007-től 2012-ig Berecz Stéphanie volt, akitől Gincsai Tamás vette a stafétabotot. Az új borász Jójárt Gergő korábbi kereskedelmi igazgatóval, jelenleg már birtokigazgatóval karöltve fiatalos energiákat hozott a borászatba, és a szortiment is kibővült. A választék gerince megmaradt, de a kísérletezések nyomán több új tétel is megjelent. Az egyik ilyen a Holdvölgy kvázi birtokbora, a Vision, amelyben a két fő fajta - furmint és hárslevelű - mellett a Gincsai Tamás szívéhez közel álló kabar is helyet kapott.
A Vision a 2013-as évjárattal indult útjára és azóta minden évben elkészült. A 2018-as most jelent meg a piacon, mellette még a 2017-es évjárat is elérhető. Amikor nemrég vettem pár Holdvölgy bort - többek közt egy 2017-es Vision-t - Jójárt Gergő ráadásként meglepett egy palackkal az akkor még pont debütálás előtt álló 2018-as kiadásból is (ezúton is köszönöm!), így egymás mellett kóstoltam meg a két évjáratot.

A kerthelyiségek, teraszok megnyitásával beindult az élet Budapesten is, a borkóstolók is visszatértek, és ahol az adottságok ezt megengedik, a kettő kombinációja is adja magát. A Tűzoltó utcában, az Élesztővel és a Pancs Gasztroplaccal lényegében egy fedél alatt működő VinoPiano is így tesz, a nyár folyamán a meghívott borászok a teraszon (rossz idő esetén a bárban) kötetlen formában mutatják be boraikat. Az első alkalommal Homoky Dorka volt a VinoPiano vendége.

A nyár elején ismét bővült a finewines.hu új-zélandi borválasztéka, az új tételek bemutatására a Carpe Diem-ben került sor még június végén. Tar Feri elmondása szerint nem tartozott az új-zélandi borvilág nagy rajongói közé, a pár éve a Magyarországon elérhető kevés kiwi bor legalábbis nem győzte meg. Aztán jöttek az európai borstílust szem előtt tartó, ahhoz közelebb álló pincék, és kinyílt egy új világ. Így mára a finewines.hu az egyik legbővebb új-zélandi kínálattal rendelkező borkereskedés lett itthon, mi pedig alapos merítést kaptunk a szortimentből. Feri mind terjedelmét, mind minőségét tekintve extra brutális borsort varázsolt elénk, összesen 21 bort és pezsgőt kóstoltunk az este folyamán.

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

Bő két hónap bezártság után újra lehet jönni-menni, és a borospincék is nagyon várják a vendégeket, annál is inkább, mert a járvány komoly gondokat okozott a borászatoknak. Az éttermek bezárása és a helyi vendégforgalom hiánya duplán sújtotta a pincék bevételeit. Az élet persze közben nem állt meg, a szőlőben és a pincében továbbra is dolgozni kellett, volt aki emellett webshopot vagy honlapot fejlesztett, személyesen szállított ki bort, vagy idő hiányában régóta halogatott munkákat fejezett be az ültetvényeken vagy a feldolgozóban. Most a belföldi turizmus megélénkülésében lehet reménykedni, és persze abban, hogy az időjárás a továbbiakban kedvező lesz és sikeres szürettel zárul 2020.

Nagyon vártam már én is, hogy kimozduljak, és kézenfekvőnek tűnt, hogy az első borvidéki látogatás célpontja a Budapestről könnyen és gyorsan elérhető Etyek legyen. Sok pince hétvégenként állandó nyitvatartással várja a borkedvelőket, van olyan köztük, amelyik extra programokkal igyekszik csábítani a vendégeket, és júniustól egy külön a borkedvelőkre szabott borjárat is elindult a belvárosból, szóval lassan visszatér ide is az élet. Június elején egy kellemes szombat délutánt töltöttem el Etyeken, végül három pincét sikerült meglátogatni, rövidke jegyzetek is készültek a borokról, közepesen átgondolt, benyomás-szerű pontszámokkal. Több pince is van, ahova idő szűkében most nem jutottam el, de szeretnék, úgyhogy biztosan lesz még egy fordulóm Etyeken.

Bata Miklós - vagy ahogy mindenki hívja, Bata Miki - Svédországból hazatérve fogott neki, hogy megvalósítsa régi álmát, és feleségével közösen felépítsék a családi birtokukat a Mátrában, Gyöngyöspatán. 2014-ben vásárolták meg az első saját területeket, majd 2016-ból elkészült az első bor is, Egyetlen M néven. Jelenleg 20 hektáron gazdálkodnak, elsősorban magyar és közép-európai fajtákat középpontba helyezve. Élvezetes, karakteres, de jól iható borok készítése a cél, ökológiai gazdálkodás mellett.
Bata Mikivel pár éve kisebb-nagyobb rendszerességgel többször is kóstoltunk egy társaságban, de akkor még a saját tételeik nem álltak készen, azóta pedig nem volt alkalmam a Bata-Loyal borokkal ismerkedni. Egészen eddig. Az "Egy hónap Mátra" sorozathoz a pince második évjáratából szereztem be egy fehér házasítást, amely az első boruk mintájára a Kísérlet M fantázianevet kapta.
 

Rácz Erika és a Sanzon Tokaj kóstolója után egy héttel ismét egy erdőbényei borász volt a Tokaj Magic főszereplője a Borganikában (Rácz Erika ezúttal a résztvevők soraiban foglalt helyet). Homonna Attila nem először volt már a Tokaj Magic kóstoló-sorozat vendége, tavaly tavasszal egy komoly Határi Furmint-vertikálist kóstolhattunk tőle. Most a Vámosújfalu és Olaszliszka határában található Rány dűlő és az onnan készült borok kerültek a górcső alá.

Amikor február végén az előző Tokaj Magic kóstolón egy Bott Csontos vertikálison rágtuk át magunkat, még nem sejtettük, hogy milyen sokáig kell várnunk az újabb alkalomra. A koronavírus miatt a tavaszra tervezett kóstolók júniusra tolódtak, így bő három hónapnak kellett eltelnie, amíg ismét összegyűlhettünk a Borganikában. A júniusi Tokaj Magic kóstolók egy-egy erdőbényei borászatra, és főként a Rány-dűlőből készült boraikra fókuszáltak. Először Rácz Erika és borászata, a Sanzon Tokaj volt az eseménysorozat vendége.

A rejtőzködő borvidékek aktuális részében Észak-Olaszország egyik legkedveltebb üdülőhelyét, a Garda-tó környékét vesszük górcső alá. Kicsit csalok most, mert igazából nem egy, hanem kettő borrégió szerepel a mai részben, de mivel a kiszemelt pincészet mindkettőről palackoz bort, ez most így tűnt kézenfekvőnek.
 

Piroska Tibor és Piroska-Orbán Szilvia közgazdászként dolgoztak a fővárosban, Budapestről költöztek Gyöngyöspatára és itt alapították meg kis családi birtokukat, a Kékhegy Pincét. Az első területeket 2010-ben vásárolták, az első borok a 2013-as évjáratból készültek el. 2016 óta ökológiai gazdálkodást folytatnak a szőlőben, a a látványos, hétszintes pincesoron található pincében is minél kevesebb beavatkozással készülnek a borok. A rajzolt mesefigurákkal díszített címkék szépen tükrözik a szimpatikus fiatal házaspár szerény, barátságos személyiségét.

Érdekes, hogy bár számos mátrai borász a kék szőlőfajták közül a kékfrankosban látta meg a legnagyobb lehetőséget, Piroska Tibor nem rajongója a fajtának. A fiatal borász egyébként is azt vallja, hogy a borvidék még keresi az identitását és a legmegfelelőbb fajtákat, így ő is folyamatosan kísérletezik, hogy megtalálja az adott terroir-hoz legjobban passzoló, azzal leginkább összhangban lévő szőlőfajtát. A három hektáron jelenleg cserszegi fűszeres, tramini, szürkebarát, zöldveltelini, cabernet franc, zweigelt és blauburger terem. A kékfrankosra reális alternatíva lehet a pincénél a zweigelt. A legenda úgy tartja, hogy ez a bor egy vakon kóstolt kékfrankos-sorban el is lopta a show-t a helyi pályatársak kékfrankosai elől. :)

Itt a hét darab tavaszi borpárom, a magyar résztvevők mellett német riesling-eket, spanyol monastrell-eket, olasz szupertoszkán házasításokat hoztam, és egy magyar-osztrák chardonnay-párbaj is belefért, Homonna Attila bora pedig egy szintén Homonna Attila által készített borral találja magát szemben.
 

Ujvári Vivien, a Barta Pince borásza még valamikor a Furmint Február után invitált, hogy ha legközelebb Mádon járok, látogassam meg a pincénél. Sajnos a közismert okok miatt tavasszal borkóstolásra csak otthon kerülhetett sor, borvidéki látogatásra pláne nem volt lehetőségem. Bár a borász társaságát, a mádi Király és Kővágó dűlők látványát, valamint a Barta Pince birtokközpontjául szolgáló Rákóczi-Aspremont Kúria hangulatát ugyan lehetetlen a nappaliban reprodukálni, de a borokból azért kaptam egy kis ízelítőt. Vivien ugyanis még április elején megkeresett azzal, hogy addig is, amíg személyes találkozásra nincs lehetőség, a Barta Pince felajánlana néhány bort kóstolásra. Négy palackot kaptam, ebből egyet eltettem későbbre, hármat pedig az utóbbi napokban szépen végigkóstoltam.

A nagy koronavírusos forgatag közepette a fiókban maradt egy poszt, egy korábban elfogyasztott, de eddig megíratlanul maradt spanyol sor, jobban ismert - történetesen kivétel nélkül "R"-betűvel kezdődő :) - borvidékek boraival. Íme!

Tekintettel arra, hogy az elmúlt hétvége a megszokottnál hosszabb volt, előszedtem az itthoni készletem mélyéről egy pár furmintot, hogy háromnapos érzékszervi vizságlat alá vethessem őket. Annak ellenére is, hogy a fajta és az árazás kapcsolódási pontjain kívül kevés közös vonást találni közöttük. Még a koncepció sem egyezik, hiszen egy birtokbort engedtem össze egy dűlőválogatással. Tanulság ezúttal sincs, az viszont megerősítést nyert, hogy a termőhelyszelektív kivitelezés nem feltétlenül eredményez jobb és érdekesebb végeredményt.

Szép jónapot! Rég jártam erre. Nem ígérem, hogy mostantól másképp lesz, mindenestre kipróbálom képes vagyok -e még összehozni egy posztot. :) Nehéz falat ennyi szünet után. Nem azért, mert nincs miről írni, iszok én kérem rendesen, mégha rendezvényekre szökőévente járok is. Egyszerűen változott a hozzáállás. Borbuziból fogysztó lettem. Nem nézek utána pincéknek, ha ott vagyok nem teszek fel kérdésket, nem olvasok boros témában, véletlen se jegyzetelek, nem gondolkodom azon, hogy ami a poharamban van az ugyan most hány pontos. Csak úgy esténként felpattintok valamit és megisszuk az asszonnyal (besegít fél deci erejéig :)). Meg 3 hetente klubolunk (ha épp nincs pandémia), ám ezekre az alkalmakra már nem készülök kiselőadással, inkább röhögünk nagyokat.  Ami még változott, rieslinget sokkal kevesebbet iszom, Tokajban évek óta nem jártam, ergo nem is vagyok képben, viszont többet járok a Balatonra.

A bor is, amiről írnék a Balatonról van. Szabó és Fia Pincészet. Balatoncsicsó, Balatonfüred-Csopak borvidék. Nem tudok róluk szinte semmit. Egyszer-kétszer belefutottam valamely borukba. Leginkább semmi különös emléket nem hagytak, aztán volt, hogy tetszett egy kései, de száraz olaszrizlingjük, de végül tavaly, egy adventi vásárban egyszercsak szembejött Ő. A Cabernet Franc 2017. A fekete címkén írja, hogy “Mély, tartalmas, testes. A borász szíve-lelke.” Ezek a szövegek általában megmosolyogtatnak, de itt most tényleg azt éreztem, hogy benne van. Tömény illat, friss, érett szedres-feketeribizlis gyümölcsökkel, kis fűszerpaprikával, ami nekem már feltétlen kell, ha ezt a fajtát látom a címkén. Krémes, telt, haraphatóan gyümölcsös korty, ízléses hordó, sav-tannin amennyi kell, a 14-es alkoholról is ugyanezt tudom mondani. Csupa öröm, mégis kellően komoly. Mondhatnám dícséretként borsznobosan, hogy olyan “loire-os”, csak az helyzet, hogy végiggondolva a tapasztalataimat addig, amíg egy minimum ilyen anyag jön szembe a Loire-ról, addig rengeteg pocsék/érdektelen boron kell magad átverekedni. Nem nagyon hiszek már a pontokban, de, hogy ne legyen inkomplett a poszt legyen 6.  Fontosabb, hogy venném újra és újra, egy kartonnyit már el is pusztítottam.  A pincétől vettem 3600 Ft-ért, szerintem a hülyének is megéri.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a bezártság jelenében a hazai borásztársadalom egyike a fulladozó gazdasági helyzet veszteseinek. Az éttermek zárva, a kóstolók, rendezvények törölve, személyes kontaktusra pedig minimális a lehetőség, ez pedig számokban aligha kifejezhető mértékben akadályozza a terjesztést és terjeszkedést.

A fenti indokok mentén keresett meg minket néhány héttel ezelőtt Péter Ákos, aki tokaji pincéjének reprezentációs borkeretéből ajánlott fel egy csokornyit blogunknak további szíves felhasználás céljából. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, mégpedig úgy, hogy a sort először én, aztán pedig másnapi átszállítás után furmintfan is megkóstolta. Így állt össze ez a külön-külön négykezes, ami gyakorlatilag a Péter Pince aktuális szortimentjét hivatott lefedni.

Ez pedig különösen kedves volt a számomra, hiszen minimális előismeretek birtokában voltam a pincét illetően, így pedig sikerült egy közel teljes képet kapnom arról, hogyan néz ki a borvidék a Péter Pince szemüvegén keresztül.

Ez a mai kóstolójegyzet tulajdonképpen egy mellényúlásnak köszönhető. Nem a borász nyúlt mellé, tegyük hozzá gyorsan, hanem én, amikor péntek este a Homonna Kékfrankos palackját akartam kihúzni a bortartóból. Már éppen hajtottam bele bőszen a dugóhúzó spirálját a Diam-dugóba, amikor észrevettem a tévedésemet.
Sebaj, ha már így esett, kibontottam a palackot, miközben természetesen megkerült az eredetileg kiszemelt áldozat is, de vele majd más formában, a tavaszi borpárok között lehet találkozni. Ami pedig a mai témát illeti, ha minden mellényúlásom ilyen szerencsés végkifejlettel kecsegtetne, nem bánnám. A száraz tokaji borokat (főleg a furmintot) számos oldalról szokás kritizálni: savak minősége, hordóhasználat, egyensúlyi problémák, ihatóság, és így tovább. Ez a bor - szerintem - képes a két fő tokaji fajta és a termőhely karakterét egyszerre finoman ötvözni és őszintén közvetíteni, anélkül, hogy aknára taposna, miközben az arctalanság vádja távolról sem illetheti.

A Bussay Pince történetét kevésbé tudom azóta, hogy hat évvel ezelőtt László két lánya – névszerűen Bianka és Dorottya – tragikus szükségszerűség mellett átvette a pince irányítását. Mentségemre kizárólag a súlyos időhiány szolgálhat, ugyanis az egy évtizeddel ezelőtti Bussay-borok kiemelten fontos szerepet játszottak szeszjellemem fejlődésében. Emlékeket súlyos, tömör és ízgazdag olaszrizlingekről, szürkebarátokról őrzök, és ez a tény (mármint az emlékezetesség) jogszerűen bírálhatja felül azt a feltételezésemet, hogy a reprezentált stílusért manapság már minden bizonnyal kevésbé rajonganék.

Rövid kerülő után vissza az aktualitásokhoz, a kétpalackos mintavételem alapján ugyanis a friss Bussay-borok biztosan nem vádolhatók a fentiekben részletezet túlzásokkal. A Mura nevű fehér házasításukat ugyan megittam, de elment mellettem annyira, hogy ne pazaroljak rá szavakat. És bár extrém vonásokat ez a pinot noir sem tartogatott, ezúttal már éreztem némi szándékot arra, hogy az elhúzódó karanténborozás keretei között beszámoljak róla.

A "Rejtőzködő borvidékek" aktuális részében Ausztria egy kevésbé ismert és - legalábbis hivatalos eredetvédelmi szempontból - viszonylag újabb borvidékével és egyik legtehetségesebb fiatal borászával, Markus Huber-rel és boraival lehet megismerkedni.

Időnként előfordul, hogy megkeresést kapunk aktuálisan piacra lépő borászoktól és kereskedőktől egy-egy tételük megkóstolásával kapcsolatban. Ez a bejegyzés is hasonló indokok mentén született meg: Ivády Dávid, a LiberPack nevű borwebshop tulajdonosa ajánlott fel a számunkra két palackot kóstolásra. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, és az elmúlt hétnek a végén érzékszervi vizsgálat alá vetettük őket. A borok ezúttal kiválóan vizsgáztak.