A Borrajongó

Szélsőséges oportójelen – Hol az igazság?

2014. október 28. 06:00 - ungert (törölt)

A villányi portugieser ideális gumicsont a hazai borközvéleménynek: évek óta kíméletlenül rágódunk rajta, mely rágódásnak köszönhetően mára talán eljutottunk odáig, hogy semmi sem biztos, és még annak az ellenkezője sem. A helyzet ugyanis magyarosan kettős: miközben a hangos, durva becsléssel a teljes oportóspektrum jó kétharmadát lefedő, két Mátyás Királynyi befektetésért hamis villányi életérzést kínáló széria belefulladt saját kicsinyes gyengeségébe, addig néhány helyi különc azon dolgozik, hogy bebizonyítsa, lehet ezt másképpen is csinálni. Óvakodnék tehát a fajtadegradáló sztereotípiától, ugyanis végre nem ígéret, hanem iható bizonyíték a jó villányi oportó. A mezőny szélsőségességét az idei kötelező, szintidőre lefutott portugieser-körünk is példaértékűen bizonyítja. Nem tudok általános következtetéseket levonni, mert nincsenek. A csoportos ivások esetén megszokott négykezes beszámolónkkal elsősorban – közszolgálatilag – azt szeretnénk üzenni: lehet még feltámadás.

portugieser4.jpg

Tovább
43 komment

Mindszenthavi Mulatság 2014 - Tokaj Nobilis és Bott Pince

2014. október 27. 07:00 - furmintfan

Tokaj-Hegyalján az egész borvidéket megmozgató (Tokaji Ősz), vagy legalábbis megmozgatni igyekvő (Tokaji Borárverés) rendezvények mellett az utóbbi években szépen szaporodnak az egyes települések kisebb közösségei által szervezett minifesztiválok is. Mád jelenleg ebben is élen jár, bár a legismertebb esemény még mindig Erdőbényéhez kötődik. Tokaj városa is egyre több rendezvénynek ad otthont, és Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud is megszervezte a saját kis szüreti mulatságát az utóbbi öt évben.

Tavaly sikerült először eljutnom a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatságra, de a környék szépsége, a  családias hangulat, a résztvevők és kiállítók kedvessége, vendégszeretete azonnal magával ragadott, így nem volt kérdés, hogy ebben az évben is ellátogatok a fesztiválra. Az időjárás szerencsére idén is kegyes volt: szikrázó napsütés és kellemes meleg, igazi vénasszonyok nyara fogadta a vendégeket. A programok szokás szerint a szombati napra koncentrálódtak, bár több pincészet nyitva tartott vasárnap is, és aznapra alternatívaként ott volt a havi rendszerességgel a Sárga Borháznál megrendezett Tokaj-Hegyalja Piac is.

Idén nagyobb baráti társasággal érkeztem a fesztiválra, így visszavettem a tempóból. Nem rohangáltunk borászatról borászatra, igyekeztem nyugodtan kiélvezni a remek társaságot, gyönyörű tájat, a borokat, az ételeket. Természetesen azért így sem múlhatott el a mulatság kóstoló nélkül, végül két pincészet - a Tokaj Nobilis és Bott Pince - szortimentjét szondáztuk végig. 

mindszenthavi6.jpg

(Bodrogkeresztúr és a Tokaj-hegy a Dereszláról)

Tovább
6 komment

Tegnap ittam – Bakó Ambrus „A Bakról” Olaszrizling 2011

2014. október 22. 07:00 - ungert (törölt)

Lassan apad a tizenegyes Bakó-készletem: ez nem az első, de nem is az utolsó palack, ami itt-ott hánykolódva élte túl elmúlt két és fél évem viharos pillanatait. Feküdt sötét albérleti szekrényben, szaunázott napsütötte kollégiumi lakosztályban, majd egy rövid pincekitérő után végre-valahára a poharamban landolt, hogy elhúzza a remény mézesmadzagját, és beváltsa az egyszer volt, hol nem volt-elvárásaimat. Van az a reményvesztett állapot, mikor a palack ismert (vagy éppen teljesen ismeretlen) előélete miatt már a lefolyó mellett távolítom el azt a bizonyos dugót, ezúttal mégis bizakodó voltam. Dacára a nyári olaszos kudarcsorozatnak (itt múltidézhető), ami egyrészt ritkán látott kommentvihart hagyott maga után, másrészt egy időre elvette a kedvemet attól, hogy könnyű-kedves alapborokkal próbálkozzak, szikvízzel vagy anélkül. Ambrus borai persze egy másik ligában játszanak: legjobb tudomásom szerint a borász ambiciózus terveket sző olasz-fronton, és így nagy hangsúlyt is fektet a fajtára. Lényeg a lényeg: a fajtaszkepticizmus leginkább a tehetségesen elkészített borban oldódik, és bár van egy diszkrét csavar a történetben, ritkán ugyan, de megesik, hogy a borúra derű jön.

InstagramCapture_77974ddc-55e1-47fa-bf35-46610a575ee5.jpg

Tovább
13 komment

Lhéraud: Cognac-őrület a Veritasban

2014. október 21. 06:00 - akov

Nagyon kedvelem a Cognac-ot, de sajnos közel sem kóstoltam annyit, amennyi bármilyen megelégedettségre adhatna okot. Ezért is örültem nagyon, amikor a Veritas váratlanul meghívott a Lhéraud ház bemutatkozó kóstolójára, itt ráadásul nem csak Cognac-kal öblögethettünk, de némi Armagnac is csörgedezett. Arra pedig még csak álmomban sem gondolhattam, hogy a meghirdetett sorban szereplő két – emberi léptékben is – koros tételre még egy évszázadnál is idősebb palack überel!

lhearud1906.jpg

Tovább
1 komment

"Nagy mesterek hordóiból" - St. Andrea a Borkollégiumban

2014. október 20. 06:40 - furmintfan

A Borkollégium "Nagy mesterek hordóiból" címmel új kóstolósorozatot hirdetett meg az őszi-téli hónapokra. Ezeken az estéken a Borkollégium gyűjteményéből már kereskedelmi forgalomban nem kapható tételek kerülnek elő, amelyeken keresztül egy-egy neves borász életművéből kaphat ízelítőt a közönség. A kezdeményezés mindenképpen érdekes és hasznos, ugyanakkor veszélyeket is rejthet magában: akár annak idején "nagy bor"-nak kikiáltott tételek is elvérezhetnek egy-egy ilyen bemutatón.

A sort szeptemberben a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet nyitotta, és nagy örömömre dr. Lőrincz György személyes jelenlétével is megtisztelte a kóstolót.

standrea1.jpg

Tovább
12 komment

Skizo-alapok

2014. október 19. 06:00 - drbarta

Baráti összejövetelre voltam hivatalos a minap egy szegedi vendéglátó egységbe. A választékból ilyenkor mindig igyekszem a decire is kérhető tételek között bogarászni. Ez esetben ez nagyjából a Skizo alap fehér, rosé és vöröset jelentette. Hallottam már persze a pincéről, de eddig nem kóstoltam őket. Nem vártam különösebben sokat, és nem is kell arra gondolni, hogy világmegváltó borokat kaptam. De kétségtelenül több örömem volt bennük, mint amire előzetesen számítottam. A Fehér 2013, mint utána olvastam sauvignon és pinot blanc alkotják, jólesően fanyar gyümölcsöket kínált egres, citrusok, zöldalma képében némi vágott füves-bodzás karakterrel. A Rosé 2013 , syrah és cabernet savignon-ból, csupa édes málna és eper. Az átlagnál nagyobb testű, nem szénsavasan légies, hanem kifejezetten telt ízű, gömbölyű borocska. A Vörös 2012, kékfrankos, cabernet franc és merlot alkotják, inkább a kékszőlős-erdei gyümölcsös vonalon mozogva hozta ugyanezt kellemes teltséget, kerekséget, lédús gyümölcsösséget. Mint mondtam, értelemszerűen egyik se volt nagy, szofisztikált meg hosszú bor, de egyik se volt híg, vagy tartalomban szegény. Ebben az árkategóriában a friss reduktív borok gyakran olyanok, mintha már fröccsnek elkészítették volna helyettünk, kellemes inni őket, de sok ízük nincs. Ezek a borok viszont az adekvát tisztaságon túl egytől-egyig igen zamatosak voltak. Lehet esetenként kis maradékcukor is játszhatott ebben, nem baj, jól állt nekik. Nem jegyzeteltem, meg nem is gondoltam akkor pontozni őket, de így utólag nekem megvolt 5 pont az élmény, akkor is ha kizárólag a gyümölcsről meséltek, nem pedig a terroirról és főleg nem bármiféle érlelési potenciálról.

2 komment

Végre Portó

2014. október 17. 06:00 - akov

Lassan már úgy tűnt, az ókor óta szervezem ezt a Portói kóstolót, annyira nem akart összejönni. Keveseket érdekel ez itthon, a magyar nem iszik erősített bort (mit akarok én likőrökkel, mondják), aztán közben nyár lett, sok a szesz, meleg lesz (nem lett), mantráztuk. Már söndörödtek a falevelek, mire néhány kollégával végre körbeültük a Portóival megpakolt asztalt. A koncepcióról nem tudnék hosszú előadást tartani, fogtuk, ami a ház körül volt, illetve amit a borvidéken tett látogatásom során össze tudtam szedni. Nem kóstolunk minden áldott nap Portóit, szóval aránytévesztés lett volna valami specifikus témát szondázni.

douro_patamares.jpg

Tovább
9 komment

A "nagytestvér", avagy...

2014. október 16. 06:00 - drbarta

...Tenuta "Greppo" (Franco Biondi-Santi) : Brunello di Montalcino 2006

Már kb. fél éve kóstoltam ezt a bort és vetettem papírra az emlékét, de valahogy elmaradt eddig a megosztása. Talán úgy éreztem érdemelne a márka pár soros kóstolási jegyzeten túl is némi kiegészítő információt és azokat összeszedegetni meg lusta voltam. Így kapóra jött furmintfan tegnapi írása, aki orvosolva ezen problémámat már tulajdonképpen mindent leírt amivel ezt a bort be kell vezetni, így én posztja másnapján kényelmesen hozzábiggyeszthetem néhány sorban, hogy nekem hogy ízlett a nagyobb tesó.

2014-05-10 06.46.57.jpgA bort még tavaly vettem Rómában, 10% kedvezményt kaptam rá, így cirka 70 Euroért megkaptam. Elég borsos, de mivel nagy elmaradásaim vannak brunello-téren és mint így én mindig szeretem a legklasszikusabbal kezdeni az ismerkedést, így a repülőtéren végül csak kipergettem nyaralásunk utolsó Eurójait erre a palackra. Egy darabig dédelgettem, álmokat szőttem, hogy miféle sor befejező darabjaként szeretném majd szemügyre venni míg egy szürke hétköznapon megelégelve , hogy relatív immobilitásom miatt ismét miféle eseményeket hagyhattam ki, úgy döntöttem megnyitom. Mert megérdemlem :)

Vonzó illat. Rengeteg cseresznye, rózsás virágosság, friss, nyers marhahúsra emlékeztető édeskés illatjegy, porhanyós földesség. Közepes-plusz test. Remek ízintenzitás, de színeit tekintve eleinte nehezen szálazható, inkább zárkózott. Némi időt adva neki azonban sok-sok gyümölcs bújik elő, már-már meglepően frissnek is hat egy 8 éves bortól. Tömör, feszes, savakra épülő szerkezet, ugyanakkor finom, selymes tapintat. Energikus, vibráló, több impulzussal kibontakozó, szép hosszú korty. Egyensúlyt tekintve elejétől végéig beleköthetetlen. Talán komplexebb, mélyebb, nyilvánvalóbban „nagy” borra számítottam ennyi pénzért, de tulajdonképpen fantasztikusan elegáns. 7+, esetleg 7/8.

3 komment

A "kistestvér" - Rosso di Montalcino duó

2014. október 15. 06:00 - furmintfan

Budapest valószínűleg legszerteágazóbb és legkomolyabb külföldi kínálatával rendelkező borbárja, a Drop Shop újabban azzal igyekszik feldobni a szürke hétköznapokat, hogy a táblán szereplő, pohárral is kóstolható tételek mellett szerdánként néhány különleges bort poharaztatnak egy adott tematika szerint. A múlt héten két 2009-es évjáratú Rosso di Montalcino került a rivaldafénybe, és nem is akármilyen termelőktől, nem hagyhattam hát ki a nagy lehetőséget.

montalcino2.jpg

Tovább
13 komment

Tegnap ittam... Heimann Kékfrankos Alte Reben 2012

2014. október 14. 08:00 - drbarta

....bár valójában múlt héten :))

Heimann : Szekszárdi kékfrankos Alte Reben 2012

2014-10-07 19.51.56.jpgVolt már ez régebben Baranya völgyi, válogatás, most amúgy osztrákosan Alte Reben. A lényeg, hogy ez nem összetévesztendő az alapkékfrankossal, egészét, vagy zömét a Baranya völgy negyven év fölötti ültetvénye adja, 15 hónapot érlelődött nagy fahordókban. (10 és 5 hl vegyesen)  Nagyon szeretem típusú illat. Szaftos piros bogyós gyümölcsök, főleg meggy megbolondítva elég sokféle fűszerrel, nagyjából a feketeborsos-köményes-szerecsendiós nagyon enyhén toastos vonalon mozogva. Közepesen, vagy attól alig teltebb korty. Lédús gyümölcsök itt is, a bor méreteit figyelmbe véve remek ízintenzitás. Közepesen tartalmas szerkezet, az indítás kedvességén túl is van benne annyi anyag, ami élményborozás-számba menő sűrűséget és hosszt ad. Az előző évjárat is hasonlóképp bejövős volt, az kerekebb és lágyabb volt, ez pedig feszesebb, talán egy árnyalatnyit komolyabb hangulatú is. Picit talán jobban érződik a fa is, de persze még bőven a gyümölcsé és az örömteli fogyasztásé a főszerep. 6 pont.

6 komment

Tegnap ittam – Bakonyi Makár 2012

2014. október 13. 06:00 - ungert (törölt)

A rendszerváltás utáni Villány nemcsak megteremtette saját keretrendszerét, de bebizonyította, hogy a fősodor által definiált, szűk területet körülfogó, szinte az égig érő korlátok úgy tarthatók helyükön, hogy sem a mozgástér szélesítése, sem a kitörés lehetősége nem válik a napi viták, beszélgetések tárgyává. A mazsolával és alkohollal édesített egység-egyéniség borok egyrészt hordósírba fektették a gyümölcsöket, másrészt úgy uniformizálták a borvidéki palettát, hogy a fősodortól való eltérés egyszerre jelent gazdasági kockázatot, reménytelen próbálkozást és dacos különcséget, amit csak egy szűk réteg kiváltsága élvezni és szeretni. Az elmúlt évek eredménye egy kisebb, de már érzékelhető forradalom, melynek célja a borélettér kiszélesítése, sokszínűségének megteremtése, és – tegyük hozzá gyorsan – a minőségi szint emelése. Bakonyi Péter Makárja egy a forradalmárok közül, csak le kell venni a mazsolakeretes kishordó-szemüveget, hogy tisztán lássuk kontúrjait, értékeit.

bakonyi_makar.jpg

Pillanatnyilag nem tudok még egy ilyen, éteri tisztaságú, kompromisszummentes és élvezetes cabernet franc-legényt talpon a vidéken. Karaktere hűvös, mint egy rutinosan kihangolt syrah, struktúrája Villány-idegenül hibátlan. Nagy, de nem izmozik: orrban mentolos és fűszeres, érett, de túlérettséget hírből sem ismerő piros gyümölcsökkel indít, és szellőzéssel sem butul, hogy a tehetségesen használt hordóról már ne is beszéljek részleteiben. A korty valószerűtlenül arányos: hibátlanul beépült, épp’ közepes tannin, szép savak, lendületes gyümölcsösség, méreteihez képest dicséretes hosszúság. Elhiteti, hogy gyümölcsből, és nem hordóból készült. Egyedül képes újrakalibrálni a cabernet franc-iránytűt. Borvidéki unikum, magyar etalon, de talán a legfontosabb, hogy egy kiváló, élvezetes vörösbor. Még az is lehet, hogy kivételesen bőkezű vagyok a 7 ponttal. (3990 Ft, Borfalu Bortéka)

[A palack fotóját a borásztól emeltem el.]

23 komment

Bussay-emlékkóstoló a Klubban

2014. október 12. 06:00 - drbarta

Mint ahogy arról oldalunkon is megemlékeztünk és feltehetőleg olvasóink is tudják Dr. Bussay László nemrégiben elhunyt. Bevallom mostanában nem voltam naprakész a munkásságával kapcsolatban,pedig a borrajongás kialakulásának kezdetén kedvenc termelőim között emlegettem. 2006-os szürkebarát, 2007-es évjárat en bloc, de leginkább olaszrizling és rajnai rizling, 2008-as tramini mind remek borok voltak, lehet mondani ma is tisztán emlékszem rájuk. Utána valahogy mégis elmaradozott az újabb Bussay-élmények gyűjtése, más irányokba nyílott az érdeklődésem.

A szomorú hír hallatán talán természetes jelenség, hogy sokan, akiknek egykor fontosak voltak a néhai doktor borai, nosztalgiából, vagy épp a borok utánpótlásának megszűnése végett egyre szűkülő kínálat miatt, most Bussay-borokat vesznek, fogyasztanak.

2014-10-08 22.37.03.jpg

Rendszeres kóstolótársunk, hozzászólónk szegediszomelijé, vagy régebben ironman ötlete volt e kóstoló, a borok beszerzése is az ő érdeme. Fontos megjegyezni, hogy a sor összeállításánál nem egy „Best of Bussay” esemény létrehozása volt a cél, inkább az, hogy mi az ami még hozzáférhető, érintve lehetőleg néhány különlegességet is.

Következzenek tehát a kóstolt borok:

Tovább
Szólj hozzá!

Nagy száraz rieslingek 2009-ből I.

2014. október 09. 06:00 - drbarta

Csak visszatér mindenki a kaptafájához. Jöjjön tehát az, ami igazán jól áll nekem: a rieslingek :)) Évek óta dédelgetem ezt a kóstolót. Már két és fél éve majdnem elsütöttem egyszer, csak végül egy fővel kevesebben lettünk, mint az előzetesen elvárt minimum, így az utolsó pillanatban egy másik, némiképp lightosabb sort húztam elő. A 09-es nagyágyúk így várták sorukat, miközben számuk tovább gyarapodott, egyre illusztrisabb volt rájuk nézni.

riesl.jpg

Tavalyi száraz riesling-kóstolónkon inkább a 11-esek kerültek terítékre, így gondoltam ezekkel a borokkal már megvárom 2014 második felét, amikoris 5 évesek lesznek. Nem nagy kor egy nagynak szánt bor életében, de aminek simulnia, kerekednie kellett már bizonyára megtörtént, a gyümölcsöknek még jócskán ott a helyük, de akár már kiegészülhettek diszkréten a palackérés komplexitásával is.

Szóval vissza a kóstolóhoz, amikor szép lassan elérkezett a sor feltálalásának időpontja, végül elbizonytalanodtam. Nemrég volt egyéb riesling témájú kóstoló, lehet nem kéne unalmaskodni a klubban. Ami viszont a lényegesebb szempont, hogy többször tapasztaltam, ha ilyen csupa kiemelkedő bor adja a sor egészét, akkor a társaság az aktuálisan legszebbnek bizonyuló tételeket értelemszerűen magasra emeli, amelyek viszont épp kevésbé brillíroztak könnyen méltatlan megítélés alá eshetnek, akkor is, ha más sorban, más kontextusban, vagy akár önmagukban lehetnének egy másik este fénypontjai is. Így elhatároztam, hogy nem eresztem őket egymásnak, hanem minden egyes palackot több napon át fogyasztva a végletekig ki fogok élvezni.

A sor két elsőként megnyitott tétele következik:

Tovább
9 komment

Tokaji sárgamuskotály-körkép kakukktojással

2014. október 06. 07:05 - furmintfan

Sárgamuskotály... a muskotályos fajták legnemesebbike és a legősibb szőlőfajták egyike. A harmadik legjelentősebb – és egyben az egyetlen nemzetközi – fő fajta a Tokaji Borvidéken; itt az ültetvények területének kb. 2-3 10 %-át teszi ki. Lédús bogyókat terem, finom savakkal, jó cukorgyűjtő, és aszúsodásra is hajlamos. Érzékeny viszont a peronoszpórára, a lisztharmatra és tömött fürtjei miatt rothadékony is. (Az idei évjárat bizony nem kedvezett a fajtának.) Más fajtákkal házasítva játékosságot, bujaságot, intenzív fűszeres illatjegyeket tud csempészni a borba, a muskotályos jegyek már néhány százalékos részarány esetén is határozottan érvényesülnek - ízlés dolga, hogy ezt ki mennyire szereti. Friss, üde virágos, gyümölcsös aromáit gyakran egy kevés maradékcukor teszi hangsúlyosabbá, kedvesebbé. Korán leszüretelve, reduktív iskolázást követően száraz vagy félszáraz fajtaborként lepalackozva térítőborként is jól működhet, kellemes, behízelgő aromáinak köszönhetően. Tokaj-Hegyalján kívül a Mátrában is születnek szép borok a fajtából, a többi borvidékünkön csak elvétve kerül önállóan palackba. A 2013-ból a szépen megmaradt savak élénkségét egy kevés maradékcukorral kiegyensúlyozva szép borok kerültek palackba: az elmúlt évekhez képest feszesebb struktúrájú vázat díszíthettek fel a fajta üde aromái. 

556572_467077293326703_1967240933_n.jpg

(A fotót a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok facebook-oldaláról vettem kölcsön)

Hétvégén egy csokor tokaji sárgamuskotályt vettem górcső alá, hogy aztán a repeta-körre csatlakozzon egy másik borvidék képviselője is.

Tovább
4 komment

Számvetés – Mögöttem három év

2014. október 04. 06:00 - ungert (törölt)

„Nem érdemes változást előidézned
pusztán a változás kedvéért, de kétségtelenül
ostobaság vakon követni másokat, csak mert
te magad nem gondoltad végig, hogy
mi a legjobb megoldás.”

John C. Maxwell

Egy kedves ismerősöm rendszerint szóvá teszi, hogy szokatlan, megingathatatlan és tűéles hosszú távú emlékezettel áldott meg az élet. Mióta tudjuk, hogy az alkoholizmus – művelt és műveletlen egyaránt – nem öl agysejteket, csak nehezen, fenntartásokkal használom az idült bormániás szerénységi mentegetőzést, és titokban új magyarázkodási terveket gyártok. Ha a brit tudósok így haladnak, jövőre már minden bizonnyal (agy)sejttermelő vodkától fog részegedni a világ, nekünk meg ideje lesz új elfoglaltság után nézni, ugyanis senkit sem fog érdekelni, hogy miként sűrűsödnek azok a bizonyos kortyközepek. Attól tartok, ha visszalépünk a szeszjelen szárazföldjére, nem kevésbé bizonytalan és ingoványos körülmények fogadnak. A vészmadarak sokasodó tömegének rikácsoló hangjától elvonatkoztatva, egy többé-kevésbé stabil pontot keresve most egy pillanatra megálltam Borföldén, és a jelen tükrében átgondoltam, mi, hogyan és miért történt az elmúlt három évben. Szép szakma az igazságosztás, de az alkalmassági vizsgálaton huszonkét éve megbuktam. Még szerencse, hogy a véleményformálás céhen kívül is legálisan űzhető mesterség.

Tovább
13 komment
Címkék: esszészerű

Tegnap ittam – Bukolyi Kadarka Válogatás 2013

2014. október 03. 06:00 - ungert (törölt)

Én többnyire egyetértően bólogatok a kadarkát egy könnyűre hangolt, egyszerű, elsősorban gyümölcsös és fűszeres szegmensbe beszorítani igyekvő törekvések hallatán, de megesik, hogy szerepemből kifordulva más vizekre tévedek. Lehet persze vádolni a következetesség teljes hiányával, de én inkább úgy látom, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Elismerem, szuper dolog a klasszikus brit elegancia – hatpalackos mintát vettem belőle a nyáron, az még hengerszámnak sem rossz –, de állítom, hogy hasonló alkatrészek felhasználásával összepakolható valami tágasabb, komolyabb luxusautó is. Ehhez persze mind a formatervezésnek, mind a gyártásnak megfelelően kell üzemelnie, és ez az, amire Bukolyi Marcell ’13-ban ráérzett. Bár nem Egerből vártam, de egészen a rajongásig örülök, hogy most és így érkezett egy kadarka, ami felrúgja a pehelykönnyűre definiált szabályrendszert, de nem bukik bele önnön nagyságába. Ez olyan teljesítmény, ami nem mérhető lóerőkben.

bkad.png

Tovább
5 komment

Junibor Ünnep II. - egyveleg

2014. október 02. 07:00 - furmintfan

A Junibor Ünnep a „Kedvenceink” kóstolón kívül is bőven tartogatott ízlelni valót az egyes borászatok standjainál és a DiVino mobil egységénél, amely szintén a Szent István téren kapott helyet. Utóbbi helyszínen a négy nap alatt több borász is „fogadóórát” tartott, így az általuk bemutatott borok kóstolása során azokról első kézből kaphatott információkat a közönség. Most a "kint" kóstolt borokról papírra vetett hevenyészett jegyzeteim és nem túl mélyen átgondolt pontszámaim következnek.

junibor0.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Édesített szekszárdi alapszint

2014. október 01. 06:00 - ungert (törölt)

Van az úgy, hogy a kisebb vagyonokból összepakolt csúcsboros sorok magaslatairól fejest ugrunk a plebsz közé, és körülnézünk, hogy mi a helyzet az alsó szegmensben. Tesszük mindezt kíváncsiságból és közszolgálatból egyaránt. Közhely, hogy az alapszéria a fehér spektrum tekintetében izgalmasabb és kockázatmentesebb, ugyanakkor célszerű szem előtt tartani, hogy a hétköznap borisszájának a bor színe – még mindig – vörös. Miután Szekszárd rendesen belehúzott az elmúlt években, elejét vettük a találgatásoknak, és megnéztük, mit tud hazánk sokak szerint legígéretesebb vörösboros vidéke az alapoknál. Hipotézisünkben két eset áll fenn: vagy hordó aljáról összeöntött, s így minőség tekintetében megkérdőjelezhető kármentés történik, amit a címke, a termelő neve tesz értékessé, vagy tényleg pislákol a jóra törekvés lángja a kétezer forintos környezetben is. Az őszinteség kárára menne, ha azt állítanám, hogy nem a bizalom bizonyos szintű hiánya miatt tettünk a vasárnapi sor végére két tokajit, így édesítve meg a kockázatos próbálkozás esetleges keserűségét. Az évjárat alapján összehúzott ('11-es) összkép a négyboros nekifutás alapján szélsőséges, inhomogén, így furmintfannal közös beszámolónk alapján vonja le mindenki maga a következtetéseket, ha akarja.

szekszardikvartett2.jpg

Tovább
73 komment

Tegnap ittam – Porto Carras Limnio 2011

2014. szeptember 30. 06:00 - ungert (törölt)

A görög-magyar szeszkapcsolatokat nézve szemernyi kétségem sincsen afelől, hogy relevánsan több ouzo gördült már le nemzeti torkainkon, mint hellászi bor. Ismert önsztereotípia, hogy a magyar magyart iszik, a riolittufás andezittel tarkított hazai dűlők pedig nem ontják magukból az ánizsos csillámszeszt, sőt a magyar narancs óta nem lettünk a keleti fűszerek nagyhatalma sem. Kézenfekvő tehát, hogy a görögök szőlővesszein sem csüngünk, de szájról-szájra jár egy olyan történet is, miszerint azon nincs, vagy alig van nektár, ami csepeghetne. Szőlősgazdának lenni kemény meló, ráadásul a befektetett energiákat az időjárás le is nullázhatja, arrafelé meg nem népművészet a szorgos munka – hangzik a vélekedés. Akárhogy is van, görög borhoz jutni nem lehetetlen, még nekem is sikerült. A csatorna az ajándékrizlinges történethez teljesen hasonló volt: rövid és sör helyett egy üveg bort kaptam ajándékba.

limnio.png

Tovább
6 komment

Junibor Ünnep I. - "Kedvenceink"

2014. szeptember 29. 06:30 - furmintfan

A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete – idén ismét Budapesten, a Szent István Bazilika előtt tartotta immár hagyományos nyárzáró kóstolóját. Az eseményt korábban Etyeken rendezték meg, de tavaly a fővárosba költözött át a rendezvény és egyben átalakult több napos fiesztává. Az előző évhez képest is történt néhány változás: a Junibor Ünnep már csütörtöktől vasárnapig tartott, a borászok pedig késő délutáni-kora esti „fogadóórák” keretében mutatták be az általuk választott tételeket, míg a nevükkel fémjelzett standok déltől éjfélig nyitva állnak, de immár a borászok állandó jelenléte nélkül. Szombat délután a DiVino Bazilikában egy szűkebb körű kóstolóra is sor került, ahova minden borász kedvenc tételét küldte el, és sokan személyesen is megjelentek. A Junibor elnöke, Árvay Angelika nyitotta meg a kóstolót és rövid beszédében egy szép gesztussal a nemrég elhunyt Bussay Lászlóról is megemlékezett. Kihirdették az Év Juniborásza díj idei nyertesét is: Sebestyén Csabáé lett az elismerés.

kedvenceink0.jpg

Tovább
3 komment

Megint franciák a Lidlben

2014. szeptember 25. 06:00 - akov

Még sokakban élénken él, amint tavaly a Lidl nyelt egy nagyot és új stratégia mentén fogott borválasztékának megújításához. Ezt megelőzően számoltam be arról, hogy a lengyel Lidlben már korábban megmozdult valami, és az örülten söröző-vodkázó lengyelek közé rengeteg neves francia bort vetettek. A látványos váltással az áruházlánc célja nem titkoltan egy tehetősebb, a Lidl környékére talán kevésbé tévedő vásárlói réteg „bevonzása”. A dolog úgy tűnik népszerű volt, a francia borokkal kapcsolatos általános itthoni homály ellenére egyre-másra ürültek a polcok. Nos, mindannyian kíváncsian vártuk, lesz-e folytatás avagy, hamvába dől-e a merész újítás?

lidl2_1.jpg

Tovább
20 komment

Hegyaljai hétvégék - Gizella, Hétszőlő, Demeter Zoltán, Anyukám mondta

2014. szeptember 23. 06:30 - furmintfan

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

gizellapince2.jpg

Tovább
39 komment

Tegnap ittam – Haraszthy Pincészet Sir Irsai 2013

2014. szeptember 22. 06:00 - ungert (törölt)

Tudjuk, hogy jelképes mennyiségű muskotályos adalékkal turbózva sem könnyű hiteles, durvább megfogalmazással élve borszerű végeredményt faragni: nem kevés borászbicska tört már bele ilyen és ehhez hasonló kísérletekbe. Ha így nézem, az irsai olivér sem túl hálás alapanyag: kis populációval is képes pacsulissá zülleszteni gyakorlatilag bármilyen nemes, a szó finoman pejoratív értelmében elegáns összképet. Ezt a leckét jól megtanultuk: a maga fajtatisztaságával letöltve, adott esetben szénsavval turbózva döntik az ebben fantáziát (nem szeretem ezt a kifejezést, de talán divatot is) látó nagy- és kisüzemek a boros álruhába bújtatott évjáratos Traubisodát. Van az úgy, hogy az év elsőjét is. A hangos csordától utcahosszal lemaradva persze vannak renitensek, akik nemcsak összelocsolják a piackaszáló irsai-alapjukat mindenféle mással, de ráadásul akkor igyekeznek túladni rajta, mikor mások már a friss évjáratot töltik palackba. Halott ötlet, nem?

picture.png

Tovább
2 komment

Two Rivers a Drop Shopban

2014. szeptember 19. 06:00 - akov

Peter Lorimer, az új-zélandi Two Rivers képviselője augusztus utolsó, nyárnak álcázott szombatján érkezett Budapestre, hogy egy európai körút részeként személyesen is bemutassa a Marlborough régióban dolgozó pincészetet. A Two Rivers név nem újdonság itthon, hiszen a Drop Shop polcainak és fekete táblájának évek óta kedvelt szereplője. Új Zéland nincs közel és igen korlátozott súllyal van jelen a magyar borpiacon, ezért mindig kiváltságos alkalom, ha első kézből hallhatunk az egyébként igen magas minőséget kínáló szigetország borairól. Peter az újonnan megjelenő borokon keresztül mesélt a birtokon folyó munkáról és a palackok tartalmát meghatározó filozófiáról.

twor.jpg

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása