A Borrajongó


Borsmenta Sajtóklub - Hárslevelűk a Borirodában

2019. május 17. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi Borsmenta sajtóklub-kóstolóra már új helyszínen, a Borirodában került sor és ezúttal a hárslevelű volt a téma, egy maratoni, 18 tételes sor tükrében. Tokaj mellett Mátra, Somló, Neszmély, Villány és Eger is képviseltette magát az időben két évtizeden átívelő sorban, amelyben ráadásul sok olyan pince bora is szerepelt, akiktől én meglehetősen ritkán kóstolok. 

borsmentaharslevelu_dro9695.jpg

Tovább
3 komment

VinCE 2019 - Dűlőmesterek: Figula és Szepsy

2019. május 09. 06:00 - furmintfan

Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a rendezvény legfőbb vonzerejét, itt van a leginkább esély arra, hogy ritkán látott előadókkal és különleges, kultikus borokkal fussunk össze. Ha már ismét ott voltam a VinCÉ-n, én is váltottam jegyet két mesterkurzusra, az egyik magyar, a másik külföldi vonatkozású volt. Előbbin két borvidék két meghatározó borásza mutatott be néhány bort és egyben a mögöttük álló családi birtok filozófiáját és ezzel együtt a borvidéket is: Figula Mihály Balatonfüredről és ifj. Szepsy István Mádról.

vince2019_dulomesterek1.jpg

Tovább
5 komment

FineWines.hu újdonságok Németországból - Van Volxem, Heymann-Löwenstein, Mosbacher

2019. május 07. 06:00 - furmintfan

A német borok minden bizonnyal legszélesebb kínálatával rendelkező hazai borkereskedés, a finewines.hu/riesling.hu a közelmúltban új szállítmányt kapott és a szortiment is kibővült egy új pincészettel, a Weingut van Volxem-mel a Saar-vidékről. Időszerű volt tehát egy német borokból álló kóstolót tartani, és húsvét előtt Tar Feri adott is egy kis ízelítőt az új borokból. 3x3 bor alkotta a kóstolósort, három pincészet - lásd a címet -, három borvidék - Mosel, Pfalz, Saar -, összesen három szőlőfajta - a kötelező riesling mellett sauvignon blanc és pinot noir -, és összesen három évjárat képviseltette magát a menün.

carpediemnemet201904_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Wien (Bécs) - Weingut Wieninger és Weingut Mayer

2019. május 03. 06:00 - furmintfan

Ismét helyszíni beszámolóval összekötött cikk következik a sorozatban, méghozzá a szomszédos Ausztriából, annak is a fővárosából. Bécs ugyanis nem csupán Ausztria fővárosa, hanem egyben egyik borvidéke is, így egy bécsi hétvégébe a kulturális programok mellé egy kis borozgatás is könnyedén beiktatható. Ennek ellenére magyar szemmel a császárváros nem triviális borozós úticél, pedig lehetne az is. Ahhoz ugyan kicsit ki kell mozdulni a belvárosból, hogy a szőlősorok között kortyolgassuk a helyi borokat, de tömegközlekedéssel, majd némi séta árán ez is viszonylag egyszerűen és gyorsan megvalósítható.
A húsvéti hosszú hétvégémbe pont belefért egy ilyen nap, az időjárás ideális volt, ekkor nyitottak ki a Nussberg-en a pincészetek kitelepült borozói (ún. Buschenschank-ok, amelyekre külön szabályozás vonatkozik), minden adott volt tehát, hogy a szőlőhegyen kóstoljak meg néhány bécsi bort. Előzetes tervezés után egy délutánt szántam a projektre, ez pont az előre kinézett két borászatra volt elég, de mindenekelőtt tekintsük át, mit érdemes tudni a borvidékről.

wien1_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Badacsony New Yorkban 2019

2019. április 29. 06:00 - rszabi

badacsonyny2019_05.jpgIsmét egy négykezes jegyzet következik, ezúttal a Badacsony New Yorkban-ról. Én első bálozóként vettem rajta részt , de a nemrégiben a borrajongó csapat alfahím státuszba kerülő nem kicsit grafomán tagja, Furmintfan természetesen már évek óta szorgosan készíti a historikus jegyzeteit: 2014, 2015 és 2016Én 3-3 fehér és vörös kedvencet emelnék ki, a dupla akkora májkapacitású szerzőtársam kétszeres szorzóval iszik és ír. Nekem 2 dolog miatt is hasonlít a Badacsonyi borvidék a Tokajira, egyfelől sajnos a megítélésében nem a szuper kis-középpincék a meghatározóak, hanem csakúgy mint amott a Kerház, emitt a Vargabor repíti szét az országban a hírét a vidéknek. Másfelől manapság már nem a borvidék névadója a referencia (Hegyaljával kapcsolatban is sokaknak lehet, hogy Mád, Tarcal, vagy Tállya jobban csengő hívószó már Tokajnál), az ikonikus borok leginkább a Szent György-hegyről vagy akár a Csobáncról jönnek.

Tovább
2 komment

Tokaj Magic - Homonna Határi vertikális

2019. április 25. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Magic legutóbbi budapesti kóstolóján ismét száraz borok kerültek a rivaldafénybe, Homonna Attila Határi furmintjának kilenc évjáratát kóstoltuk végig. Az eredetileg tervezett sort maga a borász és a kóstolón szintén jelen lévő Szűcs Ferenc egészítette ki saját gyűjteményéből, így egy majdnem komplett vertikális sor állt össze. A kóstoló félidejében maga Homonna Attila is befutott - stílszerűen Erdőbényéről -, ő is mesélt egy kicsit Erdőbényéről, a Határiról és a borokról.

tokajmagichomonnahatarik1.jpg

Tovább
6 komment

Tokaj Magic - Az aszú forradalmárai: Disznókő

2019. április 11. 06:00 - furmintfan

Mint azt a hazai borvilág történéseit közelebbről követő olvasóink azt bizonyára tudják, Ripka Gergő, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva Tokaj Magic néven önálló vállalkozásba fogott. A Tokaj Magic sokféle szolgáltatást nyújt: kóstolók, bortúrák, szaktanácsadás, közben pedig megjelent a Tokaj Guide harmadik kiadása is, minden eddiginél több információval, tuti tippel és borászattal. Gergő tehát most már 100%-ig legkedvesebb borvidéke szolgálatába állt, hogy Tokaj-Hegyalja üzenete minél több emberhez eljusson. Nem kis feladat ez, amihez a magam részéről sok erőt, kitartást és persze szép sikereket kívánok!
Gergő a Tokaj Magic ernyője alatt különböző budapesti helyszíneken nagyjából havi rendszerességgel tematikus kóstolókat tart, borászatokat, borstílusokat vagy éppen évjáratokat állítva a reflektorfénybe. Március a végén a "Disznókő - Az aszú forradalmárai" című, kihagyhatatlannak tűnő kóstolón én is ott voltam.
 tokajmagicdisznokoaszu1.jpg

Tovább
3 komment

Örömet inni – Losonci Nyitnikék 2017

2019. április 09. 06:00 - ungert

Tízperces egységekben is egész számmal mérhető időt pazaroltam el arra, hogy gondolatokat tereljek össze az aktuális helyzetről. Önnönmagam helyzetéről, hiszen helyzet van még rajtam kívül is sokféle. Azok talán érdekesebbbek is, mint emez. Mármint a sajátom, ami nagyjából éppen olyan, mint bárki más sajátja. Úgyhogy csakhamar félredobtam az önmegmagyarázás igényét és folytattam az összpontosítást a vasárnap estémre.

2c40ff5f-b60c-46a7-9935-90eb06393d90.JPEG

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Losonci Pinot Noir 2017

2019. április 08. 06:00 - furmintfan

A rovat egyik állandó visszatérő vendégének aktuális évjárata a mai főszereplő: a 2014-es kiadástól kezdve ugyanis Losonci Bálint alap pinot noirjának minden évjáratáról megemlékeztünk egy-egy "tegnap ittam" formájában. Nem maradhatott ki az aktuálisan kapható 2017-es sem, hiszen ez a bor mindig biztos kapaszkodót nyújt az ingoványos talajnak minősülő hazai pinot noir-mezőnyben. Nem akar többnek látszani, mint ami: egy biztos kézzel elkészített, gyümölcsös, bisztrós alap-pinot, különösebb csavarok nélkül, de a fajtajelleg megőrzése mellett. A recept és a külcsín a szokásos: tartályos erjesztés és érlelés, csavarzáras palack.

losoncipinotnoir2017.jpg

Tovább
2 komment

Moric Project Hidden Treasures - Homonna, Kis Tamás, Villa Tolnay

2019. április 03. 06:00 - furmintfan

Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

moricprojecthiddentreasures.jpg

Tovább
1 komment

Tegnap ittam - Serpens Tokaj Dry 2017

2019. március 29. 06:00 - furmintfan

Aki esetleg a számára ismeretlen név láttán azt hiszi, hogy itt most egy szemtelenül fiatal borász éppen induló pincéjéről lesz szó, az téved. Legalábbis nagy részben. A Serpens ugyanis Zsurki Sándor kis családi borászata, sárospataki központtal, ahonnan ilyen formában 2015 óta kerülnek ki a borok, maga a Serpens név tehát nem túl régi. Zsurki Sándor viszont valójában régi motoros a szakmában, megfordult már számos tokaji borászatnál, köztük a Tokaji Kereskedőháznál, a Pajzos-Megyernél, az Andrássy Pincészetnél, és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtoknál is. Jelenleg a badacsonyi Villa Pátzay főborászaként tevékenykedik, de nem hanyagolta el Tokajt sem, generációk óta létező, 4 hektáros kis családi birtokán is folyamatosan készülnek a borok. A sejtelmes Serpens név egyébként a borvidék klímájának fontos tényezőjét alkotó, kígyóként tekergő Bodrog folyóra utal. 
Zsurki Sándor a furmint mellett - különösen a belépő borok szintjén - a házasításoknak fontos szerepet szán, szerinte minden fajta hoz valami értékeset a közösbe, belépő borát is ennek szellemében készítette el.

serpenstokajdry2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kikelet a nappaliban - a 2017-es évjárat száraz borai, ráadással

2019. március 27. 06:00 - furmintfan

Harmadik éve van részünk abban a szerencsében, hogy Berecz Stéphanie nagylelkűségének köszönhetően megkóstolhatjuk a komplett száraz Kikelet borsort (2015, 2016). 2017-ből öt száraz bor volt a csomagban: három hárslevelű, egy furmint és egy házasítás. Ráadásnak kaptunk egy késői szüretelésű bort is, 2012-ből. A 2017-es palackok már mind az új arculattal jelennek meg, amelynek a 2016-os Váti Dry volt az előfutára. Szabival, Táncoló Medvével és egy kisebb kompániával kiegészülve szemléztük a borokat.

kikelet2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Villa Tolnay Panorama Chardonnay 2017

2019. március 25. 06:00 - furmintfan

A Villa Tolnay új arculatának bemutatkozása kapcsán már írtam erről a borról, de most volt alkalmam kicsit behatóbban is ismerkedni vele. A Villa Tolnay vezetői - Philipp Oser, tulajdonos-főborász és Nagy László társtulajdonos-birtokigazgató - mindketten nagy Burgundia-rajongók, és a pincénél egyébként sem a Badacsony-alapvetésnek számító olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű trióra helyezik a hangsúlyt. Sokkal nagyobb szerepet szánnak a nemzetközi fajtáknak, köztük a chardonnay-nak is. Az új, három fokozatú Villa Tolnay bor-hierarchiában a legmagasabb, három csillagos minősítést kapta az aktuális, 2017-es évjárat, amelyen az új arculatnak megfelelően a Csobánc(z) és a Panoráma dűlő is megjelölést kapott.
Philipp Oser úgy gondolja, hogy ez a bor lehet a Csobánc és a Villa Tolnay válasza Meursault-ra, ahonnan a tőkék is származnak. Nos, részemről két dolgot igazolt a második találkozás: az egyik, hogy ez lehet az egyik legjobb magyar chardonnay, amihez szerencsém volt (tapasztalataim szerint a Villa Tolnay chardonnay-k általában az adott évjárat éllovasai között szoktak lenni), a másik, hogy most még túl fiatal, feltehetően évekre legjobb potenciális formájától. Ehhez kapcsolódóan a rossz hír, hogy a pincénél már nem kapható a bor, érdemes lesz igyekeznie, aki el szeretne tenni belőle.

villatolnaychardonnay2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Bodegas Abanico Las Colinas del Ebro 2017 (Lidl)

2019. március 22. 05:00 - furmintfan

Adásunkat megszakítjuk, írhatnám, ugyanis eredetileg nem erről a borról terveztem írni, de az a helyzet, hogy éppen ibériai tematikus hét van a Lidl-ben, a chorizo-k, sonkák, olívabogyók, churros-ok mellett ilyenkor jóárasított spanyol borokba is könnyű belefutni az üzletlánc polcain, tehát most ennek a posztnak van aktualitása. Én is leemeltem két üveget, az egyik egy monastrell (Bodegas Volver Eje 2017), azt még inkább félretettem, a másik pedig a képen látható palack, amely viszont nem úszta meg a vásárlást követő hirtelen halált.

bodegasabanicolascolinasdelebro2017.jpg

Tovább
1 komment

Tegnap ittam - Homonna Kékfrankos 2017

2019. március 20. 06:00 - furmintfan

Homonna Attila nevét erdőbényei borairól ismerhette meg a borkedvelő közönség és szakma, de nem nagy titok már ilyen körökben, hogy a hiperaktív borász, kis hazánk "driving winemaker"-e egy ideje már a Balaton partján is megvetette a lábát. Néhány éve ő készíti a paloznaki Homola Pincészet borait, és időközben nekilátott saját balatoni kékfrankos-projektjének megvalósításához is, amelynek első kézzel fogható eredménye ez a palack.
Attila bevallása szerint annak, hogy kékfrankossal is dolgozhat, nem kis része volt abban, hogy annak idején elfogadja Homola Szabolcs állásajánlatát, és a Homola kékfrankosok kezdettől fogva szépen is teljesítenek mind a borkedvelők, mind a szakma körében. Homonna Attilát régóta foglalkoztatja, mire képes a fajta a változatos fekvéseket, talajokat és alapkőzeteket felvonultató borvidéken, megvillantva az egyes termőhelyek, dűlők közötti különbségeket. Most itt van az első saját kékfrankosa is, amelyet az erdőbényei borainál már megszokott szarvasbogaras motívumokkal díszített címke alatt hozott forgalomba, DIAM dugóval zárva. Az első fecskét a tervek szerint követi majd több, más település dűlőiből származó bor, úgyhogy érdemes lesz figyelni a Homonna kékfrankosok útját (istenkáromlás, tudom, de milyen érdekes lenne egy tokaji kékfrankost is látni a sorban), a borvidék és a fajta egymásra találásának egyébként is egyre több szép példáját lehetett látni az utóbbi években.

homonnakekfrankos2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Borsmenta Sajtóklub - Pinot noir-ok a Kóstolom Borbárban

2019. március 12. 06:00 - furmintfan

A legutóbbi Borsmenta Sajtóklub kóstolón a pinot noir volt az aktuális téma: 13 bort kóstoltunk különböző borvidékekről, különböző évjáratokból a Kóstolom Borbárban. A magyar pinot nem egyszerű téma, alapvetően kényes fajtáról beszélünk, amellyel sokan próbálkoznak itthon, de viszonylag ritkán hallani/olvasni magyar pinot noir-t felmagasztaló kritikát. Bár a lenti sorból hiányzott néhány pinot-szempontból jelentősnek számító borvidék és pince, így is színes körképet kaptunk.

_dro8467.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Rejtőzködő borvidékek: Pla de Bages - Heretat Oller del Mas

2019. március 09. 06:00 - furmintfan

Spanyolország mintegy 120 földrajzilag meghatározott borvidékkel rendelkezik (ebből 2 DOC/DOQ és hatvannál is több DO besorolás), ezek nagy részével a magyarországi fogyasztó nem is találkozik, Spanyolország (is) tehát valóságos kincsesbánya rejtőzködő borvidékek szempontjából. A mai írás témájául szolgáló borvidékről én pl. két hónappal ezelőtt olvastam először, amikor egy spanyolországi kiruccanást tervezgettem. A sorozat legfrissebb posztjának különlegessége tehát, hogy helyszíni látogatás is fűződik hozzá, és remélhetőleg akad még majd ilyesmire példa a későbbiekben is.

ollerdelmas1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Új időszámítás a Villa Tolnay-nál

2019. február 28. 06:00 - furmintfan

A svájci Philipp Oser által 2004-ben alapított Villa Tolnay életében 2019-ben komoly változások álltak be, több szempontból is. A fogyasztók számára legszembetűnőbb ezek közül az, hogy a pince arculata felfrissült, a borok innentől teljesen új külsővel kerülnek forgalomba. A szortiment is tisztult és újfajta hierarchia épült fel a borok között. Ami pedig csak helyben látható: elkészült az eddigi legkomolyabb bővítés a birtokon is.
Philipp Oser és Nagy László a Kóstolom Borbárban mesélt a újdonságokról és természetesen friss borokat is mutattak.

villatolnaykostolom1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam - Miklóscsabi Nem férünk a bőröndbe Chardonnay 2017

2019. február 06. 06:00 - furmintfan

Nem is tudom szerepelt-e már móri bor a "tegnap ittam" sorozatunkban, ha nem, akkor most épp itt volt az ideje. Miklós Csabit, vagy ahogy a pince nevében is szerepel, Miklóscsabit valószínűleg nem kell bemutatni. A mindig mosolygós borász sokat tett azért, hogy Mór ismertebbé váljon a magyar borfogyasztók körében. Az Ipacs Gézával közösen alkotott, Mór nevével különféle szóviccekkel játszadozó feltűnő palackok egyből megragadják a figyelmet.
Én most egy meglehetősen hosszú fantázianevű, és általában elég jól teljesítő chardonnay-val barátkoztam.

mikloscsabinemferunkaborondbechardonnay2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tegnap ittam – Matyšák Frankovka Modrá 2017

2019. február 04. 06:00 - ungert

Peter Matyšák borászata a szlovák főváros közvetlen északkeleti szomszédságában fekvő, húszezernyi lakossal felszerelt Bazin (Pezinok) településén tevékenykedik, ráadásul nevezett szomszédunk azon kevés borászata közé tartozik, akik nemcsak igényes, de informatív webhellyel igyekeznek támogatni a kíváncsibb fogyasztókat. Emitt például még a területeken is körül lehet nézni, interaktívan.

A főként borokkal, de párlatokkal és mentes szőlőlevekkel is foglalkozó családi vállalkozás egyébként széleskörűen ismert és kedvelt a szomszédban, eképpen rendelkeznek akkora kapacitással, hogy a nagyláncok polcaira is jusson egy-két palack az aktuális szortimentből. Ezen az úton szereztem be ezt a kékfrankost is, amellyel a hétvégén úgymond félhivatalosan is lezártam a vizsgaidőszak okozta íráscsendet, hogy kissé bizonytalanul bár, de ezeken a hasábokon is elkezdhessem az újabb évet.

a.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mátrai új hullám - Itt és Most Pince

2019. február 01. 06:00 - furmintfan

A Borrajongó hasábjain elég sokat foglalkoztunk a Mátrával - vagy legalábbis igyekeztünk -, amely minden bizonnyal hazánk egyik legjobb adottságokkal bíró, de ehhez képest szélesebb körben még kevésbé ismert és elismert borvidéke. A Mátra jelentőségét, potenciálját azonban az utóbbi években egyre több fiatal borász ismerte fel és igyekszik kiaknázni, folyamatosan azon dolgozva, hogy a borvidék elfoglalja méltó helyét a honi borpanteonban.
Németh Attila Gábor (N.A.G.) és a Tőkések (Karner, Losonci, Szecskő), valamint a méretesebb birtokok közül Szőke Mátyás vagy a Nagygombos Borászat után folyamatosan tűnnek fel az újabb szereplők, elég itt kisebbek közül a Benedek Pincére, a Centurio Szőlőbirtokra, a Csernik Pincére, a H2-re, a Kerekes Pincére, a Kékhegy Pincére, a Levente Birtokra, a Szignárovits-Maka Pincére, a nagyobbak közül a Bárdos és Fia Pincészetre, vagy a Dubicz Szőlőbirtokra (aki kimaradt volna, attól elnézést). Az Itt és Most Pince a legfrissebb induló pincészetek között van.
Hofmann Tiborról egyébként már második alkalommal írok egy borvidék új hullámos termelőjeként, hiszen sokáig ő volt az etyeki Szépvölgyön ÁT tulajdonos-borász duójának egyik fele, 2017 óta pedig az Itt és Most Pincét viszi párjával Gyöngyöspatán. Az ígéretes első borok alapján úgy tűnik, szép jövő várhat a pincére.

ittesmostborok2017.jpg

Tovább
2 komment

Furmint Február 2019 - Sajtókóstoló a Kálvária Pincében

2019. január 30. 06:00 - furmintfan

Nyakunkon a Furmint Február és az ezzel járó furmintos események, köztük a Vajdahunyad-várban, a jövő héten megrendezésre kerülő Furmint Február Nagy Kóstoló. Az már lassan hagyomány, hogy a Furmint Február alapítója, Kézdy Dániel mintegy ráhangolódásképpen, január vége táján szervez egy szűk körű kóstolót a sajtó képviselőinek. Idén sem volt ez másképp, a budakalászi Kálvária Pincében két meghívott pincészet mutatta be borait, míg a házigazda is készült néhány palackkal.

ffelokostolo01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Marlborough a házban II. - Yealands Estate a Veritas Borbárban

2019. január 28. 06:00 - furmintfan

Ma már minden valamire való (és esetleg nem specializált) hazai borkereskedés tart a szortimentjében új-zélandi borokat, elsősorban persze sauvignon blanc-t és esetleg pinot noir-t, jellemzően persze Marlborough régióból. Az már kevésbé mindennapos dolog, hogy valamelyik új-zélandi pincészet képviselője mutassa be ezeket a borokat kis hazánkban (bár ilyenre is volt már példa akár a Drop Shopban, akár a Bortársaság Borsuliban).
A Veritas az egyik legnagyobb termelőt, a Yealands Estate-et válogatta be portfóliójába néhány éve, mind sauvignon blanc-ból, mind pinot noir-ból több bor is tartva a kínálatban. Január közepén Lars Venborg, a cég európai képviselője Budapesten járt, és több kóstolót is tartott, Szik Mátyás örökös magyar sommelier bajnok segítségével, a nagyközönségnek és a szakma képviselőinek is. Az egyik ilyen eseményen én is ott jártam és most röviden át is adnám a tapasztalatokat.

yealands02.jpg

Tovább
1 komment

Pinot noir vakkóstoló a klubban

2018. december 12. 06:00 - drbarta

No, ideje volt már valami írásfélét kipréselni magamból.:) Véletlen se törekedtem túltolni, csak úgy lazán, erőlködésmentesen, a legkezdetibb posztokra emlékeztetően kizárólag, hogy milyenek voltak a borok és nullához közelítő háttérinfót.

A téma annyi volt, hogy pinot noir-okat kóstoltunk vakon. Magyarok, franciák, új-zélandiak. Nem akartam nagy szórást, így árban kb. 5 és 10 ezer Ft. között igyekeztem maradni, a hazaiak jellemzően az előbbi, a külföldiek inkább az utóbbi értékhez voltak közelebb. 

Nézzük:

Tovább
9 komment

Ruszti villámlátogatás II. - Wenzel

2018. december 11. 06:00 - furmintfan

Vannak kóstolók, amelyek tartósan beleégetik magukat az ember emlékezetébe, ehhez azonban már nem elegendő csupán jó borokat kóstolni, kell valamilyen extra élmény. A ruszti kiruccanásunk záróakkordját képező Wenzel-kóstoló ilyen volt.
A dolog pedig úgy indult, hogy a tervezett programnak ez a része elmarad. Előzetes érdeklődésünkre Michael Wenzel sajnálkozva írta, hogy éppen akkor külföldön tartózkodik aznap, amikorra a látogatást terveztük, 86 éves édesapjának pedig már sok egy borkóstoló levezénylése, ezért egy későbbi időpontra kellene halasztanunk a látogatást. Wenzelék meglátogatásáról már jóformán le is mondtunk (vigasztalódtunk 2 palack elviteles Wenzel-borral a Selektion Vinothek-ből), de a házuk előtt elhaladva megláttuk a "Weinverkauf ab 14:00" táblát a kilincsre függesztve, így délután 2-re visszatértünk abban a reményben, hogy legalább pár palack bort haza tudunk vinni. Besétáltunk az udvarra, de az ott látható kolomp szavára senki sem felelt. A biztonság kedvéért a szomszédos kávézóból egy kávé mellett egy telefonhívást megkockáztattunk a pince honlapján található telefonszámot. A telefont Michael Wenzel édesapja, Robert vette fel. Miután megnyugtattuk, hogy nem nagy csoportról van szó és néhány palack bor megvásárlása után tovább is állnánk, megígérte, hogy 10 perc múlva vár minket a pincénél.

wenzel1.jpg
Robert Wenzel be is invitált minket a kis kóstolóhelyiségbe (a fülén lévő hallókészüléket látva nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi diszkrét kolompolásunkra miért nem jelent meg senki), és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, át is váltott magyarra, amelyet egyébként kifogástalanul beszél. Miközben mi az árlistát böngésztük, Robert Wenzel elkezdett mesélni, és természetesen meg is kínált minket egy pohár borral, aztán egyre jobban belejött a beszélgetésbe és a töltögetésbe is. Ebből aztán az lett, hogy - annak ellenére, hogy kóstolásról eredetileg nem volt szó és a terv egyébként is az volt, hogy sietünk vissza Budapestre - egymás után kerültek elő az újabb és újabb palackok, köztük egy 2005-ös Ruster Ausbruch (időközben befutott egy másik kisebb csoport és felmentő seregként Robert felesége, Christina is). Közben Robert Wenzel mesélt Rusztról (ahol régebben ennél sokkal több borászcsalád élt), a furmintról (korábban a családi szőlők között volt furmint ültetvény is, de végül más fajták kerültek a helyére, Robert Wenzel 1984-ben hozott új oltóvesszőket Magyarországról), így szóba került még Tokaj-Hegyalja (amellyel szorosabb a kapcsolat, mint gondoltuk, de ez csak az utolsó bornál derült ki) és Homonna Attila (akivel Michael Wenzel jelenleg is tartja a kapcsolatot, és Robert Wenzel elismerőleg szólt a borokról is) is. Az már csak hab volt a tortán, hogy a végén még egy 2001-es tokaji aszú is előkerült, melynek köszönhetően végképp édes emlékekkel távoztunk a pincétől. Így aztán azzal sem foglalkoztunk, hogy 1-2 palack azok közül, amiből kóstoltunk, alighanem már az optimálisnál hosszabb ideje nyitva lehetett, mi inkább hagytuk, hogy a 86 éves öreg borász meséljen és szépen lassan leitasson. :) 

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása